Természetesen úgy működött a dolog, hogy megnézte a tervet, aztán adott egy árajánlatot három fázisra. (Alap - födémlezárás - teljes befejezés )
Itt munkaegységre ott voltak az árak, meg konkrétan az én tervem alapján kiszámított árak is. Az anyagárat is kb. megbecsülte, ez egy kicsit változott az aktuális árak miatt, de inkább lefelé. a munkadíj meg annyi volt, amennyit előre mondott. Fel sem merült, hogy esetleg többet kéne fizetnem.
Sőt, amit elrontott, az az ő költségén lett javítva. Nem nagy dolgok persze : elrontotta a parapetmagasságot, emiatt minden ablakból 10 cm-t ki kellett vágnia. Szó nélkül jött, és másfél óra múlva kijavította. Szerencsére ezzel a kicsit alacsonyabb parapetmagassággal lett szép a konyhánk.
A másik hibája az egyik szoba aljzatbetonozása volt, ahol elnézte a tervet, és parketta helyett kőhöz alapozott. hozta a padlopont és kiöntötte.
Árváltozás csak akkor volt, ha extrát kértünk, erre is volt pár példa, ekkor megmondta, ez mennyivel több, aztán ha kértük csinálta.
Munkadíjat mindig csak utólag fizettünk. voltak olyan fázisok, amikor több százezernyi munkát végzett már el.
Juhász Imrének hívják, a Szinva u. 1. alatt lakik, telefonja bent van az érdi telefonkönyvben, az most sajna nincs kéznél.
Azt tudom, hogy előre eléggé be van táblázva, mi egy évvel előtte egyeztünk meg vele.
Az Aszfaltozó a Fuvarosról nyílik. Ahogy a Sóskúti felől átjössz az autópálya alatt, rögtön az első utca balra. Szóval M7-en túl.
Budapesti embereké a telek, régen örökölték, szerintem azt sem tudják, hogy hol van pontosan.
Lehet meg kéne venni?!
Ez az Aszfaltozó utcának az M7-től délre eső része, gondolom... Azzal nagyon vigyázz, mert ott lakik egy rettenetes cigányhorda! Onnan tudom, hogy pár éve lelépett az egyik kutyám, ők fogták be, a hirdetéseinkre az egyik ottani utcabeli jelentkezett, és mondta, hogy siessünk, mert azok meg szokták enni a kutyákat... Rendőrökkel mertünk csak odamenni, a kutya meglett, de annál rettenetesebb helyet én még soha életemben nem láttam... Szóval az ilyesmivel vigyázz, és egyébként éppen ez a tényező az, ami nagyságrendekkel befolyásolja a telkek/házak árát Érden.
Fenyőerdő, nem kell kertészkedni :-) Egyébként ez eredetileg 2 telek lenne, így valóban fölöslegesen nagy, de legalább biztos, hogy nyugalmunk lesz örökre, ugyanis mi vagyunk a saját szomszédunk is :-)
Kulcsarg: persze, nézek neked telkeket, de valószínűleg csak hétvégén lesz időm, hogy világosban körüljárjam a környéket.
Köszi szépen!
Akár magánban (gsd@index.hu), akár ide meg tudod adni a kivitelező nevét/elérhetőségét?
Köszi!
Ezt a kb árat már az elején lehetett tudni, hogy így alakul, vagy menet közben derültek ki dolgok?
A ház négyzetmétere 96 ezer ft-ra jött ki. 1999-ben épült. persze ebben nem volt benne a bebútorozás (konyhát kivéve - azt már ide csináltattuk ). A többi szobában meg szétraktuk az előző lakásból hozott bútorokat. a toális berendezés csak mostanra sikerült, ugyanis amig nem volt pénzünk igényeink szerint valóra, használtuk a hozott bútorokat.
