Még egy apró kiegészítés: a Fekete István leírásban nem közvetlenül a parasztok, hanem az uradalmak fizettek. Közvetve persze az ő adójukból vagy terményükből származott, de nem biztos, hogy ez így eszükbe jutott.
Igen, ez sok szempontból így volt. Viszont igen sok családnak katonáskodott a fia, és menekült a reá váró börtöntől. Nehezen lehetett kiismerni, ki az üldözött szabadságharcos, ki a katonaszökevény, ki meg a közönséges rabló. Ha az illető beérte egy kevés ennivalóval, meg egy éjszakai szállással, segítettek neki, feltehetőleg abban reménykedve, hogy hátha valaki az ő fiuknak is segít. Gondolj csak pl. Arany János: Családi kör c. versére, ahol a rokkant honvédet vacsorával és szállással kínálják.
Szerintem meg, mint minden ,,banditizmusban", fostak a parasztok a csendőröktől is, és a betyároktól is. Nem hiszem, hogy túl sok köze lett volna ehhez a ,,magas ideológiának". A szántás-vetés, a jussok kifizetése, és a család etetése jobban érdekelte a parasztokat, mint hogy vitázzon a politikai kérdéseken.:) Gondolom én, persze...
Nem, sajnos nem láttam. Mostanság nehezen elképzelhető, de akkor még nem volt televízióm.
Igen, akkoriban sok jó tévésorozat készült, némelyik ismétlését szívesen megnézném.
Móra Ferencet nagyon bosszantotta, hogy Szegedről meg az Alföldről mindenkinek Rózsa Sándor jutott az eszébe, ezért kissé utánanézett a dolgoknak. Ha legközelebb könyvtárba tévedek, megpróbálom előkeríteni ezt az írását.
A könyvhétre jelent meg Szentesi Zöldi László: Rózsa Sándor, legenda és valóság c. könyve. Ma vettem meg, úgyhogy még nem tudom, milyen. A címlapon az illusztis férfiú képe.
Fekete Istvánnak van egy önéletrajzi regénye, a Ballagó idő. Az apja gyerekkoráról írja, hogy abban az időben Somogy és Tolna híres volt az összefüggő erdőségeiről, és az ott tanyázó betyárvilágról. Az uradalmak, ha volt eszük, szépen fizették a járandóságot, az egyik betyár szerint nem is akármilyet, kétszer elfáradt a kése, mire keresztülért a szalonnán. Ha viszont holmi osztrák vagy cseh intéző rendet akart csinálni ebben a schweineriben, akkor eltűnt a legszebb fedezőmén, felgyulladt egy-két - többnyire üres - istálló, vagy eltünt a hat legjobb igavonó ökör.
Ne felejtsük el, hogy a betyárvilág fénykora a szabadságharc után volt, Ráday fellépéséig. Lehet, hogy az emberek nem túlzottan kedvelték a betyárokat, de nagyon utálták az oszták elnyomó hatalmat.
SAVANYÚ JÓSKA (Izsákfa, 1841. szeptember 12. – Tótvázsony, 1907. április 9.)
betyár
Savanyú Jóska Apja, idősebb Savanyú József juhászszámadó volt a Veszprém megyei Orosziban, anyját Kovárczi Erzsébetnek hívták. Birkalopás miatt kellett elbujdosnia. Veszprém, Vas Zala és Győr megyékben folytatta kóborló életét. 1860-ban 8 hónapot töltött a veszprémi fegyházban fegyveres csavargásért. 1872-ben egy sitkei rablás miatt ismét letartóztatták, de bűnrészességét nem tudták bizonyítani. 1875-ben Sümegen egy hónapot töltött börtönben súlyos testi sértés miatt. 1881-ben Bogyai Kálmán csabrendeki földbirtokos kúriáját próbálta társaival sikertelenül kirabolni, eközben lelőtték Bogyai Antalt, a ház urának testvérét. A nagyvázsonyi uradalmi pénztárt vakmerő módon fényes nappal harmadmagával rabolta ki. 1883-ban már országos körözést adtak ki ellene, 1000 forintos díjat tűztek ki a fejére és 1884-ben statáriumot hirdettek elfogatására. 