Rossz szokásom, hogy szeretek mindenre válaszolni. Most is ezt próbálom. Viszont mielőtt a hozzászólásod sorrendjében megtenném ezt, teszek egy kis kitérőt.
Nem szabad az erőskezű vezetőt összetéveszteni a diktátorral. Az erőskezű vezetőnek határozott célja van, az erőforrásokat a célok elérésére összpontosítja. Tudja, hogy nem ő a legokosabb, ezért igyekszik magánál okosabbakkal körülvenni, a feladatokat, és az ellátásukhoz szükséges jogokat delegálja, (szétosztja,). Elvárja, hogy az emberei őszintén mondják el a véleményüket. Nem tartja magát tévedhetetlennek, és tévedését beismeri, korrigálja.
A diktatórikus vezető ennek az ellentéte.
Ez érvényes akár egy cég esetére is. Ebben van gyakorlatom. Magam is vezetek céget, lassan 35 éve. Volt közte olyan is, mely a kétszáz legnagyobba is belekerült Magyarországon.
Egy állam vezetőjére is ez igaz. Nálunk a legnagyobb hatalom a miniszterelnök kezében van. Más országokban esetleg az állam elnökét illeti a legnagyobb hatalom.
A legnagyobb hatalom letéteményesének a fent írtakon kívül persze mindenkit, mindenkinek a méltányos igényét is képviselnie kell függetlenül attól, hogy a megválasztásakor kire szavazott. Sőt a meghaltak, és a még meg sem születettekre is gondolnia kell.
Erőskezű, de demokratikus vezető volt Margaret Thatcher, nem véletlenül hívták Vasladynek. Diktátort bőven termett a múlt század, Hitler, Sztálin, Franko, Mussolini, stb.
Magam szeretném, ha erőskezű vezető irányítaná az országot, de nem diktátor.
Aki elfogadja a diktatúrát, az elutasítja a demokráciát. Más következtetésekre jut a mindennapok dolgában is, mint aki igényli a demokráciát. egy-egy dologban lehet azonos a véleményük, de alapvető dolgokban biztos nem. Így aztán az eszmecserének sem sok értelme van.
Diktatúra és demokrácia, nem csak történelmi témák lehetnek. Meghatározzák a mindennapjainkat.
Mondjatok nekem a történelemből egy jó diktátort, és egy jó diktatúrát.
Beszélni persze lehet róla, de minek? Engem már biztos nem lehet meggyőzni arról, hogy van jó diktatúra, a ti véleményetek, meg hasonlóan kőbe van vésve. Mások, meg nem reagálnak, alszanak, unják, félnek, nincs véleményük, nem is olvassák.
Jó! Akkor ki volt név szerint, történelmi bizonyítékok alapján a magyarság vezetője 2500 évvel ezelőtt? Milyen szájhagyomány? Anonymus leírta? Vagy hitelt adunk a költők meséinek? A tudományban, ami nincs bizonyítva, az nincs. A hitben van, minden, amiben hiszünk, vagy hinni akarunk.
De szinte mindegy, ki honnan jön, az az érdekes, hol áll, és még inkább, hogy hova tart?
Esztétikai, és hitbeli kérdésekben nincs értelmes vitának helye.
„Ha nincs pénzünk, csináljuk kis pénzből, elég találékony nemzet vagyunk, nem? Vagy adjuk el félkészen külföldre.”
A hulladék feldolgozásnál a félkészig eljutni drága. Mondjuk, ha az ország műanyag hulladéka tisztán osztályozva állna rendelkezésre, akkor néhány 10 millió dollárból létre lehetne, akár megyénként azokat az üzemeket, melyek regenerálják az anyagot.
A hőszivattyú is megéri, a napkollektor, és a napelem is, sőt már gyártanak külföldön kisméretű, háztartási szélgenerátort is. A baj, hogy a megtérülési idő 8-10 év.
Az is gond, hogy az alapvető dolgokat sem teszik meg az emberek ezeknek a technológiáknak a fogadására építkezéskor, mert azt mondják nincs pénzük, később meg hiányzik a fogadás lehetősége.
Amikor építkezni kezdtem, még a kútfúró be tudott volna állni. Most, hogy hiányzik a kút, nem tud beállni. Vagy nem építettünk ki külön rendszert a WC használatához, pedig lehetne az ingyen esővizet, vagy, ha lenne kútvizet használni, a drága ivóvíz helyett.
Érdemes külön kezelni a szükséges hő megszerzését, és felhasználását.
Én a padlófűtés híve vagyok. Nálunk 36-38 fokos vizet állít elő a gázkazán. Nincs hőcserélő, és nincs fűtőtest. Ha valamilyen megújuló energiára állnánk át, csak rá kell kötni a rendszerre, és kész.
A fehér füst gőz, széndioxid, és szilárd szennyező anyagok.
A lakosságnak nincs pénze, de az állam támogathatná. Például visszatéríthetné az ÁFA-t. Olyan bevételről monda le, ami, nem keletkezik, ha nincs pénz. Ráadásul fehérítené a gazdaságot.
A naprendszer teli van mindenféle törmelékkel, meteor, kisbolygó.
Akkor, ha egy 50-100 kilométer átmérőjű eltalálja a földet, akkor a civilizációnknak annyi. Jelenleg, főként az USA, és Oroszország, komoly erőfeszítéseket tesz, hogy egy ilyen katasztrófát el lehessen kerülni. Nyílván a dolognak harcászati összefüggései is vannak, de azt hagyjuk figyelmen kívül.
A helyzet jelenleg az, hogy a földre veszélyes égi objektumok feltételezett mennyiségének több mint felét, már felfedezték, figyelik a mozgásét, és még nem találtak olyant, mely ebben az évszázadban becsapódna. Viszont akár a mélyűrből is előkerülhet bármikor hirtelen egy ilyen méretű „kavics”. például néhány éve jött egy üstökös, a Shoemaker–Levy, mely, ha a Jupiter nem szipkázza be, akár ránk is veszélyt jelenthetett volna.
Pillanatnyilag az a helyzet, hogy, ha valami elég nagy ahhoz, hogy időben felfedezzük, akkor azt nem tudjuk eltéríteni. Viszont, ha olyan kicsi, amit valószínűleg el tudnánk téríteni, akkor azt nem látjuk meg időben.
Szóval folyik a kutatás egy katasztrófa elkerülésére. Nem az a kérdés lesz-e becsapódás, hanem, hogy mikor, és addigra felkészülünk-e az elhárításra. Ennek a folyamatnak, egy kellemes mellékterméke lehet az űrbányászat. Tehát nem luxus!
„Na azért pár fakenuból még nem lesz világpusztító környezetszennyezés. A régiek azt is tudták, hogy csak annyi halat fogjanak ki, amennyi feltétlenül muszáj.”
Látod ez a szemléletbeli különbség. Én idézek, egy latin mondást, hogy érzékeltessem, a világ megismerését, már ők is fontosnak, az életüknél is fontosabbnak tartottá. Te le kenuzod, a hajóikat, és mindjárt környezetszennyezésre, és a természet kizsákmányolására fordítod. Nyílván az űrkutatásban is ezt vizsgálod, persze rosszul.
