Gyorsan megnyugtatnám (ermisz) a kétkedőket a parkolással kapcsolatban.
A Konak apartmanban szálltunk meg és nem messze volt agy kis parkoló ott hagytuk éjszakára akocsit, a csomagtér tele és az utatés is. igaz csak utikönyvek, plédek ilyesmi, és ahely éjjel tök sötét, de SEMMI nem történt a kocsikkal. 6-körül visszaálltam az utcára, hogy kicsit közelebb legyen a pakolás miatt a szálláshoz!
Szóval semmi aggodalom, nem kell félni, senki nem nyúl a kocsikhoz!!
Mostar egyszerűen gyönyörű, és az egész ország. Én azt hiszem örökre a szerelmese lettem (még annak ellenére is, hogy sekrült egy jó gyomorrontást, enyhe ételmérgezést összeszednem utolsó nap Jablanicában egy húsos burektől:(((, de ezsem vette el a kedvem az országtól!!!!)!!!!
Pociteljben kb 3 órát időztünk, a vár és a környék lenyűgöző!!
Visszafelé Blagaj, sajnos a Dervis ház környékét épp felújítják, a házat pedig épp egy forgató csopor bérelte ki, így nem mehettünk be, de a forrás gyönyörű, az ebéd amit ott ettünk fenséges!!!
Jablanicaban megnéztük a Partizán múzeumot, a Neretva felleti híd felrobbantásáról és a 91-97-es háború képeit, ami egyszerűen iszonyú, és szörnyű. De mégis túlélték és élnek, fejlődnek. Ez ami igazán, szívszorító, felállni egy ilyen sokk után!
Hirtelen ennyi, majd írok részletes beszámolót és képeket is. De még küzdök a rosszullléttel.
Még annyit:
a határokon sehol nem volt semmi probléma, egyedül lefelémenet a magyar határtőr hölgy kérte el a kocsi papírokat, külön figyelt a meghatalmazásra, mert az Öcsém autójával mentünk és a másik autó is kölcsön volt!!!!!
Visszafelé szintén a magyar oldal (balf.....szként nem figyeltem és beálltam a kamion terminálba, mikor csattant a kocsi alatt a rámpa, már tudtam rossz helyen járok:))) a határőr kidugta a fejét, hogy bizony rossz helyen járok, mondtam, már tudom:))
Visszatolattam, majd persze kicsit szívóztak velünk, papírok, csomagtartó kinyitás és ezt a bőröndöt szeretném látni felszólítás (pont a szenyesekkel telit:))))) után elengedtek, gondolták csempészünk valamit és idegességemben mentem rossz felé:)
Éjjel volt, hullafáradtan, szóval ennyit a határrról. A Horvát oldalon pecsételtek, de csak Drávaszabolcsnál oda és vissza is. a Bosnyák oldalakon csak intettek, hogy menjünk, nem is kértek útlevelet!!!!!
Összességében hihetetlen élményekkel gazdagodtunk és semmi negatív nem történt velünk.
Az utak minősége kifogástalan ( Magyarországra érkezve majdnem megálltam, mert úgy rázott az autó, és hirtelen nem tudtam miez, az út volt csak)
Bárki, akinek kétségei vannak, nyugodtan vágjon neki az útnak, csodálatos ország, csodálatos emberekkel és csodaszép-hihetetlen tájakkal!!!!!!!
Aki most indul nagyon jó utat, aki hazajött, jó kép nézegetést és jó álmodozást a következő nyaralásra!!!
Nem alszunk ott. Ezért is okozott fejtörést, különben felvinném a cuccokat a szobába.
Azért köszönöm Neked is.
Az Iborli által írt címet megkeressük, és majd oda rakjuk le a kocsikat. De ha ez sem sikerül akkor az emojnarode által írt fizetős parkolókat használjuk, és adok egy kis baksist az őrnek. :-)
Motel Villa Anri, Brace Dukica 4, Mostar. Tegnap éjjel ott aludtunk, a mellettük levő telken nagy parkoló van (kis része a motel vendégeié), kb. 3 perc sétára az Öreg-hídtól.
