"Arról van szó, hogy a topiknyitó szemmel láthatóan csinált egy viccet, írt egy ironikus indító hozzászólást, kifigurázott, ad abszurdum vitt egy ostoba gondolatmenetet..."
Drága kenyérhaj! Mé' nem lehet eccerűen (má' csak hogy mi, magyar furkók is megércsük) leirni, hogyaszongya "nyitott egy fikatopiktot"?
"...a legtöbben úgy gondolják: ha az író nem rajzol oda egy :-)-t, akkor feltétlenül és mindenféleképpen komolyan gondolja." De tudom ezeket sajálni, hajjaj... :)
"Nem megengedhető az ártalmatlannak vagy jogosnak ábrázolt agresszió..."
Azért... szívesen megkérdezném, mit tekint a tépont szabályalkotó "ártalmatlan" agressziónak.
"...olyan személyek ellen, akik külső megjelenésük..." Nabazz, oda az összes kosztümös-csatajelenetes kalandfilm.
"...kulturális és társadalmi önmeghatározásuk, szokásaik..."
"Ingyános" filmek is kampeca.
"gondolkodásmódjuk mássága" Minden olyan film, amelyben erőszak van: kampeca, de mégaz eccerű Kalambót is naon meg köll gondolni, mer' ugyi az áldozat ott is úgy gondolja, hogy őt azé' mégse ne őjje meg má' a gyilkosos bácsi, osztán erről eltérő gondolkodásmódban leleddzenek. Ninnyás-kommandósos-akciós filmekről meg már ne is beszéljünk.
De legalább eutanáziáról szóló filmek maradhatnak, mert ott nincsen ellentét. :)
"Viszont nem került be harrypotter, daniellesteel, lesliellawrence, vyvianfable, stephenking. Ez is valami nem?"
Mi bajod van velük? Mondjuk, DS-t nem ismerem, de a többi a maga kategóriájában a legjobbak közül való.
Hogy egy szépirodalmi mű nyert, az számomra pusztán egyet jelent: a szavazók sznobizmusra való hajlamát, valamint a műfajok közti rangsorolás (előítéletként működő) értelmetlen mivoltát. Ezt az előítéletet mondjuk egy liberálisnak azért valahol illene fölismernie. :p
(Hint: pölö SK a horror koronázatlan(?) királyaként nagy valószínűséggel messze jobb produktumokat állított elő, mint az Egri csillagok, aztán valahogy mégse került szóba se...)
És itten kanyarodjunk el némi általánosság felé...
Ahogy én látom, kétfajta művészet létezik (természetesen éles határok nélkül): Az egyik, amelyben minden mű lényege az úgynevezett "eszmei mondanivaló". Hogy ezt milyen köntösbe ágyazza (prózába-scifibe/fantasy-ba/regénybe/krimibe/ponyvába/mesébe, versbe,sírfeliratba,aforizmába,bordalba, haikuba, tökömtuggyamibe), és milyen művész (író, zenész, költő, festő, stbstb)... nos, az tökmindegy. Ha van benne, és sikerül "átírnia" azt a közönsége lelkébe, akkor nyert. Ezért mondom, hogy nem szabad a kategóriákat rangsorolni. Itt a "mondanivaló" mennyisége és a "bevésés" mélysége határozza meg a mű értékét.
A másik, amely (szélsőséges helyzetben) nem tartalmaz semmiféle eszmei mondanivalót (eképpen programozni sem fogja a közönségét). Egyetlen feladata, hogy minél kellemesebb időtöltést biztosítson a műélvező számára. Nevezhetjük szórakoztató művészetnek is. Ezeknél a műveknél viszont a kiváltott hangulatmódosulás nagysága, és ideje a döntő.
A közös nevező - ami alapján össze lehet hasonlítani az almát a körtével -, tehát a manipulatív hatás. Ha ez egy műnél nagy (tehát széles körben fejt ki nagy hatást), akkor a mű "értékes". Ha meg nem, akkor pech. Ez egyébként válasz arra a kérdésre, hogy - teszem azt -, miért emlegetjük Rejtőt (de mondhattam volna akárkit a listádból) akár Ady-val egy napon. Egész egyszerűen azért, mert felér vele.
Hátha érthetőbb leszek egy példával.
Bemegy ugye napjaink politikere a templomba (mer' bemegy a mocsok, hisz joga - meg pofája is - van hozzá, meg hát jól is mutat konzerv oldalon)... Jól meghallgatja a tízparancsolatot (ami SzVSz az első kategória elég szélsőséges esete), aztán kijön a templomból. Éééééés ugyanazzal a lendülettel lopcsalhazudikfestimagát, mint annakelőtte. Nno, az ő esetében megállapíthatjuk, hogy Mózes nem volt egy sikeres művész. :)
És vegyük az ellentétét. Geyza bátyót (nem a mienket!) kinevezzük fanatiker Lagzi Lajcsi (ez szándékos volt, hehe) rajongóvá, aki él-hal a mulatós zenéért. Élni se tud nélküle, hát még bulizni. Tehát nála megállapíthatjuk, hogy LL. egy sikeres művész.