Nem lenne GPS, műholdas TV, sőt a régészet is szegényebb lenne, ha nem lett volna űrkutatás.
„Gergerggel tökéletesen egyetértek.”
Én azzal értek egyet, hogy a jobbik alkalmatlan a kormányzásra.
És még annyit, hogy nem kell a hőszivattyúhoz víz.
,,Népdalgyűjtők próbálják rávenni János bácsit, hogy énekeljen nekik valamit. – Az a baj, édes fiaim, hogy én jószerivel amolyan disznó nótákat ösmerek csak. – Nem baj, János bácsi! Ahol disznó, ott mondja azt, hogy „hüm-hüm”. – Ám legyen. Csavaros a, csavaros a hüm-hüm f@sz@...''
,,A rendszerváltás nem hozta el a liberális piacgazdaságra épülő demokratikus modell kiteljesedését. Ehelyett a demokrácia díszlete mögött, a kádári struktúrák romjaira a politikai elit olyan modellt épített fel, amelyet a hipokrita parazitizmus címkéjével lehet a legplasztikusabban jellemezni.''
Kinyírják? Már rég ki van nyírva. Aki fel akarja támasztani, az nagy fába vágja a fejszét. Volt régebben egy kórházas hasonlatom. A jobbik kiszaladna a kórházból. Nem tehetjük.
Mivel ugye kamarai tag vagyok, a napokban megkerestek hogy szervezkedjünk helyi szinten. Mondom mire? Erre az győzködő: "nehogy má a külföldi mondja meg hogy....."
Telelett a fejem kérdőjellel. Ez ennyire hülyének néz? AZt gondolja hogy ha normálisan elmondja miről van szó, azt nem értem meg? Gondoltam legyen, benne vagyok a játékba, feltettem pár kérdést, miről mit gondol, uniós kvóákról, a moratóriumról, az érdekek helyi szinten történő szerveződések általi képviseléséről, a helyi termelők szövetkezéséről, a közös pályázatokról, stb. de csak nagy pislogások voltak. És rá kellett jönnöm, nem engem nézett hülyének, egyszerűen ezt mondták neki, ő is ezt adta tovább. Örülnöm kelett volna hogy nem engem nézett hülyének, de valahogy mégsem örültem. Mindenesetre aláírtam a papírját, majd ha megalakulunk meglátjuk tudunk-e érdemben is tenni valamit. Ha nem....majd kilépek. Kezdésnek az is elég, ha össze tudják szedni a helyi termelőket havonta egy órára. Valami csak kisül belőle.
Én nem azt mondtam hogy jó, azt mondtam hogy eddig a legjobb! Nagy a különbség! De nyomokban felfedezek olyasmit amit szeretnék. Nem tudom hogy lesz most a választás, nem követtem hogy hogyan változott ezért én azt szoktam javasolni azoknak akik a jobbikra készülnek szavazni, szavazanak a jobbikos jelöltre, ha ismerik, és alkalmasnak tartják. Ha nem, akkor szavazzanak pártlistán a jobbikra, és majd ők eldöntik kik legyenek azok akiket beültetnek a székekbe. Elvakultan csak jobbikra szavazni hülyeség, jelenleg nincs elég képzett emberük, sok a megbúvó alkalmatlan köztük. A vezetés rendben van, de alul, helyi szinten sok az amatőr, és nem is igazán jobbikos. Az is érdekes, mikor megkérdezek valakit miért szavazol a jobbikram fel hoz egy érvet, majd mikor belemerülünk, kiderül hogy igazából csak azt az egyet "szereti" a jobbikban. Legtöbbször az a válasz, : ha mégsem a jobbikra szavazok, akkor Gyurcsányra. Na ilyenkor váltok témát, mert ez nem politikai tudathasadás, hanem egyszerű butaság. Van olyan ismerősöm, aki a multkor meg akart győzni hogy szavazzak a jobbikra, én meg akartam hogy meggyőzzön, gondoltam elkezdem feszegetni hogy miért, mert szerintem a fidesz is....stb. Erre előáll, (a meggyőződéses jobbikos) hogy a fidesz azért adott kettős állampolgárságot hogy rájuk szavazzon, de nehogy már az erdélyiek döntsék el.... Mondom neki, milyen jobbikos vagy te? Válasz nincs. Ilyen. Birom mikor valaki ezt a határon túli magyar kérdést feszegeti, egyszerüen nem értem hogy halhatott ki az emberekből a jóérzés. A multkor olyan is volt, aki miközben szidta a fideszt, meg a jobbikot mert ők ugye rászisták, azt mondta ő nem is megy el szavazni, szavazzanak helyette a románok. Majd hozzáfűzte "ismerem én ezeket az erdélyieket, mégegy ilyen piszkos semmirekellő nép nincs mint ők, és tudom, évekig dolgoztam velük, rosszabbak a cigányoktól is" Na szép, gondoltam magamban, tényleg kár hogy a jobbik rasszista, még szerencse hogy vannak ilyen igaz emberek is. Kész vicc ami néhány ember fejében van.
Jobbik. Szerintem nem alkalmasak a kormányzásra. Az elvek jó részével egyet értek, de akkor sem alkalmasak. Nincs meg minden bennük sem ami kell hozzá, sajnos. Viszont drukkolok a fidesz 2/3-nak, és jobbikos 1/3-nak. De azt sem bánnám ha a végeredmény úgy jönne ki, hogy a jobbik benne legyen a kormányban. Persze kisebb százalékban. AZ biztos hogy minél nagyobb százalékban van a jobbik a parlamentben, annál több olyan döntést hoznak ki Viktorékból, amit maguktól nem hoznának meg.
Diktatúra és demokrácia, ezek csak történelmi témák lehetnek, már ha feltételezzük, hogy egyéni véleményt még szabad mondanunk erről a kettőről. Ha szabad, miért ne lehetne róla később is beszélni? Szabad?
Oks, persze hogy nem 2600 éve, elütöttem egyes helyett. Plusz az a néhány hős, akikre szájhagyományainkból következtetni lehet.
Ha nincs pénzünk, csináljuk kis pénzből, elég találékony nemzet vagyunk, nem? Vagy adjuk el félkészen külföldre.
A gond az, hogy nem éri meg a hőszivattyú sem :D én nem táplálnám vissza a vizet, szerintem túlságosan is terhelném a környezetet. Ha meg nincs pénzem, csinálom olcsóbban, pl. radiátoros rendszer a legolcsóbb. Vagy eggyel drágább a padlófűtés, mindkettő szigorúan puffertartállyal. Lehet, nem olyan hatékony, maximum csökken a hatásfok, nő az ökológiai lábnyom, ahogy te mondod. DE. A puffertartály nagyon jó hatásfokra képes. És én úgy tudom, hogy a kéményből kijövő fehér füst csak vízgőz. Minimális szennyező anyaggal. De ha pontosítani tudsz, tedd meg kérlek. Nekünk erre futja max. De ettől még ilyen pufferes vegyestüzelésű rendszerre kellene átalakítani az összes házat, hogy hatékonyak legyenek. Sokszor még a földgáz is rosszabb hatásfokú és szennyezőbb. Ha érted mire gondolok, nyugat EU legyen csak hőszivattyús, nekünk erre nincs pénzünk. Azt kell megpróbálnunk amit el tudunk érni.
