Sziasztok!
Bajban vagyok! Nem tudom eldönteni, hogy milyen tv-t vegyek? 106 cm es LGplazmát 180e ft-ért(ugyanilyen 160 e ft, de noname)vagy ekkora méretű, de drágább lcd-tv-t.Már van egy 16/9 es 96 cm-es vierám, de az megjelenésekor kicsit húzós volt...most harmadannyiért van picivel nagyobb átlójú...(más márka)és jó-e az egytuneres, amelyben a fele képernyőt monitorként, a másik felét tv-ként lehet használni..?
véleményetek?
Abban igazad van, hogy nem nagy tétel, de a férjem a fejébe vette, hogy a szerviznél kell kezdeni (mármint nekem), és őt nem lehet eltéríteni. Majd utána megpróbálom. Kösz a segítséget.
Most viszont azt látom a Samsung BD lejátszó TV Powerja alatt, hogy kis Source-ja, de azt még nem mertem használni. Az ahhoz kellene, ha mondjuk BD-t vagy DVD-t néznék, és vissza kellene térni a tévéhez. Moist annak is örülök, hogy egyáltalán be tudtam kapcsolni a tévét.
Az első távirányító, amit 2011. februárjában kaptunk, így működött. Lehet, hogy ez is túl sokat volt használva, így kb. fél évvel ezelőtt ki kellett cserélni. Ez a mostani ezt nem tudja. Ezt onnan tudom, hogy nemrég valami probléma miatt felhívtam a UPC-t, ahol a hibajavítás elháritása után - a szokásos navigációjukkal - ezt is próbáltuk, de nem ment. Akkor mondták nekem, hogy ez a mostani már nem tudja azt, amit az előző. Szóval a tévés távirányítóval kellett.
Nézem a boxos távirányítót, de ennek nincs saját tipus száma, mint a tévé távirányítójának.
Az előzővel nem azt akartam mondani, hogy Pana rossz.
Amikor tévét kerestem, és az okosoktól kérdeztem, hogy milyen márkát válasszunk, az volt a válasz, hogy mindegy, hogy Sony, Samsung vagy Panasonic. Ebből a három bármelyik. Akkoriban azt mondták nekem a boltban, hogy a többiek is Samsung paneleket használnak, így Samsung lett. Én úgy voltam vele, hogy nekem jó lenne éles kép, azaz harsány színű, és így lett Samsung LCD.
Érdekes, amit a Panáról írsz. Ezek szerint szereted, és nálad bizonyított.
Még az előtt, hogy HD-s tévénk lett, volt egy Panasonic DVD recorderem (Sony képcsöves tévéhez). Sokat használtam - nem olyan műsorokat vettem fel, amit általában szokás ( mármint filmeket, amelyeket kapni DVD-n, de néha azt is), hanem műkorcsolya EB és VB, balettet, popzenei koncerteket, főző műsorokat. Bár nagy volt a kapacitása, de nekem mindig majdnem betelt, ezért ki kellett írni DVD-re, és aztán nyugodtam letörölhettem, és jöhetett új. Akkor még lehetett nem messze a Blahától olcsón venni DVD-t, de az a bolt már megszűnt. Szóval egyszer a gépnek volt valami hibája, és a szerelő megjavította. Aztán amikor másodszorra meghibásodott, azt már nem lehetett kijavítani és vége lett. Azóta is hiányzik. Amíg működött, jó volt. Ki lehetett belőle vágni a reklámokat, és csak a tiszta műsort kiírni, vagy tárolni.
Amióta bejött a képbe a HD, már nem találtam olyan gépet. Jó lenne egy külső winchester, nagy kapacitású, de ahhoz már megint nem értek. (Aki a recorderemet választotta, tőle már nem kaphatok segítséget.) Nekem nem kell a kiírás, ha sok elfér. A UPC boxom is állandóan tele van, és nehezen szánom rá magam törlésre.
Szóval én így jártam a Panasoniccal, de valószínűleg túldolgoztattam.
