Hajnali 1/4 5-5 között nyugágyban betakarva a kertben figyeltük a jelenséget. Gyönyörü fénycsikokat láttunk, elég sokat (százvalahányat számoltunk meg). 1-1 példány igen erös fénnyel birt.
Hajnali öt körül befelhősödött, visszamentünk szuszókálni. De nagyon sokmindent kivántam.
babydevil
Lottó ötös?
Nem vágyom ennyire nagy dolgokra. Sokkal kisebbekkel (pl. saját házunk teraszáról etetni a p.lány által emlitett szarkákat...) is beérem.
babydevil
Hahó mindenki! Főként az amúgy is éjszakai életet élő parkvárosi lány!
Ma hajnalban látható lesz a Leondiák meteorraj.
Állitólag 23 órától már talán látható lesz, de a "zápor" a csúcspontot 4 és 1/2 6 között éri el. A csiilagászok szerint percenként kb. l-2 meteort láthatunk.
Úgyhogy ha valaki az idén még nem látott hullócsillagot, ma hajnalban megteheti.
Ja és állitólag miközben nézed és kivánsz valakit, az teljesül. Gyerekek, ha az a sok minden amit én kivánok majd hajnalban teljesül, akkor a miénk lesz a világ... :-)
babydevil
Valóban lehet ilyen technikával alapozni, a dolog érdekessége, hogy én épp laza talajban hallottam róla. Persze tekintve, hogy az én mészkősziklába légkalapáccsal-bányászcsákánnyal vésett 60x90 cm-es keresztmetszetű alapom is megrepedt a fal súlyától, indokolt lehet. Ráadásul sokkal földrengésbiztosabb is, már persze ha az oszlopok közé fektetett gerendák vasalata is megfelelő. Azt viszont statikus tervezze és ellenőrizze a vasaláskor(!!!), mert a vasbetonszerelők csípőből tudnak ugyan mindent, de erről a vas nem értesült...
Szia cs_géza!
A tanfolyamról küldök részletes infót mailben, 1-2 napon belül. Egy biztos, dec.6-án 18 órakor lesz az elsö meeting (barátkozás,ismerkedés, ismertetés nagy vonalakban...) a klubhelyiségünkben Budapesten.
Más:
tegnap volt nálunk a talajmechanikus. 80-90 cm-nél mélyebbre nem birtak fúrni, addig birta a technika, azalatt tömény mészkö-szikla.Úgyhogy pincénk már tuti, hogy nem lesz. Az "alapozás" viszont állitólag nem lesz túl drága. Olyasmit mondott a szaki, hogy tuskókat kell leverni a sziklában, arra lemezt lesznek (meg szigetelést,...) és valahogy erre pakolják rá a házat. Valahogy nem birom elképzelni, ha meg el birom, akkor egy balatoni stég jut erröl az eszembe.
a legnagyobb bánatom, vagy legalábbis azok egyike, hogy nincs egy tisztességes vásárcsarnok, a piac zöldségbeszerzésre speciel nem jó
aztán a vonatok, bár ez közös baj Bp-tel
városközpont hiánya, érdi saját TV hiánya, ami megnehezíti, hogy az átlagpolgár képet alkosson képviselőinek munkájáról
kosz, csatornaszag, pl. jártatok már a lakótelepi bölcsőde környékén? én még ilyen koszos bölcsikörnyéket nem láttam, és mindez a városházától 100 méterre, még trágyadomb is van a szomszéd telken, aztán a disznótartás pl. élelmiszerbolt kertjében
szóval az új önkormányzatnak lesz mit csinálni, ha az igéreteinek csak a negyedét tudja teljesíteni, akkor nagyot alkot!!
az Alsó (lánynevén Engels) utca és a Kornélia utca sarkán van egy iskola, ahova csak alsósok járnak. Nem erre gondolsz? A Marianum, az más
Na, nem akarok politizálni, de a Fidesz szerintem szándékosan vesztette el a választást, amikor Harmat Béla mögé állt, én nem találkoztam olyan érdivel, akinek ne lett volna belőle elege, de nekem így is jó, én egy ballib vagyok:))))
6 éve lakom Érden a Kornélia utcában, van elég bajom a várossal, majd írok
Azt szeretném kérdezni, hogy ma mi a neve annak a sulinak, ami régen az Engels utcában volt, csak elsős, és másodikos csoportokkal, a harmadikosok már az "új" piros iskolába mentek az Erzsébet utcába. Megvan még ez a régi suli?
