Ez a rovat az Írástörténeti Kutatóintézet baráti körének a szélesebb nyilvánosság felé történő megnyitása kíván lenni. Be akarunk számolni az itt végzett munkáról, meg akarunk vitatni nyitott kérdéseket az előrelépés érdekében.
A székely rovásírás eredetét kutatva ugyanis sok új felismerésre jutottunk a kutatótársakkal, amelyeket érdemes megbeszélni. Azt is tapasztaltuk, hogy nagyon sok segítséget kaphatunk a nyilvánosságtól.
Így jutottunk például egy hun tárgyhoz, amelyiken székely betűs, magyar nyelvű rovásfelirat van. Így kaptuk a most bemutatandó honfoglaláskori keresztet is, amelyiken szintén van egy magyar nyelvű rovásfelirat. Az akadémikus "tudomány" mindezekről még - tudtunkkal - semmit sem tud, vagy nem foglalkozik vele.
Így találtunk egymásra és újabb segítőtársakra is, akik fordításokkal, nyomdai előkészítéssel és millió más módon segítettek nekünk, meg a tudományos kutatásnak. Illik valamit közreadni ezekből az eredményekből és érdemes a nyilvánosságnak ezt a formáját is kihasználni a továbblépés érdekében.
A rovat címében megfogalmazott állítást is megvitathatjuk (a google-ba beütött "Az Éden írása" keresőszövegre megjelenik a tanulmány), de van ezer más írástörténeti tárgyú megbeszélnivalónk is.
A rovatot rovó nyitja, de ezen a fedőnéven több munkatársunk is közreadhatja a véleményét.
"...lehet hatti is, mert ők a Kr. e. III. évezredben tűnnek le Anatólia népeinek színpadáról s mennek fel északra szkítának..."
Csak a Kr. e. XIII., nagyobb tömegben a Kr. e. VII. századtól mutatható ki az elvándorlás.
A "hettita" pedig egyszerűen a "hatti", "khatti", "kitha" torzított változata, ahogyan a hurrié a hurrita, az amurrué az amorita, a galdué a káldeus, az arámié az arameus, és így tovább, még a Szomron (Szumír?) városbeliek szamaritánusok neve is ide sorolható. A tudományos terminológiában persze megpróbálják elválasztani a kettőt, és ez többnyire sikerül is a mit sem sejtő laikusok előtt.
Hasanoglan (Közép-Anatólia) szórványlelete. A kis-ázsiai korai bronzkorból (kr. e. 2200-2100). Egy-két évszázaddal korábbi a legelső hettita régészeti leletnél, vagy a Kr. e. 1700 táján induló, hettitákkal kapcsolatos írásos forrásoknál. Azaz lehet hatti is, mert ők a Kr. e. III. évezredben tűnnek le Anatólia népeinek színpadáról s mennek fel északra szkítának.
Makkay János (A vasorrú bába, Ősi hettita-ősszláv és ószláv-magyar kapcsolatok, Bp., 2003.) hívja fel a figyelmet erre a 25 cm-es ezüst szoborra, amelynek a fejére és a nyakára arany maszk van húzva és aranyból van a mellén lévő keresztöve, valamint a lábperece is. Makkay János kitűnő szemmel vette észre, hogy ez lehet a Solymossy által az obi-ugoroknál azonosított vasorrú bábák (fémarcú bálványok) előzménye. Ő azonban azt gondolja, hogy az indoeurópai hettitáktól valahogyan a szlávokhoz, majd tőlük az obi-ugorokhoz és a magyarokhoz került ez a szokás.
Azonban, mint látjuk, nincs szükség ekkora kerülőre. Ha a magyarság és kultúrája Anatóliai gyökerekkel is rendelkezik (például a szkíták révén), akkor közvetlenül is örökölhette ezt a szokást és ősvallási alakot a saját őseitől.
Annak érdemével ugyan nem értek egyet, mert az illusztráció aligha lehet méltatlan a szövegedhez. A cserepet magam is láttam egy örmény kiállításon, amit a Károlyi palotában rendeztek néhány éve. Kötetben is megjelent a fényképe. Az tehát létezik és helyet kér a Nap alatt magának.
Amennyiben a hozzáfűzött mondataimmal van gondod, biztosíthatlak, hogy a legjobb szándék vezérelt és a legnagyobb gondossággal igyekeztem eljárni. Azonban - Assziszi Szent Ferenc szavaival szólva - nem számítok arra, hogy mindenkinek elnyeri a tetszését a mondanivalóm.
Mindent összevetve, nem találtam jobb képet Horezmi leírásodhoz. Nyilván lehetett volna közelebbit is találni, ha keresgélek, vagy még inkább, ha nagyobb az archívumom, de a világforradalom jelenlegi állásában ennyire futotta.
Csupán azt kívántam e kis képpel jelezni, hogy a térséghez nekünk is közünk van s ezt (többek között) az írástörténeti adatok is bizonyítják. Hitem szerint ezt sikerült is alátámasztanom. Éppen a te nagyrabecsült hozzászólásod igazolja ezt. Ha nem talált volna, akkor te sem sóhajtottál volna fel ilyen mély átéléssel.
Azt azonban még neked sem ígérhetem meg, hogy a jövőben néma maradok. Ha otthon, vagy egy kávéházban beszélgetnél a barátaiddal, akkor nem kotyognék bele. De ez itt nem zártkörű, hanem nyilvános fórum.
VAZE mutatja be így a bonyhai rovásemléket a másik rovásrovatban:
*************************************************
A bonyhai református templom rovásfelirata:
Bonyha a Kis-Küküllő alsó folyása mentén fekszik, ma is nagyközség. A rovásírásos kő a templom déli falának átépítésekor került elő 1965-ben. Benczédi Albert lelkész ismerte fel a rovott jelek kivételes jelentőségét, ezért a föld mélyéből előbukkant faragott követ a toronytól számított második támpillérbe építette be. Ma is jól látható helyen van, mintegy 180–200 cm-re a földfelszíntől. A jelek a XIV. században kerülhettek a kőre, de nem kizárt a későbbi, például XV. századi keletkezés sem. Csallány Dezső is erre az időre teszi a keletkezését. A felirat elfogadható olvasatával még adós a szaktudomány. Lehetséges az, hogy valamilyen más nyelvű (tehát nem magyar) felirattal állunk szemben Mindenképpen azonosítható a felirat bal szélén lévő SZ (esetleg R), P, PT, valamint a száras S betű. Ezek révén a székely rovásíráshoz kötődik. A jobb felső sarokban lévő két jel megfelelőjét a mezopotámiai képírásban találtuk meg, de a klasszikus görög ábécé delta hangjegyére is gondolni lehet.
