De, abszolút! Mint alelnök megvédi társait a kirúgástól.:-)) Egy ekkora égés után az sem kis munka. A kétméteres emberek rajongója már feni a kést....jön az örökös kapitány beugró, a semmit sem képző NEKA szakmai vezetője.
Eredetileg ezt mondták. Gulyás meg a lelkekre hat. Ilyen alapon lehetne pszichológus. Mondjuk az nem ártott volna a fiúknak, elnézve a teljesítményt meg a zavarodottságot.
Valójában nem látunk bele, hogy ki és mit csinál, voltaképpen miért kell három fős testület. Eddig mondjuk ezt sem érte sok kritika, hiszen kívülről úgy látszott, jól működik a dolog.
Most vagy megbomlott az egység, vagy tényleg érzékeny veszteség volt Chema hiánya, vagy lehet, hogy nem is ezen múlt a dolog. :-D
Feltéve, hogy mindent Chema csinál, ő találja ki a taktikát, a többiek meg akkor alapoznak egyet jobb híján, ha már Chema nincs itt. Nekem ez elég furán hangzik, kétlem, hogy ez így történt volna.
A német szövetség elnöksége tárgyal a visszalépésről.
Eddig inkább hősiesnek nézett ki, amit teljesítettek (eltekintve az EB elején adott nyilatkozatoktól), de mivel ma további három pozitív esetük lett, kérdéses, hogy van-e értelme ezt így folytatni.
Ne félj, Borsos pontosan látja tudja mi a baj. De azt is tudja meddig díszeleghet szakértőként a studióban. Addig amíg nem szól be a bennfenteseknek és nem mond ellent a mainstream médiamegmondóknak.
Csak pozitívan, az visz előre... meg tudjátok csinálni.... stb.
A kritika az olyan snassz, visszahúzó negatív erő. Hessss el innen!
na jó, többet nem érdemelnek tőlem a fiúk és tsaik, maradok tisztelettel ....távolabb.. további értetlen bámészkodást a nagyszerű csarnokokban!
Ha 14 évesen kezdtek, akkor a legkorábban végzettek is csak 23 évesek, 99-es meg csak kettő volt a keretben, egy játszott, de ők füreden és tbányán töltötték az idejüket a neka helyett.
Most alakul vmi, a NEKA a férfi nb1ben tényező, simán bent fog maradni.
Mint volt régi kézilabda jàtékos és edzö értetlenül figyeltem a férfi vàlogatott (vissza) fejlödését. Ne legyenek illuzioink! Ez a csapat ilyen vezetéssel a jövöben sem fog elöbbre lépni a nemzetközi porondon!
A jàtékosok szoros vàlogatott mérközéseken ugyanugy jàtszanak mint hazai bajnoki mérközéseken, ahogy megszoktàk. Védekezni nem tudnak, tàmadàsnàl sorozatosan ellött, eladott labdàk, tanàcstalansàg, hogy mit csinàljanak stb.
Azt a kézilabda csapatot, amelyiknek nincs 2-3 olyan "figuràja" (jàtékosok meghatàrozott mozgàsa) melyek golt hoznak és kritikus pillanatokban nagy segitséget adnak, azt az ellenfél megbünteti.
Azzal a szàmomra "esztelen" labdaadogatàssal minden tàmadàs elejeén, amit ma màr minden csapat àtvett, csak sajàt magukat fàrasztjàk. Csak idöhuzàsra jo. Az ellenfél akàr le is fekhet mert ez idö alatt biztos, hogy még kapura sem fognak löni.
A vàlogatott 3 vezetöje, Gulyàs, Chema, Nagy összesen nem tesznek ki egy komolyabb edzöt. Nem egy trio kell, hanem egy, aki tudja hogy mit csinàl. Még azt sem vették észre, hogy Székely a portugàlok ellen jobban védett, mégsem ö kezdett Izland ellen. Az ilyen vezetésnek sürgösen le kellene mondania!
Érdekes módon az EB előtt nem volt szó Borsostól és más szakértőktől sem, azokról amiket most hibának könyvelnek el, holott ugyanezekkel a játékosokkal ugyanezt csináltuk eddig is. Volt egy koncepciója a triumvirátusnak ami az előző 2 évben működni látszott most viszont nagyon nem. És 3 meccs alatt semmilyen kísérletük sem volt a módosításra, illetve a javítására. Minden lépésünk, cserénk full kiszámítható volt.
"A kapusaink nem hoztak extrát, de nem védtek kifejezetten rosszul sem."– állapította meg Borsos Attila korábbi válogatott játékos, televíziós szakértő.
"Borsos úgy látja, hogy ez a csapat nem volt messze a tudásának maximumától, bár nagyon örülne neki, ha még volna bőségesen rejtett tartalék. Nem gondolja, hogy szégyellnie kellene magát a társaságnak"
Tehát Boros szerint ennél nem tud többet Szita, vagy Mikler. Sőt Roli nem is védett rosszul. Ezen kívül kevesli - többek között - a lerohanások számát. Biztos nem hallott még róla, hogy védett labdából könnyebb indulni, lerohanni.
Valahol olvastam, hogy a felkészülés első fele utóalapozással telt. Nem tudom, hogy ez valóban így történt-e, de tényleg kellene mindkét válogatott mellé egy főállású erőnléti edző, aki évközben osztja ki, és felügyeli az erőnléti feladatokat. Akár úgy is, hogy etéren mindkét válogatottért és az UP-ért is ugyanazon személy felel.
Én is kedvelem Balogh Zsolti játékát, támadásban most is jól jött volna, de védekezésben egy újabb probléma. Azért még számolok vele, nem is idős, és Leimeterrel is.
Mint az sokszor elhangzott, most nagyobb volt a nyomás, és szerintem nekünk jobban fekszik az erőkézis ellenfél, mint a holland és portugál csapat. Talán a bíráskodás is szigorúbb volt most.
Nagy számonkérésre, hazai sportágrengető következményekre azért ne számítson senki. Nem egy kézilabda Eb szereplésbe fog belebukni egy elsővonalas politikus. A csarnok meg ittmarad az utókornak is, az már a miénk. Lassan úgyis ráfordíthatják a közvélemény figyelmét arra, hogy a migráns gyerekek milyen érmet gyorskorcsolyáznak majd haza a téli olimpiáról...
Így van. Fel kell tárni az okokat, (azzal, hogy két éve valószínűleg alá is becsültek minket az ellenfelek, tavaly meg a fokozatos terhelés, mindig picivel komolyabb ellenfelek miatt tudtuk a VB-t szépen felépíteni.)
Bár nem védekezésben, de az okok között a T.bánya vesszőfutása is ott van szerintem...
Balogh kimaradásást a keretben természetesen értem. Két éve ilyenkor még kitartott a szegedi formája. Személyében a keretből egy komoly játékintelligenciával rendelkező, sokat látott magyar mezőnyjátékos kopott ki, és nem a kora miatt, hanem, mert a szegedi forma elillant.
Sajnálom, hogy annó a T.bányát választotta. Róla nem hiszem, hogy ne talált volna külföldi csapatot, és bizony hiányzott a kreativitása a pályáról.