Még nem, még nem. Mi is kb. 13-án indulunk, valahol Szarajevó környékén alszunk (egyre inkább úgy tűnik, hogy magában Lukomirban nem lehet, de ezt majd ott kiderítem, legfeljebb legközelebb alszunk majd ott), utána irány Durmitor - valahol a Fekete Tó mellett szeretnék aludni faházban, aztán Tara, Moraca és csorgunk felfelé Korcsulára. Ezek szerint a szomszédban lesztek ti is ebben az időszakban. Nekem még a Vipera hegy is vissza van, azt is meg kellene mászni (Sv. Ilija)
A programunk hasonló, 13-tól Kravica, aztán Orebic 20-ig. Nem tudom, hogy Blagaj belefér-e még a tervbe. A Ramazan ránk nem vonatkozik, de azért a böjtös időszakokat napkeltétől napnyugtáig megpróbálom kivédeni valahol Hercegovinában. Nem tudom The Rible barátunk nem-e hajkurássza a farkasokat és a medvéket fent a Bjelasnicán Lukomirban.
Még a Ramadan ideje alatt Mostarban leszek, úgy kb.20.-a körül, de elötte a Kravicánál leszek megtalálható, és megnézem még a Radimljai sírokat is, de lehet, hogy mégegyszer ellátogatok Blagajba is!!!
Mától Mostarban hivatalosan is megnyitották a Stari Most-ról, a Neretvába ugrálás hagyományos ünnepségsorozatát. Aki ott jár, részese lehet a látványnak. Csak figyelni kell a programokat.
Kösz . Megnéztem aztán beugrott, hogy a teljes filmet volt szerencsém látni egyik évben a Horvát vagy a Bosnyák televizio műsorában. Megfogott a film, mert első benyomásra az ember azt hinné, hogy ilyen hely nincs, aztán kiderűl, hogy a szintiszta valóság. Aztán beugrott, hogy beszélgettünk erről Sarajevoi barátommal is egy ízben, innen ismerem a helyet, amiről Te is említést tettél. Utóbbi hozzászólásomban azért is említettem, hogy próbáld meg Konjicban is az érdeklődést, mert tudomásom szerint közigazgatásilag oda tartozik. No de várom a beszámolódat az átélt élményekről. Üdv.
Banja Luka után azt hiszem Y alakban ágazik el az út, menetirány szerinti bal oldal a főút Jajce felé, minket a jobb oldali kisebb útra tereltek. Valószínű arra, amerre Te is mondod, sajnos településneveket nem jegyeztem meg. Tényleg nagyon szép arrafelé a táj.
Merre terelték a forgalmat Banja Lukától?Én csak a szép Vrbas völgyi utat ismerem,kb.80km.erre Jajce.Én kimondottan szeretek arra éjszaka vezetni,bár 10-11 óra Boszniában még kora este,főleg szombaton.
Próbáld meg még Konjicban érdeklődni ez iránt, attól függ honnan közelíted meg a helyet. Nem lehet,hogy a környékbeliek ne tudnának valami hasznos infót adni. Üdv
Azaz, az a Lukomir! Hát sátrazást azért nem vállalnék fent a hegyen, mert hátha tényleg jön egy morcos medve, vagy farkas. Az útvonalat már megnéztem pontosan, nem lesz szükségem túravezetőre, de a szállás még nincs meg. Olvastam valami mountain lodge-ról Lukomir-ban, de amilyenek ezek a blogok, lehet, hogy valaki csak összekevert valamit. A képeken, filmeken nem látok egyetlen olyan házat sem a faluban, ahol el tudom képzelni, hogy fogadnak vendéget.
The Rible, megprobálok röviden segíteni egyik kérdésedre, miként juthatsz el Lukomirba mármint ha arra a Lukomirra gondoltál amelyik falú sem az égen sem a főldön. Mondják a bosnyákok. Szóval próbáld meg a Bjelasnicán lévő Marsal Hotel- nál érdeklődni. Onnan szerveznek utakat fel a faluba.Tán közelebb jutsz a megoldáshoz. Ott aludni fent a hegyen nem valószinü, hogy megoldható- Szarajevoi barátom szerint, és mint ő modta, elképesztő a látvány, a többi ögyilkosság. Gondolom beszámolsz élményeidről. Kellemes hegymászást.