Forrás:http://www.pararadio.hu/010326_196/rovas.html
Inscription of the Presbyterian church in Bonyha:
Bonyha is located on the lower flow of the river Kis-Küküllõ, even today is a large parish. The stone inscribed by Rovás, came to light at the reconstruction of the southern wall of the church, in year 1965. Albert Benczédi pastor, recognized the extraordinary significance of the runic signs, for this reason, the stones emerged from the depth of ground, he let to be built in, into the second buttress, counting from the tower. Even today, it is on well visible place, about 180-200 cm from the ground surface.
What time might the stone get into the ground? Fact is, that in year 1794, the southern wall of the church was demolished, and was moved more to the south, so the Rovás signs, could not get on the stone after 1794. And they could not be incised in year 1794 either, since, in that case it would not be built into the 2 m deep foundation. We know that much, that the construction of the original church, was already finished in year 1327. Bonyha is listed on the papal tithe in year 1332.
According to our view, the signs might got on the stone already then, that means in the 14th Century, but even later date, for example the 15th Century, is not excluded as the time of their origin. Even Dezsõ Csallány, is placing the date of their origin, to this time. The professional science is still indebted with an acceptable reading of this inscription. Ourselves raised a thought, that we deal perhaps with an inscription of some other language (that means not Hungarian). Anyway, on the left side of the inscription, it is possible to identify the letters SZ (incidentally R), P, PT, and the legged S – according to them, there is a connection with the Székely Rovás. The two signs in the upper-right corner, have equivalents in the Mesopotamian pictograms, but we must think even on the notation of the delta in Greek alphabet.
Forrás:http://www1.tpgi.com.au/etr/rovas/inf/rovasE.html
"Györffy egyszerűen meghamisított egy perzsa-arab forrást" - írja Makkay János, majd lábjegyzetben hozzáteszi: - "Dzsajháni eredeti szövegében ("Tíz napi üres járóföld terül el a nándorok és a marótok (morvák) között") nincs benne az, hogy üres. Ezt csak a MEH-et szerkesztő Györffy tette bele mind a három, vagy négy kiadásba, meghamisítva ezzel a rövid megjegyzés lényegét."
Niederhauser Emil A mai szlovák állami címer bizánci gyökerei KLIÓ történettudományi szemléző folyóirat
A régész és művészettörténész szlovák szerző tanulmányát a 80 éves Ján Dekannak, a régésznek ajánlja, akitől megtanulta az eredetiség és a sokoldalúság tiszteletét. A címer eredetéről a múlt század óta számos szlovák történész (Kellner-Hostinský, Sasinek stb.) írt, ezért kevéssé kutatták az előzményeket. A szerző úgy látja, hogy Bizáncban a VI-VIII. század óta ismert alakok, a kettőskereszt a győzelem és később a feltámadás jele, a hármashalom pedig a Golgotát jelképezi. A magyaroknak nem volt érdekük a honfoglalás előtti előzmények feltárása, mert náluk csak a XII. század óta ismert a címer, a keresztes hadjáratok révén.
Fr?hlich Róbert, Kuzsinszky Bálint, Nagy Géza, Marczali Henrik Magyarország a királyság megalapításáig Budapest, 1895
Az egyházi irókból, zsinatok határozataiból merített adatokat, melyek a kereszténységnek elterjedtségét Pannoniában megvilágítják, érdekesen kiegészítik az emlékek. A negyedik század folyamán a kereszténység már annyira tért foglalt, hogy jelvényeivel az állami pénzeken találkozunk.
"Ha az egyházi iróknak hihetünk, a kereszténységnek már a második században a birodalom minden tartományában voltak hívei. Észrevétlenül, a Mithras-cultushoz hasonlóan terjedt. Az els? hittérít?k egyike, kik Pannoniában megfordultak, állítólag Szent Péter volt. Egy bizonyos Eleutherust, ki 140-ben vértanúi halált szenvedett, a martyrologiumok úgy említik, mint Illyricum3 püspökét. Eusebius, Cibalae4 püspöke, ki ugyancsak vértanúi halállal mult ki, Valerianus (253-260) vagy Gallienus (259-268) idejében élt.
Diocletianus üldözései egyszerre váratlan világot vetnek azokra a hódításokra, melyeket a kereszténység az els? három században nálunk tett. Az üldözések sorát a Sirmium5 közelében lev? márványbányákban dolgozó négy munkás halála nyitja meg. Galerius 311-ben kelt edictuma megsz?nteti az üldözéseket, s Nagy Constantinus és Licinius rendeletének kibocsátása (313) óta a keresztény vallás szabadon fejl?dhetett. Julianus pogány jelleg? uralma legfölebb megzavarhatta, de többé már útját nem állhatta a fejl?désnek. Hieronymus6, ki Pannoniában, Stridonban született, 400 körül azt állítja, hogy Pannonia tele van keresztény institutiókkal.
Az új vallás leghamarább a városokban vert gyökeret; nehezebben férk?zhetett a katonák szivéhez, végre azonban ezek sem zárkózhattak el el?le. A legtöbb egyházközség alapítása még a II. és III. századokban történt.* A legrégibb kétségkivül a sirmiumi. F?papjai kés?bb Pannonia Secunda és Savia egyházai fölött az érseki jogokat gyakorolták, melyeket 381-ben, az aquileiai7 zsinat egészen határozottan elismert. A Sirmiumban székel? püspökök közül nehányat névszerint is ismerünk. Irenaeust Probus kormányzó 304 halálra kinozta. Utána Domnio következett, majd Eleutherius, Photinus, Germinius, Anemius s Cornelius.
Sirmiumból a kereszténység csakhamar fogékony talajra talált a szomszédos városokban. Püspökségek voltak Mursában8, Cibalaeban és Bassianaeban9. Az egyetlen nursiai10 püspököt, kit a zsinatok aktáiból ismerünk, Valensnek hívták. Siscia11, Savia f?városának egyházközsége arról nevezetes, hogy élén Szent Quirinus állott, kit Diocletianus fogságba vetett. Mid?n a kinzások daczára sem akarta hitét megtagadni, Maximus, Siscia praesese, Savariába12, a kormányzóhoz küldötte. Utjában a keresztények mindenütt nagy tisztelettel fogadták. Amantius kormányzó látva, hogy Quirinus állhatatosan ragaszkodik hitéhez, a Gyöngyös patakba dobatta (303). Testét a keresztények az u. n. »sopronyi kapu« mellett lev? bazilikában temették el, kés?bb pedig a barbárok betörései el?l (395) Rómába vitték. Csupán a zsinati akták aláirásaiból van tudomásunk Siscia más két püspökér?l, Marcusról (347) és Constantiusról (381).