Nem tudom, hol térül meg az aszteroida befogása. Tényleg nincs helyette hatékony megoldás? Tényleg kell ez a luxus?
Na azért pár fakenuból még nem lesz világpusztító környezetszennyezés. A régiek azt is tudták, hogy csak annyi halat fogjanak ki, amennyi feltétlenül muszáj.
Most felmerült bennem, hogy lehet hogy nem volt egyértelmű hogy én mit értek diktatúra alatt, mikor azt mondtam, hogy csak a diktatúra lehet a kiút.
Szóval kell egy vezető. A magyaroknak mindig is kellett vezető, akit követni tudnak. Ez a vezető lehetne épp miniszterelnök is, vagy k.elnök is. Jelenleg egyik státusz sem takar elég hatalmat. A vezetőnek olyan hatalommal kell bírnia, hogy ne kelljen minden döntését 8-szor megvédeni mindenféle jogvédőkkel szemben. A vezetőnek olyannak kell lennie, aki ha mond valamit, akkor az emberek tudják hogy amit mond, az úgy lesz, akár tetszik, akár nem. (lassanmondomnemleszgázáremelésés csendmenmondomhogysenkisehalljahogytíztőltöbbszörnemlesz nem jó vezető)
A vezetőt nagy egyetértésben kell megválasztani, és a nemzet egységét kell hogy képviselje. (románokárasztjákelazországothamegadjukakettősállampolgárságot nem jó vezető)
A vezetőnek nem szabad külfödi pénzek, érdekcsoportok előtt térdepelni. (kölcsönözazimffeltőkésítjükabankokatközbenmegszorítünk nem jó vezető)
A vezető nem mond le önként lehetőségekről. (vigyétekkárpátaljáthakelldenemkellaláírjukhogynincsterületikövetelésünk nem jó vezető)
A vezetőnek nem kell győzködnie az őket támogatókat hogy támogassák, a támogatók nem kérdőjelezik meg az alkalmasságát. (bizalmatlanságiindítványtbenyujtóvezető nem jó vezető)
A vezető ha tagja egy gazdasági csoportnak, azt úgy értékeli hogy tag és nem alárendelt.(brüsszelbenismegmondták nem jó vezető)
Ha jobban megnézzük, O.V. már majdnem jó vezető. Én szívből nem kedvelem, de elkell ismernem hogy a nemlétező rendszerváltás óta a legjobb vezető. Majdnem alkalmas az általam favorizált diktatúra megvalósítására, de sajnos ő is zsarolható. Kicsit keményebb kezűnek kéne lennie és legalább 2/3-ot nyerni a választásokon. Ha nem lesz meg a 2/3-ad, garantált lesz az egyhelyben topogás.
Diktatúra szerencsére már nem lesz, legalábbis nem olyan szinten, mint régebben. Ez is hozzátartozik a világ fejlődéséhez, a mostani nagy bajok a régiekhez képest semmik. Most az a diktatúrikus, amit a zorbán művel. Helyesen diktatúrikus elem, nem diktatúra, de sokan szeretnek túlozni, lásd viktorszobor ledöntése.
Viszont ha Románia azon részén élnél, vagy Szerbiában, ahol nem tűrik a magyarokat, lehet pusztán emiatt jobb lenne emigrálni. Viszont ha én erdélyi lennék, sajnálnám azokat a szép hegyeket. És kanyarodjunk vissza az ,,Adjátok vissza a hegyeimet'' témához. Pontosan ezért nem emigrálnak lényegesen nagyobb számmal az emberek. Tegyük fel, diktátor veszi át a hatalmat Magyarországon. Figyelmen kívül hagyja az állam eddigi törvényeit, a lényegében törvényen kívülieket is, és segíti a zemberek... Akkor ő jó diktátor, nem? Ilyen szempontból egy jó diktátor többet érne, mint a következő évi választás. Diktatúrikus lehet egy kérharmad is, akár jó értelemben is. Többit később.
Köszi a korrekt válaszod , legalább te beláttad, mégha az esetleges bíztatás miatt is.
"tp329: "(kedves b743, olyat kérni mástól, amit itt, te, sosem tettél meg, udvariatlanság!) Ettől függetlenül válaszolok majd, ha már ilyen kedvesen megkértél."
"Látom magadra ismertél, és egyben az önkritikát is gyakorlod szép:)"
Az ötvenes évek elején egy éjjel jött a Nagy Fekete Autó, és az ÁVH elvitte apámat. Hosszú ideig azt sem tudtuk, hogy él-e? Anyám nem dolgozhatott, diplomája szerint, tanárként. 2,75 forintos órabérért két műszakban roncs készülékeket szerelt szét, hogy az alkatrészeket hasznosítsák. Mivel a család a második világháború előtt olyan helyen élt, mely a párizsi szerződés alapján Romániához került, szinte semmink sem volt. Tartalékunk pláne nem. Volt, hogy csak zsíros kenyér volt az ételünk. Én felügyeltem az iskolát megkezdő öcsémre, ha anyám dolgozott. Én adtam enni, ellenőriztem, hogy tanul-e, segítettem neki. 10 évesen felnőttem.
A korábbi ismerősök nagy része átment az utca túlsó oldalára, ha meglátott minket. Félt, hogy baja esik, hiszen nyílván megfigyelnek minket. Szerencsére volt a szüleimnek néhány, nem sok, csak néhány igaz barátja, aki adott nekünk egy-két száz forintot, hogy majd, ha lesz, nekünk megadjuk. ( Megadtuk.) De télen lukas volt a cipőm, és ismerős gyerekek elkopott, levetett ruhájában jártam. A stoppolt zoknim is használt volt.
Apám orvos volt. Jó orvos. Betegen került elő, többé nem volt egészséges. Korán meghalt. Nem tudták megtörni, és nem vállalta fel azt a kémkedési ügyet, amivel esetleg rajtunk segített volna.
Nem tudom, hogy Te hány éves vagy, én megtapasztaltam a diktatúrát közelről. Akkor, ha jön a diktatúra, összecsomagolom a családomat, és emigrálunk. Nem miattam, az unokáim miatt.
Tudom, hogy nincs az a diktatúra, mely akár egy kicsikét is jobb lenne, mint a leges legrosszabb demokrácia.
A te véleményed nem ez, és nyílván nem tudlak meggyőzni az ellenkezőjéről, ezért azokban a témákban, melyek demokrácia, és diktatúra kérdései, nem nyilvánítok a továbbiakban véleményt a Veled való levelezésben.
Félre ne értsd, nem érzelemből, hanem, mert belátom, hogy felesleges.