Tehát - igen torzító mintavétellel persze -, megállapíthatjuk, hogy LL értékesebb művész, mint Mózes. (Ha nem akarnék egyértelműre "torzítani", akkor mimimum érdekes eredményre számíthatnánk, az meg itt nem célszerű...)
"Petőfi Sándor kötet- először is népszerűsíti a dohányzást, amikor befordul a konyhába, majd még a kocsmába is elmegy, miközben szegény édesanyja beteg."
Ráadásul, mindenféle Lacikat vesz az ölébe, akiket ráadásul csipked is. Szóval van némi homo-pedo-szadistoid stichje.
A legenda igaz. Élt valaha egy Szabó Piroska kinek esküdt ellensége volt a Lompos Farkas, viszont a történet nem a mese szerint zajlott le. Azt, hogy miként bonyolódott most nem mesélem el, de ha beszélünk jókról s rosszakról, akkor Piroskát mostanra biztosan a pokol egy lepukkant kocsmájában eszi a fene. Hiszen a csupaszív Farkas tiszta és nemes lélek, de szerencsétlenül járt és összeesküvés áldozata lett. Nem a nagymamára fájt neki a foga, hanem a jó borokra és finom kis ágyas pálinkára. Követői azóta is gazdag borkóstolóval egybekötött vacsorán és koncerten emlékeznek rá. Csatlakozzatok hát mind, kik eddig hazugságban éltetek és emeljük poharunkat a rútul járt Lomposra, lelke nyugodjék békében.
(Borkóstolóval egybekötött vacsorameghívó ez, a tokaji Pálli Pincészet közreműködésével)
Nemrég mutatták be a magyar mozikban Charles Dickens örökbecsű klasszikusának, a Twist Olivérnek újabb filmváltozatát, amely oly annyira jó sikerült, hogy a fősodratú magyar sajtóban olyan vélemények is megjelentek, hogy ezzel a filmmel a rendező Roman Polanski méltán kiérdemelte, hogy a kisleányok után a kisfiúk társaságában is jól érezhesse magát.
Különben is, Európában – s így Magyarországon – sem áll meg a kiskorú (leánygyermek) megrontásának régi vádja, amellyel annak idején kiüldözték az Egyesült Államokból a nehézsorsú rendezőzsenit. Persze, ha zongorázni tudnánk a különbséget, ami a pedofília és az anyakönyvi adatok éjszakai partik félhomályában (főként tapintás útján) történő tisztázása között ténylegesen létezik, akkor utalásszerűen sem hoznánk össze a neves rendező (hetvenkét éves) egykori botlását legújabb alkotásával – mentségünkre szolgáljon, hogy nem mi kezdtük.
Akik látták a filmet, bizonyára megerősíthetik, hogy ez a legújabb változat sem rugaszkodik el lényeges mértékben az író eredeti alkotásától, s annak – úgymond – fekete-fehér ábrázolásmódjától. Legfeljebb a londoni alvilág közismert Faginja került most némileg árnyaltabb formában megmutatásra. Ez érthető, hiszen – „Dickenst is számos támadás érte, amiért a zsidó orgazda Fagin figuráját túlságosan szélsőségesre formálta.” (Amint ezt egyik napilapunk Prágában keltezett tudósítása jól megvilágította.) A tudósító idézi a rendezőt, leszögezvén: „Polanski azt mondja: ízléstelen és indokolatlan lett volna átírni, megváltoztatni a művet és a benne szereplő figurákat. Mindazonáltal Polanski Faginja enyhébb, mint Dickens eredetije volt.”
Emlékeztetünk arra, hogy Dickens eredetileg újságfolytatásokban adta közre – később legnépszerűbbé vált – regényét 1837/38-ban, s állítólag valóban érték kritikák amiatt, hogy Fagin figurájában mintha erősebben nyomta volna meg a tollát. A könyvformában történő megjelentetésig árnyalt is valamit a jól menő ifjúsági zsebmetsző-kurzust gründoló üzletember alakján. Ma már persze nem tudhatjuk, hogy mi késztette ezekre a változtatásokra; talán a Királyi Fagin Társaság emelte fel hangját kellő eréllyel, talán a Brit Faginok Gyülekezete bizonyult jó érdekérvényesítőnek, mindenesetre az író (tehát) önkéntes árnyalásra adta a fejét, ami egyébként egyetlen műnek sem ártott még, különösen, ha az ember (író) nem akar ismét az adósok börtönébe kerülni. Akárhogy is, az már viszont Polanski mesternek válik becsületére, hogy ellenállt annak a nyomásnak, hogy az ő Faginja karakteresen eltérjen a regény (amúgy is eleve enyhébbnek bemutatott) negatív szereplőjétől. Noha sokan szerették volna, ha ez az új Fagin a tolvajiskolai órák szünetében a londoni forgatagban tömött pénztárcákat és aranyórákat dugdos a gyanútlan – és főként szegényebb sorsú – járókelők zsebébe, annak utána, hogy a térdére ültetett csöpp zsebmetsző palántáknak hosszú idézetek olvasott fel Marx és Engels összes műveiből, különös tekintettel a finánctőke romboló hatására. Ezt tehát nem! A rendező megelégedett azzal, hogy enyhített valamicskét a Dickens által amúgy is enyhített (késői kritikusaitól egydimenziósnak minősített) orgazdai ábrázoláson. Hiszen ezt maga az idézett (prágai) tudósítás is megemlítette: „Maga az író változtatott a drasztikusan sablonos és egyoldalú jellemábrázoláson, a mai forma [mármint a regényé!] már enyhébb, mint az eredeti volt.”