Az emonai püspökségre vonatkozó legrégibb adatunk 381-b?l való. Ekkor irta alá Maximus episcopus Emonensis az aquileiai zsinat határozatait.
A Dráván inneni egyházközségek a Lauriacumban (Lorch) székel? érseknek voltak alárendelve. Határozott adatokkal egyedül csak Poetovio13 püspökeir?l birunk. Az els? püspök, kir?l tudomásunk van, Victorinus, Diocletianus alatt vértanúi halált szenvedett (303). Egy másik a serdicai14 zsinat (347) okmányaiban fordul el?: Aprianus de Petabione Pannoniae. Hogy Savariában is püspökségnek kellett lenni, nem szenved semmi kétséget. Ép úgy föltehet? Sopianaer?l (Pécs) és Aquincumról15 is, hogy voltak püspökei .
+++
Az egyházi irókból, zsinatok határozataiból merített adatokat, melyek a kereszténységnek elterjedtségét Pannoniában megvilágítják, érdekesen kiegészítik az emlékek. A negyedik század folyamán a kereszténység már annyira tért foglalt, hogy jelvényeivel az állami pénzeken találkozunk. Nagy Constantinus és Licinius óta azokon Krisztus monogrammja egyre gyakoribbá lesz. A sirmiumi pénzver?helyb?l kikerült érmeken Constantius, Jovianus és Valens darabjain látjuk. A mi a sisciai pénzver?helyet illeti, mely nagyobb számmal gyártotta a pénzt mint a sirmiumi, ennek vereteib?l Nagy Constantinus, Constans, Constantius, Vetranio, Decentius, Constantius Gallus, I. Valentinianus, Valens, Gratianus, Theodosius és neje, Flaccilla érmei viselték e jelvényt. A sirmiumi pénzverdében öntött krásznai aranyrudak legtöbb darabjára szintén reányomták azt.
A kereszténység elterjedésével a k?feliratok száma mindenesetre csökken. Megsz?nvén a pogány istenek tisztelete, az emberek többé nem állítanak fogadalmi oltárköveket. Az a szokás azonban, hogy a halottak sirjait emlékk?vel jelöljék meg, nem vész ki. A sírfeliratok szerkezete is megmarad a régi, s?t a pogány felfogásra valló D(is) M(anibus) bevezetés sem t?nik el, hanem mint érthetetlen reminiscentiát a keresztények elvétve tovább is alkalmazzák. A sírfeliratok keresztény jellegét a legtöbb esetben Krisztus monogrammja, az oly kifejezések, mint vivas in Deo, vivas in Christo, famulus vagy famula Christi, in pace requiescit, dormit in pace stb., végül egyes symbolumok, nevezetesen a hal, a horgony, a galamb az olajággal, a bárány árulják el.
Bizonyára nem véletlen, hogy eddigelé a legtöbb keresztény feliratot Sirmiumban és Sisciában találták. Meglep? a savariai keresztény sírfeliratok nagy száma is. Sirmiumból nyolczat ismerünk. Kett?b?l megtudjuk, hogy az elhunytakat Synerotus martyr sírjának közelében helyezték örök nyugalomra. Sisciában napfényre került három felirat egyikét a férj Marcellianus Severillának, Krisztus szolgálójának állította, a másikon a ZAESIS görög szó egyértelm? vivas in Deo kifejezéssel. Savaria emlékei köz?l az egyik követ Aurelia állítja férjének, ki százados volt, a másikat négy fiú készítteti anyjuknak, a harmadik két fiatal keresztény testvérnek szól, a negyedik szerint az elhunyt Aurelius Jodorus görög polgár Laodiceából származott, az ötödiket két idegen fest?nek emelték társai. Más helyr?l nem igen bírunk hasonló feliratokat. Legújabban Ó-Sz?nyön kett?, Zselizen (a Duna balpartján) egy s Fischamendben (Bécsen alul) szintén egy került el?. Föltehetjük ugyanis, hogy úgy az ezeken, mint egy-két óbudai kövön olvasható s(it) t(ibi) t(erra) l(evis) kifejezés keresztény vonatkozású."
* V. ö. Gyárfás, Pannonia ?skeresztény emlékei. Budapest, 1889.
Niederhauser Emil A mai szlovák állami címer bizánci gyökerei KLIÓ történettudományi szemléző folyóirat
A kettőskereszt jelentése eltér az egyszerű keresztétől. A VI-IX. század során el?bb a bizánci császárok győzelmeinek a jelképe, azután a kereszténység győzelméé. A hármashalom a Golgota, a megváltás szimbóluma. Theophilosz császár (829-842) használta először, a XIII. századig előfordul, de először egyenlőtlen szárú, vísszintes vonalak, kés?bb lépcsőfokok formájában, ebből alakult ki a plasztikusabb hármas, amelyet hármashalomnak interpretáltak.
A régész és m?vészettörténész szlovák szerző tanulmányát a 80 éves Ján Dekannak, a régésznek ajánlja, akit?l megtanulta az eredetiség és a sokoldalúság tiszteletét. A címer eredetéről a múlt század óta számos szlovák történész (Kellner-Hostinský, Sasinek stb.) írt, ezért kevéssé kutatták az el?zményeket. A szerző úgy látja, hogy Bizáncban a VI-VIII. század óta ismert alakok, a kettőskereszt a győzelem és később a feltámadás jele, a hármashalom pedig a Golgotát jelképezi. A magyaroknak nem volt érdekük a honfoglalás előtti el?zmények feltárása, mert náluk csak a XII. század óta ismert a címer, a keresztes hadjáratok révén.
