megmaradhat a kicsi termés, nekem is volt a fiatal csemetén (boom en frucht fajta) 1 szem megmaradó, de nem volt túl élvezhető...
szerencsére van 2 nottingham és 1 szentesi rózsa is, ami már sokat terem :)
(a nottingham nem jött be, kisebb és kicsit savanyúbb sztem mint az etalon szentesi rózsa, de akkor, amikor pár éve venni akartam csemetét, csak ez volt a a kertészetben, ill. mivel konténeresek voltak, már teremtek, így megörültem, hogy hamar lesz termésem...)
majd remélem beszámolok a többi ízéről is, szinte mindegyik fajtán van pár termés (metz, török, stb.,
11 fajta.) bár az első termő év itt sem lesz teljesen mérvadó.
Öntermékeny: érdekes, hogy erre vonatkozóan hosszas keresés után sem lehetett találni leírást, gondolom te is ezért tetted fel a kérdést.
Öntermékeny kell, hogy legyen, hiszen sok fa szoliter volt (szőlőhegyen, erdőszélen), és egymagában is termett (mint a másik rózsaféle, a naspolya.) Kertészetekben is ezt mondogatják.
Egy bizonyíték talán: Köveskálon a Vas árokban van egy öreg, kb. 500 éves sorbus domestica, már nem terem, és csak egyik ága éldegél, de anyósom gyerekkorában sokat és sokszor evett róla gyümölcsöt. a közelben nincs másik fa.
Gondolom egyet akarsz csak ültetni, mert a helyet foglalja, de csak 20 éves kora körül terem, és akkor sem mázsákkal kezdi a gyümölcstermést... Viszont még nagyobb szívás lenne, ha 20 éves korában derülne ki, hogy nem öntermékeny...
Bennem is felmerült ez a kérdés, úgy oldottam meg, hogy ültettem 5 db fát... :)
Ebből 2 db szoliter (egymástól sok kilométer távolságra), 3 db pedig egymás mellett.
2 helyről származnak, hogy ezzel is bebiztosítsam magam (persze, lehet, hogy mindkét kertészet ugyanonnan szerezte be... :) :(
most kb. 3-5 éves, 2 mérteres fejlett kerti berkenye csmetéket kínál az Örökzöld kertészet, "csak" 6.390 Ft/db, még van 13 db-juk...
gyökérsarjról könnyű, és így megtartja a genetikai jellemzőket.
"A magról vetett házi berkenye magoncok új génszerkezettel rendelkeznek, ezért ezt egyfajta „zsák-bamacska” szaporításnak is nevezhetjük." Mint minden magvetést. Akár jobb tulajdonságokra is lehet így szert tenni, de sokkal rosszabbakra is... És a mgról keltek ált. később teremnek, + az a 2-5 év is kiesés, amíg eléri a csemete kort. (Én 4-5 éves csemetét is vettem, így "spórolva" éveket. már csak 10-15 év, és lesz valószínűleg termésem :)
Már tudom, pont tavasszal vettünk két szentesi rózsát és még azon a héten anyukámon keresztül kaptunk két hajtást, az egyiknek volt némi gyökere, a másiknak semmi, legnagyobb csodálatomra mindkettő szépen hajt.
Majd kiderül hogy működnek.....
az egyik vett kis fán már látszik egy szem termés, lehet hogy megmarad?
Tudtátok,hogy a naspolyát lehet bujtással szaporítani? Pont mint a fügét meg a szőlőt.
Kérdés csak az, hogy érdemes-e? Jobb neki ha a saját lábán áll másodlagos, nem túl mélyre hatoló gyökerekkel vagy jobb ha esetleg valami más az alany? Pl birs,körte,galagonya.
Én így csinálom, macerás de megéri. Az érett megpuhult naspolyából szemenként kinyomom a belsejét (nem kell a külső héját, meg a pálhaleveleket belefőzni). Egy 5 literes lábasra valót összehozok, majd elkezdem főzni, de előtte 2-3 deci vizet öntök alá mert nagyon sűrű. Amikor látom hogy elég jól lefő a magról a gyümölcshús, akkor átpaszírozom egy sűrű szövésű szűrön.
