Nagy kalandom a postán :
Szerda este értesítés várt, tértivevényes ajánlott küldeményről. Nosza posta hétig nyitva futás ! A sor kilógott fél hétkor az épületből.....húsz perc sorban állás után kiderül, hogy az aznapi ajánlott levelek még nem vehetők át, mert nincsenek még itt.
Csütörtök, második próba. Most csak öten állnak előttem, hurrá ! Fél óra múlva sorra is kerülök, a levelek átadása a következő : egy darab füzetbe kézzel vannak beírva a levelek, semmiféle rendszerezést nem használva, emiatt a kiadónak pl. engem csak a 23. oldalon sikerült megtalálnia, addig minden sort átnyálazott. Közben a másik ablak mögött ülő már várta a füzetet, mert ugye abból csak egy volt, és ott is ajánlott levélért jöttek.
Tessék mondani, megyünk Európába????
Ja, mindez azért, mert az önkormányzat most küldte ki az idei adócsekkeket.
Valamikor a '70-es években csinálták, aztán egy darabig nyitva volt, de mivel a kutya nem használta (nem is csodálom )lezárták. Azóta csak a vége mered ki a föld alól, ahogy befordulsz a Ritmus parkolójába, rögtön jobboldalt láthatod az egyik lejáratát. A másik vége meg a buszpályaudvaron van, ott ahol a Fodrilla üzlet.
Komolyan, aki ezt akkor kitalálta :-)))))
Az aluljáróról eszembe jutott az eddigi egyetlen érdi aluljáró, ami a buszpályaudvart köti össze, a Ritmus parkolójával :-))))))
Tudjátok, ahonnan decemberben fenyőfát árulnak.
Még emlékszem, mikor átadták......merthogy ekkora városnak aluljáró kell, meg lakótelep !
A terv eljutott hozzám, ennyit mondhatok, mivel most fognak tárgyalni róla. Háromféle terv készült, de a leírt lényegen ez semmit sem változtat. Az ötletet magát jónak tartom, legalább felszámolják a lámpákat az Iparos úton, fel lehet jobbra hajtani az M7-re, és európai állapotok lesznek a Bem téren. Magántőke is lesz az építményben, de lehet, hogy teljesen az lesz, megavlósíthatósági tanulmányok készültek.
Hogy kiket és hogyan kell erről az egészről megkérdezni: én voltam a lakossági fórumon kb, huszadmagammal. A többi parkvárosi nem volt ott (cirka 10000ember). Többször volt felhívás az érdi újságban is, én i onnan tdutam, 3x volt lakossági fórum ezügyben 2002-ben csak Parkvárosban, és volt több lent a központban is. Mindenesetre egyet állíthatok: a városvezetés elszánta magát a változtatásra függetlenül a polgármester személyétől (mivel a fórumok még nyár végén voltak), úgy láttam, hogy megelégelték a tényleg balkáni állapotokat.
Bár vannak érdekes dolgok a múltban is: pl. a mai napig nem értem, hogy a Törökbálinti út cirka 200m-es szakasza a dombtetőn miért van úgy kivilágítva, mintha Las Vegasban lennénk. Se előtte se utána semmi ilyesmi, csak halványan pislákoló fények, mint valahol a tajgán. állítólag valami fejesnek volt itt anno telke és azért csinálták meg. Valaki tudja a választ?
"A mostani gyalogátkelőhelyek helyett épülne egy aluljáró és egy felüljáró is (amolyan "sóhajok hídja" a gyalogosok részére." Ennek gondolom a bottal, járókerettel rohangáló nénik-bácsik, valamint a babakocsis-bevásárlószatyros anyukák rendkivül fognak örvendezni. Olyan prima dolog egy gyerekkel együtt kb. 10 kilós babakocsival lépcsőzni. Hát még bottal...
Az lesz a legszebb, amikor majd télen egy kis jéggel lesz a felüljáró megfűszerezve.Az isteni túlélő túra lesz majd a nehezen mozgóknak.
"Ha tényleg csak plázára futja az erejükből, az elég elszomorító."
Ahelyett, hogy ezeket a qrva utakat csináltatnák meg.Ma reggel elkezdett kotyogni a bal első futómű. Mivel csütörtökön szeretnénk kiruccanni Bécsbe, gondoltam megnézetem a szervizben, az ördög nem alszik.Mentünk egy próbakört, a pasi fülelt. Otthagytam a kocsit, nézzék meg. Most hivtak: megint eltört egy gömbcsukló és megint futóművet kell állitani rajta. Egy hónapja hoztuk el a szervizből akkor az egyéb bajokon kivül ezeket is megcsinálták.Kriminális, hogy havi húszezret be kell épitenem a költségvetésünkbe ezek miatt az ótvaros érdi földutak miatt, amik a szerviz szerint egyszerűen "megeszik" az alkatrészeket. És évek óta semmi nem történik. "Kedvenc gödröm" (ami igazából egy nagyon erősen megsüllyedt jó széles csatornafedő) az M7 felhajtónál van a Coop vagy Smatch /?/ bolt mellett.És évek óta ott van és senkit nem izgat.Pedig ha abba 1x valaki belerongyol az tuti futótörés.Na most megint jól kidühöngtem magam, de ÚÚÚÚÚÚÚTÁLOMMMMMM az érdi utakat.Nem igaz, hogy egy ekkora településen ilyen balkáni állapotoknak kell lenni, én a városvezetés helyében nagggyon szégyellném magam. És itt gondolok a szennyvizcsatorna hiányára, arra, hogy szombat reggel inkább kifordulok a postáról (szabadság tér),mert az összes ablaknál a bejáratig áll a sor (és sajna az ajánlott leveleket nekünk ide hozzák vissza), arra, hogy az életemből mennyi idő elmegy a 2 vasúti sorompónál várakozás közben, arra, hogy mennyire nem gondolnak a gyalogosokra, akik zebra hijján igyekeznek átspurizni az úton (merthogy elég sok nagyobb úton alig van zebra). Remélem mire átköltözünk a Faragó utcába (ha felépül a házikó) talán már lehet majd valami jelét látni az új polg.mester működésének.