1884 áprilisában Magyarósi István billegi bojtár a zalaegerszegi szolgabírónál bejelentést tett, hogy hajlandó Savanyú Jóskát és társait a hatóság kezére adni. Tettét bosszúvágy vezérelte, mivel nagybátyját 1883-ban Savanyúék a henyei erdőben agyonlőtték. Magyarósi a Tapolca környékén tartózkodó betyárokat áldomásra hívta a halápi erdőbe: csaliként egy romos akolban elrejtett fél akó bor szolgált, de az első kulacs borba még nagy adag erős altatót is kevert. A csendőrök a zalahalápi erdőben május 4-én fogták el a kábult Savanyút és társait. A szombathelyi törvényszék előtt felelt tetteiért. Az 1884. évi börtöntörzskönyv 85. sz. és az 1887. év 166. sz. bejegyzésében szereplő személyleírás szerint 159 cm magas, zömök testalkatú, arca gömbölyű, piros szeplős, haja gesztenyeszínű, homloka magas, szemöldöke szőke, szeme kék, orra és álla rendes, szája széles, bajusza gesztenyeszín, fogai épek, különös ismertetője a homlokán jobboldalt felül látható forradásos sebhely. Az ügyész 27 pontban adta elő a vádat, amelyek között bobai és szergényi emberölés is szerepelt. Savanyú mindent tagadott. „Igénytelen alak. Szemei, ajkai egyre vonaglanak, görcsösen szorongatja a kalapját. A közönségre azonban kihívó tekinteteket vet. Szemöldökeit összevonja és sötéten néz a kiváncsiakra. Szemei villognak. A vádbeszéd hallatán többször mosolygott, sőt egyszer hangos nevetésre fakadt, amiért az elnök megrótta” – írta a perről tudósító újságíró. Savanyú védője Stirling József volt, aki Horváth Boldizsár politikai köréhez tartozott, de számos botrány fűződött a nevéhez. A tárgyalás során kiderült, hogy a bűnéűl felrótt rablások és fosztogatások jelentős részét nem ő, hanem a nevében követték el. Az ügyész halálbüntetést javasolt, de csak életfogytiglan tartó fegyházra ítélték. Fellebezése után másodfokon 1886. november 22-én tárgyalta az ügyet a Királyi Ítélőtábla. Ekkor halálra ítélik. Az ismételt fellebezés alapján a Kúria III. számú büntetőtanácsa újfent életfogytiglani fegyházra módosította az ítéletet. A büntetés letöltésére két társával az illavai országos börtönbe szállították. Huszonkét év raboskodás után Csáky Károly váci püspök közbenjárására kapott kegyelmet. Rövid ideig – mint látványosságot – egy pesti kávéháztulajdonos mutogatta. Hamarosan testvéréhez, a tótvázsonyi juhászhoz költözött. Szabóműhelyt nyitott, de súlyos reuma kínozta, és – búcsúlevele szerint – a fájdalmak miatt főbe lőtte magát. Sírja idegenforgalmi látványosság, emlékét számos betyártörténet, népdal őrzi.
Savanyú József (Izsákfa, 1841. szeptember 12. – Tótvázsony, 1907. április 9.) Savanyú Jóska vagy Savanyó Jóska néven híres bakonyi betyár volt.
Apja, Savanyú József juhászszámadó volt Orosziban. Anyja Kovárczi Erzsébet.
Az ifjabbik Savanyú József birkát lopott, emiatt lett törvényenkívüli. Bekalandozta Vas, Veszprém, Zala és Győr megyéket: a róla szóló mondák ebben a régióban máig közismertek. Az 1880-as évekre alacsony termete ellenére (mindössze 159 centiméter magas volt), a legkeresettebb betyárrá lett az országban. Viszont épp testi adottságai tették lehetővé, hogy elrejtőzzék a Bakony sziklahasadékaiban.
1884-ben a halápi csárdában, mulatozás közben fogták el, ezután több, mint húsz évet börtönben töltött, 1901-ig Illaván, 1906-ig Vácott. Végül gróf Csáky Károly Emánuel váci püspök kérelmére kegyelmet kapott. Szabadulva, jóval túl a hatvanon szabóműhelyt nyitott, de hamarosan öngyilkos lett
"- Mit ér nekem hat vármegye? Tizenkettő jöjjön ide!"
A kiskunsági Dönti Petiről pedig azt tartotta a népdal, hogy "Dönti Peti nem fél harminc zsandártól".
Dönti Peti volt annak a bandának a vezetője, amelyiknek az ifj. Bogár Szabó Imre, apja és unokatestvérei is a tagjai voltak.