Szintén leveszem a napirendről azokat, melyek valahol hit kérdése. Például, ha szerinted Atilla 2500 éve élt, legyen. Szerintem kb. 1600 éve.
Marad a jelenlegi témák közül a szemét, és az űrbányászat.
A szemét lassan az egyik legfontosabb nyersanyagforrás lesz. Sok pénz kell azonban a megfelelő rendszer kialakításához. Nekünk nincs.
Ez olyan, hogy, ha veszel egy házat, hiba tudod, hogy hosszabb távon megérné hőszivattyú, ha nincs pénzed, akkor annyi.
A környezet védők, vallásosan védik a környezetet, rövidlátók. A környezeti hatásokat komplex módon, és hosszútávra kell vizsgálni.
Mondok egy egyszerű példát.
Bejön a földgáz, elégetjük. felszabadul a környezetet szennyező széndioxid.
Mi van, akkor, ha a földgáz parciális oxidációjával etilén gázt állítunk elő, azt polimerizáljuk, fóliát csinálunk belőle. Évekig használjuk fóliaházaknál. Később hulladék elégetőben elégetjük. Megkapjuk ugyanazt a fűtőértéket, és felszabadul ugyanaz a széndioxid.
Lényegében nem ártunk többet, mint a sima elégetésnél. Ennyit a környezet védőkről.
Az űrkutatásba befektetett pénzek többszörösen megtérültek. Miért ártana néhány ezer tonna ritkaföldfémet (lantanoida) ide hozni. Egyébként ezek nem nagyon ritkák, csak a koncentrációjuk rendkívül kicsi. A bányászható előfordulás igen ritka, és gazdaságos kinyerési technológiája a kínaiaknak van.
A régiek azt mondták: Navigare necesse est, vivere non est necesse! Hajózni szükséges, élni nem muszáj. Szerintem űrhajózni szükséges!
,,Két gond van a regenerálással. Ez a következő három: :D''
Oké, elfogadom, de akkor gondoljuk tovább. Miért érvelnek a környezetvédők az égetés ellen, ha egyszer jobb lenne újat előállítani? Mi céljuk vele? És miért nem dugják az ehhez szükséges tanulmányokat az orruk alá? Mi van azokon a helyeneken, ahol nem égetik, hanem egyszerűen a föld alá temetik a műanyagokat? De az égetés után is marad némi anyag, amit el kell ásni a föld alá, nem? Akkor csak kisebbítettük a problémát? Miért derült ki a tesco lebomló szatyrairól, hogy mégsem bomlik le? Oké, létezik a földben lebomló műanyag technológiája. Olcsóbb ez is, mint új, nem lebomlót előállítani, majd elégetni? Miért nem arra állnak akkor rá?
Írás, történelem. A gond az, hogy nekik vannak agyagtábláik, amik bizonyítékul szolgálnak. Nekünk nincsenek, sőt, még a kutatásokat is tabunak tekintik, holott sok hülyeségre meg van pénz... Nyílván mielőtt még az első sumér agyagtáblát megtalálták, ott is voltak különböző nézőpontok.
Átvette, vagy ők maguk alakították ki, de az egyik biztos. Viszont amíg nincs rá bizonyíték, egyik elmélet sem bizonyít, vagy cáfol 100%-ig mindent. Mert mi van, ha átvették? Mit is bizonyít? És mit bizonyít, ha pl. 6500 éve vették át? Hogy a kultúra akkor már létezett.
Íj. Az angol hosszúíj ha jól tudom, messzebb visz. Viszont a visszacsapó meg fejlettebb technológiára utal. Meg ugye kezelni is kellett, tehát erősebb fizikumra is utalhat.
Pont itt a probléma, hogy semmiféle kuatást nem hogy nem végeznek, de sokszor még el is kaszálnak.
Eszközök. És a finoman megmunkált ékszerek mire utalnak, hogy túl sok szabadidővel rendelkeztek? Ha pl. nem volt egy jellemző fajta ékszer megfigyelhető Európában, csak a magyaroknál, akkor valószínű, hogy nem csak a motívumot hozták magukkal az elődök, de magát az egész technológiát is.
És gondoljuk tovább, a legszélsőségesebb feltevéseket is. De előbb egy kevésbé szélsőségeset, a hun-magyar rokonságot és a kettős honfoglalást. Ezek alapján én azt is megmondom neked, hogy kb. 2300 évvel ezelőtt Atilla volt a hun-magyar letelepedett nép vezetője valahol a Tiszánál. +- pár száz év... Még az időpont sem biztos, hisz valamiféle nagy huncutság következett be, elveszett pár évszázad az írott történelemből. Nagy szakértője nem vagyok a témának, de valami ilyesmi volt. Ugye ez is érdekes, a sírját a mai napig nem találják. Oké, szinte bárhol az országban leásol, nagy valószínűséggel belebotlasz néhány sírba, vagy település romjába...
Vissza a szélsőséges példára, állítólag valahol Kina határai környékén volt a magyarok legnagyobb városa... Pénz nincs a kutatásra, de ha lenne, még akkor sem támogatná a jelenlegi magyar kormány, ők válltig a finn-magyar rokonság mellett vannak, ami az évtizedekkel azért valljuk be, egyre inkább borulni látszik...
Menjünk el a másik szélsőséges irányba, hisz hallottunk valami olyasmit is, hogy a történelmi Magyar Királyság valójában nem is létezett, vagy legalábbis a határokkal csaltunk valami írtózatosan nagyot...
A magyar őstörténelem tele van feltételezésekkel és pontatlan, legalábbis ellentmondásos információkkal. És amíg ilyen ellentétes véleményeket hallani, semmi sem biztos.
,,...hogyan lehetne kisbolygókat befogni...''
Mint a vicc a roma családdal a mozi előtt, sci-fit ők ugyan nem néznek...
Tehát kössük össze az első témával.
Tények: szeméthegyek, gondok az újrahasznosítással, ritka fémek tényleg ritkán.
Amit csinálunk: tovább gyártjuk a szeméthegyeket, nem alkalmazzuk az újrahasznosítást, mert drága, és jobban szennyezi a környezetet, de nem is kutatunk új technológiák és anyagok után, amik esetleg kiválthatnák a ritka fémeket, vagy ha ez nem lehetséges, akkor legalább részben kiváltanák, esetleg előnytelenebb anyagokkal váltanák ki, más felé mennének el a fejlesztésben. Helyette fogjunk be egy kisbolygót, remek. A hulladékot meg tömörítjük, és az éppen likvidált kisbolygó pályájára ráállítjuk? Biztos hogy ez így rendben van?
És kimenni az űrbe olcsóbb lesz? Jó, mondjuk ha annyi pénzt nyomnak amennyit nem szégyellnek, biztos olcsóbb... legalábbis elviekben olcsóbb, mint lealacsonyodni, és tárgyalni a komcsi kínaiakkal?
,,Leírnád a mechanizmusát. Ki adja el, kinek, mi történik a vételárral, mi történik a földdel? Hogy lesz ebből milliók halála?''