Szerintem árban nem olyan nagy tétel a távirányító, hogy ne lehessen egyet rendelni akár tartalékba is. Még a szerviz is kerülhet ennyibe.
Én még nem rendeltem tőlük de ha bizonytalan vagy akkor fel kell hívni őket és meg lehet beszélni velük a technikai dolgokat.
Nekem Panasonic plazmám van. Ennek távirányítója nem romlik el. :-)) Az előző plazmám is Pana volt, 7 évesen adtam el úgy, hogy a távirányítójában az eredeti elemek voltak.
Tényleg jól eltaláltad: a miénk UE 46 C 7000 W, távirányító: BN59-01054A. Valózsínűleg már csak a BN59-es marad, a többi valami alcsoport (de akkor is örülhetek). Már előre félek, ha a tévé is kimúlik.
Nagyon rendes vagy, hogy írtál. A férjem most ahhoz ragaszkodik, hogy elsőre keressek egy szervizt. Ha az nem jön be, akkor megpróbálom. Te már rendeltél tőlük?
Holnap megpróbálom egy szervizben, vagy Média Marktban (eredetileg itt vettük).
Sajnos, én nem értek a mobiltelefonokhoz. Abszolút legegyszerűbbem van és csak telefonálni szoktam vele. Nem volt, aki megmutassa, mi mást is lehetne csinálni vele.
Elég nagy dolog volt, amikor nekem kellett kibogarászni, hogy milyen tévét vegyünk anno. Akkor még 200 Hz volt a maximum, ma már valahol 1000 körül járnak. Már azon is csodálkoztak, hogy egy-két műszaki adatot tudtam. Azóta nagy sebességgel előre haladt a technika, nagy fejlődésen keresztül mentek a tévék.
Mérnök férjem látványosan ignorálja a tévét, régi képcsöveset nézi, ezt a Samsungot még bekapcsolni sem tudja. Én nem műszaki létemre próbáltam valahogy kiismerni magam. Ha valami probléma van, felhívom a UPC-t, és ott elnavigálnak telefonon. De ez most nem az ő témájuk, hanem a tévéjé.
Nézd meg a távírányító típusát és INNÉT megrendelheted.
Előtte egy mobiltelefon kameráján keresztül nézd meg, hogy működik-e az eredeti távírányító. Egyszerűen csak fordítsd a távirányítót a kamera felé és nyomj meg rajta valamilyen gombot. Ha ad jelet akkor a mobil kijelzőjén látni fogod, hogy villog.
2011 év elején vettünk Samsung C 7000-es LED-es tévét.
Kábel UPC-nk van. UPC-től kaptunk egy boxot, és ahhoz távírányítót. Olyat, hogy HD-s előadásokat is lehessen nézni, rögzíteni a boxukra.
Vagy három évig a tévé bekapcsolása automatikusan ment a UPC box távirányítóval, csak a tévé irányítón kellet Source-al beállítani a megfelelő pozíciót - HDMI-it, ha pl előtte BD-t használtam, mert az más sávon volt.
Aztán elhasználódott a UPC távirányítója, és kicserélték. Senki nem mondott semmit, csak rájöttem, hogy ez már nem kapcsolja be a tévét, hanem azt már a tévéhez való távirányítóval kell.
Tegnap aztán kiderült, hogy baj van a tévé távirányítójával, egyáltalán nem reagál rá a tévé. A férjem kicserélte az elemet, úgy sem.
Először nem tudtam használni a tévét, de aztán eszembe jutott, hogy a BD távirányitójának a kikapcsoló gombjával megpróbálom. Úgy ment.
Igen ám, de ha egyszer beletenném a BD lejátszóba BD vagy DVD discet, akkor már a tévés sávból átállna a tévé, és mivel nincs Source -om (azaz nem működik a tévé távirányítója), amellyel helyre raknám a tévé sávot, többé nem nézhetnék TV-t.