A kivitelezéssel egy helyi vállalkozót bíztunk meg (egyik legjobb döntésünk volt), aki előre megadott árkalkuláció szerint dolgozott, anyagot intézett, előleget sose kért, csak anyagra, egy - egy elkészült fázis után fizettük ki a munkabért. remek volt vele építtetni, azóta is jóban vagyunk, ez állítólag ritkaság építtető és kivitelező között :-)) Az alapozást februárban kezdte, és októberben költöztünk.
Megkérdezhetem (meg is teszem), hogy hány nm-es, és telekár nélkül mennyibe került nektek nm-e, és mikor épült?
És Ti szereztetek embereket minden munkára külön-külön, vagy volt valami kivitelező?
Tudom, hogy ilyen árak vannak, de van olyan is (bár ritka, mint a fehér holló), aki reális árat mond.
Pl.: Aszfaltozón, semmi közművel kb 200 nölesre, viszonlag közel a Bem-térhez 6000 Ft/nm, ami 4,3 m körül van, és lehet, hogy 4-ért vagy olcsóbban oda is adja. Ezen gondolkozom is.
Ha már itt tartunk, kedves nagyÉRDemű!
Szerintetek, Festő utcán, 4 lakásos 2001-ben épült társasban, 50 nm + 2nm tároló + 22 nm terasz, beépített konyha, riasztó, mennyit lehet elkérni??? 200 nöl telken van. Nincs osztva a telek. Mi a reális ár érte ???
Gondoltam, hogy így lehet.
Minél közelebb, jobb helyen annál drágább. Ez természetes. Viszont az nem, hogy ennyibe kerül. :-(
Azért elnézek arra, mivel telket-házat mostmár nem 2-3 évre keresek, hanem hosszabb időre.
Valamelyik érdi ingatlanközvetítővel van személyes tapasztalatotok, vagy hallottatok jót-rosszat róluk. ÉRDemes velük szóba állni?
Csak úgy láttam a táblákat jártamban-keltemben, de a napokban alaposabban körülnézek. Árakat nem tudok, bár a mi utcánkban (Földmunkás) 15 millióért árultak egy 250 négyszögölest(6 évvel ezelőtt mi ennek a töredékéért vettük a 800 négyszögöles telkünket, 126 négyzetméteres házzal...)
5 milla ne röhögtessetek már. Tavaly mikor poénból felhívtam egy pár telket hirdetőt majd kiestem a kocsiból: Fuvaros u. vége 140 nöl semmi rajta 10 milla, Festő u. vége 230 nöl 14 milla. Folyondár utca, iszonyú lejtős de k...jó panoráma 240nöl 10 milla no közmű...
Szóval aki 8 milla alatt telket vesz (200nöltől felfelé) Parkvárosban az jelentkezzen, mert nyomok egy barackot a fejére:)))))
Az olcsó a minél olcsóbbat jelenti.
Hülyeséget nem akarok mondani, de mondjuk azon a környéken a 3 milla biztos olcsónak számít.
Milyen árak vannak arrafelé ?
Szia,
Azon a részen még nem néztem szét.
Nehéz most, hogy olyan korán sötét van, szinte semmit nem látni este már.
Arrafelé vannak olcsó, kb 200 négyszögöles telkek?
Még mielőtt írtad a választ, el is mentünk arrafelé. Nem volt messze, mert mentem a feleségemért a gimibe.
Nekünk 34 milliót mondott a hölgy, aki ott volt.
Az nekünk nagyon sok...
Igen itt köves a talaj, de valahogy sok kicsi/közepes kődarabból álló, amik között elszivárog a víz. Na és dombtető, domboldal az egész. Szóval, jó környék. ezért is :-)
Szia!
Felénk is, az M7-től északra eső területen elég sok eladó telek van, üres is, házas is, kitáblázva mindenfelé, szerintem nézzél körül! Mi 6 éve lakunk itt, teljesen nyugis, békés környék, kiváló közlekedéssel, tudom ajánlani.