Majd keresek egy videót, amivel egyezik a véleményem :D
Az ölhet meg rész szerintem a mondat elejére vonatkozott, csak nem tettem ki a vagy kötőszavakat.
Megveszi a külföldi a földet. Valószínűleg bagóért, mert ugye jó pár éve már válság van. Vissza fogja adni? Menjünk el megint kicsit a szélsőségek felé. Mi van, ha épít egy várost a föld közepére, és kijelenti, hogy ez mostantól pl. francia terület? Megteheti? Valószínűleg kevés erre az esély. Hová megy a pénz? Valószínűleg vissza a bankoknak, jobb esetben a még nem tartozásokkal teli ember azért adta el, hogy el tudjon költözni. Egyfajta népvándorlást is elindíthat majd. És ha nem marad itt a haszon, amit a külföldi megtermel, akkor mi van? Minimum az adott térség elszegényesedéséhez vezet. Ha meg a gazdag adja el, akkor még tovább nőnek a társadalmi különbségek. Legszélsőségesebb eset, az izraeliek lakótelepeket építenek palesztín területekre. Nincs háború, ők békében akarnak élni, csak azok a fránya palesztínok valahogy nem akarnak tovább zsugorodni önmaguktól... Mi van, ha arabok vesznek földet, és pár százezren ide települnek? Vagy kici kínaiak, úgyis exportra termelnek... Milyen jövőt látsz te ebben?
A végére fordítsuk meg a kérdést, miért jó, ha külföldi vesz céget?
,,Ez is része a demokráciának. Persze aki vét ellene, azt le kell buktatni, és meg kell akadályozni, hogy még egyszer megtegye. De Te mit csinálnál? A nyugdíjasokat választás előtt elmeorvosi vizsgálatra küldenéd? És miért csak őket?''
Na, ha része a demokráciának, akkor én nem kérek a demokráciából, mert nem igazságos. Sőt, inkább zsarnoki.
Itt a gond, hisz nem tudsz tenni ellene. Jobb esetben választási csaláson éred őket, de még ez sem garancia arra, hogy más lesz az eredmény. Hogy még egyszer megtegye? Könyörgöm öregapám, Abszurdisztánban? Tessék csak végignézni a hatalmon lévőkön, ha véletlenszerűen minden 10. embert megvizsgálnánk jó részletesen, vajon honnét szerezte a vagyonát, szerinted mit látnánk? Hát ha kezdésnek a két 10. ember pont a miniszterelnök, és a belügyminiszter lenne, vicces lenne?
Elmeorvosi vizsgálat elég jól hangzik, csak sajnos ez alapján mindenkit el kellene küldeni... látod, én nem mondtam hogy csak őket, te képzelted bele :D
Kezdhetnénk azzal, hogy kiket zárunk ki, az olcsóbb megoldás. Bűnözők, adót nem fizetők, különös tekintettel az adócsalókra, akiknek politikai befolyásolás gyanúja felmerül.
Vagy, mint írtam, ne pártokra kelljen szavazni, hanem egyes témákra adott javaslatokra. Persze ez sem úgy kezdődne, hogy ,,x párt szerint a megoldás erre a problémára a következő...'', mert akkor ugye adunk a sz@rnak egy jó nagy pofont.
Lenne pl. 200 téma, csak mert 200 képviselőt akarnak 2014-től, vagy mennyit. Aki a legtöbb szavazatot kapja, bekerül és kész. Persze ebben is lehetnek hatalmas bukták, de valamilyen szinten a szavazatvásárlás visszaszorítható lenne, pusztán azért, mert a megvásárolt delikvens egyszerűen nem emlékezne arra, melyik megoldásra kellene szavazni :D Viszont itt meg az a gond, hogy elhúzódna a szavazás. Ez a kisebbik. A nagyobbik az, hogy nagy többség egyszerűen nem lenen képes elolvasni, és értelmezni pl. 6 féle javaslatot egy adott problémára, és ezt még többször is eljátszani...
Mivel az érettségi röhejes, legyen ez a minimum. Hoppá, de az idősebbeknek nem biztos, hogy azért nincs érettségijük mert hülyék, hanem pl. dolgozni kellett... akkor kell még egy évszám is, ahol meghúzzuk a határt.
De leírtam a másik módszert is, helyi szinten kell választani, és ha az illető nem teljesít, egész egyszerűen vissza kell hívni, és új képviselőt választani.
,,Nem zárja ki egymást. Attól, hogy te, mondjuk, csak a vicc kedvéért, úgy véled, hogy a Te érdekedet az szolgálja, ha a jobbikra szavazol, még lehet, hogy igazad van, de lehet, hogy nem.''
Továbbra is kitartok annál, hogy igenis kizárják egymást. Ha téged meg becsapnak, és nem azt a programot hajtják végre mint amire szavaztál, akkor mi van? Azt vélted, ők meg nem? Az akkor egy teljesen más program, amire te nem szavaztál, és lehet, hogy egyáltalán nem értesz vele egyet. Tehát ez egyfajta választási csalás, törvénytelenség.
,,Lenne viszont 1 kérdésem. Mi lenne a jobbik első 10 intézkedése, szerinted, ha megkapná ezt a 2/3-ot, amit írtál?''
Ezt kérdezd meg személyesen Vonától, vagy a hozzád legközelebb eső pártirodában. Valószínűleg a földvásárlási monatóriumot hosszabítanák meg, vagy egyenest határozott nem-et mondanának a földvásárlásra. Aztán talán jönne az elszámoltatás, hisz ha 2/3-mad, akkor nem pofázhatnak közbe, és lényegesen nem is zavarná az Ogy. működését... harmadik, de lehet helyet cserélve az előző kettővel, de legalábbis nagyon elől, mindenképpen a közbiztonság megszilárdítása lenne. Hosszú munka, de mivel el kell kezden, ezért ezek után szerintem a törvénytelen szerződések visszafejtése kezdődne meg, egészen a forrásig, és annak el(börtönbe)zárásáig. Közbiztonsághoz tartozik, mert ugye aki dolgozik, azoknak nagy részének nem áll kellő idő ahhoz, hogy bomlasszák a közbintonságot, tehát a munkanélküliek kérdése. Hányan kapnak rokkantságit, és jogos-e, valamint az előző felülvizsgálatok jogosak voltak-e, hisz volt olyan ember, akire azt mondták, hogy egy láb elvesztése még nem indok ahhoz, hogy akár csak részben is rokkant legyen... tehát lesz pár ember, akit vissza lehet terelni a munka világába, valamint még sokkal többen lesznek, akiket a segélyek ésszerű és jogos feltételhez való kötése miatt köteleznek ha nem is közmunkára, de bizonyos fokú munkára. Valószínűleg ez körzetenként valósul meg, és hajlani fog a részleges önellátás felé, mivel viszonylag kevés szakember is elég sok képzetlen, hozzá nem értő emberhez. Ez így kb. öt pont, a többi vagy talán inkább luxus lenne, vagy kifelejtettem valamit...
13+1. Nem nézem le, ezek egyszerűen tények. Az oktatás rombad döntése, a komcsi évek és nevelés ehhez mind hozzájárult.