És még egy dolog. Gondolom Téged az árak is érdekelnek, ezért én most az elmúlt fél órába belenéztem a mostari parkolási lehetőségekbe. Változatlanúl azt mondom, meg kell keresned azt a bizonyos parkolót. Nagy probléma ez nekik is de nemrég osztották fell zónákra a helyeket, ahol röviden igy néz ki a helyzet. Az 1.-es zónában 1,5 márka, a 2.zónában 1 márka, a 3. zónában 0,5 márka óránként. A többit nem részletezem mert azok hetijegyesek.Gondolom sikerűlt segítenem valamit.
Talán az előitélet helyett az aggódás az ismeretlentől lett volna a célravezető inkább. Hidd el nincs benne semmi rosszindulat, mind a hárman ugyanazt fogalmaztuk meg The Rible Ephedrin és én. Jó, hogy ide tévedtél erre a fórumra Itt értékes ötleteket találhatsz, de nekem az a meglátásom, hogy parkirozás tekintetében meglehetősen felelőtlenség lenne bármilyen ötlettel előállni, hogy hol hagyd az autót. Főleg főszezonban. Mert hiába írnám itt azt, hogy hova menj, ugyanis ott már parkolnak. Aggódásod tehát jogos. Én is azt mondom, ne sajnáld azt a pár márkát vidd őrzött helyre a kocsit és egy kicsit Te is nyugodtabb leszel. Mostar zsúfolt rendesen, de attól függ, mikor érsz oda. És mindenki a Stari Most-ot akarja látni. Legyen benne részed. Üdv.
Ez minden alkalommal komoly fejtörést okoz nekem is. bárhova is utazom. Nyaraláskor sajnos tele van pakolva az autó és ugye alapszabály mindenhol, hogy látható helyen ne hagyjunk elől semmit. Na azt a kettőt elég nehéz összehozni. Én mindenesetre igyekszem minél kevesebb cuccot hagyni a kocsiban éjszakára, ha utcán parkolok. Ha van a szállodának saját gk. beállója, vagy garazsa, úgy meg van oldva a dolog. Ha nappal akarom otthagyni az autót telepakolva, akkor csak olyan helyen állok meg, ahol vigyáznak rá. Esetleg kap még egy kis borravalót a parkolóőr, hogy jobban figyeljen. Ezen nem javaslom spórolni. Az ember hogyan élvezze a városnézést, ha közben azon gyötri magát, hogy mikor törik fel a teli kocsit?
Sajnos Mosztárban is egyre több a koldus, csavargó. Korábban talán egyetlen egyet sem láttam, de tavaly nyáron már viszonylag sok volt belőlük. Hiába a fellendülő turizmus odavonza őket. Mosztárban én mindig a muszlim oldalon szállok meg. Soha nem volt semmi gondom (pedig aztán jópárszor megjáram a várost!)
Ha ilyen irányú előítélet lenne bennem, akkor nem Bosznián keresztül mennék. Itt a fórumon olvasott pozitív dolgok miatt döntöttünk úgy, hogy arra megyünk. A magyar bűnügyi statisztikákról hidd el sokat tudnék mesélni. De engem nem ez érdekel. Egy gyakorlati kérdést szerettem volna feltenni, amit feltennék bármelyik országgal kapcsolatban. Mégpedig, hogy arrafelé amerre meg akarok állni esetleg található-e őrzött parkoló. Ennyi és nem több.
Nem kell ebbe a kérdésbe többet belegondolni, mint ami benne van. Azért kérdeztem Tőletek, mert Ti már jártatok arra, én meg még nem. Ha Párizsba mennék, akkor is megkérdezném, és ennek csak egy oka van. Nem jártam még arra, legfőképpen nem telepakolt autóval. Mivel egy két hetes nyaralásnál nem tudom megoldani, hogy az utastérbe ne legyen csomag, ezért bátorkodtam a kérdést feltenni. Nem akartam én senki lelkébe belegázolni.