1990 óta csak 4-5x voltam Érden, és nem néztem el a régi suli felé...
Érdi ADSL ügyben olvasd át ezt a fórumot, én is innen tájékozódom. A kezdeti csüggesztő hírek után mostanra mégiscsak elég biztatónak tűnik a helyzet. Állítólag rövidesen valóban egész Érd ADSL-lefedett lesz!
Ez pedig egy térkép, az induló ADSL-területről (piros rész), a fehér mezőben elszórt 4 kis fekete légypiszok pedig a decemberben induló DSLAM-központok helye.
Parkvárosi lány!
Megnyugodtam, mert nekem is csendesnek tünt a környék, ezért is nem akarjuk eladni a telket, hanem inkább épitkezünk rá.
Nem tudtál aludni, hogy ily késő éccaka irsz?
babydevil
Nyugi, tőlünk messze vannak, az M7-től délre lakik ez a brigád, az Aszfaltozó - Gépész sarkán (mindkét utcát kettévágja az M7). A kutyám egyébként magától lépett le, fiatal volt és kalandvágyó, éjjel kiásta magát, elsettenkedett az M7-ig, átment alatta vagy rajta, így jutott a Bem térre, és ott szedték össze állítólag. Azóta mély betonalapja van a kerítésnek, nem történt többé ilyesmi :-)
A mi környékünk igencsak békés, 6 év óta nem volt semmi, de semmi gond, etnikum nincs a közelben. Pár éve még hallottam olykor, hogy elhagyott nyaralókba betörögettek a környéken, elvitték a gázpalackot meg a kekszet a nagystílű olvajok. Mostanában viszont többször is találkoztam errefelé éjszaka járőröző rendőrökkel, ez elég megnyugtató, bár, mondom, nincs mitől félni, ez egy békés környék. Emiatt nem is olcsók a telkek...
A Késmárki-Törcsvári utca környékéről indulnak el a hordák vadászni. Mi tavaly nézelődtünk (el akartuk adni a full extrás telkünket még jó hogy nem tettük) szóval furcsa volt, hogy az átlagár 7-9 milla körül volt és volt egy halom telek ami öt illetve alatta volt. És most jön a csoda: érdekes módon azok a telkek amelyek ennyivel olcsóbbak voltak egy 1 km sugarú körben ezen utcák körül helyezkedtek el. A tudatlan odamegy, megveszi és rácseszik, mert kb. minden éjjel betörnek hozzá. Egy jó barátom már 4 éve elköltözött arról a környékről, fél év alatt 3x rámolták ki, sőt azt látta, hogy hordják a pulóverét, tolják a talicskáját és a rend őrei a szemébe röhögtek! na erről ennyit.
A telek árát az is csökkenti és ezért lehet olcsóbb ha közel van az M7-hez, vagy nagyon kiesik, pl. favágó utca.
Szia parkvárosi lány!
Ez a cigányhorda még mindig valós veszély??? A Faragó utcától messzire (nagyjából hány utcányira) vannak legalább? Eddig azt hittem, hogy a macskácskámnak tök jó lesz, se vonat, se kocsi, se rossz szándékú ember (kamaszkorában 1x kiengedtem futkosni,aztán egy idö múlva elkezdtem keresgélni, éppen az utcán próbált megszabadulni egy igen elhanyagolt-rusnya külsejű pali kezéböl, valószinüleg csak az anyaoroszlán jellegü csataüvöltésem és kirohanásom mentette meg, azóta igen nehéz szivvel engedem ki), gondoltam én (kis naiv), hogy ott legalább nyugodtan rohangálhat majd. Nem ezért neveltem fel 3 napos (!) korától (életem elsö saját macskája), hogy bárki is befogja vagy megegye. A "mi környékünkön" sok etnikum lakik? Mire kell felkészülnöm biztonsági szempontból?
babydevil