13+2, most esett le, hogy a vallás rész kimaradt. Nézz utána a magyar nép ősvallásának, vagy a honfoglalás előtti idők vallásának. Persze bizonyíték nélkül ezek is csak feltételezéseken alapulnak, valamint néphagyományi gyökerekből lehet előásni. A szentháromság megvolt, ahogy a család egysége is, apa-anya-gyermek felállásban, hármas szám többször előjön, építészetben is, miért a ház (jurta) közepén volt a tűzhely, stb.
„Filozofálni lehet, és nem lehet közös alapról kiindulni, hiszen nincsen. Egy-két közös tényező, gondolat lehet akad, ezeket tényleg le kell tisztázni.”
Más az információ csere, és más egy-egy téma megvitatása.
Nézzünk egy példát az infó cserére:
Különböző célokra különböző műanyagokat fejlesztettek ki. A textil betétes locsolócső, lágy PVC. A földgáz vezetésére használt sárgacsíkos fekete cső kemény polietilén. A csepegtető csövek többnyire lágy polietilénből vannak. A szürke, vagy narancssárga lefolyócső kemény PVC. A csőszereléshez használt fehér szalag teflon, de teflon az amivel a serpenyőket tapadásmentessé teszik. Erre használnak újabban kerámiát is. A gyapjúszerű pulóver anyaga poliészter. Poliészter az üvegszálas hullámlemez. Az üvegházakhoz újabban polikarbonátot használnak, de a golyóálló üveg is többnyire polikarbonát. A konyhai edények polipropilénből, vagy polisztirolból vannak. Az ütésálló telefon házak ABS-ből készülnek. Nem keverendő a gépkocsik hasonlónevű berendezésével. Itt az akrilnitril-butadién-strilol rövidítése. Ebből készülnek a lego kockák. A ma már bilincsként is használt, oldhatatlan zárású kötöző, poliamid. A vízórák belsejében poli-formaldehid alkatrészek vannak. A fóliaházak eredetileg kemény PVC csővázra tett lágy PVC, vagy lágy polietilén fóliából készültek. És még folytathatnám sokáig, a műanyagoknak mára már rengeteg változata van. Egy-egy változaton belül több altípus létezik. Az uzsonnás zacskó, és a csepegtető cső lágy polietilén, de jelentős differencia van a lágyságukban.
A fentiek, mind un. hőre lágyuló műanyagok. Vannak hőre keményedők, mint pl. a bakelit, vagy a főként ragasztónak használt epoxigyanta. ezek nem regenerálhatóak. De nem lehet az olyan anyagokat sem regenerálni, mint mondjuk a tubusból kinyomható, szilikon pasztát, vagy a poliuretán matracot.
A regenerálható anyagokat külön, külön kellene visszagyűjteni. Ez iparból, vagy nagyüzemből megoldható, de a háztartásból gyakorlatilag megoldhatatlan a poliészterből készült pillepalackok kivételével. (De az étolajos flakon kemény PCV.)
Két gond van a regenerálással. Ez a következő három: :D
Sokszor a visszagyűjtés, tisztítás, válogatás, újra feldolgozás többe kerül, mint az orig anyag előállítása.
A regenerálás ökológiai lábnyoma, könnyen nagyobb lehet, mint az orig anyag előállítása, és a hulladék elégetése.
Végül nem minden állítható elő hulladékból. Például a fekete műanyag kőműves ládák regenerált polietilénből vannak, de mond mit lehet az olyan anyaggal, mint az kezdeni, ha 1000 tonna számra van?
Ez is jól példázza, hogy politikusok, hozzá nem értők bedobnak kontroll nélkül dolgokat, aztán a közvéleményben megragadnak dolgok, ami úgy persze nem igaz.
Ennyit az információ cseréről.
„Hogyne lenne, hány éves is a rovásírás?” A legrégebbi székely rovásírás az 1200-as évekből származik. Több bizonyítatlan elmélet van, mely, akár a civilizáció bölcsőjéig visszavezeti a székely rovásírás eredetét. Ezek egymással is vitatkoznak. De ha lenne is egy 5000 éves töretlen, bizonyított fejlődés, melynek végén a székely rovásírás állna, mit bizonyítana?
Azt, hogy a székelyek átvették azoktól, akik korábban használták. Nem bizonyítaná, hogy a sumérok, vagy bárki más az ősünk.
A fiatalabb lányom, aki nyelvtanár, egy időben foglalkozott az egyiptomi hieroglifákkal. Biztos ma is vagy háromszor annyit ismer, mint a rovásírás betüinek száma. Mégsem tekinti magát mondjuk a második dinasztia leszármazottjának.
De talán még mindig van legalább 1 000 000 ember kis hazánkban, aki tud oroszul írni. mégsem orosz.
Nyílván éltek emberek, akik, vagy akiknek a leszármazottai később magyaroknak mondták magukat 5000 évvel ezelőtt. Kultúra alatt nem ezt értem.
Megkérdezel egy perzsát, ki viselte a koronát
Hát az európai barbárok nem is ismertek egy-két ruhadarabot, meg 2500 évvel ezelőtt? Megmondja, hogy Nagy Xerxes. Te mit mondasz, ki uralta a magyarokat akkor, nem 5000 éve, csak 2500.
„lószerszámot, amíg be nem hoztuk! Az honnét jött, Szt. István előtt két évtizedről?”
Kihagytad a talán legfontosabbat, a reflex íjat. Persze ezeket akkoriban a lovas nomád népek mind használták ( hun, magyar, török, avar, mongol stb.) Na, és? Ezek eszközök. Részei lehetnek egy kultúrának, de a kultúra sokkal több.
„ Maga a csodaszarvas mondavilág, a vallás alapja, ami ha úgy vesszük, a kereszténység alapja, őse, vagy legalábbis nagyon hasonlóak.”
Ezt egyszer kifejthetnéd, mert én nem látok hasonlóságot.
„Hát akkor ki kell nyerni a ritka fémeket, hisz ritkák, előbb-utóbb elfogynak.”
A lelőhelyek valószínűleg meteor becsapódások. Már dolgoznak azon, hogy hogyan lehetne kisbolygókat befogni, mert ott nagyobb koncentrációban találhatók. Jelenleg ebben szinte egyeduralkodó kína.
„Ha jövőre boldog-boldogtalan vehet földet, akkor az országnak vége! Tehát létezik egy igenis valós, és veszélyes probléma, ami akár nagyon rövid távon is milliókat ölhet meg, dönthet nyomorba, mégsem beszélünk róla, egyszerűen nem akarják tudomásul venni az emberek.”
Leírnád a mechanizmusát. Ki adja el, kinek, mi történik a vételárral, mi történik a földdel? Hogy lesz ebből milliók halála?