Tegnap érkeztünk haza Makarska Riviéráról, kifelé és visszafelé menet is Bosznián keresztül utaztunk. Mindenkinek bátran merem ajánlani, az utak elsőrangúak, a táj pedig gyönyörű. Többször is átléptük egy hét alatt a határt, mivel leugrottunk Dubrovnikba is. Volt, hogy a határon még az útlevelet sem kérték el, csak intettek hogy tovább, egyszer sem nézték meg a csomagokat. Egy alkalommal épp kártyaparti folyt a határőrbódéban, ugyhogy kb 1 percet álltam az útlevelekkel a kezemben, mire a határőr két parti között észrevett és intett hogy tovább:). Néhány rendőrt láttunk, egy-két helyen mértek is, de sehol nem állítottak meg. Banja Luka-nál viszont kifelé menet leterelték a forgalmat, vagy 80 km-t mentünk egy elkerülő úton, ami sokkal keskenyebb és kanyargósabb volt, de ugyanolyan jó minőségű, a táj pedig ha lehet, még gyönyörűbb volt. Odafelé Tomislavgrad felé mentünk, a Busko Jezero-t nem érdemes kihagyni. Visszafelé Metkovic felé léptük át a határt, megnéztük Mostart, amibe beleszerettem, majd pedig a Bugojno-Jajce-Banja Luka - Gradiska - Okucani - Pozega - Nasice - Donji Mihojlac - Drávaszabolcs útvonalon jöttünk. Odafelé egy huzamba nyomtuk le az utat, az kicsit húzós volt, visszafelé Jajcán megszálltunk. Nagyon tudom ajánlani Jajce-n a Youth Hostelt (a vár tövében vagy egy hotel, és attól visszafelé kb 50 méterre van) Éjjel 11 után estünk be, becsengettünk és 2 álomból felriasztott diáklány nyitott ajtót, és nagyon kedvesek voltak. 8 euró volt a szállás per fő és 2 euróért olyan reggelit kaptunk, hogy mind a tíz ujjunkat megnyaltuk utána, de nem bírtunk vele, pedig igen éhesek voltunk. Ha lehet, tényleg kerüljétek az éjjeli vezetést Boszniában, de azért lehetetlen küldetésnek sem nevezném. Én kb 3 órát vezettem vak sötétben, de nagyon kell figyelni a hegyi utakon, szóval érdemes betérni például ebbe a motelbe, és reggel folytatni az utat. Kószálnak össze-vissza az úton éjjel is, kivilágítatlanul, meg hát azt a tájat látni kell, mert hihetetlen szép. Egyszóval: nyugodtan vágjon neki mindenki, az utak jók, eltévedni gyakorlatilag lehetetlen (jól ki van táblázva) és a táj csodás. Ha van kérdésetek, szívesen segítek!
Sarajevoból írok. Ha bármi kétségetek lenne a Dél-Dalmát területek, BH-n át történő megközelítésével kapcsolatban, ne legyen. Reggel negyed 4-kor indultam Kaposvárról, Drávaszabolcsnál léptünk ki, Eszék után pályáztunk kicsit a BH határig, majd Doboj felé jöttünk tovább. Az A17-es mellett a legtöbb magyarfőút elbújhat a minőséget tekintve, simán, akár térkép, Igo, stb. nélkül el lehet navigálni idáig, szerintem végig igen jól ki van táblázva az út. Összesen három helyen láttam rendőrt, azok sem mértek, "intézkedő" rendőrt csak itt Sarajevoban láttam, aki biciklivel volt, és szóvá tette egy helyi - az ő szavával élve - "gyévocskának', hogy ugyan már, legalább akkor ne menjen át a gyalogátkelőn piroson, mikor a túloldalon egy szem biciklis rendőr várakozik egyenruhában... A határokon 1 percen belül jöttünk át, tök normálisak, mikor mondtam, hogy Sarajevoban is leszünk egy napot, még el is mosolyodott a marcona BH határőr, és egy laza Csaó, és "jo útat" kombinációval köszönt el... 10 órára Sarajevóba értem úgy, hogy közel egy órát elvettek a megállások, és sok helyütt a megengedett 90 helyett is 70-nel mentem, mert van mit nézni, és nagyon kényelmes volt, meg ugye senki nem akart emiatt letolni az útról... aztán később már becsatlakozott mögém egy svájci, meg egy osztrák "öregúr" is...
Sarajevo eszméletlen hely, egyetlen nap az óvárosban elegendő volt, hogy alapjaiban kelljen átértékelnem korábbi elképzeléseimet nációk, vallások normalizált együttéléséről, az élni akarásról, egyáltalán a túlélésről, és arról hogy miként képes az ember meglátni a jót minden egyes napban...
Nyugodt lélekkel kijelenthetem, bejártam európa jórészét, de ezt a várost érdemes megnézni, ha erre visz az utatok.
Amúgy meglepődtem az árakon, csak néhány példa, egy fél literes Coca Cola hűtve, boltban 135 Ft, láttam paradicsomot 90 ft/kg áron, egy csevap tál 540 Ft főtt kukorica utcán árulva 140 ft, 3 gombócos fagyi 280 ft, stb. (Ja a fagyis srác a Ferhadiján, az RK székesegyház előtt a jobb oldalon ő az utolsó, beszél magyarul - egy jó barátja hévizi, dolgozott is ott - és nagyon segítőkész.)