A kettőskereszt jelentése eltér az egyszerű keresztétől. A VI-IX. század során el?bb a bizánci császárok győzelmeinek a jelképe, azután a kereszténység győzelméé. A bizánci pénzérméken az egyszerű kereszttel váltakozva jelentkezett sokáig. A kettőskeresztet először II. Justinianus alkalmazta második uralkodása (705-711) idején, 706-ban, a trónra való győztes visszatérésének a jeleként. Később a keresztet a glóbuszon ábrázolták, ez a kereszténység diadalát szimbolizálta. III. Theodosius idején kerül el? a kettőskereszt a glóbuszon, addig csak egyszerű keresztet alkalmaztak. A képrombolás miatt egyéb ábrázolások a korai korból nincsenek, csak az érmék. A kettős jelentést a képrombolás ellenzői tartották fenn. III. Mihály anyja, Theodora számolta fel a képrombolást, különösen a macedón dinasztia uralomra jutása (VI. Leó) óta már általános a kettőskereszt használata. Ekkor már a feltámadást is jelképezi, a Krisztus poklokra alászállását ábrázoló képeken a kettőskeresztet tartja a kezében. A XI. századtól már minden műfajban használják, szép példái Velencében is megtalálhatók. A XX. században Mezőlaborcban (Medzilaborce) egy ortodox templom ikonosztázán is ezért ábrázolták. Sokszor kerül elő sztaurotékákon (ereklyetartókon), ilyen van az esztergomi érseki kincstárban a XI. századból. Az ábrázolásokon olykor az életfával fonódik össze. A Monomakhosz-koronán Zoé és Theodora császárn?ket is kettőskereszttel ábrázolják. Az egyenlőszárú lotharingiai kettőskeresztet már egy XV. századvégi provance-i herceg használta. Előfordul a litván címerben és Vilnius címerében. Régi szlovák városok vagy nemesi családok címerében is a győzelmet jelenti, azért tartja a legerősebb állat, oroszlán vagy sas. A de Gaulle vezette francia ellenállási mozgalom jelvénye is a lotharingiai kettőskereszt volt.
A hármashalom a Golgota, a megváltás szimbóluma. Theophilosz császár (829-842) használta először, a XIII. századig előfordul, de először egyenlőtlen szárú, vísszintes vonalak, később lépcsőfokok formájában, ebből alakult ki a plasztikusabb hármas, amelyet hármashalomnak interpretáltak. Dalmáciában is megtalálható, ide is elért persze, a bizánci hatás. Magyarországon III. Béla használta el?ször a kettőskereszttel együtt. Bizáncban nevelkedett, anyja a kievi Msztyiszlav fejedelem leánya volt, valószínűleg haláláig megmaradt az ortodoxiában. Magyarországot tehát a bizánci hatás jóval kés?bb érte el, mint a kaukázusi országokat. A XIII-XIV. század során a szlavóniai báni dénárokon fordul el? gyakran, vagyis szláv területen. A XIV. századtól Fels?-Magyarország (vagyis a mai Szlovákia) szimbólumának tartották (Szentiványi Márton 1691 latinul, a következ? században Bencsik és Timon). Akkor látták így, ha a királynak vagy valamelyik főúrnak volt valami felvidéki vonatkozása. Így a Hunyadiak, főképp Mátyás, aztán a Zápolyák idején, az utóbbiak ugyan horvátországi származásúak, de mindenfelé voltak birtokaik Magyarországon. Bethlen Gábor és II. Rákóczi Ferenc is használta ezt a szimbólumot.
A szlovákok körében ma is az a meggyőződés, hogy a kettőskeresztet még Cirill és Metód hozták magukkal. Ez azonban, sajnos, XIX. századi kitalálás, a szerző nem talált erre bizonyítékot. Ma sokan a korai, XI. századi magyar pénzérméken vélik felfedezni a kettőskeresztet, és ezt kapcsolják a nagymorva hagyományhoz. Ez azonban az érmék ábrázolásának félreértése, az egyszerű kereszt más jellel összefolyva adhatott erre alapot. Metódék biztosan nem használták a kettőskeresztet, mert ezt a korabeli német papok biztosan ugyancsak szemükre vetették volna. Csak a nyitrai kódexen van egy utólag applikált kett?skereszt, de ez is XI. századi.
Ma a szlovák címer hármashalmán a Tátrát értik. Magyarországon a XIV. század óta Tátrát, Mátrát és Fátrát. A cseh történész, Václav Chaloupecký gúnyosan vetette a szlovákok szemére, hogy a magyar címerből vették át a sajátjukat. Valójában azonban egy bizánci származású szimbólum, amelyet Fels?-Magyarországgal azonosítottak.
A szlovák állami címer kialakulásának tehát három szakasza van, a bizánci (VI-XII. század), a magyarországi (XII-XX. század, az uhorsky szlovák kifejezést, amely a történeti Magyarországot jelenti, szemben a mai Madársko-val, magyarul csak így lehet kifejezni), és a szlovák (XIX-XX. század). Ezek szervesen kapcsolódnak egymáshoz. A mai címer mutatja a szlovák nemzet ragaszkodását a kereszténységhez, a keresztény értékekhez. Ma sok állam címerében fordul el? a kereszt, de csak Szlovákia és Magyarország esetében megy vissza ilyen korai előzményekre.
A tanulmányt sok kép egészíti ki, ezek valóban szemléletesen ábrázolják a szimbolika alakulását.
Titus Kolník: Byzantské korene ikonografie a symboliky štátneho znaku Slovenskej republiky (A Szlovák Köztársaság állami jelvénye ikonográfiájának és szimbolikájának bizánci gyökerei.) Historický Zborník, 1999. 9. köt. 13-32. p.
Niederhauser Emil
Az írás a Klió történettudományi szemléző folyóirat 2000/3. (9. évfolyam) számában jelent meg.
Nézzük csak a helyi kultúrákat a legfontosabb turáni kultúra, Khorezm esetében:
kr.e. első évezred
eleje előtt nincsenek monumentális építmények. A népesség törzsi szervezetben él. Földművelés folyik ugyan, de az állattenyésztés a jellemző gazdálkodási forma.
kr.e. 800-500-ig Az avesztai kultúra. Négyzetes alaprajzú fallal körülvett erődítmények. Lakóhelységek a falakban kialakított folyosókban, az erőd belső területe lakatlan, ott a jószágot őrzik. A korszak végére kiépülnek Khorezm nagyszabású öntözőrendszerei. Társadalom: törzsi, nemzetségi szervezet, kasztrendszer.
Földbirtok: törzsi, nemzetségi
Kerámia: durva, kézi korongon készült. Jelentősebb erődítmények: Küzeli gür, Kalalü gür
kr.e. 500 - kr.u. 200
A Nagy Khanga. Khorezm fénykora. Négyzetes, vagy kör alakú fallal körülvett városok, melyekben egy főutca által kettévágott két nagy háztömb található. A korszak végére a városi kultúra lehanyatlik. A város központja a tűzszentély.