Az így kapott elsődleges sűrű masszát fogom véglegesen felfőzni, ki fertőtlenített üvegekbe rakni illetve száraz dunsztba tenni. Tehát én egy deka cukrot sem teszek bele, így viszont megőrzi az eredeti ízvilágát. Az átpaszírozás során megmaradt magokat sem dobom ki, mivel marad raja még naspolya, hanem kevés vízzel felöntöm, hígítom, átkeverem, majd utána ismét átpaszírozom. Ebbe a higabb, de még mindig markáns naspolya ízű lében, aprított almát főzők fel. Ezt már izesítem, némi fahéj (pár db. de később kiveszem) szegfűszeg, és kevés gyömbér. Ez az almás - naspolya lekvár is nagyon finom tud lenni. A fahéjat azért veszem ki, mert ha végleg benthagyom, nagyon elviszi a lekvár ízét.
Köszönöm az infót, de nem élek vele. Helyette az utolsó pillanatban vettem egy Kisnánai Lószemű szilvafát. Ahogy utána néztem ezt már valamelyik német császár, Miksa is kérte Magyarországról az 1700-as években. Az utóbbi írások szerint, viszont, mint kajszi alany sem elhanyagolható a Fehér Beszterceivel együtt.
Én tavaly decemberben szedtem a dugványnak való anyagot. Egyéves vesszők alsó, középső, és felső végéből vágtam kb. 20-25 cm-es darabokat. Sajnos a kezelés ellenére a gyökeresedés nem indult meg. A kihajtott pici levelek elszáradtak. Az idén újra csinálok dugványokat, de azok most hajtásdugványok lesznek, részbe sima, részben Incit-8 al kezelve. Próba szerencse. Egyébként ma néztem a fát, talán helyrejön a tavalyi vizes elárasztás után. Sajna tanácsot adni nem tudok a vesszőszedést illetően, én is csak találgatok. A naspolya dugványozásáról leírást sajnos még nem sikerült találni.
Hollandi óriás Hollandiából származó, elterjedt fajta. Későn érik, novemberig szedhető. Gyümölcsei nagyok (50-60 gr.). Héja vastag, rágós, gyakran berepedezik, ezért kevésbé tetszetős. Húsa közepes minőségű, feltűnően nagy magokkal.
Szentesi rózsa naspolya
a legízletesebb naspolyafajta. Gyümölcse mellett egyre jobban előtérbe kerül a díszítő értéke is. Lombkoronája önmagában is szép dísze a kerteknek, parkoknak. Nagyméretű virágai különlegesen szépek.
A naspolyának ez a változata ismeretlen eredetű, Szentes környékén régóta ismerik, elterjedt tájfajta. Korán, október végén szüretelhető, kb. egy hónapig fogyasztható. Gyümölcse nagyon mutatós, szabályos körte alakú. Hosszúsága (40-45 mm) nagyobb, mint a szélessége. Tömege közepes (22-30 g). Héja és húsa a legvilágosabb a hazai fajták közül. A héj színe halvány zöldes- vagy sárgásbarna, fogyasztásra alkalmas állapotban szürkésbarna, enyhén molyhos. Húsa éretten világos szürkésbarna, íze, zamata, levesessége kiemelkedik a többi közül.
Koronája viszonylag laza, kissé szétnyíló, közepes növekedésű. Vesszői vékonyak, egyenesek. Lombja matt, sötétzöld, nagyon dekoratív. Virágai középnagyok, hófehérek, hólyagos szirmúak.
Vitaminokban és pektinben gazdag gyümölcsét elsősorban frissen fogyasztják, de lekvár főzésére is kiválóan alkalmas. Ezenkívül püré, cukrozott gyümölcs, közönséges, rumos vagy pálinkás befőtt, bor és likőr is készíthető belőle. Más gyümölcsfajokkal vegyesen ivólének is kiváló.
Nottingham Angliai származású, de egész Európában ismert fajta. November elején szedhető, és karácsonyig fogyasztható. Gömb alakú gyümölcsei kis, illetve közepes nagyságúak (18-25 g). A héj színe a napos oldalon piros, egyébként sötétbarna színű. Szabályos középnagy koronát nevel, szép kékeszöld lombozata miatt díszfának is alkalmas. Rendszeresen és bőven terem.
Kiegészítésem: kisebb szemű, mint a Szentesi rózsa, és savanyúbb is.
Apyrena Mag nélküli fajta! Gyümölcse apró és kevésbé áll el.