Szia! Este 22 órakkor indulunk Brac-ra, a már kitárgyalt útvonalon. Azt mond meg nekem légyszi, hogy éjjel BIH-ban hol van az első non-stop, éjjel is nyitva tartó benzinkút? Nem baj ha OMV vagy vmi ismertebb cégé... Köszi.
Szia!Hvárról hazafelé jöttünk Bosznián keresztül,haza..Nagyon paráztam az úttól,de semmi különös nem volt.Nagyon szép a Neretva völgy,és a hegyek között autózni.Sietni nem lehet,de a sebességkorlátozás szerintem kicsit túlzás.Én simán mentem sok helyen 80-90-el,a többiek pedig le is előztek.De lehet,hogy tényleg csak szerencsénk volt.Persze a falvakban betartottuk az 50-60-as tempót.Főleg ,hogy sok helyi embernek az autóján még a féklámpa sem műkszik.Nagyobb emelkedő Szarajevo előtt volt....de nem vészes.Az utak nagyon jók,tényleg,csak nagyon kanyargósak.
Igazából csak a zöldkártya és a sebességhatárok betartása szokott fontos lenni. Mindenáron büntetni akaró rendőrrel én még nem találkoztam (évi kb. 5 alkalommal megyek oda-vissza át Bosznián), de néhányan beszámoltak ilyenről.
Ha mégis belefutsz valamilyen szabálytalanságba és a rendőrök megállítanak, akkor csak barátságosan lehet velük tárgyalni. Ha valaki kekeckedik velük (pl. bizonyítsák be, hogy a mérőpisztoly engem mért! Hol van fénykép?), akkor akár a rendőrörsre is bevihetik. Különösen szeretik hallani, hogy Boszniát jött megnézni az ember (tehát nem csak átutazik) és milyen szép ország, milyen kedvesek az emberek. Ezután már neki is nehezebb büntetni. Mindig azt a részt kell dícsérni, ahol az ember van. Ha szerb területen, akkor azt (pl. Banja Luka környéke). Engem talán kétszer fogtak meg, hogy benéztem valamit és mindkétszer nagy barátságban, mosolygósan váltunk el, persze büntetés nélkül.
Azért nem nehéz benézni egy sebességkorlátozást, mert bár szinte minden falunál tudom már, hogy hol van a falu vége, néha én is tévesztek. Gyakran 3-5 km-rel tovább van a falu vége tábla, mint ahogy az ember várná. Éppen már gyorsítasz, hogy most már aztán biztos kiértél, csak nem vetted észre a táblát, amikor a falu vége tábla előtt ott állnak a rendőrök.
Szóval élvezzétek az utat, nézelődjetek közben és szép lassan odaértek.
a horvát fórumon segítettél nekem... holnap reggel indulunk BH-n keresztül az általad javasolt útvonalon. Túl sokat láttam-vezettem már a gyorshajtáshoz (és nem merném kijelenteni az évi 70000 km teherautózás mellett, hogy én már "tudok" vagy "megtanultam" vezetni, mert bármikor jöhet az a bizonyos másodperc, amivel nem könnyen boldogulok) ezért szép piánóba lecsorgunk Sarajevoba, majd másnap tovább Orebicre. Remélem nem lesz gond a rendőrökkel - nem találkozom a "mindenáron büntetni fogok típussal" - és álrendőrökkel sem fogok találkozni...
Rendezett gépjármű és személyi okmányok (útlev. forg. jogsi), utasbiztosítás, zöldkártya, balesetbejelentő, friss eü doboz, "H-matrica, vontatókötél, teljes izzókészlet, elakadásjelző, pótkerék van nálam, tudsz egyébről, amit ellenőrizhetnek, (határon, ill. rendőrök) vagy amire szükségem lehet?
Szerintem csak te nem tartottad be. A bosnyákok nagyon betartják a korlátozásokat, még ott sem gyorsítanak fel 80-ra, ahol éppen lehetne (gondolom nem akarnak feleslegesen benzint fogyasztani a felgyorsítással, majd az 500 m múlva a lassítással).
Nem javaslom senkinek, hogy gyorsabban hajtson a megengedettnél. Neked éppen szerencséd volt. Két okból: nem ütöttél el senkit, és még csak meg sem büntettek.
Sokszor leírtam már: nem véletlenül vannak a sebességkorlátozások. Nem azért, mert attól félnek, hogy lesodródsz az útról a kanyarban, hanem mert emberek/állatok közlekednek gyalogosan az út szélén és keresztben bárhol.
Hétfőn jöttem hazafele ezen az útvonalon.80-90 -el simán lehetett jönni az utakon.Rendőrrel 3-szor találkoztunk,de mindig előre jeleztek a szembe jövő autók.De tényleg tele van sebességkorlátozó táblával az út.Csak senki nem tartja be.