Ephedrin a lényegre tapintott rá. Nem árt nyitvatartani a szemed, magam is viszonylag sokat járok Sarajevoba, Mostarba stb de soha semmit nem loptak el. Ennek ellenére a helyiek mindig a számba rágták, ne hagyjak semmit a kocsiban. Mint mondtam is ,még eddig nem történt semmi, de a hazai lopási statisztikák szerintem semmivel sem kedvezőbbek a bosnyákokénál.Próbálj feltünőbb helyen parkolni, éjszakára azonban ne hagyj semmit láthatóan az autóban. Én elfogadom, hogy nincs előitélet kérdésedben, de sajnos sokan így vágnak neki. Rosszúl teszik. Indúlj neki és érezd magad jól Boszniában, nem fogsz csalódni.Üdv.
Természetesen ésszerű, nem is vitatkozok Veled!!! De azért tedd a szívedre a kezed, azért mégiscsak a vadkelet, legalábbis nekünk!!! De a muszlimok sokkal becsületesebbek, mint mi, nekem ez a véleményem!!!
Nekem még sose volt gondom, se Blagajban, se Mostarban, se Jajcén, se Sarajevóban, de mint mindenhol ott is lehetnek olyanok akik erre utaznak, nem árt az elővigyázatosság!!!
De az előitélet nem helyes, nem áll minden útkanyarulatban szőröstalpú hegyirabló, csak azért mert kiterjedt hegyvidékek jellemzik az országot!!!
Nemsokára indulunk Dalmáciába Bosznián keresztül. Mindenképpen meg akarunk állni Mostarban? Érdeklődni szeretnét azoktól akik már jártak arra, hogyan oldják meg a telepakolt autóval a parkolást. Mármint gondolok itt a gépkocsi feltörésekre. Szükséges-e ezen egyáltalán aggódni, jellemző-e arra vidékre, vannak őrzött parkolók, stb?
Köszi! Az elmúlt kb. 2 órában én is a lehetséges útvonalakat bújtam a Google Földön. Valószínűleg kinyomtatok majd minden útelágazást. Az általad leírt megegyezik az alább általam is leírttal (ami Rakitnicához visz), viszont találtam térképeket, melyen ugyanúgy a Bjelasnicáról indul az út, de északról kerüli meg a kanyont és onnan visz le Lukomirba, Umoljaniba és Brdába.
Egyébként meg Buhul által feltett kérdésre: igen a Szarajavó Foca útról kell letérni Igman felé (a reptér felé kell elindulni a belvárosból, majd jobbra Igman felé), aztán Babin Do és onnan kezdődik a kaland.
Ime egy kis útbaigazító. Találtam egy beszámolót aki megtette ezt az utat, amiről itt ketten is érdeklődtök. Így ír a beszámoló: Két út van, az egyik Konjicból, a másik Szarajevo felől. A helyiek szerint a Konjic felől az út rosszabb mint Szarajevo felől.Sabici falúig aszfalt úton lehet menni. Kramari és Milisici faluban érdeklődni, mert a kitáblázások hiányosak.Milisici falú után elfogy az aszfalt és 13 kilométer makadam következik. Erről a makadámról sehol nem letérve, lesz egy elágazás, balra Lukomir, mert a jobboldali egy obszervatoriumhoz vezet. Az utibeszámoló szerint a Bjelasnicán levő Marsal hoteltől, 3,5 óra alatt gyalog is elérhető. Ennyi. Feltételezem, hogy a beszámoló hiteles, de éppen ezért egy jó részletes térképre szükségetek lesz, no meg az írás szerzője szerint a helyiek felvilágositó készségében sem csalódtok. Kellemes medvevadászatot.
A Gugli Földet nézd meg, ott megtalálod a kitaposott utat (nincs rendes, aszfaltos út). Bjelasnica felől lehet megközelíteni, de azt még én sem tudom, hogy le kell-e menni Rakitnicáig, vagy nem. Rakitnicáig van aszfaltos út, ezért lehet, hogy érdemes arra menni. Az a baj, hogy a terepviszonyokra csak az út kanyargósságából lehet következtetni. Ahol nagyon szerpentines, ott biztos van szakadék is.