„ Mi van a pénzen vett szavazatokkal? Mi van nyugdíjasok öregségét, és ebből adódó gyengeségeiket kihasználó politikusokkal? Mi van, azokkal, akik át lettek verve, és bedőltek a hazugságnak? És mi van a hülyékkel? Mert ha a többség hülye, „
Ez is része a demokráciának. Persze aki vét ellene, azt le kell buktatni, és meg kell akadályozni, hogy még egyszer megtegye. De Te mit csinálnál? A nyugdíjasokat választás előtt elmeorvosi vizsgálatra küldenéd? És miért csak őket?
„Te magad írtad, hogy vélt. Attól, hogy vélt, még nem lesz optimális, ez a kettő kizárja egymást. „
Nem zárja ki egymást. Attól, hogy te, mondjuk, csak a vicc kedvéért, úgy véled, hogy a Te érdekedet az szolgálja, ha a jobbikra szavazol, még lehet, hogy igazad van, de lehet, hogy nem.
„Filozofálni lehet, és nem lehet közös alapról kiindulni, hiszen nincsen. Egy-két közös tényező, gondolat lehet akad, ezeket tényleg le kell tisztázni. „ (Visszatérek rá.)
Persze lehet. Aztán kiderül, hogy már a kiindulási helyzetben sem azonos a véleményünk. Ekkor kiderül, hogy a dolog hit kérdése, és passz, nincs helye vitának.
Lenne viszont 1 kérdésem. Mi lenne a jobbik első 10 intézkedése, szerinted, ha megkapná ezt a 2/3-ot, amit írtál?
De ha a banán nem terem meg, attól még lehetünk önellátóak az élelmiszereket nézve. Nem muszáj neked banánon élni, legalábbis az emberek többségének nem létszükséglet. Persze ettől még ehetnénk banánt, nem arról van szó :D
"már én szégyenlem magam, hogy magamban beszélgetek"
A jó társaságot meg kell becsülni! :-)))
Önellátáshoz:
Mindig figyelembe kell venni, hogy milyen szinten akarsz öneláttó lenni, sokan itt tévednek el.
Ha neked elég a napi háromszori puliszka, a mezítláb járás stb. akkor elképzelhető. Ha plazma TV, tengerparti nyaralás is a szint, akkor már nem biztos! Ma már az egyén önellátása sem igazán biztosítható, kevés hozzá az önerő! Társadalom, ország szinten számomra elképzelhetetlen, pontosabban csak kb. Észak Korea szinten látok rá esélyt, azt meg valahogy nem szeretném.
No, volt egy kis időm. Visszaolvastam ez elmúlt napok termését.
Gergely!
Lehetne sűrűbben szülinapja a lányodnak! Innen is gratula neki! Mostanában egész jól írsz! :-))))) Amúgy azt gondolom, kicsit elbeszéltünk egymás mellett, egy hasonlat talán magyarázatot ad rá, miért is. Én úgy éreztem, hogy ebben az autonómia kérdésben úgy nyilatkoztál meg, mintha a hétvégi kirándulás kapcsán a hegytetőről elénk táruló kilátásról beszéltél volna, én meg az oda vezető útról! Elmúlt pár hsz-ben, ahogy te is az útról kezdtél írni, már nem is látok nagy különbséget a "kátyúk" megítélésében. :-))))
Kedves b743!
Ígértem, hogy válaszolok: képzeld, nem tudom, hogy volt e "Kérelem autonómiára" című kérvény az erdélyi románok részéről. Lehet, hibáztam (erre utaltam korábban) és nem ilyen direktbe kellett volna fogalmaznom, hanem csak nemzetiségi és/vagy autonómia törekvésekről írni. Bár talán nem is az a legfontosabb, hogy volt e kinyomtatott, aláírt KÉRVÉNY!Trianon okairól belinkelt videód első perceiben elhangzik, hogy az akkori politikai elitnek nagy felelőssége volt, hogy úgy történtek a dolgok, ahogy. Trianon nem volt előzmény nélkül és nem csak a háborúról szólt, én sem akartam sem többet, sem mást mondani. Benne volt jó pár évtized (század?) nemzetiségekhez való viszonya a hatalmon lévőknek. A politikai elitünk meg hibázott. Lehet, ez akkor nem látszott, nem vették észre, de a történések alapján azért ma már nehéz lenne azt mondani, hogy jól csinálták. Sajnos, a Monarchián belül, ez minket érintett a legerősebben és mi vittük el a balhét, pontosabban velünk vitették el. Erről nekem ez a véleményem. A mai dolgokkal kapcsolatban meg csak annyit szeretnék, ha a mostani politikai vezetőink nem hibáznának (ekkorát).További szép napot! Mellékelek két linket, ami szerintem elég jó áttekintést ad erről a témáról, ha gondolod olvasgass, ha nem, az sem baj.
Hogyne lenne, hány éves is a rovásírás? Hát az európai barbárok nem is ismertek egy-két ruhadarabot, meg lószerszámot, amíg be nem hoztuk! Az honnét jött, Szt. István előtt két évtizedről? Maga a csodaszarvas mondavilág, a vallás alapja, ami ha úgy vesszük, a kereszténység alapja, őse, vagy legalábbis nagyon hasonlóak. Valahogy a 700-as évek előtti részt mindenki elfelejti, ahogy azt is, hogy a nyugatra indított hadjáratok nem holmi barbár szokás részei voltak, hanem nagyon is tudatos erőfelmérések, és egész Európa politikájába nagyon mélyen bele lehetett nyúlni, hisz többségében valakinek a szövetségeseként mentünk!
Az, hogy Indiába visszük a szemetet, nem megoldás. Ahogy a föld alá temetni sem az. Nyílván ha drága az eljárás, csak akkor kell alkalmazni, ha nincs más mód. Dolgoznak új vegyi anyagokon is, amik különválasztják az anyagokat. Műanyagot úgy tudtam csak le kell darálni és kész.
Hát akkor ki kell nyerni a ritka fémeket, hisz ritkák, előbb-utóbb elfogynak. A Föld nagy része már szemétdomb, ha akarjuk, ha nem. Olyan dolog ez, mint itthon a földkérdés. Ha jövőre boldog-boldogtalan vehet földet, akkor az országnak vége! Tehát létezik egy igenis valós, és veszélyes probléma, ami akár nagyon rövid távon is milliókat ölhet meg, dönthet nyomorba, mégsem beszélünk róla, egyszerűen nem akarják tudomásul venni az emberek.
Filozofálni lehet, és nem lehet közös alapról kiindulni, hiszen nincsen. Egy-két közös tényező, gondolat lehet akad, ezeket tényleg le kell tisztázni. De nem lehet elmenni a képzelgésig, hisz felesleges. Azaz el lehet menni, de semmi értelme nincs, olyanok lennénk, mint a politikusok...
A demokráciáról alkotott képedbe belepiszkítok. Mi van a pénzen vett szavazatokkal? Mi van nyugdíjasok öregségét, és ebből adódó gyengeségeiket kihasználó politikusokkal? Mi van, azokkal, akik át lettek verve, és bedőltek a hazugságnak? És mi van a hülyékkel? Mert ha a többség hülye, és tegyük fel szemétégetőt akar a környékre, mert azt mondják ettől lesz munkahely, attól még nekem fog ártani a sok szenny, amit a levegőbe pöfékelnek.