Egészen addig, amíg az idősebb Bogár Szabó Imre agyon nem lőtte a Dönti Petit, mert összevesztek az osztozkodáskor, mivel a Peti állítólag illetlenül sokat kért magának egy sikeres támadás után, azt állítva, hogy ő járt élen az utasok kifosztásában.
A cimborák Dönti Peti holttestét egy gémeskútba vetették a Kötönypusztán (Kiskunság), a zsebébe meg néhány ezüstpénzt raktak, hogy aki megtalálja, tisztességgel temesse el.
Sic transit gloria mundi...
Egyébként örülök, hogy végre beindult a topik, de én legközelebb csak péntek este leszek gépközelben.
Alföldi pásztorétel. Elkészítése 2-3 óra lehet, de érdemes rászánni egy jó délutánt, mert elhúzódhat.
Kell hozzá tűz, bogrács, személyenként kb. 10 deka szalonna, 3 marék száraz lebbencs(laska) tészta, 3 nagyobb krumpli, fél fej hagyma, só és víz. Az arányok hozzávetőlegesek, érdemes jó nagy adagot készíteni és érzéssel! Persze ez melyik ételre nem igaz?
A tűz legyen egyenletes és mérsékelt, ne nyaldossák a bográcsot a lángok!
A szalonnát kis kockákra vágjuk, kisütjük a zsírját, a töpörtyűt kikanalazzuk. Paprikás szalonnával kesernyés lehet az eredmény, kerüljük, a füstölt szalonna viszont a legjobb. A zsírban aranybarnára rittyentjük a lebbencstésztát. A hagymát is ebben a zsírban pirítsuk meg, ha kívánjuk. Akkor dobjuk bele, mikor a tésztának már nem sok kell. De nem kötelező.
Tehát a tészta szép pirosbarna. Ekkor hozzáadjuk az összes további összetevőt, a krumplit kockára, a hagymát karikára szelve, a töpörtyűt, annyi vizet, hogy ellepje és sót ízlés szerint. Várunk, várunk. Várunk. A víz lassan felforr, várunk. Közben néha rántsuk meg a bográcsot, hogy átforduljon a massza, ne ragadjon a bogrács falához, de lényeges, hogy kevergetni nem szabad! Így az egész miskulancia egyben fő meg, mire a víz elforr. Addig várunk együtt, szeretetben. Már egy órával elkészülte előtt nagyon finoman illatozik, hogy jól megéhezzen mindenki, mire merni lehet!
Ez az alapváltozat. Van, aki a vége felé kolbászt is rak bele, és mehet bele fűszerpaprika is, fokhagyma, bors, paradicsom, zöldpaprika és akár erőspaprika. De sok minden belefér, a slambuc teret enged készleteink szellemdús felhasználásának.
Nekem is megfordult a fejemben korábban. Idéztem is Békés István könyvéből a Kik voltak a szkíták?-ban a Halmágyi nevű pórul járt uradalmi ispánról (neki a két heréje bánta a szilaj juhászlegénnyel való összeszólalkozást, pontosabban bajuszakasztást... na jó, pajesz--bajusz :) ).
"... elmaradott vidék volt az Alföld ebben az időben, nem vitás. Ványa határában húzódott akkoriban az ún. Perjési-puszta, ahol gyakran időzgetett Halmágyi Károly uram, a zsidó származású megyésispán. Hogy mit keresett ott, azt eleinte nem sokan értették, maga Szabó András sem, a juhász, akinek szemrevaló fiatal nejéről sugdosni kezdtek a környéken. Hitte is a juhász, meg nem is a szóbeszédet, de aztán csak lest vetett, és in flagranti kapta az uraságot az asszonykával. Halmágyinak a maradék vér is kiszállt a fejéből, amikor a két markos kéz, a juhászé és a bojtáré megragadta, ledöntötte, és előkapta a miskárolókést. Ami ezután történt, megrázóan barbár, szinte valószerűtlen: a szigorú férj ráparancsolt az asszonykára, vesse a tepsibe szeretője két heréjét. Amikor pedig ez megvolt, és a szörnyű étek elkészült, szinte harpagoszi jelenetre került sor: a méd király bizalmasához hasonlóan az asszonynak meg kellett ennie szerettének eme testrészét, büntetésül…" (8825. hsz.)
Korábban valószínűleg rosszul írtam: nem megyés-, hanem uradalmi ispán.
