Anyám korcsolyával... Arra sem emlékeztem, hogy volt neki. Viszont arra igen, hogy az ilyen sima jég unikum volt a Balatonon. Rücskös volt és töredezett rendszerint.
Pedig akkoriban még volt. Mi egyszer kisírtuk, mert az biztos érdekesebb, mint a kori. Hát majd' összetojtuk magunkat a nővéremmel, de akkor is nagyon vacakul ment a kissé buckás jégen. A végén apám "fakutyázta le" a kifizetett fél órát. Azóta nem vágyom rá.
"Menjünk a hétvégén a Balatonra! Ez a mondat sokszor elhangzik nyáron, és most végre mondhatjuk télen is, ugyanis a legutolsó hírek szerint a Balaton jege Siófoknál már elég vastag ahhoz, hogy elbírjon bennünket. A Balatoni Vízirendészet folyamatosan ellenőrzi a jég vastagságát, így érdemes figyelni az éppen aktuális tudósításokat. A Velencei-tónál is alkalmunk nyílik korcsolyázni, az agárdi Pop-strand zenével és melegedővel várja a kirándulókat hétvégén. Igazi fakutyát azonban, olyat, amit nagyanyáink használtak a jégen, csupán Siófokon lehet bérelni. Mindkét helyen folyamatos ellenőrzés, illetve mentés mellett korcsolyázhatunk, amely nagy biztonságot ad a környező, kisebb tavakhoz képest. Kisgyermekeseknek mindenképpen e korcsolyapályákat ajánljuk."
Figyuzz, én kábé tízéves lehettem, vagy még kevesebb, szóval negyven évvel ezelőttről beszélünk: a papám mindig jött ezzel a fakutyázással. Fantasztikus képeket ápoltam magamban fából faragott kutyákról meg effélékről, és aztán soha, de soha nem láttam azt a fakutyát! Ezerszer jéggé fagytam a Balatonon, de egy nyomorult korcsolyán kívül semmi közepesen érdekessel nem találkoztam! Könyörgöm, ne kelljen úgy meghalnom, hogy fogalmam sincs, mi a fakutya!!!!
Stockholmban rendszeresen lekotortatták a háztulajdonosok a belvárosi házakról a havat. Előző nap kitettek táblákat. Viszont az utcákat hó ide vagy oda csak hetente kétszer takarították. Igy ha pl. kedden hajnalban megvolt a takarítás és délben jöttek a tetőkotrók, akkor a lekotort hó ottmaradt, ahová esett péntekig. Nagyon csodálkoztam eleinte, hogy milyen lezseren veszik a hó kérdést. Itt ugye mindig hisztéria volt a járdatakarítással. Ott a belváros kellős közepén is térdig caplattunk a hóban, mert extra takarítás soha nem volt. Idővel rájöttem, hogy ez az egészséges hozzáállás a dologhoz. Mostanában már ott sincs annyi hó mint 50 évvel ezelőtt.
Idehaza elég erősen rábízzák az ereszcsatornára a hó fogását. Az ereszcsatorna megszinte mindig jóval beljebb van mint a járdaszegély és azon túl a kocsi.
Ok, ez nem ok a hófogó hiányára.
Ott vadkeleten nem lehet ezeknek a méretes hófogóknak egyfajta hőszigetelési szerepük is? Megtartani a vastag hódunyhát.
Nem csalódtam az itteni törzstagokban, mert percek alatt feltettétek a témába vágó képeket.
És aki járt ezekben a városokban, szintén észrevette ezeket a méretes hófogókat?
Már csak az a kérdés, hogy ha telente számos autót összetör a tetőről lecsúszó. lezuhanó hó, akkor itt miért nem készül komolyabb hófogó? A jelenlegi hófogók felett simán lecsúszik a nagyon vastag hótömeg.
Javítsatok ki, ha tévedek, de én mindig úgy hittem, hogy ezeknek a feladata nem csak a hó megfogása, hanem az aprítása is: ha már csúszik, akkor legalább kisebb darabokban, úgy kisebbet üt.
Sajnos a szabvány (különösen a cserépanyagú) hófogók ellenére lecsúszhat a tetőről a rengeteg hó.
Hogy mi mégis erre a megoldás? Ez csaknem harminc éve lett számomra világos, amikor Leningrádban nemcsak az óriási átmérőjű – szinte homlokzati oszlopdísznek ható – ereszlefolyókra figyeltem fel, hanem a tetőkön látható, szinte kerítésszerű (azaz min. fél méter magas) fémrácsokra is, amiket a hólecsúszás ellen alkalmaznak.
Nem tartom kizártnak, hogy itt valaki be tud csatolni ehhez egy illusztrációt egy szentpétervári utcaképpel.
kitesznek egy kézzel írt cetlit, hogy „Vigyázz, hóomlás!” oszt jónapot.
Pedig valóban nem helyettesíti. Legalábbis a nénikéméknél a bíróság simán megítélte a kártérítést a parkoló autó tulajának úgy is, hogy kint volt a cetli. Hiába mondták a népviseletnek, hogy fizetni kéne, nem pereskedni, nem hitték el. Így legalább az ügyvédeket is fizethették. Hiába, gazdag ház, megtehetik. (IX. kerület)
Az új, vagy nemrégiben felújított tetőkről meg szinte kivétel nélkül.
Az a legszebb, hogy a mai cserepekhez / tető rendszerekhez lehet kapni akár hófogó cserepet, akár méretben passzoló fém hófogót. Cserepezéskor felteszik, oszt' örökre vasalva. A fém 300 Ft körül van, a cserép meg kicsit drágább, mint a normál. A komplett tetőhöz képes bakfitty.