Társadalom: fejlett urbánus kultúra.
Földbirtok: közösségi tulajdon, magántulajdon*.
Kerámia: rendkívül finom, lábbal hajtott korongon készült. Lakk, engobe.
Jelentősebb városok: Dzsanbasz kala
kr.u. 200-300-ig
Kusán kor. A lakosság vidéken megerősített tanyákon él. Az arisztokrácia udvarházai és a parasztság tanyái még nem különböznek jelentősen. A paraszti tanyák sűrű rendszerében itt, ott a kusán kormányzat helyőrségi erődje áll. A megmaradt kevés számú város fölött a kormányzat hatalmas várkastélya uralkodik. A khorezmi írás születése arámi alapokon.
Társadalom: szabad parasztok, arisztokrácia
Földbirtok: magántulajdon*
Kerámia: jó minőségű. Lakk, engobe.
Példa jelentősebb helyőrségre: Ajaz kala
Jelentősebb városok, várkastéllyal: Toprak kala
kr.u. 300-500
Afrígida kor. Az arisztokrácia hatalma növekszik. A paraszti tanyákkal szemben az arisztokrácia udvarházai erődökké fejlődnek. A nemesség mindennapi használati tárgyai éles ellentétben állnak a parasztság szegényes kultúrájával. A korszak végére a paraszti földtulajdon lényegében megszűnik. Az öntözőhálózatok pusztulnak.
Társadalom: feudalizmus
Földbirtok: magántulajdon*, nemesi birtok
Kerámia: rossz minőségű, fazekas korong nélkül készült házi.
Példa jelentősebb nemesi várra: Tesik kala
kr.u. 500
Eftalíta kor. A földjeiket elvesztő parasztok manicheus indíttatású mozgalmai a nemesség ellen. A zavaros viszonyokat külső hódítók használják ki.
kr.u. 600-900-ig
Az arab hódítás kora. További lázongások, a nemesség és a parsztság közötti harcok, mazdakita, zsidó szinkretista mozgalmak. A vereséget szenvedett különféle lázadó mozgalmak résztvevőinek folyamatos elvándorlása kazáriába. Khorezm rövid időre egyesül kazáriával. A földeket a lakosság sok helyütt elhagyja, az öntözőrendszerek tovább pusztulnak. A korszak során megjelenik néhány városias település.
Társadalom: feudalizmus, a parasztság jobbággyá, félrabszolgává süllyedése.
Földbirtok: nemesi birtok.
Kerámia: rossz minőségű, korong nélkül készült.
Jelentősebb települések: Ürgencs, Kat
kr.u. 900-1200
A khorezmsáhozk kora. A nemesi várak lábainál települések keletkeznek, melyek közül nem egy városias jelleget ölt. A városok gyorsan fejlődnek virágzó kultúra alakul ki. Fejlesztik az öntözőrendszereket. Kiemelkedő tudományos eredmények (al-Birúni, al-Chorezmi) Ugyanakkor továbbra is jelentős a vidéki népesség, amely tanyákban lakik és egy hűbéri, jobbágyi rendszer keretei közt műveli a földet.
Társadalom: feudalizmus, urbánus kultúra
Földbirtok: nemesi birtok
Kerámia: jó minőségű
Jelentősebb települések: Kovat Kala, Guldurszun
*Fontos a nőági örökösödés!
Magyarán egy kr.e. 800 - kr.u. 1200-ig tartó időszakban a városi kultúra csak a felére jellemző. A másik felében nincsenek, vagy csak elvétve vannak városok, a népesség tanyákon él. A lejátszódó társadalmi folyamatok azonosak -egy másik kultúra keretei közt- az európában lezajló folyamatokkal. ... Ilyen történelmi folyamatok a Tarim-medencében is lejátszódtak.
Néhány szó a khorezmi kultúra közelében élő eftalítákról:
kr.u. 500 környékén
Az eftalíták a nyugati-hun törzsszövetség egyik iráni népe voltak. Az aral tó mentén a Szir-darja mocsaras deltája környékén éltek. Valószínűleg masszagéta eredetűek, de alán és török hatás is érte őket. Városias településeik kr.u. 500 környékén khorezmi avesztai kor törzsi-nemzetségi viszonyaival mutatnak párhuzamot. Kínai krónikák beszámolnak róla, hogy az eftalítáknál többnejűség uralkodik (masszagéta hagyomány). A gazdálkodás alapjait az állattenyésztés, a halászat és a földművelés adják.
Társadalom: törzsi, nemzetségi szervezet.
Földbirtok: törzsi, nemzetségi
Kerámia: durva, kézi korongon készült, rokon a korabeli alán kerámiával.
Jelentősebb települések: Keszken kala, Dszankent kala.
Magyarán fejlett urbánus kultúrából a "sötét középkorba" hanyatló khorezm mellett egy teljesen eltérő, a törzsi, nemzetségi viszonyokból éppen kinövő kultúrát találunk. Ez persze nem szokatlan, csak méginkább árnyalja a képet a belső-ázsiai kultúrák kapcsán.
Kavkaz soraihoz írástörténeti illusztrációként a következőt illeszthetjük:
A X. századi afrászijábi tálon székely rovásjelekkel (vagy azok előzményeivel, párhuzamaival) írt felirat található. Olvasata: "Jóma szár föld(je)". Mai magyarsággal: Jóma király földje.
Makkay János füzeteit olvasgatva gyakran találkozhatunk érdekes részletekkel, mint pl. az alábbiakkal is. A finnugrista történelemhamisítás újabb dokumentuma lenne? Ennek első pillantásra - úgy tűnik - nincsenek írástörténeti vonatkozásai, azonban hozzásegítenek bennünket annak megértéséhez, miért nem foglalkozik az MTA a székely rovásírás kutatásának megszervezésével, s miért üldözi alkalomadtán a kultúrpolitika a székely rovásírás kutatóit. A bevezető sorok a néhai (p)rovó által a "Politizáló történészek" rovatban kifejtettekre is rímelnek. Mellesleg az említett rovat azóta elsüllyedni látszik.
Fogadjátok megértő szeretettel az alábbi részletet (egyik fejezetének elejét) Makkay János régész kötetéből!
(Megvásárolható az Astoria melletti Magyar utcai Magiszter könyvesboltban.)