Lukomir engem is érdekel,Albániába menet megnéznénk,de honnan lehet megközelíteni?Még a google map sem jelzi az utat. Talán a Szarajevo-Foca útról van a letérő? Állítólag meg lehet szállni ott,valahol olvastam.
Most tértem vissza a Bosnyák oldalakról és a mai esemény lezajlott több résztvevővel mint gondolták volna. Győzteseket hirdettek ki de egyébb infót nem találtam. Azért ne add fel, érdeklődj, mert még nincs vége.
Erről a programról én is a mai Sarajevoi Dnevni Avaz-ban olvastam, ahol mint irtam is, úgynevezett programsorozatról írt, röviden megemlítve ezt a nevezetes vízbeugrálást is. Figyelni kell a heti programokat és ha már ott vagy Mostarban, gondolom helyben jobban tudsz érdeklődni. A mairól volt szó ami már nem időszerü, de mivelhogy nemzetközi résztvevőket is várnak így bizonyára még nincs vége. Ha új híreket tudok meg erről, időben szólok. Be lehet nevezni a versenybe, hiszen az írás szerint hiányolták a nevezet országok számát, mert mindössze Szerb, Crna Gorai és néhány Angol versenyző indúlt kezdéskor. Ezért mondom, van esélyed, hogy láthatod az eseményt és a csemeték is ihletet meríthetnek maguknak. Ilyen eseményekről általában a hazai Nyári lap is meg szokott emlékezni, amire többször is hivatkoztam ezen az oldalon, annak okáért is mert hitelesen ír. A googliban megtalálod.Üdv.
Mi tudtuk ezt előre (hagyományosan minden év júli utolsó hétvégéjén rendezik), és épp ezért csak hazafelé terveztük be Mostart (aug 8-án alszunk ott). Nekem elég látványos az fényképekről is... a tömegre nem vagyok kiváncsi, azt meg nem szeretném, hogy a kicsi fiaim lássák, hogyan "kell" hídról vízbe ugrani.... még azt hinnék, hogy ez "normális".
Jó lenne Mostart hétfő este, kedd délelőtt nyugiban, embertömeg nélkül megnézni...(délelőttre az 512-es úton át Kravica, majd Poticelj - esetleg Blagaj - a terv) Aztán irány két napra Jajce, ahol a tavak mellett találtam szállást.
Holnap hajnalban indulunk (Brac-ra), ha hazajöttünk, beszámolok a boszniai tapasztalatokról.
Piszok jó programot dolgoztatok ki mindketten. Még tavasszal Crna Gora volt az uticélom nekem is és hát egy baráti társaság hatására mégis HR maradt. De majd jövőre. Aki a hegyeket szereti, csak oda megy ahova Ti is. Bejártam én is az általatok említett vidéket, csak még a Tara maradt vissza. De vissza Boszniához. Bevallom Lukomirra én is kiváncsi lennék. Már csak azért is, mert az ember visszamegy időben legalább száz évet. Rajtatok kívűl még akad azért itt a fórumon néhány bátor utazó, aki hasonló módon látja a Balkánt és hát gondolom követni fogják a jó példát amiben elől jártok. A baj az szerintem, hogy sokan hezitálnak nekivágni a hegyeknek, ki tudja miért? Ti értitek, hogy miért? Mert én nem. Üdv Nektek.
Én most nemrég jöttem onnan!!! Canj-ban voltunk 10 napot, és utána, Pont Ribble barátunk ajánlására Podgorica után nem Niksic felé vettük az irányt, hanem a Moraca következett Kolasin felé, Mojkovac elött elkanyarodtunk a Tara kanyonjába, és Djurdjevica Taráig követtük a folyót, utána a Durmitor felé vettük az utunkat, Zabljakból az új úton Savnik felé indultunk, utánna Niksic fölött kiértünk a főútra, és a Piva tó szurdokán keresztül Scepan Poljénál léptük át a Boszniai határt!!!
Tényleg hasonló a programunk, annyi a különbség, hogy mi 09-től 21-22-ig leszünk Zuljanában, és utána jön a Kravica, a Radmiljai temető, és talán Blagaj!!!