Mondod te. De ez egy nagy baromság. Ha Kóka karriervágyból lenne liberális, nagy marha ha egy ilyen kis párthoz jött és nem az MSZP-hez vagy a Fideszhez, ahol a vagyonával simán mehetett volna előre akár a legmagasabb csúcsig is.
Ez itt off, de Demcsák egyszerűen nem írta azokat, amiket naponta 50 kárörvendő ma neki tulajdonít. Az Index cikke, ami "leleplezte" egyszerűen hazudott. Nem kicsit.
Miért kell beleszólni a csiszlikeknek a felnőttek vitájába? ha fikarcnyit is tájékozott lennél, tudhatnád, hogy az igazi komcsik halálukig hűek ideáikhoz! Ergo, aki más pártban van ma, az nem lehetett sohasem komcsi! Tégla, vakond, túlélő, karrierista, amit akarsz, de komcsi nem. capisci?
Az nem kétséges, a tegnapi vita alapján sem, hogy Fodor mérföldekkel hitelesebb személy és politikus, mint Kóka.
Éppen ezért, neki ezt a meglévő hitelt kellene konstruktív, gyakorlati lépésekké, programmá konvertálnia. Nem dagonyázni a hitelesség csalitjában. Ebből viszont tegnap is alig mutatott fel valamit.
A komcsi egy gyüjtőfogalom. Komcsit simán találsz a Fideszben nemm is keveset, párttikárok sorát, vagy Szűrős, Pozsgay elvtársékat. Ahogy volt komcsik ma az MSZP-ben is hemzsegnek azért elég rendesen. Az SZDSZ tiszta ezektől a salak emberektől szerencsére.
Van ráció el kell ismernem ebben is. Fodort magam sem az ideális vezető modelljének látom. Rendkívül értelmes embernek tartom, tisztelem, szeretem, nagyon fontos az SZDSZ számára, Fodor nélkül sokkal szegényebb lenne ez a párt. Ezt bármikor aláírom. De igen, lehet, nem a pártelnöki pozició az, ahol leginkább eredményes munkát tudna végezni. Ő ennél sokkal szinesebb egyéniség. Kóka kevesebb adottsággal rendelkezik. De a szervezéshez és szervezetépítéshez sokkal jobban ért, sokkal jobban neki való feladat, itt viszont az SZDSZ-nek a legfontosabb érdeke most a szervezetépítés. Feladathoz embert és ez nem a személy minősítése sem pro, sem pedig kontra.
Igen, itt valami nagyon nem kerek, dehát egy ilyen szavazásnak nagy jelentősége nincs is, nem kell vele érdemben foglalkozni. De probálja ki most mindenki. Adjon le egy szavazatot bármelyik választási lehetőségre. Itt ugye darabra megy és nem százalékra, tehát jól látszik. Utána, probáljon az adott IP-jéről megint szavazni, akármelyikre. Milyen érdekes! Nem fog sikerülni. Ugyanis egy adott azonos IP_ről több szavazatot nem fogad el a rendszer, ez így volt akkor is, amikor csalafinta módon azt mondták az Indexnél, Kókára egy IP-ről jött több szavazat. Ilyen nincs. Nem lehet.
