Én is csak úgy véletlen bukkantam rá a hirre, olvasgatva a Dnevni Avaz online kiadását. Délután rakták fel, mert reggel még nem vólt. Ha meg tudok valami újat, majd jelentkezem, ez a cikk is csak nyúlfarknyi volt, egy vásári körhintával körítve.
Ez tényleg hihetetlen! Remélem a spanyol-olasz csajok még ott vannak, hiszen a fesztivál házhoz jött. Erről én sem tudtam semmit. Tudsz bővebbet? Hátha jövőre is lesz és úgy lehetne szervezni, hogy az ember ott legyen. El sem tudom képzelni, hogy hol szállásolják el őket. Nincs ott több, mint 20 ház.
Korábban kerestem bosansko kolo-t a youtube-on és rengeteg ilyen fesztivál felvételét találtam. Hatalmas bulinak tűnik, ahogy a népek a faluban, az utcákon, a réten együtt járják a táncot. Gondoltam már rá, hogy milyen jó lenne egy ilyenbe belecsöppenni. Vagy egy lagziba. Mindig látom, ahogy autókkal, zászlókkal mennek a falvakban. Egyszercsak majd fogom magam, aztán beállok közéjük. Én leszek a magyar rokon.
Az írást, majd persze még folytatom, de ahhoz több idő kell.
Mégsem olyan Isten hátamögötti ez az Umoljani......miről maradtál le, The Rible!....tegnap Umoljaniban tizezer hivő és nem hivő jött össze a tefericre. A vallási program befejezésével, nagy eszem-iszom, dinom dánom volt ebben a kis falúban, Bosznia és a világ minden részéből jöttek erre a tán vásári napokra emlékeztető bulira. Hej, de jó lett vólna ott lenni.
Én nem is a legközelebbi lakott helytől mért távolságra gondoltam, hanem a viszonylagos kietlenségre. Bár, besízési szállásadónknak is elege van Tirolból, mondta, mikor irigylésemet fejeztem ki, hogy milyen szép helyen él.
Gondolom pont azért, amiért Magyarországon is élnek egy ilyen kis faluban. Meg amiért a dalmát szigeteken is élnek még emberek. Azok sem sokkal izgalmasabb helyek, maximum nekünk érdekes és vonzó. Nincs ugyan operaház, de ott van a család. Azért az is ér annyit.
A 90'-es években jártam egy dél-csendesóceániai szigeten. Maga a paradicsom. Amikor viszont a helyiekkel elbeszélgettem, kiderült, hogy börtönnek érzik a szigetet. Arról ábrándoztak, hogy talán egyszer eljutnak Hong Kongba. Igaz ami igaz, a szigeten egyetlen út volt, 32 km hosszú, és a legközelebbi sziget 2000 km-re volt.
Ehhez képest, az, hogy Szarajevó 1,5 órára van onnan, nem nagy dolog.
Biztos vagyok benne, hogy Nazif, azóta mikor Allah egy kicsit elforditotta a fejét, megkóstólta a hazai pálinkát. Érdekes dolgot írtál le, sokan tán nem is tudják, hogy nem mindegyik mozlim fanatikus hivő, de főként a háború befejezése óta, ez olyan fordulatot vett, miután megkapták a teljes jogu vallás gyakorlást, sokan még rá is tesznek egy lapáttal, csakhogy kifelé mutassák, hogy ők mekkora mozlimok. Sokt tudnánk itt erről írni, de nem ez a topik témája. Folytasd tovább The Rible a beszámolót ,Nazifnak meg Allah növessze hosszúra szakállát. Üdv.
Érdekes, hogy ilyen eldugott helyeket is lehet már interneten foglalni. Sőt nem csak szállást. A Dragon Hut - mert ilyen turistacsalogató nevet adtak a kis faháznak - 117.5 euróba került két éjszakára három felnőttnek (anyósom van velünk), két gyereknek és egy csecsemőnek. Félpanzióval. Igen, én is meglepődtem, amikor az interneten be lehetett jelölni, hogy hogyan kérjük a szállást: csak reggelivel, félpanzióval vagy teljes ellátással. A félpanziót választottuk, bár el sem tudtam képzelni, hogy a hegyekben, egy isten háta mögötti kis faluban hogyan fog ez működni.
Mindig szokott lenni nálam egy kis ajándék, amivel a házigazdát meglephetem. Most pálinkát hoztam magammal. Igen, tudtam, hogy muzulmán faluba megyek, de azt is tudtam, hogy a bosnyák muzulmánok azért megisszák a magukét. Azt is tudtam, hogy pont Ramazan (Ramadan) böjti hónap lesz. Viszont ez menet közben kiment a fejemből, így egy kicsit kínos volt, amikor Nazif kezébe nyomtam a pálinkás butykost. Faarccal elvette. Mindegy, néhány hét múlva majd megissza.
