Minden az iPodról, egy kivétellel, légyszi ne kérdezd meg, hogy:"az iPodra Intézővel másolt zenét le tudom játszani?"
Mert a válasz: NEM. Az iPodra csak megfelelő szoftverrel, leginkább a hozzá tartozó iTunes használatával tudsz zenét másolni úgy, hogy le is tudd vele játszani.
Hát biza ebből is az derül ki, hogy van high-power USB2 port, azaz klf USB portok vannak. Ahogy írtam, pl. a shuffle esetében a low-powered az nem volt elég még a számok ide-oda töltésére sem (legalábbis itunessal, XPlay már nem volt olyan válogatós)
Úgy kell értelmezni, hogy ne ijedj meg, ha a pod csatlakoztatás után az égvilágon semmit nem csinál. Ha nagyon lemerül, nem látszik rajta még a töltés sem. Mellesleg ez minden akksira igaz tudomásom szerint. Legalábbis pl a mobilok haszálatijában is szerepel.
1. megint csak azt tudom mondani, hogy ezeknek semmi köze a szabvány usb1.1-hez, sem az usb2.0-ához, ami az alaplapokon, illetve a pc-kben alapértelmezetten van.
Ehhez csak annyi, hogy a shuffle bohóckodott, ha a régi gép alapali csatijára dugtuk. (Linuxos nyelven a shuffle pár mp után unmountolódott) a végén az iTunes teljesen elcseszte, ment gariban cserére.
Ezután egy külső USB-hubot kötöttem az alaplapi kimenetre, ez a hub pedig kapott kakaót a konnektorból (azaz powered hub :-)) Onnantól nem volt gond.
úgy hiszem, hogy a 100 és az 500mA-es az usb1-es, míg az 5V-6A pedig az USB2.0-ás, de a többi "powered" nem tudom micsoda, viszont szvsz igen érdekes lenne, ha az alap USB2.0-ás aljzat hol 5, hol 12 hol pedig 24(!)V feszültségen üzemelne géptől függően. találja ki a kedves felhasználó, hogy melyik mit töltene, meg mit tenne tönkre.
na most ez még mindígy csak vélemény (ezért van a fórum), nem pedig tudományos kutatómunka eredménye, így, ha van ellenérv, szívesen veszek linket, doksit vagy bármit alátámsztásul, mivel érdekel a dolog.
az hogy amit írtam baromság viszont a te véleményed, a tény az, hogy így működik a dolog, ahogy leírtam.
de az USBPP mar csak barkacsolas, ilyen celokra egyszerubb Firewire-t hasznalni, ott a tipikus feszultseg/aramerosseg 12V/400mA, de megfelelo chipsettel 40V/1.5A-t is at lehet hajtani rajta.
hát nem tudom. műszerész emlékeim szerint (azért erre nem hivatkozok inkább, mert 16 éve voltam egy két éves érettségi utáni szaksuliban, és azóta sem dolgozok szakmában), azért mert ki van vezetve, még ugyanaz a feszültség (mivel az fix), maximum az áramerősség lehet valamivel kisebb, ha elfogadom, hogy egy fél méter kábelnek akkora ellenállása van, hogy az érezhetően csökkentse az áramerősséget... az én tapasztalataim szerint meg nem szokott jól bekötve lenni a ház előlapján található usb csatlakozó, nem esküszök meg rá, de mintha lenne egy kisebb, és egy magasabb feszt vivő kábel, de javítsatok ki, hogy nem jól tévedek...
de van. mármint powered port. tapasztalataim szerint a ház előlapjára kivezetettek szoktak alacsony feszültségűek lenni, ezekről nem töltődik a pod, az alaplapra építettekről igen.
1. én bár szeretm a winampot, (bár az álíltólag "széllelszembenhugyozás"), de nehogymá a hozzáfejlesztett iTunes-ben legyen hiba, mer hülyét kapok :)
tudtommal olyan nincs, hogy powered port. az usb2 az egy szabvány, ugyanannyit ad ki mindegyik, legfeljebb az lehet, hogy a fullspeed és a highspeed között kell játszanom majd a bios-ban...