Azért ha netán a lakosságot is megkérdeznék a "látványtervvel" kapcsolatban asszem elég sokan átszabnák a dolgokat a plázák helyett sokkal gyakorlatibb haszonnal rendelkező sokkal értelmesebben funkcionáló szolgáltatókkal, hivatalokkal.Ja még valamin felháborodtam: az érdi elmü kirend.-nek nincs telefonszáma a tudakozónál bejelentve. Ez is csúcs, ha valamit meg akarsz tudni (információkérés) el kell menned oda (vagy lógsz a munkahelyről, vagy egy nap szabi)mert a mai fejlett technikával rendelkező világban egy szolgáltató megengedheti magának, hogy ne vegye fel a telefont.Nincs egy adminisztrátor aki az elmü által elfogadott vill.szerelők névsorát legépelné. Odamentem, mutattak egy kézzel irt papirt, hogy ezeknek az embereknek a munkáját fogadják el.Fénymásolni nem tudták, mert "gyenge lenne" a másolat. Le kellett irnom az összes nevet-cimet-telefonszámot. A mai világban! Hahh.
Viszont most mindját mehetek haza a munkahelyemről, vehetek 263 Ft-ért jegyet a sárga buszra és nekiállhatok almás pitét sütni az útra. Ez is valami.
Üdv a klubban :-))))
Az tény, hogy az előző vezetés nagyon nagy hibája volt, hogy a városvezetés és a kormány sose volt egyszínű, noha a polgármester nem változott. Meglátjuk, mire mennek most. Ha tényleg csak plázára futja az erejükből, az elég elszomorító.
Hali! nem akarok elkeseríteni senkit, de én 25 alatt számtalan városrendezési tervet láttam Érden! Egyikből sem lett semmi. Volt itt már kórház, úttörőváros, fürdő, szállodasor, minden mi szem szájnak ingere, mégis nyakig sárosan érek minden nap be a munkahelyemre.
F.
No, ehhez már én is hozzászólok.
A véleményem az, ha magántőke építi, akkor OK. De a városnak egy ilyen grandiózus, és hamvában holt ötletre egy fillért sem szabadna adnia, míg a központban naponta szenvednek a dupla vasút miatt, és tökig sárosan autózom haza naponta. Ha meg gyalog megyek, akkor a ház előtt le kell vennem a cipőmet, és fél órát vakarom le róla a szutykot. A csatornázásról nem is beszélve.
Én tudom, hogy ez a mostani kormány a bevásárlóközpontok, meg a globalizáció kormánya, de azért előbb az emberek alapvető igényeit kéne kiszolgálni, aztán jöhet a plázaláz. De hogy egy ilyen elsőbbséget élvezzen egy járdaépítéssel szemben.......akonek nagyon plázázni van kedve, menjem a Corába.
Uff, jót dühöngtem.
Ja, és szerencsétlen M7-en túli kölköknek iskolájuk lesz? (ha már plázájuk igen)
Jól hangzik de értelmét nem látom, és hát ennyi pénzből már a vasúti kereszteződés is megoldható lenne.
Mondjuk kétségtelenül parkvárosra is ráférne egy kis kipofozás, de ez eszméletlen pénz.És elég furcsa hogy se utak se csatorna, de gigaüzletközpont az lesz:)
Mondjuk uszodánk és sportcsarnokunk is, ehhez képest egyikről egy büdös szót s elehe thallani:)
Te úgy tudod, hogy a pályázat már valóban Brüsszelben van? Legutóbb én úgy értesültem, hogy még a kormány szekrényében fekszik és csak csatornázásról szól, útról nem. Majd rákérdezek.
Az összes létező épület, ami a Törökbálinti úttól az M7-ig van, annak kampec. Jön a dózer és fütty... Ezalól egy kivétel van a közért, amire vagy ráépítenek vagy külsőleg átalakítják, ez nem derül ki a részletekből. Az összes orvos, gyógyszertár, óvoda tehát az alapvető szolgáltatások az iskola köré kerülnének. A templomtól az M7-ig kétoldalon egy üzletközpont épülne fel, emeletes kivitelben, ahol mindenféle üzlet lenne, plusz csinálnának egy piacot is, hasonlót, mint ami most épül a budai skálánál, elveiben hasonlót. Két körforgalom lenne a Törökbálinti-Iparos út és az M7 lehajtójánál. Az Iparos útról jobbra lehet majd felhajtani az M7-re. Az összes autószalont eltelepítenék egy kisebb ipari parkba. A mostani gyalogátkelőhelyek helyett épülne egy aluljáró és egy felüljáró is (amolyan "sóhajok hídja" a gyalogosok részére.
Eddig a terv. Nagyon "future" a látványterv. Szerintem ezen még 2-3 évig rágódnak, meg amíg összeszedik a pénzt. úgyhogy IMHO 5 évig semmi sem fog történni. Kb. 2008 körül fog valami is realizálódni ebből az egészből. Bár nem értem, hogy előbb miért nem utak és csatornák épülnek, bár erre is megvan a válasz, van egy 20 millliárdos ígérvényünk az Uniótól, bent fekszik a város pályázata Brüsszelben út- és csatornafejlesztésre, ez már szerintem jövőre aktuális lesz.