MNO
Sólyom László köztársasági elnök vasárnap helyett szombat délután tesz látogatást Székelyföldön, mert a román légügyi hatóságok az általuk korábban kiadott marosvásárhelyi leszállási engedélyt időközben visszavonták – tájékoztatott a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) pénteken.
Sólyom László eredeti programja szerint vasárnap, a hivatalos állami ünnepségek után utazott volna Erdélybe.
A KEH közleménye szerint az államfő, egyetértésben a magyar kormányzattal, meggyőződéssel vallja, hogy a szomszédos országok vezetőinek kölcsönös utazásai hozzájárulnak a bizalom erősödéséhez és az előítéletek lebontásához, ezért ezt a gyakorlatot folytatni kívánja.
(MTI)
"Ma is megvan a lehetőségük arra, hogy magyar nemzetiségű önkormányzatokat válasszanak, intézhetik a saját ügyeiket, ahogy akarják..."
Igen, a lehetősége még megvan az erdélyi magyaroknak. De ez még mindig csak lehetőség és nem törvények biztosította jog. Mindemellet úgy látszik, nagyon szelektíven tájékozódsz a romániai helyzetről, különben nem lenne nehéz észrevenned, hogy szinte majdnem minden napra akad egy-egy magyarellenes intézkedés. A román sovinizmus gőzerővel dolgozik, lásd pl. az utóbbi idők leváltási hullámát, és még sorolhatnánk tovább...
Az a bajotok nektek vörös vaskalaposoknak, hogy összekeveritek a törvények biztosította jogokat a kegy-gyakorlással. Persze rajtatok nem is lehet csodálkozni, hiszen számotokra ez volt a normális állapot. Ma Romániában (hasonlóan, mint a többi szomszédainknál is) sehol sincsenek törvényileg biztosítva a magyar kisebbség közösségi jogai (tanulás, kultúra, nyelv, stb.) ezek csak kegyek a román állam részéről, amiket bármelyik pillanatban visszavonhat. A magyarok végre jogokat, törvények biztosította jogokat szeretnének kapni, amelyek garantálják a megmaradásukat...
Velem 1998 óta soha nem szórakoztak... PEdig volt olyan év, hogy vagy 30x átmentem Borsnál vagy Érmihályfalvánál... és mindig pecsételtek még akkoriban és láthatták, hogy rendszeresen járok. Mezei utazóként legtöbb amit vártam közvetlen az útlevélvizsgálatra 3 perc volt.. (ide nem értve azt, amíg a sor odaért a fülkéhez...)
Félreértés ne essék én alapvetően nem kedvelem Sólyom Lászlót, mert azt gondolom, hogy teljesen alkalmatlan arra a posztra amit betölt. De ha egy külföldi bántja akkor védni fogom, legyen ez akármilyen demagóg dolog is. :-))
Tévednél. A Magyar Köztársaság esetleges belső viszályai nem (tehát NEM) hathatnak ki az idegen országok felé mutatott viselkedésre. Tehát attól, hogy pl. Göncz Kinga nem bírja Sólyom Lászlót alapvető kötelessége lett volna megvédeni a köztársasági elnököt egy ilyen égbekiáltó diplomáciai incidens után. Nem történt meg, ami nagyon kemény hátrányba hoz minket, mert az következik belőle, hogy a magyarokkal bármit meg lehet tenni (a szlovákiai szurkolóverés is ékes példája volt ennek)
U.I.: amúgy meg azt hiszem mindenkinek aki egy kicsit is szereti a hazáját az az első gondolata, hogy megvédi a köztársasági elnökét, már csak a tisztség miatt is.
Miért fájna Neked, ha a svábok (persze ha többségben lennének) kikiáltanák Budakeszi autonómiáját? Egyetlen példát mondj arra, hogy a többség által önként megadott autonómia később zavargásokhoz, határmódosításhoz vezetett volna.
Szerintem nagyon jópofa, hogy a sváb, szlovák, román falvakban minden két nyelven van kiírva. Én attól nem leszek kevesebb, Budakeszi, Békéscsaba, vagy Balassagyarmat ettől nem lesz kevésbé Magyarország. Sőt...
puput, mint veterán pufit kéne kölcsönadni a románoknak, biztosan alaposan (a testüregi motozást is beleértve) átvizsgálná, megszívatná a koszos bozgorokat.
Ebben nem tévedsz, - de joguk volt hozzá kétségtelenül.
Sólyomnak is joga volt menni, de amit tett, az primitív packázás, gusztustalan erőszakoskodás és a Magyar Köztársaság politikájával ellentétes magatartás, amit képviselni nincs joga. Tévednék netán?
Nem tudom, hogy mi az a turultojás szövetség, de az biztos, hogy te kotlóstojást hordasz kornyadó nyakadon, elvtárs.
Annak idején, a moszkovita diplomácia lelkes propagátoraként, más diplomáciai elveket hangoztattál (internetto), sőt az '56-os orosz lerohanás feltétlen, lelkes és militáns híveként nem éppen a "nemzetközi jog talaján" ágáltál...
A magyar kisebbségek önrendelkezzenek nyugodtan, - senki nem akadályozza meg ebben őket.
A választásokon válasszák meg a saját jelöltjeiket, szervezzenek ezer köcsögduda-együttest, énekeljenek gyímesi népdalokat, járjanak magyar iskolákba, csináljanak, amit akarnak, de ne forduljanak szembe az országgal, amelynek állampolgárai, mert én sem szeretném, ha holnap a svábok ki akarnák kiáltani Budakeszi autonómiáját, a későbbi anschluss perspektíváját lebegtetve...
Ez egy veszélyes környék, itt nem lehet felelőtlenül nacionalistáskodni, - igen könnyen kiverik az ártatlan magyar szemét is, aztán majd megint várhatja a véresre vert erdélyi magyar a segítségére siető cigányokat, csak nem biztos, hogy a mai helyzetben mennének még...
"A diplomata gépkocsija átvizsgálható, nem élvez területenkívüliséget, - nem az egész autó futárzsák..."
Ja, hát pernye pupuci, de azt gondolom te is felfogtad azzal a rengeteg sok eszedel, hogy amit a román határőrök műveltek per pillanat, az a kicsinyes és a tőlük megszokot primitív packázások kategóriájába tartoznak. Tévednék netán?... :)
Ez oké és tényleg nem tudom minek megy oda, de azért a románok is elmehetnek a büdös picsába. Ezeket kellett felvenni az EU-ba? Nem tudok elképzelni olyan szituációt, hogy ha Magyarországra látogatna egy román közjogi méltóság akkor így bánnának vele. Primitív, ostoba népek ezek.