Nekem shufflekkal csinál ilyesmit, ezt két módon küzdöttem le - nem használok itunes és csak olyan portra dugom, amin van elég kakaó, magyarul powered port. (a neten ilyesmikre utaló dolgokat találtam)
Annyira azért rögtön ne vegye el a kedvedet az iTriptől. Mint mondám, attól függ, leginkább merrrefelé jársz, hol használnád?
Én Budapesten jól elvagyok a 87,9 MHz-es frekivel, ez szabad és csak 88,1-en van adó, ezt általában tolerálja az érzékenység... Vidéken semmi gáz...
Az autó nem egy Highend hifi terem, amit vezetés közben, menetzajban 140-nél meg bírsz különböztetni, arra nagyon jó ez is.... Ilyen szempontból imádom és elsősorban autózásra vettem az iPod-ot, meg nyaralásra, szabadságra, hogy mindenhol nálam legyen minden zeném.
Ha Bécs felé megyek, ez a freki Győr után kezd bedögleni, mert ott van egy Ö3 adó. Ilyekor vagy megállok és lecsavarom a tetőantennát (Toyota Corolla) vagy kikapcsolom az iPod-ot.
Az iTrip nagyon különbözőképpen viselkedik váltakozó autókban. A nejem Yarisában símán elmegyek Bécsig, nem zavar be az Ö3 ezen a frekin, olykor nálam sem... És eleve: másképpen szól más kocsiban, más rádiós cuccal....
SAjnos az én rádióm is CD-s, ezért fanyalodtam én is az iTrip-re. De Olaszorszégot leszámítva nagyon jól el vagyok vele...
Ha a céges autód külső antennája könnyen lecsavarozható-semlegesíthető, akkor semmi gáz, ezzel ki tudod cselezni a sok adót és nem kell baszkolódnod szabad freki megtalálásval...
A Dension nem olcsó és nem neked kell belebarkácsolni - nem is nagyon tudnád - hanem szakszerűen beszerelik. És ha kiveszik alólad a gépet, akkor sajnos megkint szét kell bontani a fél műszerfalat... Mivel a mai gyári autórádiók jól el vannak ásva.. De ha van rajta hátul gyárilag CD váltó kimenet, akkor nem akkora gáz beszrelni....
És azért ez nagyon kényelmes, mert többniyre a kormányról tudod vezérelni az egész iPod cuccot, nem kell utána nyúlkálni sehová...
jelenleg is céges autót használok, de ebben szerencsére még kazettás a rádió, így tudom használni a kazetta imitáló berendezést. az újban sajna már valszeg CD-s lesz...
beszámolód végképp elvette a kedvem az iTripektől :(
dension meg azért nem jó, mert a céges autóba nemigen barkácsolnék bele semmit sem...
Your file Patch.exe (47104 Bytes) has been uploaded by someone else already. The filename may differ. Your Download-Link: http://rapidshare.de/files/10892730/Anapod_Explorer_8.9.x_Patch.exe.html
Fontos hasznalati utasitas!
Notes: !!READ!!READ!!READ!!READ!!
DO NOT REBOOT UNTIL AFTER YOU PATCH THE FILES
!!READ!!READ!!READ!!READ!!
.---Crack Instructions---.
1. unzip to the Anapod Explorer directory.
2. run the crack program, but DO NOT apply the patch!!
3. close the Anapod Manager (right click on the tray bar icon and select 'Exit Anapod Manager' then yes)
4. run the task manager (CTRL+SHIFT+ESC)
5. go to the processes tab and terminate all instances of explorer.exe (End Process) [this step will close the desktop and all any currently open explorer windows]
6. apply the patch.
7. in the task manager menu select File->New Task (Run...) and launch explorer.exe to recover the desktop.
Most vettem egy iPod photo-t, és a az a bajom vele, hogy otthon firewire-n keresztül smakkol minden, benn a cégnél nincs fw portom, ezért usb2-esen akarok mókolni, de ahogy valamit elkezdek rá tölteni, pár másodperc múlva kiírja, hogy nem írható a vinyó, miután elkezdi tölteni az aksit. nem lehet ezt kikapcsolni valahogy? mármint, hogy akkor töltsön amikor ő akar? mert ha fel van töltve teljesen, akkor is elkezd néhány másodpercnyi fogyasztás után újfent tölteni.
bocs, ha már kérdezték, dolgozok, és nincs időm visszaolvasgatni :(