Egyéb fajták: Metz, Boom en Vrucht, Bredase Reus, Macrocarpa, Nottingham Neu, Royal, Westerveld, Dunkelsteiner Wald, Eschenauer Halbkugel, Puch-Weingarten, Rossatz, Schönbrunner Riesenmispel, St. Michael Kirche.
dmkert.hu:
Macrocarpa, Boom en Wrucht, Bredase Reus, Delice des Vannes, Holland óriás, Metz, Monstrueuse d'Evreinoff, Nottingham, Solymári öreg, Sultani, Szentesi rózsa, Tűzelhalás álló, Westerveld
"...jó érett naspolyák vannak a kertjében, és szívesen ad belőle. Szedtünk hát egy szatyorra valót, és gondoltam, megpróbálkozom egyszer a naspolyalekvár főzéssel. Az eredmény egy nagyon fimon, különleges ízű lekvár lett, bárkinek szívesen ajánlom.
A naspolyákat mossuk át jó alaposan, majd rakjuk fel egy nagyobb lábosban főni. Adjunk hozzá nagyjából fél liter vizet. A kezünkkel, vagy egy fakanál segítségével nyomkodjuk szét a gyümölcsöket, és sűrűn kevergetve főzzük addig, amíg a naspolyák teljesen szét nem főnek (kb. 15-20 perc).
Ezután az egész masszát nyomkodjuk át egy nagyobb lyukú szűrőn, ami a gyümölcs héját és a magokat felfogja.
A leszűrt gyümölcspéphez öntsük hozzá a cukrot, és tegyük vissza a tűzre. Kevergetve főzzük sűrűre, és forraljuk legalább 10 percig.
Ezután töltsük kis üvegekbe, melyeket egyből lezárunk, és végül 24 órára száraz dunsztba teszünk.
nem tudom :) de gyökereztető hormon por mindenképp lendít a dolgon!
idén nem érek rá kipróbálni a dugványozást, de jövőre lehet!
(és addigra ki is derül, működik-e :))
érdekesség, amit most olvastam:
naspolya:
Mint gyümölcs, lekvárt lehet főzni belőle
Gyümölcsének magas pektin tartalma miatt zselé főzhető belőle.
akkor zselésítő por sem kell lekvárfőzéshez? :)
purin -alias húgysav- érzékenyeknek jó hír, zselésítő= zselatin (a franciagélatine-ból) egy áttetsző, színtelen, majdnem íztelen szilárd anyag, melyet az állatokkötőszövetéből kivont kollagén irreverzibilis hidrolízisével állítanak elő.
bár van növényi zselésítő is, de drágább, ami igazán jó.
Nem akarom elkiabálni, de várjuk meg a végét. Az egy éves hajtásdugvány a legjobban levelesedő, a pet palck oldalán még nem látszanak a gyökerek. Ha érdemben lesz valami úgyis írok majd. A Berkenyéid csodálatosak, én is gondolkodtam rajta, de koromnál fogva nem biztos, hogy megérném az első termését. Amit olvastam róla, aszerint 15-20 év múlva fordul termőre.
Tervezek majd egy "kampányt" ráírok más fórumokra, hogy "ide emberek"! :)
Egyelőre még nem, mert én sem tudok most aktív lenni. Tavasszal/nyáron tervezek berkenyevadászatot is, és képek is kerülnek fel. Ill. a naspolyáimról, fekete berkenyéről, somról is...
addig is, ha valaki képeket, hozzászólást osztana meg, szívesen vesszük :)
A dugványozott naspolyából 4 db megindult. Biztató jeleket látok még legalább 3 db-on.
A Holladi Óriás szerintem nagyon jó ízű. 2014-ben, 6 rekesz /mandarinos rekesz) termett. Ez a vízelöntés előtti évben volt. Én október végén leszedem, majd az erkélyen tárolom. Műanyagot teszek alá, hogy ki ne száradjon az érés folyamán. Mivel nálam emiatt egyszerre érik, zömével naspolya lekvárt készítettem belőle. Egyrészt natúr, másrészt ízesítve. Eszméletlen finom lett, nekem a natúr ízlett a legjobban, mivel ez olyan volt, mintha a fáról vettem volna le.
Valamikor találkozhatunk, ha javul az idő, és az állapotom.