Pakolás közben aztán jön Nazif, hogy mikorra parancsoljuk a vacsorát. Na jól van, alakul ez a félpanziós ellátás. Nazifnak a szomszéd telken volt egy kis kőháza, terasszal, nagy piros reklámnapernyőkkel. Ezek a napernyők már érkezésünkkor felntűntek, hiszen elég tájidegen jelenség a régi, szegényes házacskák között. A ház étteremként funkcionál. Csak tudnám kit szolgálnak ki? Nem tűnik úgy, hogy a falu tele lenne turistákkal.
Este nyolcra beszéltük meg a vacsorát. A kipakolással hamar végzünk, már mindenki nagyon éhes. Gyerekeim a kakast és a tyúkokat kergetik az udvaron. Városi gyerekek lévén, óriási élmény ez nekik. Lányom még a tyúkólba is bebújik, hogy megnézze va-e tojás. A környező dombokon birkanyájak legelészek, kolompolásuk hangja betölti a völgyet. Szép itt.
Nazif láthatja, hogy csak a vacsorát várjuk, átkiabál, hogy mehetünk. Na nem, beszélni nem beszél, se angolul, se németül. Nekem kell azt a kevés bosnyák/horvát szókincsemet elővennem. A többit mutogatással elintézzük.
Az étterem egy takaros kőház. Nem is lehet régi. Belül tradicionálisan berendezve, mindössze három asztal és egy konyha. A konyhában Nazif felesége Selma sürgölődik. Fejkendős asszonyság hatlamas orral és arany fogakkal.
Az egyik asztalnál három, huszonéves lány Naziffal beszélget. Megkockáztatom, és én sört rendelek, Ramazan ide, vagy oda. És kapok is. Azért kegyetlen lehet úgy ételt készíteni másoknak, hogy ők nem ehetnek. Csak majd sötétedés után. De már az sincs messze.
Nem kérdezik, hogy mit szeretnénk, csak jön a leves. Csorba. Talán csirkedarabok vannak benne? Nem tudom, de nagyon finom. Se egy bárányszem, se egy gyanús szerv nem úszik benne. Gyerekeim is minden gyanú nélkül eszik. Aztán burek. Érdeklődöm, hogy mivel vannak töltve. Krumpli, spenót és sajt. A sajt inkább túró? Nem, mégis sajt. Hát ezt azóta sem tudjuk eldönteni. Böjti kaja, de finom, ízletes.
Szóba elegyedünk a szomszéd asztalnál ülő lányokkal. Sevillában tanulnak. Kettejük spanyol (Barcelonából és Sevillábó), a harmadik olasz (Rómából). Most ők is csavarognak. Egy Ford kisbusszal járják a Balkánt. Érdekli őket a kultúra, a balkáni zene. Fesztiválról fesztiválra járnak. Most éppen egy dél-szerbiai népzenei fesztiválról jönnek.
A lányok helyére, miután azok megitták a söreiket, Nazif és Selma ül le. Már végre ők is ehetnek. Beszélgetünk velük a magunk módján. Nyugdíjasak, Nazif Szarajevóban dolgozott, gyerekei most is ott élnek. A faház valószínűleg saját használatra készült, mert minden használati felszerelés arról tanúskodott, hogy talán a gyerekei használják. A ház köröl gyerekjátékok és hinta, az unokáknak.
Visszaballagunk a házunkba. Még megérkezésünkkor is kellemes meleg volt, de mostanra már hűvös az este. Hiába no, magasan vagyunk. A sötétben gitárszó csendül fel, tüzes, spanyol ritmusok. A lányok autója az étterem mellett áll a réten, mellettük tábortűz, körbeülik, gitároznak. Itt a hegyek között nem csak a birkanyájak kolompszava száll messze, de a gitár hangja is.
Aztán egyszercsak felzendül a müezzin hangja. Később felfedezem a hangszórókat a bádogminaret oldalán. A gitár azonnal elnémul. Gyerekeim is kiugranak az ágyból, izgatottan kérdezik, hogy mi ez. Az énekszó hömpönyögve árad a sötétben. Vissza-visszaverődik a hegyekről. Leírhatatlan, felemelő. Hallgatnám egy darabig, de hamar vége. Sajnos a gitárszó sem csendül fel újra. Teljes a csend és a sötétség, leszámítva a tábortűz fényét.
