Egy a földrajzhoz kapcsolódó szót kell körülírni, abból pedig kitalálni, mi is az. Lehet: ország, város, folyó, hegy, tó, terület, kontinens, geológiával, földtudománnyal kapcsolatos kifejezések, kőzetek, stb...
Grat. Gabika! Az érdekesség az, hogy ez a vajai ősláp 98%-a Őr községhez tartozik közigazgatásilag. Már sokat próbálkoztak a megváltoztatással, de nem sikerült. Őrben születtem, igy tudom miről van szó.
Az utolsó jégkorszak előtti ősi folyók a Kárpátok hegyeit elhagyva a síkságon terítették le hordalékaikat, mely az idők folyamán a szélfútta homokvándorlás mozgása következtében buckákká, dombokká formálódott. A homokdombok közötti mélyedésekben összegyűlt talajvízből és csapadékból lefolyástalan tavak alakultak ki, melyek elmocsarasodtak, területük és környékük mezőgazdasági művelésre alkalmatlanná vált. E nyírségi lefolyástalan mélyedéseket az 1800-as évek végén mesterséges csatornákkal kötötték össze. Az ország azon ritka helyei közé tartozik, ahol még fellelhetők az úszó lápszigetek, és megfigyelhetők az azokon megtelepedett különleges, jégkorszakból visszamaradt ritka növények is. 1996. március 24-én, a Hortobágyi Nemzeti Park természetvédelmi területté nyilvánította.
Spanyolországban tartják, mégpedig Bunolban, amely Valencia tartományban található, 30 kilométerre a tengerparttól. Az augusztus utolsó szerdáján megrendezett fesztivál eredete több évtizedre nyúlik vissza, hivatalossá 1957-től vált, amikor bizonyos szabályokat vezettek be a hatóságok. Az esemény pontban 10 órakor kezdődik, amikor egy csúszós póznára kell felmásznia valakinek, hogy a tetején levő sonkát ledobja. Amikor ez sikerül, elkezdődik a pontosan egy órán át tartó őrület. Teherautókkal mintegy 40 tonna paradicsomot hoznak be, amit a többnyire úszószemüvegben tomboló tömeg önfeledten dobál egymásra.
Egy kis véároskában járunk, melyet rengeteg turista látogat egy különleges fesztivál alkalmából. A fesztivál úgy kezdődik, hogy sonkát helyeznek egy magas oszlopra, melyet meg kell szerezni. Az oszlopot a nehezítés kedvéért zsírral kenik be. Ezután kezdődik az esztelen dobálózás, ami állítólag jó feszültség levezető.
A helyiek régóta ismerték a Ducsa-hegy lejtőjén levő lyukakat, mint egy szikla tövében rejlő, töltött hasadékot. Juhászok és vadászok hűsöltek a kiáramló hideg levegőben. Első írásos említése 1863-ból származik Hudfalvy Jánostól, de a belsőbb szakaszait senki sem ismerte, mert síkos, lejtős talaján senki sem próbált lejutni.
Apró kiegészítés: a műszó, amit ezekre a valamikre megalkottak, az hogy trovant. Ez állítólag - hiszen nem saját kútfőmből származik nyilván - a német sandsteinkonkretionen [hogy a francba lehet ezt kimondani :)]
A képeken látható és hozzájuk hasonló különleges kövek egy szomszédos országban találhatóak több helyen is, így nem is annyira a hely a lényeg - bár azért az ország nevét elvárom -, hanem a köveknek a közös elnevezése, vagyis hogy hívják ezeket gyűjtőszóval. Különlegességük egyébként abból fakad, hogy bár egyértelműen ásványi anyag alkotja őket, víz hatására jelentős mértékben megnőnek, extrém esetben néhány milliméterről több méteresre is. Ha egy ilyen követ kettévágunk, belül olyan mint egy fa, színes évgyűrűkkel. Titkukat a tudósok a mai napig nem tudták megfejteni.
Ez a katalán pásztorközösségek által 819-ben alapított Andorrai Hercegség, mely a Európa legnagyobb törpeállama cca. 75000 lakossal. A Pirenesokban található Franciao. és Spanyolo. között, fővárosa Andorra la Vella. Hivatalos nyelve a katalán, bár lakosságának ma már csak mintegy harmada katalán.
Nevét a különleges földrajzi fekvésű, párás, ködös esőerdeinek köszönheti. Az állam nyugati része a legcsapadékosabb vidék az egész országban. Az állam keleti felében viszont a nyár meleg, a tél pedig valóban hideg.
Gabica! Jó helyen tapogatódzol, a főváros Nyugat-Európában van, de nem Brüsszel.
Én szúrtam el a feladványt, mivel a szobrocska nem szökőkút, vagyis nem a manneken Pis, hanem egy szintén nagyon népszerű szobrocska, a város jelképe, turisztikai látványosság.
Elnézést kérek minden kedves játékostárstól, aki meg akarta fejteni!
Szia Gabica! Neked is boldog névnapot kívánok, és köszi a gratut.:)
A világ egyetlen olyan fővárosa - ha jól tuom -, amelyen belül vam egy másik város (vagy városrész) mely közigazgatásilag önálló, független a főváros közigazgatásától.
A Tenere sivatagban járunk. (Eddig még sose hallottam erről a fáról.)
A fa 36 méter mélységben húzódó víztáblából nyerte az életet adó nedűt. A Tenere sivatag egész évben forró és száraz, gyakorlatilag nincsenek itt élő növények, a hőmérséklet nyáron elérheti a 42 fokot és éves szinten alig 25mm eső esik errefelé. A Tenere fája gyakorlatilag egy kis hős volt, aki dacolva az elemekkel, büszkén mutatta az utat az erre járóknak, így méltán lett a világ ugyan legmagányosabb, de egyben az egyik leghíresebb fája is!
A Föld legmagányosabb fája! Legközelebbi társait mintegy 400 kilométerre tőle pillanthatták meg a karavánok utazói. 1973-ban egy fatális karambolban döntötte ki egy részeg kamion sofőr, és még abban az évben a helyére a Nigeri Nemzeti Múzeum felállítatott egy fém utánzatot. A fa nem csak arról volt híres, hogy közel s távol egy teremtett árva fácska sem nőtt a közelében, ugyanis anno az ember előtti időkben a helye tengerfenék volt, majd trópusi erdő, ahol dinoszauruszok tengették mindennapjaikat. Mígnem a föld e része elsivatagosodott és csupán egy kis oázis maradt fenn a buja zöld erdő helyén. Ez a zsebkendőnyi oázis, majd később évtizedeken át ez az egyetlen fa karavánútjainak meghatározóan fontos tájékozódási pontja volt. Ez az egyetlen fa, melyet még a térképek is jelöltek.