A közelmúltban megjelent munkámban (1) egy-két ritka írásos dokumentum segítségével bizonyítottam be, hogy a régi magyar történelem kapcsán egykori és mai gyatra politikusok mennyire egy húron pendülnek hajdani és mai, még gyatrább történészekkel. Ebben még nem volt módom utalni Bencze Lóránt kiváló tanulmányaira, amelyek nagyon pontosan - és hozzám hasonlóan - ítélik meg a kérdést. Íme:
,,1996-ban ünnepelték a Magyar Köztársaságban a keresztény magyar oktatás millenniumát Pannonhalma alapítására hivatkozva, 2000-ben pedig a (keresztény) magyar állam millenniumát Szent István király megkoronázásától számítva. Az állami ünnepségek méltánytalanul kis léptékűek voltak, hozzá még hiteltelenek és hamisak is. 1996 táján éppen eszeveszetten verték szét a magyar oktatást, hivatkozva egy afrikai államra, amelyben egyáltalán nincs felsőoktatás. Magyarország utódállama 2000-re pedig olyan keresztényellenes köztársaság, amelyet fél évszázadig gyilkosok, rablók és kétes erkölcsű bábok vezettek. 1990 óta viszont a nép által istenített ugyanazok.,, (2)
Ez eddig a mai és közelmúltbeli magyar helyzet valóságos állapotát mutatja. Vannak hasonló - a nyílt politikai állásfoglalást esetleg mellőző - jellemzők az elmúlt 120-130 év történettudományi nyelvtudományi kutatásában is. Olvassuk tovább Bencze érveit:
"A nyelvhasonlítást és a nyelv eredetének a vizsgálatát ma két főbb forrás táplálja. Az első a titokfejtés vágya. (3) ... A másik az azonosságtudat, az identitásvágy népben és népcsoportban, nyelvészben és nem nyelvészben egyaránt. Az ugor-török háború, (4) melyben nyelvészeti, politikai és kulturális érvek csaptak össze a [régi] múlt században, úgy tűnik föl, még mindig nem ült el, csak elhallgattatták a törököket a napi politika szintjén 1949-1989-ig, és mint nemzeti presztízsszempontot (5) ex cathedra kikapcsolandónak ítélték. ... Nem fordítottak kellő gondot a turkológiára a magyartanár képzésben és a kutatásban. Akárhogy is védjük Budenzet és a többieket, nem lehet letagadni a Habsburgok németesítési és magyarellenes politikáját, s naivitás volna azt hinni, hogy ebből a magyar nyelvtudomány kimaradt. Hasonlóképpen az ÍJltemacionalista és szovjet kommunista politika határozta meg a magyar kultúrát és tudományt, s bennük a nyelvészetet is. Tipikusan galád hamisítás az az újságcikkekben 1989 után megjelent nyelvésznyilatkozat, miszerint a haladó nyelvészeket elnyomták a pártállam segítségével a konzervatív nyelvészek. A nyilatkozó kolléga csak azt felejtette el megemlíteni, hogy az úgynevezett haladó nyelvészek közül még központi bizottsági osztályvezető is került ki.” (6)
Priszkosz fennmaradt részleteiből is csak részleteket olvastam, de a székhelyet illetően azokra sem emlékszem. Ezért ne tekintsétek reménytkeltő válasznak az alábbiakat!
Annyit tennék csak hozzá a kitűnő kérdéshez, hogy nyilván több székhelye lehetett Atillának is. Az egyik talán a Tisza-Körös-Maros közén, a másik Budakalász térségében lehetett. Ez persze nem a saját véleményem (mert ahhoz kutatás és ellenőrzés kellene), csupán a fél füllel hallottak összefoglalása.
najahuha: Most olvasom éppen E.A. Thompson: "A HUNOK" könyvét. Mindamellett, hogy elég alaposnak tűnik, csakis nyugati szemmel közelíti meg a dolgokat, így a hunok az Ő számára sohasem közelítik meg talán még a germánok szintjét sem, vagy legalábbis amit ők tesznek, az mind a tipizálható rossz, vad és borzadályos...... És akkor még Felföldi Szabolcs (2002-es) utószavában alig győzi hálálkodását is kifejezni mindazon felsorolásai ellenére, hogy mi mindenki --- kínaiak, oroszok, magyarok (Bóna, Harmatta stb.) ---- más kutató és arab leíró munkáját mellőzte.....
zizais: Szegény Thompson - aki egy remek filológus volt - prekoncepcióval közelített a hunok felé, nem szerette, és nem is tisztelete őket. Ez végig érződik.
A régészeti eredményekről gőze se volt, de ennek ellenére a mai napig alapmunka, hibáival egyetemben.
Sokkal hasznosabb - bár ő is kritikus - Joachim Werner nag munkája, (Beiträge zur Archäologie des Attila-Reiches) mely 1956-ban jelent meg.
Szintén nyugati szemlélet, de nagyon alapos régészeti tudással.
Szász Béla munkája a mai napig alapmű, bár régészeti részei túlhaladotak, és a többi fejezetben is sok helyen korrekcióra szorul!
Bóna munkája hatalmas anyagon alapszik, de nagyon benne van Bóna személyisége, de természetesen alapmű!
És a végén egy kérdés, mindekihez: Szerintetek hol volt Attila székhelye? (Egy forrásunk van, Priszkosz réthor. Csak az válaszoljon, aki ismeri!!)
A táltos nálunk belső önelnevezés, a sámán meg másutt.
Egyetértek.
A finnugrista téveszmék miatt a magyarokat és a magyar kultúrát nem ismerő, ám lenéző nemzetközi tudományos világ választott magának egy szakkifejezést, de ezt ne vetítsük vissza a régmúltba. Ma mindenki sámánról beszél, de régen ez nem így volt.
Nos, egyetértek, én is ezt próbáltam kimondani/kinyögni...
Most olvasom éppen E.A. Thompson: "A HUNOK" könyvét. Mindamellett, hogy elég alaposnak tűnik, csakis nyugati szemmel közelíti meg a dolgokat, így a hunok az Ő számára sohasem közelítik meg talán még a germánok szintjét sem, vagy legalábbis amit ők tesznek, az mind a tipizálható rossz, vad és borzadályos...... És akkor még Felföldi Szabolcs (2002-es) utószavában alig győzi hálálkodását is kifejezni mindazon felsorolásai ellenére, hogy mi mindenki --- kínaiak, oroszok, magyarok (Bóna, Harmatta stb.) ---- más kutató és arab leíró munkáját mellőzte.....
Hogy a kő- és a bronzkorban melyiket használták, azt aligha lehet eldönteni.