Úgy döntünk párommal, mi is csatlakozunk a lányokhoz. Régen vettünk már részt tábortűz körüli gitározásban. A lányok Naziftól kaptak gombát, azt főzik. A gombát Naziftól kapták. Szállásuk nincs, a Fordban fognak aludni. Az este most már kifejezetten hideg. Vicces látvány, ahogy sapkában főzi egyikük a gombát kempingszéken ülve. Remélem lányom is ilyen vagány csaj lesz. A gitározást a müezzin miatt hagyták abba, nem akarták megzavarni az esti imát. Az is kiderül, hogy a lányok spanyol bort hoztak Nazifnak. Azt is elfogadta, sőt meg is kóstolta. Hát ilyen komolyak itt a vallási szokások. Sokáig beszélgetünk, közben a gomba is elkészül. Már nagyon fázunk, azzal viccelődünk, hogy mindjárt havazik. Elköszönünk és behúzódunk a jó meleg faházba. Kicsit sajnáljuk őket. Remélem nem fognak megfázni az éjjel.
Igen ebből a szögből valóban olyan, mintha síkságon lenne. Viszont a házból körülnézve másképp látszik. Körben hegyek veszik körül, gyakorlatilag egy hegy-nyeregben van a falu:
Utazásod előtt, mi itten megállás nélkül Lukomirra fókuszáltunk, főként szállásügyben. Most, hogy figyelmesen átolvastam beszámolódat, beugrott, hogy mi ugyan kerűlgettük Umoljanit, de így utólag rájöttem, ezzel kellett volna kezdenünk és keresnünk, valószinü sok időt sporóltunk vólna meg. Rátaláltam egy oldalra a googliban ami ezzel foglalkozik. Beütöd, Pansion Umoljani Bih. Gondolom erről a panzioról írtál? Minden benne van ami egy odautazó számára szükséges. Üdv.
Nem, az tényleg csak egy gyalogút, medvecsapás. Hátulról, a hegy beleseje felől közelítettem meg. Ahogy írtam, kb. 14 km köves úton. Ezt tényleg csak térképen tudnám megmutatni, vagy megnézheted te is a Google Földön.
Ritka látvány, az biztos! Ráadásúl párosúl egy merész utazóval, aki ez mellé még ragyogóan ért a fotózáshoz is. Remek volt, The Rible, de az a medvecsapás ami ott a hegyoldalban látható, az vezet fel a faluba? Hogy a francba mentél fel? Lánctalpassal?
Mivel már Bosznia nagy részét bejártam, már egy ideje kerestem olyan úticélokat, amelyek a többség nem ismer. Én is úgy kezdtem persze, mint sokan mások: szüleim cipeltek az Adriára és már kisgyerekként megfogott az Orbász, vagy a Neretva völgyének szépsége. Aztán, ahogy egyre "beljebb" kalandoztam, olyan helyeket is megtaláltam, melyeket akkor még alig néhányan ismertek. Ilyen volt pl. a Kravica vízesés is.
Aztán lassan kifogytam az ötletekből. Egyszer, talán a Lonely Planetet olvasva találtam információt a Rakitnica kanyonról és valami félnomád törzsekről a hegyekben, akik még őrzik ősi hagyományaikat. Rögtön tudtam, hogy nekem oda el kell mennem. Tavalyra terveztem, de csak idén tudtam megszervezni.
A mostani utat is csak egy kis felfedezésnek szántuk azzal, hogy jövőre visszatérünk ide. Ezért eleinte csak egy éjszakára gondoltam, hiszen a legkisebb gyerekünk csak 5 hónapos és azért ilyenkor nem árt, ha van valami civilizáció is a környéken. Pl. orvos. Aztán ahogy nézegettem egyre inkább a környéket, be kellett látnom, hogy ha egy éjszakát maradunk, akkor pont nem látunk semmit.
A végcél Korcsula volt, de úgy, hogy még Montenegróban, a Durmitor hegységben is el akartunk tölteni egy éjszakát.
Aztán szállást sem volt egyszerű találni. Első ötletem az volt, hogy konkrétan Lukomirban alszunk. Valami olyasmit képzeltem el, hogy reggel felkelek, kikászálódok az ágyból, kilépek a kalyibából, ragyog a nap, körülöttem fennséges hegyek, megmosakszom egy patakban...
Lukomirban hosszas, hetekig tartó internetes keresgélés után sem találtam semmit. Elővettem a Google Földet, nézegettem az ottani képeket, hátha találok rajtuk valami utalást arról, hogy ki hol szállt meg, de semmi. Már éppen azon gondolkodtam, hogy Szarajevóban szállok meg, vagy legrosszabb esetben a Bjelasnica valamelyik szállodájában, amikor ráakadtam Umoljanira. Lukomirtól kb. 14 km-re a Rakitnica völgye feletti hegyenp piciny faluban egy aranyos faház. Lefoglaltam két éjszakára.
A Google Földön próbáltam kitalálni az útvonalakat is. Az világos volt, hogy jó út vezet fel a Bjelasnicára és azt is tudtam, hogy Lukomirba viszont csak köves út visz. Próbáltam kitalálni a műholdfelvételek alapján, hogy a sok kitaposott út közül melyik járható. Aggodalmam jogos volt, mert a helyszínen derültek csak ki a terepviszonyok. Sok útnak vélt vonal, gyakorlatilag egy szakadékban végződő vízmosás volt csak. Szerencsére, vagy inkább csalódottságomra kiderült, hogy Umoljaniba viszont végig aszfaltos út visz.