Megértem amit mondasz. Tényleg. De saját életemből tudok hozni neked példát. Két diplomám van. Szociológus lennék és diszlettervező. Dolgoztam saját szakmámban és szart sem tudtam keresni. Négy gyerekem van, akiket el kell tartani, ezért voltam már kis boltos, sőt egy ideig építőiparban is vállalkoztam, majd kereskedelemben, aztán amikor adott volt a lehetőség, hogy egy nemzetközi intézetnél saját területemen elhelyezkedjek, azonnal váltottam érte. Van az úgy, hogy az ember nem ragad le egy területen. Van egy nagyon jó barátom. Együtt jártunk egyetemre. Aztán ő egy évig dolgozott szakmánkban, megunta, kitanult mást és új területen keresett pénzt és egyuttal kihívást. Rendszeresen váltja amivel foglalkozik, mert amikor elér egy magasságra az adott területen ráun. Mások képesek egy területen végig dolgozni az életüket. Nem vagyunk egyformák. Kókának joga volt indulni és mivel elég rendesen össze tudta szedni az ajánlásait, ezért azt is mondhatom, hogy a tagság egy jelentős része támogatja az indulását. ha pedig támogatja, akkor legyen megmérettetés, induljon és ha tud nyerjen egy nemes versenyben. Nem nézem a jelöltek személyét. Nem nézem, mert akkor kizárólag az érzelmeim vezetnének azokra hallgatni viszont kizárólag zsákutca. Személyében még azt is mondhatom, Fodort jobban kedvelem. Igen, számomra is érv Fodor mellett, hogy kiprobált és régi politikusa az SZDSZ-nek. Saját szempontjaim alapján, hogy együtt volt vele a DE-ben szintén nagyon sokat nyom mellette a latban. Nálam. Ha csak az érzelmeim döntenének, Fodort támogatnám egyértelműen. De most nem a személye a lényeg, hanem a párt sorsa. Ma a köldöknézdegélés és az önmarcangolás nem vezet előre. nem érdekel mi volt, bár majd fel kell dolgozni szakértőknek azt is, elemezni kell a jelenlegi helyzetet és megtalálni azt az utat, ami az SZDSZ erősődéséhez vezet. Ebben ma úgy látom, jobb programot tudott letenni elénk Kóka, az ő elképzelései állnak közelebb ahhoz a valamihez, amit én támogatni tudnék a párt esetében. De mint már többször leírtam itt, nem fogok kardomba dőlni Fodor győzelme esetén sem. Ha nyer, akkor minden tudásommal és lehetőségemmel segíteni igyekszek neki abban, hogy egy erős és jól működőp SZDSZ-t építsünk fel. El fogom várni Gábortól, hogy kóka programjának nagyon fontos pragmatikus megoldásait is építse be saját programjába és dolgozzon együtt Kókával. Ahogy természetesen ha Kóka nyer, akkor tőle is el fogom várni, hogy építse bele programjába Fodor ideológiai elképzeléseinek jelentős részét és tegye lehetővé, hogy szakértők foglalkozzanak a multunkkal abból készítsenek a párt számára egy jelentést és egy tanulmányt. Fodort ebben az esetben más nagyon fontos posztra kell emelni, ahol leginkább tudja szolgálni a pártot. És a legfontosabb. Akárki is nyerjen, a választások után kampoánynak vége, csatákat azonnali hatállyal mindkét oldalnak be kell fejeznie. Ez az egyik legfontosabb feladat és felelőség Kóka és Fodor esetében.
Az 1994-1998 közötti koalíció mentette meg az országot az államcsődtől
Amibe a 9 hónapi semmittevés illetve poziciószerzés és az mdfel való leszámolás sodorta.
és 2001-től beindult az osztogatásverseny a két nagy párt között.
Amit ugye ti és az mszp finanszírozott hitelből és hazudta, hogy lesz rá pénz a gazdaság felpörgetéséből. Lásd még: jóléti rendszerváltás. Még mit hazudsz ma?
Az 1994-1998 közötti koalíció mentette meg az országot az államcsődtől. Aztán jött az újfidesz, és 2001-től beindult az osztogatásverseny a két nagy párt között. Ti vagytok a kártékonyak, és ti szítjátok az ország kettéosztását.
Ez a kijelentés tőletek akik 94-98 között kiárusítottátok az országot majd 02-06 között eladósítottátok és tönkretettetek mindent amihez hozzányúltatok több mint pofátlanság.
Semmi. Sokszor sokan elmondták, a buta ember egy idő után elhiszi, sőt arra is emlékezni vél, hogy ő maga jutott erre a következtetésre... :-) Göbbels módszere régi ugyan, de csak ránferrásra szorult, amúgy semmit se vesztett hatékonyságából.
Ezek üres szavak. A göbbelsi példa történetesen mindenkire ráhúzható, ha nem kell bizonyítani. Én például Orbánékra találom jellemzőnek, mint Magyarország legkártékonyabb pártjára. És akkor mi van?
Bennem tökéletes az empátia pl. a melegek és a szinglik iránt. Csak nem bíznám rájuk a szociális és családügyi minisztériumot. Mint ahogy tolvajokra sem bíznám a kasszakulcsot. Mint teszi ezt az szdsz fő támogatásával a ballib.