Nem is így értettem. Hanem azt, hogy a TÁLTOS = SÁMÁN megfeleltetéssel a TÁLTOSt a mai kor emberének azonnyomban a tajga/tundra népcsoportok---legtöbbször --a ma is még -- bronzkori ---- sámánszintjére degradálta, aki egy kis kábgyökér rágása mellett esik transzba......., tudva-tudván azt, hogy önmagában ellentmondást hordoz a dolog: hiszen ha egy népcsoport elhagyja az addigi életkörülményeit, és teljes változás áll be az életében, ott az ősi vallási múlt --- főleg egy tajga/tundra típusú--- már kiüresedett és nem mond semmit.. Így az ebbéli finnugor erőlködés teljes tévutakon jár.....
Mindenesetre a legkorábbi emlékei a magyar ősvallásnak vannak (l. a 12 - 30 ezer éves anaszazi feliratot!), sőt maga a táltos (tátos) szó is több ezer évvel ezelőttről dokumentált (egyiptomi Thot, föníciai Taautosz, etruszk khalkhas), ezért én az ehhez képest gyermek sámánt nem tukmálnám rá Attilára.
Elfogadom.
Például jó lenne tudni, hogy a kínaiak máshonnan vették-e ezt a szót, vagy ősi kínai szó-e a sámán megfelelője?
Szerintem meg kellene vizsgálni azt a vonalat, ahogy az ÉV-ESZTENDŐ és páros társai kialakultak.. Hátha van ott magyarázat a TÁLTOS és a SÁMÁN valamikori közelebbi és időleges kapcsolatára, vagy netán akár a TÁLTOSból kifejlődő , jelentésvesztésen/jelentésátalakuláson átesett transzcendentális-kapcsolattartó és közvetítő szerepére: a SÁMÁNra.....
A táltos nálunk belső önelnevezés, a sámán meg másutt.
A finnugrista téveszmék miatt a magyarokat és a magyar kultúrát nem ismerő, ám lenéző nemzetközi tudományos világ választott magának egy szakkifejezést, de ezt ne vetítsük vissza a régmúltba. Ma mindenki sámánról beszél, de régen ez nem így volt.
Hogy a kő- és a bronzkorban melyiket használták, azt aligha lehet eldönteni.
Mindenesetre a legkorábbi emlékei a magyar ősvallásnak vannak (l. a 12 - 30 ezer éves anaszazi feliratot!), sőt maga a táltos (tátos) szó is több ezer évvel ezelőttről dokumentált (egyiptomi Thot, föníciai Taautosz, etruszk khalkhas), ezért én az ehhez képest gyermek sámánt nem tukmálnám rá Attilára.
Például jó lenne tudni, hogy a kínaiak máshonnan vették-e ezt a szót, vagy ősi kínai szó-e a sámán megfelelője?
A TÁLTOS belső önelnevezés, míg a SMN egy általános megnevezés, de hajlok arra a megállapításra, hogy a finnugor kutatás szándékolt célja volt vele a köztudatban egybemosni a kőkori/bronzkori sámán-állapottal, hogy kellően távol tudja tartani kulturális összefüggését a már Kr.e. 2000 tájéki iráni kölcsönhatásoktól....
A Kr.e. 3. sz.-ban élő Asóka, India legnagyobb királyaként, sajátos módon járult hozzá a kereszténység megteremtéséhez. Az Ő jóvoltából volt ismert a buddhizmus Egyiptomban, Görögországban és a Közel-Keleten, és ennek köszönhetően a fiatal és tehetséges Jézus 16 évesen Indiában megkezdhette tanulmányait. De Asóka jóvoltából a Tan meghódította Ceylont Kr. e. 3. sz.-ban és a turáni Kashgart Kr. e. 3.-2. sz. körüli időben. Adatok bizonyítják, hogy felújíttatott régebbi “ereklyetartó halmokat”, és építtetett újakat, úgy a régebbi Buddhák, mint a legutóbbi, Kr. e. 544-ben született “történelmi” Buddha részére is. A sor végtelen. Az egyik Asóka felirat arra utal, hogy megnagyíttatta egy előző Megvilágosult Bölcs: Kanakamuni Buddha sztúpáját. A Szakya-muni, Kanaka-muni stb. kifejezés (a Szakya törzs Bölcse, a Kanaka törzs Bölcse) is arra utal, hogy a “megvilágosultizmus” (hisz a “buddhizmus” jelentése ez) esetében nem egy teljességgel új eszme megjelenéséről van szó, mint Mózes, Pál vagy Mohamed estében, hanem egyfajta folytonosságtudat megerősítése a cél. Vagyis a Menny és Föld összekapcsolásának archaikus szumír ideája hogyan valósítható meg egy új helyzetben? Hogy lehet tanítani az Öntisztítás és Ön-újraalkotás folyamatainak lehető legintenzívebb technikáit? Hogyan lehet másokat ráébreszteni Minden Egyes Ember Végtelenségének Tudatára? Hogy volna lehetséges megújítani kapcsolatunkat a Természettel, legfőképp saját Belső Természetünkkel? Ezek a kérdések mindig fontosak voltak a megfelelő érzékenységgel és felelősségérzettel rendelkezők számára, és néhánynak ezek közül volt elég kitartása ahhoz, hogy hosszantartó tanulmányok után elérkezzen a kívánatos eredményhez, megértvén az összes dolog kölcsönös egymástól függésének végső okát, és ő lett “A Bölcs”, vagy “A Mindent-tudó”, vagy “A Megvilágosult”, azaz szankszrit szóval: a “Buddha”. De hasonló bölcsek voltak az ősi Egyiptomban, Mezopotámiában, vagy az Indus-civilizációban, csak éppen nem a szankszrit “Buddha” kifejezéssel illették őket, hanem szumírul vagy egyiptomiul adtak neki valami hasonló jelentésű, megtisztelő elnevezést...."