Te magad írtad, hogy vélt. Attól, hogy vélt, még nem lesz optimális, ez a kettő kizárja egymást. Castro Kubájából is kihagyták azokat a részleteket, hogy a diktátor teremtette meg az egészségügy, az oktatás, és bizonyos szintű gazdasági növekedés és fejlettség alapjait! Ez azért elég nagy szó, nézd csak meg, ott van a környéken Haiti, pár éve volt egy nagy természeti katasztrófa, mit csináltak? Ültek a romokon, és várták, hogy a világ segítsen rajtuk! Kissé túlozva egy darab követ nem tettek arrébb, hogy eltakarítsák a romokat...
A civil szervezetek nem működnek jó, a politikusok sem. Érdekes módon a szlovák vagy a szlovén gazdasági fellendülés sokkal előbb kezdődött, mint a magyar, pedig tőlünk délre 20 éve még háború volt!
A filozófia a világegyetem, a természet, az élet okával és céljával, a történelemben érvényesülő rendezőelvvel, a tudás és megismerés lehetőségével, a szépség, művészet és nyelv mibenlétével, a jogi-politikai normák természetével, a cselekedetek helyes vagy helytelen mivoltával, Isten és a transzcendencia létével foglalkozó tudományág.
Különböző filozófiai iskolák, nézetek, rendszerek léteznek. Egy-egy rendszernél először le kell fektetni az alapokat. Ezeket egy-egy adott iskola követői indoklás nélkül alapigazságként, axiómaként, elfogadják. Ezekből az alapokból kell a további következményeket a logika szabályai szerint levezetni.
A logika az érvényes következtetések és bizonyítások illetve az ezzel összefüggő filozófiai, matematikai, nyelvészeti és tudomány metodológiai kérdések tudománya.
Mi itt nem politizálunk, hanem filozofálunk. Nem fektettük le azonban az alapokat. Tettem egy kísérletet rá, amikor a "Ki a Magyar?" kérdést feszegettem, de a téma abba maradt, és nem jutottunk közös nevezőre. Kár, mert fontos alap a napi politikán történő filozofálgatáshoz. Lehet, hogy egyszer visszahozom a témát, de nem most.
Az ilyen kávéházi beszélgetéseknél is fontos, hogy egy-egy dolog megítéléseknél, lehetőleg, közös alapokból induljunk ki. Persze ezek az alapok nem szükséges, hogy olyan mélyek legyenek, mint egy filozófiai iskoláé, egyszerűbb dolgokra gondolok.
Például a demokrácia ellentéte a diktatúra. Az emberek alapvetően csak saját vélt érdekeiket tartják fontosnak. Demokratikus döntés, ha a döntés egybeesik a többség kinyilvánított akaratával. Minden más diktatórikus döntés. A legrosszabb demokrácia is jobb, mint a legjobb diktatúra.
Mi következik az előzőből? A demokratikusan hozott döntés a többség vélt érdekeit szolgálja. Ebből nem következik, hogy egy demokratikus döntés tényleg a többség számára optimális megoldásra irányul.
Mondjuk, legyen a cél egy képviselő kiválasztása. Lehet, hogy akár négy, öt választás is szükséges lehet, míg egy tényleg megfelelő kiválasztása megtörténik. Vegyük, hogy 5. Ez 16 év.
Igen, de statisztikai alapon már a harmadik választás után a kerületek több mint 50 százalékában megfelelő jelölt kerül megválasztásra.
Látszik, hogy a demokrácia lassú, de biztosan működik.
Persze ehhez szükséges, hogy a civilszervezetek jól működjenek, és a sajtó szabad, független legyen. Főként pedig legyen szólásszabadság, és azzal félelem nélkül lehessen élni.
Nyugdíj:
Nem erre gondoltam. Nyílván lehet szabad elhatározásból takarékoskodni. A nyugdíj járulék kötelező része mindenkinél legyen egyforma. A többit az állam ne vegye el. Legyen mindenkinek saját dolga a további gondoskodás.
A hiányzó négy:
Gondolom, egyetértünk abban, hogy kellene, és nincs.
A Csányival, sajnos nincs személyes kapcsolatom. :D
Nincs 5000 éves kultúránk. Múltunk van. Mint mindenkinek. Hite szerint 5700 körül, vagy akár 1,5 millió év.
A kőolajban kb. másodikak a világon. Eszméletlen pénz. Eddig nagy kárt nem okoztak a külföldi beavatkozási kísérletek.
„Önellátásról azért elgondolkodtató, hogy mennyi szemetet visznek ki, és hány millió ember él ezek guberálásából. Viszont a fémet manapság újra lehet hasznosítani, minden méhtelep tele van, el nem hiszem, hogy nem éri meg legalább egy újrahasznosító üzemet nyitni x kilóméterenként. „
Biztos nem élnek guberálásból milliók. De legyen igazad, visszagyűjtünk mindent. Miből fognak élni a milliók?
Ugyan így a műanyagfeldolgozással. Egyetlen, kis cég foglalkozik vele a környéken, ha jól tudom. Szelektív hulladékgyűjtés ugye szintén sehol, pedig alap dolog lenne.
Persze lehet sokat javítani a dolgon, már, ami a hulladék gazdálkodást érinti. Viszont nem szabad álmokat dédelgetni.
Vegyük a tejfölös poharat. A fém, alumínium, mágnesesen nem távolítható el, A maradékot mosószer felhasználásával kell eltávolítani, költség, környezet szennyezés!
Két féle anyagból gyártják. Egyesek polisztiroból, mások polipropilénből. A két anyagot külön lehet csak regenerálni. Ki, és hogy választja külön? Egyes esetekben adnak hozzá egy tetőt. Ez PVC. Nem kerülhet egyikbe sem.
Szóval sokszor az egyetlen járható út az égetés.
De nem érdemes az önellátáson vitatkozni. A mai modern technika számos ritka fémet igényel. Ezek jelenleg csak Kínában áll rendelkezésre. Nekik, meg hiányzik az olajuk. Mindenki másokra van utalva.
Több mint ötezer éves kultúránk nekünk is van, lakosság kevesebb, viszont náluk több a homok is. Kőolaj abban a térségben átok, lásd folyamatos támadások, és az iráni kormányt elég sokszor akarták megdönteni külföldről.
Önellátásról azért elgondolkodtató, hogy mennyi szemetet visznek ki, és hány millió ember él ezek guberálásából. Viszont a fémet manapság újra lehet hasznosítani, minden méhtelep tele van, el nem hiszem, hogy nem éri meg legalább egy újrahasznosító üzemet nyitni x kilóméterenként. Ugyan így a műanyagfeldolgozással. Egyetlen, kis cég foglalkozik vele a környéken, ha jól tudom. Szelektív hulladékgyűjtés ugye szintén sehol, pedig alap dolog lenne. Nem kell nekünk vasérc, egyszerűen addig kell alapozni, amennyi hulladékot fel tudnak vásárolni.