Pécsről indultunk, de hát a csavargás volt a cél, így először az Orbász (Vrbas) völgyén keresztül mentünk, majd átvágtunk Travnik felé, majd Zenica után fordultunk csak Szarajevó felé. Így már esteledett mire Szarajevót elértük. Innen nem volt nehéz a dolgunk, mert a Zenica felől jövő úton csak tovább kellett menni a reptér felé (18-as út Foca felé). A város után néhány kilométerrel szépen ki volt táblázva, hogy Bjelasnica. Bjelasnicára felérve jól látható a fejlődés, sok vadonatúj szálloda és/vagy apartmanház épül, a sífelvonók üzemképesnek tűnnek. Vicces volt látni a nyár közepén a sok motoros szánt.
Idáig nagyjából erdőben vezetett az út, viszont innen már, a hegyek között, inkább hegyi legelők között vitt az út, elragadó, hegyvidéki, mégis otthonosan szép tájon. Bár magas hegyen voltunk mégis inkább dombok között érezte magát az ember. A szóban kapott eligazítás tökéletes volt, amint elhagytuk Sabicot, az út a Rakitnica patak medrében fut, majd elérve a Rakitnica hidat le kell térni jobbra és felkaptatni a hegyre, Umoljaniba. A falu egyébként végig ki volt táblázva. Szerpentines út kanyarog fel a hegy oldalában. Az első épület amit meglátunk a dzsámi. Nem hasonlít dzsámira. Inkább egy pajta egy bádog silótoronnyal. A bádog silótorony a minaret. A faluban pici, bádogtetős házacskák, az oldalukba felhalmozva trágya. Az egyik udvarból már integetnek felénk, hogy vegyünk helyben kötött gyapjú zoknit. Barátságosan mosolygunk, de megköszönöve nemet mondunk a fejkendős néninek. Aztán egy tehén állja utunkat. Gyerekeimnek nagyon tetszik, egymást túlkiabálva visongatnak és adják az instrukciókat, hogy mit csináljak. Előkerül a gazdaasszony is, aki kissé lemaradva jött a tehén mögött. Az állat egy darabig áll az út közepén meghökkenve, aztán gondol egyett és szépen elballag mellettünk. Azért érdeklődve még benéz az autóba mellénk érve.
Még két kanyar ás meglátjuk a fényképről más ismerős faházat. Nazif a tulajdonos már messziről integet. Mutatja, hogy merre menjek, álljak be az udvarra. De hoppá, álljak, csak meg! A tetőbox nem fér át kerti kapu alatt. Nem gond, marad az autó kívül. Gyors kipakolás, birtokba vesszük a faházat. Három hálószoba az emeleten, nagy nappali, tiszta, modern fürdőszoba. Ideális lesz. Nem csalódtam.
Jó ötlet. Mivelhogy most kicsit zsúfolt a programom, összehozható egy mini tali. Van egy ötletem....várjuk meg Gyedát, mig megjön Korcsuláról, lehet, hogy Ő is benne lesz. Üdv.
Jól mondod, néhány ismerősöm, miután alaposan kiutazta magát odalent délen, hirtelen felindulásból döntött úgy, hogy megismerje, vagy legalább társalgási szinten megtanúlja a nyelvet. Teljesebb lesz a nyaralásod, ha beszélgetsz a háziakkal. Az meg tényleg mindegy, hogy szerb, horvát, vagy bosnyák, habár ezt ők nem mindig így látják, de számunkra, nekünk magyaroknak, ez nem olyan lényeges. Találkoztam én már olyan magyarral, aki nagyobb horvátnak tartotta magát, mint Franjo Tudjman. Lényeg, hogy legalább beszélni tudj velük, rögtön kitárúl a világ.
Bocs, hogy megvezettelek. Valóban, csak a bal gombbal lehet nézelődni. A többi képemre ráraktam nyilakat, azokkal lehet körbenézni, illetve azokba beleraktam az automatikus forgatást is. Majd ezt is megcsinálom olyanra, de ahhoz még több idő kell.
Nagyon helyesen teszitek, nem beszélve arról, hogy minél több nyelvet beszél az emberfia, annál értékesebb!!!
Énnekem nincsenek déli felmenőim, ennek ellenére, vagy talán éppen ezért nagy lendülettel vetettem magam a nyelv megértésébe, ill. a beszélt nyelv tanulásába, és a gyerekeim is beszélik valamilyen szinten a Szerb-Horvátot(Szándékosan nem csak horvátot írtam!)!!!