Az a kérdésem: A tévé távirányítóját lehet javítani? (És hol? Ez lesz a következő kérdés. Hol van valamilyen Samsung szerviz?) Vagy hol lehet venni új távirányítót? Félek, hogy azt mondják majd, hogy ez már régi tévé. Egyszer, valamelyik boltban, már az eladó egy évnél idősebb készülékeket nem ismert. De hát tévét nem vehet az ember minden évben!
Mivel megszűnt a plazma gyártása és már az utolsó darabokat is nagyon nehezen lehetne fellelni, ezért az emberiség szeme át fog állni, vagyis kénytelen átállni egy más megjelenésű képvisszaadásra.
4K ide 8K oda, az élesszeműek meglátják a különbséget. Nem a kép élessége, színhűsége a legfontosabb hanem a mozgásmegjelenítés és a természetesség.
De nincs baj, az emberek szeme majd hozzászokik és ezentúl ez lesz a mérvadó. Az ínyenceknek sem lesz más választásuk ha szeretett plazmájuk beadja a kulcsot.
Én is így leszek vele, csak akkor fogok váltani ha a plazmám már tényleg alulmarad egy feltörekvő képalkotó miatt.
De most még nincs értelme váltani bármelyik lcd-re.
Irigylem azokat akik abszolút nem vesznek észre semmi különbséget, sajnos én alálátok a felső képréteg alá is és bántja a szemem, de kénytelen vagyok elviselni.
Megpróbálok nem kritikus szemmel nézni egy lcd-t és igyekszem a lehető legjobb képet kihozni belőle, már amennyire ez lehetséges.
Amilyen ütemben fejlődik a technika biztos, hogy utolérik majd a régi crt tévék természetes képminőségét és mozgásmegjelenítését......de még nem vagyunk ott.
Mivel teged lathatoan nem zavar a szar fekete, elvileg nem lenne rossz gondolat. De a gyakorlatban en 500khuf alatt csak nagyon erosen kompromisszumos megoldasokat talaltam 2 eve, amikor jobban beleastam magam. Plusz a nyugok a kabelezessel es a vaszonnal.
Az jo, ha tetszik, de az itt hasznos infokat keresok kedveert rogzitsuk, hogy a Sony w955 kb a valaha gyartott legpocsekabb szeriajuk.
0.2cd/m2 fekete szint es brutalis clouding, plusz a local dimming ilyen magas feketenel mar nagyon feltuno hibakkal tetezi az egeszet.
"There’s just no sugarcoating this: the KDL-55W955B is the worst-performing Sony Bravia flagship HDTV we’ve reviewed in terms of picture quality. It’s a disappointing departure from the excellent heritage of high-end Bravia TVs, all because of the use of IPS-type LCD TV panel that’s notorious for shallow blacks – perhaps it’s a strategic decision by Sony to funnel potential buyers towards the company’s 4K Ultra HD models?"
A helyzet az, hogy pont a tavalyi 9-es sorozat kurvára nem rúg labdába a plazma mellett. Abban az LG IPS panelje van, aminek valóban gyönyörű a színvisszaadása meg minden, de a kategória leghitványabb fekete szintjét produkálja. Talán még a legolcsóbb hipermarketes TV-ket is beleértve.
Én is tavaly vettem Sony LCD-t. Végül a 8-as sorozatnál kötöttem ki. Pont azért, mert én alapvetően plazmapárti vagyok, és ennek a TV-nek viszont a szinte a legjobb a feketéje. A tiéd kontrasztja 942:1, míg az enyém: 5260 : 1. Talán ezek a számok is érzékeltetik, hogy miről van szó.
Ha nem zavar akkor hagyd úgy ahogy van. Vagy kopogtasd meg a környékét hátha lejjebb mozdul, ha az a valami esetlegesen mozdulóképes. Bekapcsolt állapotban csinálj egy pillanat álljt a képernyőn mikor világos rész van a valami körül és nézd meg egy nagyítóval. Vagy szenneződés vagy nem.