"...Tudjuk ugyanis Attila papjairól, hogy sámánok voltak. Eliade szerint viszont a “shaman” kifejezés a tungúz “saman”-ból jön, amely a páli “samana” és szankszrit “sramana” és a kínai “shamen” sajátos változata. Az egykori közép-ázsiai tokhár “samane” viszont buddhista szerzetest jelent éppúgy, mint a szogd “smn”(=saman), következésképp a “sámán” kifejezés déli, azaz indiai szellemiséget hordozó személy jelzésére szolgál. Az indiai buddhizmus ugyanis meghódította Észak-kelet Ázsia jelentős részét, ily módon ezen rendszer volt az, amely Közép-Ázsia szellemiségét elsősorban megtermékenyítette (9.,495-500). A korabeli régió szellemi arculatát a zoroaszterizmus, nestorianizmus és manicheánizmus formálta, de elsődlegesen a buddhizmus ezoterikus változata, a Tantra volt a meghatározó-erő. Következésképp egyértelmű, hogy Attila sámánjai mindenekelőtt e rendszer szellemi vezetői voltak. Ezen indiai rendszer tanai már a Kr. e. 3.-2. sz.-ban ismertek voltak a kelet-turáni Kashgarban, és a Kr. u. 1. sz.-ban elterjedtek egész Turán területén. Szintén Eliade jóvoltából tudhatjuk, hogy “a sámánizmus megvédi az életet, egészséget, termékenységet, a “fény” világát a halál, betegség, terméketlenség, csapások, azaz a “sötétség” erői ellen. Ami alapvető és egyetemes a sámán harcában, az az amit “a gonosz erőinek” nevezhetünk. Nehéz ma azt elképzelnünk, amit egy ilyen sámánizmus jelentett az archaikus társadalomban. Mindenekelőtt annak szolgáltatott bizonyságul, hogy az emberi lény nincs magára hagyatva egy démonokkal és a “gonosz erőivel” teli idegen világban. Az istenek és természetfeletti lények mellett (akik felé az imák és áldozatok irányulnak), léteznek a “szent specialistái” is, akik “látják” a szellemeket, az égbe menve találkoznak az istenekkel, és az alvilágba ereszkedve megküzdenek a démonokkal, betegséggel és halállal. A sámán alapkötelessége a közösség szellemi-pszichikai integritásának védelme mindenekfölött: meggyőzi az embereket, hogy közülük valaki képes segíteni olyan kritikus helyzetekben, amelyet a láthatatlan világ erői idéztek elő. Vígasztaló tudni, hogy a közösség egy tagja képes látni azt, ami rejtett, láthatatlan a többiek számára, és képes a természetfeletti világ közvetlen és megbízható információit a többiekkel tudatni” (9., 509). Megismételnénk, hogy a sámán az életet, egészséget és termékenységet védi mindenekelőtt egy olyan spirituális technika segítségével, amely segíti őt a lét azon “Központ”-jába jutni, amely gyakran a “Világpillér” jelzővel említtetik. Eliade szavaival: “ A Világpillér szimbolizmusa olyan fejlettebb kultúrák számára ismerős, mint amilyen Egyiptom, India, Kína, Görögország, Mezopotámia. Babilonban például a menny és föld közti kapcsolatot - kötődést, melyet a Kozmikus Hegy vagy annak másai (ziggurát, templom, királyváros, palota) jeleztek - mint mennyei oszlop jelent meg...mely olyan egyetemesen elterjedt gondolatot tükröz, amely feltételezi az éggel való közvetlen kommunikáció lehetőségét. A makrokozmikus szinten e lehetőséget a Tengely (Fa, Hegy, Oszlop, Pillér stb.) jelzi...”(9., 267). Mivel a sámánisztikus kozmológiában a létezés hármas szintjével (ég-föld-alvilág) egy tengely mentén szembesülünk (9., 259), ez a buddhista “Háromszintű Kozmikus Fa” vagy “Életfa” formájában jelentkezik, a Priszkosz által felvetődött kérdésre (“bizonyos körök a földszinttől arányosan emelkednek felfelé”) a válasz: a Ghandara-tipusú sztúpa tetején “Életfa” áll, amelynek néha 3, néha 7 szintje van (a 3 és 7 Kelet szakrális számai). A hétszintű Kozmikus Fával történő azonosulás a 7 planetáris mennyel (az akkor ismert hét bolygó) történő azonosulást jelent, ez a hatás Mezopotámiából jön, és a Világtengely mentén való felemelkedés ősi és archaikus gondolata, amely Közép-Ázsián keresztül terjedt el (9., 274), és úgy a 3, mint a 7 szintű Életfa a Ghandara-típusú sztúpák tetején volt használatos Indiában a Kushán-korszaktól kezdve és onnét a korabeli Turánba terjedve minden jelentős település központi helyén állt. Következésképp igen nagy annak valószínűsége, hogy a jelenség, amelyet a görög Priszkosz látott, nem egyéb, mint egy ilyen Életfa: azaz egy olyan sámánisztikus szimbólum, amely az élet lényegét adó mezopotámiai Termékeny Félhold termékenység-ideológiájának megvédését szolgáló határozottság manifesztációja volt Réka királyné kastélyának jól látható, fő helyén (7.kép).
Mivel Eliade, Hedin, Rosztov, Stein, Le Coq és a többi mérvadó kutató szerint a régió szellemét déli, elsősorban indiai hatások termékenyítették meg, nem hagyhatjuk figyelmen kívül a korabeli India kultúrájának, szellemi életének, benne azon szakrális építészet kialakulás-folyamatának vázlatos tárgyalását sem, amely a korabeli Turán számára elsődleges mintául szolgált.
A mintegy 10 - 20 ezer éves Mas d' Azil-i jelek táblázata. Kiadják a székely ábécé lényegét (az ősvallási vonatkozású jeleket).
Szerepel közöttük a körbe zárt kereszt alakú "f" (Föld) jel is.
Azaz a teremtett Föld jelét már a kőkorban ismerték a Pireneusokban is, meg Amerikában is. Mivel ezek a kultúrák csak az Éden időszakában (kb. 40-50 ezer évvel ezelőtt) találkozhattak az Ararát vidékén (amely vidék térképe ez a jel), logikusan és törvényszerűen következik ezekből, hogy az írás legalább 40-50 ezer éves.
Elvileg lehet több is, mert Dél-Afrikában találtak 60-70 ezer éves jelkészletet is.
A legkorábbi, ismert vasorrú bába.
Az idézett rész a 36. oldalon van, a további hivatkozások a kötetben. Megvásárolható a Magyar utcai Magiszter könyvesboltban.
Hun csat rekeszzománc dísze Bóna nyomán, kettős kereszttel. Székely jelekkel segítségével az olvasata: "Ős Egy".
Kubánvidéki hun diadém dísze.
A X. századi afrászijábi tálon székely rovásjelekkel (vagy azok előzményeivel, párhuzamaival) írt felirat található. Olvasata: "Jóma szár föld(je)". Mai magyarsággal: Jóma király földje.
A mintegy 10 - 20 ezer éves Mas d' Azil-i jelek táblázata. Kiadják a székely ábécé lényegét (az ősvallási vonatkozású jeleket). 