A Twist Olivér tehát szerencsére már rendben van. (Nagyjából.)
De mi van az Egri csillagokkal? (Kérdezzük mi, és joggal.)
Most, hogy kedvenc regényünk végre a méltó helyére került, s – szerzőjének, Gárdonyi Gézának nehezen feledhető konzervativizmusa és magyarkodásra való hajlama ellenére is – a Nagy Könyv vetélkedő legjobbjának bizonyult (messze maga mögé utasítva, a többi között, Fehér Klára Sztálinvárosi gyerekek című alapművét), úgy érezzük: nem hallgathatjuk el e nagy ívű történelmi panoráma írói megformálásának problematikus oldalait sem. Ezzel mintegy elébe menve azoknak a – közismert török érzékenységgel magyarázható és mindenképpen jogosnak elismert – felvetéseknek, hogy eme alkotásában Gárdonyi nem tudott maradéktalanul megfelelni az egyenlő bánásmód (valamint esélyegyenlőség) társadalmi igényeiből adódó korszerű normáknak. Ami bizony sokat levon e mű értékeiből.
Különösen bántóra sikerült a regény egyik főszereplőjének, Jumurdzsáknak az alakja. Mert igaz ugyan, hogy alapvetően jó kiállásúnak mutatja a szerző, aki ügyesen forgatja a szót, valamint a kardot (és az egyéb vágó és szúróeszközöket), de bizony már azzal félresiklik a szerzői szándék, hogy e derék vitézt a csökkent látóképességűek nehéz sorsával ajándékozza meg, s ezt a tényt művében végig – mondhatni – túlhangsúlyozza, anélkül, hogy írói eszközeivel felkeltené az olvasó részvétét egy ilyen szerencsétlen, fogyatékkal élő embertársunk iránt. Pedig nyilvánvalóan kiváló alkalmak kínálkoznak arra – ismerve a cselekményszövés izgalmas fordulatait –, hogy belülről mutassa meg azokat a lélektani mozzanatokat, amelyek Jumurdzsák (nem minden esetben dicsérhető) tetteit motiválják. Különösen kirívó írónknak másság iránti közömbössége a karavánszerájbeli jelenetben, ahol a sors által üldözött Jumurdzsák szegény dervisként tűnik föl előttünk; Gárdonyi itt nyilvánvalóan elvetette a sulykot, ábrázolásával átlépve a jó ízlés határait, még bizonyos keresztény (és európai) felsőbbrendűséget is érzékeltetve, eléggé el nem ítélhető módon.
Egyáltalán nem lennénk meglepve, ha az – egyébként ügyesen megszerkesztett, s lám, most egy tévévetélkedőben is pozitívan megmérettetett – említett regény ellen előbb vagy utóbb török oldalról is fellépnének, ami különösen kellemetlen lehetne a baráti ország Európai Uniós tárgyalásainak jelenlegi szakaszában. Noha mindez ma még kisebb változtatásokkal (enyhítésekkel és árnyalásokkal) megelőzhető volna, hiszen – mint kiinduló példánk is mutatja – vannak olyan megoldások, hogy Fagin is jóllakjon és a káposztás cvekedliből se legyen piláf.
A hasonlatod több sebbôl is vérzik. A rongorongóról nem sok biztosat tudunk, az egyik plauzibilis elmélet szerint az 1700-as években találták ki, elirigyelvén a hódító spanyolok latinbetûs írását.
A másik két esetben Magyarország és a magyar nép helyzetét nem lehet összehasonlítani az idegen erôk által teljesen leigázott, alapvetôen nem csak nyelvében, hanem fizikai létében is üldözött indián és benszülött népesség nyelvi lehetôségeivel. Arról már nem is beszélve, hogy semmi nem utal arra: az indiánoknál vagy az ausztrál benszülötteknél az írás — mindenki máshoz hasonlóan — nem egy szûk vallási-törzsi vezetôréteg tudása lett volna. Tehát a hasonlatod gyakorlatilag egyetlen fontos elemében nem analóg az általad vélelmezett magyar helyzettel.
Ebben igazad van, úgy is felfogható. Dörmögő Dömötör, Bölcs Bagoly, Ravasz Róka. De aki ravasz róka, az nem feltétlenül Ravasz Róka; és egy bölcs bagoly nem feltétlenül Bölcs Bagoly.
Egyébként kotont is használhattak szerintem. Volt elég vékonybélkészletük a kondából. Nem? Csak ügyes háziasszonyok varrótudománya kellett hozzá. Majdnem biztos, hogy innen származik a hímezés szavunk is. (Hosszú í-vel!)
