Remélem nem a Berzsenyiről beszélsz, mert annak a hosszabbik fele (ahol a lakók pénzt is adtak az építésbe...) elég jó lett a szegélyes úttal. hogy után az ötöskereszteződésig milesz.. naja... Szegény csórók laknak arrafele, értitek, nem volt miből szegélyes utat húzni... Egy milla kellet a kerítésre egyikhelyen, másikaknál 64 tuja vitte el a lóvét. 100rugót útra adni? Áááá azt nem...
Momentán még Döcsa... koncepciójáról sem olvastam semmit. Pl. aszfaltos utcának örülnék, de sokan már nem is hajlandóak várni, önerőből aszfaltoznak. Felénk (Postástelep) két utcát is a lakók aszfaltoztattak le, de olyan pocsék minőségben, hogy nem adok rá két évet, és szétfagy az egész.
netán még az utcátok felaszfaltozásáról is ábrándozol? Nem sok ez egy kicsit?
Csodát tenni nem tudnak, de ha legalább valamit megpróbálnának, hogy a város pénzhez jusson, jó lenne. Az előzőekkel az volt a baj, hogy nem lehetett látni, hogy valamilyen koncepciójuk lenne. HB összes nyilatkozata arról szólt, miért sötét gazember mindenki, aki nem áll mellette, de arról, mit szeretne csinálni, egy árva szó sem volt. Olvasom én is az Érdi Újságot.
privát élmény ezzel kapcsolatban: Közelünkben egy állati gyógyszeralapanyag-keverő üzemet szerettek volna telepíteni, mire kitört a lakossági tiltakozás. Fórumot tartottak, amin HB és megjelent személyesen és jól legorombította az egybegyűlteket, hogy bele mernek szólni utána pedig dörgedelmes cikket jelentetett meg az Érdi Újságban, hogy a tájékozatlan lakosság, aki nem átallott olcsó telken építkezni, a fejlődés útjába áll. Szabályosan le lettünk tolva. Egy aprósg csak, hogy a telepet csak a környék járhatatlan földútjain lehetett volna megközelíteni.
Már én is 40.
Viszont szerintem ez lesz a központi téma. ahogy országos szinten ez megy, itt helyi viszonylatban sem lesz ez másképp. Esélyünk a látványos változásra nem sok.
mondjuk én már annak örülnék, ha szürkületkor felkapcsolnák a közvilágítást.....
A mai érdi Újság is írt a 700 milliós tartozásról, ami a városnak van. Csak azt nem értem, hogy ez korábban nem volt tudott????
Ez most arra lesz csak jó, hogy mutogathassunk az elődökre, akik miatt most megint nem fog a városban semmi sem történni. Elég elkeserítő állapot.
Megérem még egyáltalán, hogy ne álljak sorba a központban a dupla sorompónál...?????
"az Alsó (lánynevén Engels) utca és a Kornélia utca sarkán van egy iskola, ahova csak alsósok járnak. Nem erre gondolsz? A Marianum, az más "
Valószínüleg arról lehet szó, amit te írsz, mert tényleg sarokház az épület, és az udvar végén van (volt) egy faház is.
Mi ennek a sulinak a mai neve? Rákerestem az osztalytarsak.index.hu-n, de annyi uj iskolanevvel talalkoztam, raadasul mar az utcanevek sem azok, amik regen voltak..
ezek szerint hazudtak, vagy meghamisították a számlákat?
Nem igazán érthető ez nekem, hisz testület eddig is működött, betekintési lehetősége volt mindnek, ez a döcsa... nevű fazon is ott ült, vagy nem?
Iszonyú sötét van esténként a központban. A Ritum előtti parkolóban a 15 kandeláberból csak 7 ég, 8 sötét. Ez vajon ELMŰ hatáskör, vagy önkormányzati?
A másik, amit megfigyeltem . nem szürkületkor kapcsolják fel a közvilágítást, hanem jól megvárják, míg töksötét lesz. Ezzel a fél órával spórolnak?
Beindulhatna már az új testület.....
Hajnali 1/4 5-5 között nyugágyban betakarva a kertben figyeltük a jelenséget. Gyönyörü fénycsikokat láttunk, elég sokat (százvalahányat számoltunk meg). 1-1 példány igen erös fénnyel birt.
Hajnali öt körül befelhősödött, visszamentünk szuszókálni. De nagyon sokmindent kivántam.
babydevil
Lottó ötös?
Nem vágyom ennyire nagy dolgokra. Sokkal kisebbekkel (pl. saját házunk teraszáról etetni a p.lány által emlitett szarkákat...) is beérem.
babydevil
Hahó mindenki! Főként az amúgy is éjszakai életet élő parkvárosi lány!
Ma hajnalban látható lesz a Leondiák meteorraj.
Állitólag 23 órától már talán látható lesz, de a "zápor" a csúcspontot 4 és 1/2 6 között éri el. A csiilagászok szerint percenként kb. l-2 meteort láthatunk.
Úgyhogy ha valaki az idén még nem látott hullócsillagot, ma hajnalban megteheti.
Ja és állitólag miközben nézed és kivánsz valakit, az teljesül. Gyerekek, ha az a sok minden amit én kivánok majd hajnalban teljesül, akkor a miénk lesz a világ... :-)
babydevil
Valóban lehet ilyen technikával alapozni, a dolog érdekessége, hogy én épp laza talajban hallottam róla. Persze tekintve, hogy az én mészkősziklába légkalapáccsal-bányászcsákánnyal vésett 60x90 cm-es keresztmetszetű alapom is megrepedt a fal súlyától, indokolt lehet. Ráadásul sokkal földrengésbiztosabb is, már persze ha az oszlopok közé fektetett gerendák vasalata is megfelelő. Azt viszont statikus tervezze és ellenőrizze a vasaláskor(!!!), mert a vasbetonszerelők csípőből tudnak ugyan mindent, de erről a vas nem értesült...
Szia cs_géza!
A tanfolyamról küldök részletes infót mailben, 1-2 napon belül. Egy biztos, dec.6-án 18 órakor lesz az elsö meeting (barátkozás,ismerkedés, ismertetés nagy vonalakban...) a klubhelyiségünkben Budapesten.
Más:
tegnap volt nálunk a talajmechanikus. 80-90 cm-nél mélyebbre nem birtak fúrni, addig birta a technika, azalatt tömény mészkö-szikla.Úgyhogy pincénk már tuti, hogy nem lesz. Az "alapozás" viszont állitólag nem lesz túl drága. Olyasmit mondott a szaki, hogy tuskókat kell leverni a sziklában, arra lemezt lesznek (meg szigetelést,...) és valahogy erre pakolják rá a házat. Valahogy nem birom elképzelni, ha meg el birom, akkor egy balatoni stég jut erröl az eszembe.
a legnagyobb bánatom, vagy legalábbis azok egyike, hogy nincs egy tisztességes vásárcsarnok, a piac zöldségbeszerzésre speciel nem jó
aztán a vonatok, bár ez közös baj Bp-tel
városközpont hiánya, érdi saját TV hiánya, ami megnehezíti, hogy az átlagpolgár képet alkosson képviselőinek munkájáról
kosz, csatornaszag, pl. jártatok már a lakótelepi bölcsőde környékén? én még ilyen koszos bölcsikörnyéket nem láttam, és mindez a városházától 100 méterre, még trágyadomb is van a szomszéd telken, aztán a disznótartás pl. élelmiszerbolt kertjében
szóval az új önkormányzatnak lesz mit csinálni, ha az igéreteinek csak a negyedét tudja teljesíteni, akkor nagyot alkot!!