Egyébként off, de Révai sokat tanulhatott Orczytól (ahogy a felvilágosult testőr-költők is), mert a nyelveskedő asszonyokról írt, szinte minősíthetetlen hangvételű versében hasonló strófára jár az agya, mint a pirospozsgás orcájú költő-elődnek :)
(Németh György közölte az irományt vagy 10-12 éve a Valóság egyik számában, valahol tán még megvan)
Az előző versnél is szebben gördülnek Orczy báró régi magyaros négyes rímei A bugaci csárdának tiszteletére c. versében. (A bárót viszonylag keveset idézik, talán ezt az egy költeményét leszámítva, mert afféle konzervatívnak tartják. Ami persze ebben a szögletes formában nem igaz. Az biztos, hogy franciás műveltsége mellett kitűnően magába szívta a zamatos magyar fordulatokat, értette és hirdette is a magyar paraszti kultúra értékeit, amit odahaza ismert meg, falusi kúriájában.)
„Csikósok oltárja, juhász kápolnája,
Betyárok barlangja, ringyóknak tanyája,
Bolhák, egereknek, békák palotája,
Dongólégy, darázsok, szúnyogok bárkája!
Ki tett téged ide világnak csúfjára?
Ki állíttatott fel sok gazdák kárára?
Nem vagy te vendégház korcsma formájára,
Sem jövő, sem menő utasok hasznára.”
A mátrai betyárok "istenéről" :) Vidróczky Mártonról egy szószedet :
Vidróczki Márton
(1837. november 12. Mónosbél , +1873. február 8. Tiribes) Mátra-vidéki betyár. Fiatalon (Bél)Apátfalván kondásbojtár. 1859-ben besorozták katonának. Egerben lett a Wasa-ezred gyalogosa. Altisztjei, tisztjei kemény német szóval dresszírozták. A szabadsághoz szokott szilaj legény nem igen tűrte az igazságtalan megaláztatásokat. Imádta a trombitát. Szép játéka miatt kürtöse lett alakulatának. Egyik alkalommal – a hagyomány szerint társai biztatására Kossuth-nótát játszott a kaszárnya kantinjában. Az intézkedő őrmesterét trombitájával leütötte. Fogságba vetik, megvádolják szökésre való buzdítással. 12 év várfogságra ítélték. Komáromban őrét ártalmatlanná téve, annak ruhájába öltözve jutott fel a várfokra, ahonnan a Dunába ugrott. Üldözői nem találtak rá. Egy idősebb révész vette pártfogásba. Feljuttatta egy Pestre menő dereglyére. Innen gyalog szülőföldjére sikerült menni, ahol a Bükk rengetegeiben kezdte betyáréletét élni. A hagyomány azt tartotta róla, hogy csak a gazdagot fosztotta meg értékeitől, a szegényt inkább gyámolította. A fogadók gazdái nem igen jelentették hollétét, mert orgazdái voltak Vidróczkinak. 1863-ban körözést adtak ki ellene, Verpeléten került zsandárkézre. 27 év várfogságra ítélték. Therézianstadba (Terezin) kellett volna büntetését töltenie, de 1871-ben a már ismert módon – őrét ártalmatlanná téve, annak ruhájában –, sikerült megszöknie. Innen kezdődött betyáréletének második korszaka állandó életveszélyben. A monda szerint kifejezetten jóképű legény volt Marci. Fehér bőre, kék szeme, s hullámos világos barna haja sok női szívet megdobogtatott, amit Marci gyakran ki is használt. Szeretett mulatni, szép ruhákba járni, s egyszerre több szeretőt tartott. Két nő volt életében, akihez érzelmileg hosszabb ideig vonzódott. Az egyik Szép Rózsi, aki a legény közeledését szívesen vette, de a szülők ellenezték a kapcsolatot, a másik pedig, a vadnai fogadós legkisebb leánya Rebeka. Tevékenysége alatt vér nem tapadt kezéhez. Embert a hagyomány szerint nem ölt. Őt társai ölték meg 1873. február 8-án Tiribesen, ami akkor Nagybátony (a mai Bátonyterenye településrésze) külterületi lakott helye volt. Gyilkosai nevét is ismerjük. Lőrinc István komája leütötte, miközben későbbi gyilkosával, Pintér Pistával „balta-csatát” vívott. Holtestét Egerbe vitték, azonosítás után az egri Rókus temetőben helyezték jeltelen sírba.
a Maestro arcképe
az elfogásáról készült tükrös 1890 körül
A kitűnő Révai Miklós szerkesztésében:
