Nem akarom Dickninsont kisebbíteni, mert tényleg baromi nagy torok, de tavaly Prágában bűn rossz volt. Igaz, nem csak ő, hanem az egész banda. Olyan hibákat csináltak a dalokban, hogy égnek állt a hajam. Ehhez jött a rettenetes hangzás is.
Nos most itthon hallgatom a lemezt, egyre jobban tetszik. Ja es nemtom mi ez a rinya Dickinson hangjaval, joval magasabb tartomanyban enekel a legtobb szamban, mint a Dod -on vagy a Tyranny-n. Hihetetlen hangja van az embernek meg mindig.
Hogyha szeretnétek segíteni egy nagyon komoly és informatív magyar Iron Maiden honlap elkészülését, akkor szívesen fogadok mindenkitől tanácsokat, hogy mivel bővíthetném még ki a mostani kínálatot!
Jelenleg a teljes maiden.hu felújításán munkálkodom, vadonat új dizájn lesz hozzá, Maidenes, de nem az új albummal kapcsolatos és az információ tartalmat is igény szerint szeretném bővíteni. Ezért kéne, hogy adjatok tippeket, hogy mi érdekelne benneteket?
Pedig, ha szereted a Maiden-t akkor nézhetnél fel többször is, mert van amikor olyan hír kerül ki, amit máshol még nem találsz meg. Vannak jó forrásaim.
Pár hónap múlva teljesen új alapokon fog futni a lap, kisebb, progi fogja hajtani és informatívabb lesz. A dizájn is kellemesebbé fog válni.
Nemtom. A Dickinson hangjával én sem vagyok elégedett ezen az albumon. A Tyranny-n sokkal jobb. Többet játszik vele, több magaságban hangszínen használja. Míg ezt igazából szinte végigordibálja ugyanabban a hangmagasságban.
Jó-jó persze van pár pillanat, amikor máshogy énekel, de ezek ényleg csak pillanatok.
Azert ez a Dickinson hangja nem a regi szoveg egy kicsit banto. Eleg jot enekel ezen a lemezen is. Az utolso koncertjukon amin voltam a Debrecen elottin pedig jobban enekelt mint valaha, illetve a reunion utani koncert is hibatlan volt. Persze, valtozik az enekesek hangja a korral, ez termeszetes, de azert megelolegezem hogy a metalenekesek tobbsege olni tudna ezert a mostani Dickinson-hangert is.
Pl. Joe Lynn Turnernek eleg erzekeny hangja volt koncerten sosem birta ugy, mint studioban, megis az ove az egyik legjobb torok a mai napig.
According to a posting on the IRON MAIDEN fan site MaidenFans.com, MAIDEN's European support act TRIVIUM will not be able to make it to the two sold-out shows in Denmark (November 9-10) and will be replaced for those gigs only by LAUREN HARRIS ( photos) — daughter of IRON MAIDEN bassist Steve Harris.
Lauren's current solo band has a lineup of Ritchie Faulkner (guitar; also in VOODOO SIX) from U.K., Tom McWilliams (drums; JON SECADA, CRITICAL MASS) from U.S. and new bassist Randy Gregg (THIN LIZZY, ANGEL) also from U.S., who takes over from Miguel Gonzales (BRIAN HOWE ).
Lauren Harris recently spent time in Miami, Florida recording a solo album with Grammy-nominated writer/producer Tom McWilliams.
For more information, visit www.myspace.com/laurenharrisuk.
Várakozások: Minden idők egyik legfontosabb és legnépszerűbb metálzenekarának tagjai is lassan elhagyják az ötödik ikszet, de egyelőre semmi jele annak, hogy csendre, nyugalomra vágynának. Most örülhet csak igazán a bandát megalapító Steve Harris, hogy annak idején nem folytatta sokkal kecsegtető futballkarrierjét, és nem a West Ham United sztárjaként, hanem az Iron Maiden gitárosaként lett világhírű, hiszen egy labdarúgó 35 évesen már matuzsálemnek számít, míg zenészként addig nyűheti az ember a hangszerét, ameddig bírja szusszal. Nos, a Maiden láthatóan bírja, sőt, egyre hosszabb lemezeket csinál: a legutóbbi Dance of Death volt az együttes eddigi leghosszabb lemeze a maga 67 percével. Az együttes azóta is kirobbanó sikerrel turnézik világszerte (így nálunk is), és még az sem szegte a tagok kedvét, hogy tavaly az Ozzfest turnén összerúgták a port Ozzy Osbourne feleségével, akinek a biztatására a közönség tojással dobálta meg az Iron Maident, és az együttes ki is szállt a turnéból.
Eredmény: Igazi meglepetés nincs, Harrisék haladnak tovább a Bruce Dickinson visszatérése óta megkezdett úton, vagyis még jobban tolódik a Maiden zenei világa a progresszív metál felé. Ennek megfelelően a Matter of Lifeand Death játékideje még az elődjét is túlszárnyalja, összesen 72 perces, és a számok többsége is 7-8 perc hosszú. Az előzetesen kislemezen megjelenő The Reincarnation of Benjamin Breeg jóval energikusabb az album legtöbb dalánál, melyekben szokás szerint túltengenek a háborús utalások. A progrock-hatást erősítő szintetizátorok húsz éve kicsapták volna a biztosítékot a Maiden-rajongóknál, ám a Seventh Son of a Seventh Son óta ez már nem lehet igazán meglepetés, mint ahogy az sem, hogy bizony Dickinson hangja sem a régi már.
Kiknek ajánlható: Egyszerű a válasz, a régi, klasszikus metál rajongóit ez a lemez sem fogja visszacsábítani, de akik hűségesek maradtak a Maidenhez, vélhetően értékelni fogják.
Olyan, mint: Gond nélkül illeszkedik a Blaze Bailey távozása óta készült albumok sorába.
Nekem egy látszólag ellentmondásos okból tetszik nagyon az új lemez. A DoD album első hallgatásra teljesen elment mellettem. Később persze megbarátkoztunk, vannak rajta zseniális dalok, de van egy-két szám, amit képtelen vagyok meghallgatni (címeket nem mondok, nem akarok senkinek sem a lelkébe gázolni). Az új album azonban már első hallásra is megfogott, mégis úgy érzem, hogy mélyebb, tartalmasabb, nehezebben kiismerhető, mint a DoD, ezért hosszabb távon is tartogat izgalmakat. Aztán hogy tényleg így lesz-e, az csak hosszabb távon derül majd ki:) Ami az egyes dalokat illeti, nekem alapvetően semmi bajom sincs a These colours don't run-nal és az Out of the shadows-zal. Előbbi tényleg nem egy klasszikus, a refrén azonban szerintem telitalálat. Az Out of... pedig kifejezetten jól esik a sok eposz között, jól jön egy kis nyugalom. Egy hagyományos hosszúságú és szerkezetű dalocska király refrénnel (csak nekem ugrik be róla a Man of Sorrows Dickinson szólókarrierjéből?), bőven elfér a lemezen. Viszont nekem nem jön be a Different Worlds középrésze a mélyebb fekvésű énekkel. A szöveg ritmikája a sok elnyújtott egyszótagú szóval nagyon fura, szerintem egy feszesebb, pörgősebb szöveg sokkal jobban állna a nótának. A másik dal ami engem egyenlőre nem "talált meg", az a szinte mindenki által agyondícsért Legacy. Valahogy nem áll össze, de még próbálkozom. A For the greater good of God viszont szerintem a Fear of the dark óta a legjobb Maiden-dal. Mindent összevetve nálam egy erős 9-es a lemez (5 hallgatás után).
kövezzetek meg, de nekem nem igazán tetszik ez az új. háttérbe elmegy, kellemes, de szerintem nincsenek akkora nóták, a DoD sokkal jobban bejött. (a Reincarnationt viszont egyre többször hallgatom. amúgy ki az a Benjamin Breeg? (én, tudatlan))
Different World: Állat nyitónóta, a verze az elején amit Dickinson süvölt nagyon beindító lesz majd élőben egy tömött csarnok elött. a dal amúgy sok újdonságot nem nyújt, egy laza hardrock szám nagy pillanatokkal....(9/10)
These Colours Don't Run: Számomra a lemez mélypontja, a refrén még karakteres de a dal töbi része eléggé unalmas, abszolút nem köti le az ember figyelmét. 3 percbe nyugodtan belesűríthették volna ha már lemezre került. a középső rész hangszeres játéka és dallamai a BNW és a Virtual lemez legkínosabb pillanatait idézi....(5/10)
Brighter Than A Thousand Suns: Vannak benne nagyszerű elemek és részek, de alapjában véve tipikusan az a dal amit nagyon-nagyon ritkán fogok elővenni. A kezdő riff még érdekes is, de a dal ellaposodik nem is olyan lassan. a refrén kurva jellegtelen, csak a szóloknál érzem azt hogy egy kis ihlet szállta meg őket. a dalgalloppozós részre meg semmi szükség nincs....(6/10)
The Pilgrim: Egy király dal végre, Nicko kezdi majd egy hatalmas dallammal folytatódik és a sodró lendület egy nagyon szép és eltalált refrénbe torkollik. a dal folyamán még érdekes melódiák bukkanak fel amik engem leginkább a Rainbow Gates of Babylon dalának a hangulatára emlékeztetnek. Az X-Factor legszebb dala lehetne ha akkor írták volna meg....(9/10)
The Longest Day: Fenyegető hangulatban kezdődik a dal és ezt a részt kicsit el is nyújtják, majd (számomra meglepő módon) felszabadult,énekelős refrénbe borul át az amúgy sötét témákat boncolgató mű. utána egy elegáns túrás jön majd a szokásos szólok és befejezés. átlagosnál valamivel jobb....(7.5/10)
Out Of The Shadows: Akár Dickinson egyik saját dala is lehetne, de ettől még nem jó. kicsit nekem olyan amerikai rádiórockos hangulatot áraszt. adrian szólója remek benne illetve az instrumentális részek is nagyon ott vannak. sajnos a refrén olyan amit mondjuk 20 éve biztos nem pakoltak volna fel az aktuális lemezükre....(7/10)
The Reincarnation of Benjamim Breeg: Eleje roppant mód unalmas,hiába mondja Harris hogy feszültséggerjesztő, inkább csak álmosító. Azonban utána nagyon beindul a dal, a lemez egyik fénypontja ez a menetelős, ősrock hangulatot árasztó szong, amiben király a groove és Dickinson is leénekli a csillagokat. a szóló elötti rész meg egyenesen fenomenális, a fénykorukban írtak ekkora zenét. Ha nem lenne az unalmas intro akkor max pontos lenne....(9/10)
For The Greater Good of God: Ahogy Harris kezdi az engem az X-Factor "Blood On The World's Hands" című dalára emlékeztet. Utána Dickinson énekelget nem túl emlékezetes verzét,de a belépő gitárok adta tempó és a két refrén az már nagyon üt, nekem eleve tetszenek ezek az elharapott énektémák(lásd Montségur). az instrumentális rész meg egyenesen monumentális, sikerült egy igazi nagyzenekari hangulatot elkapni, ami után a gitárosoké a színpad, az egymásba folyó szólok és harmóniák is jól eltaláltak, Harris nagy formában volt mikor ezt a számot komponálta....(9/10)
Lord Of Light: Kicsit jellegtelenül kezdődik, de utána egy nagyon húzos kis riff veszi át a hatalmat és Dickinson is a dalt átélve énekel. a refrén olyan jó közepes,semmi különös, a gitárosok meg elszórakoztatják magukat magukat és a jónépet a szólóik alatt, de ők sem múlják felül magukat....(7.5/10)
The Legacy: Akusztikus gitárral és egy tényleg titokzatos hangulatot árasztó énektémával kezdenek, majd az első 3 percben filmzenékre emlékeztető betéteket hallhat a nagyérdemű kelta dallamokkal megtűzdelve. Maga a riff valahonnan Dio Dream Evil című lemezéről maradt le, de ide is nagyon illik,a refrén meg kicsit a kortárs trúmetál bandák dallamvilágát idézi, de valahogy itt nem érzem kínosnak,sőt. a hangszeres résznél jön megint a 70-es éveket idéző hangszerelés és gitárjáték. összeségében egy remek dal, egyik kedvenc....(9/10)
Szerintem nagyon állat az új lemez, minden hallgatással egyre jobban tetszik. Egyébként az egysoros refrének ismételgetése nem a Blaze-korszak óta van jelen a Maidennél, lásd/halld még az Afraid to Shoot Strangers, vagy még régebbről a Seventh Son of a Seventh Son nótákat. De valóban, mostanában gyakoribb ez a jelenség, ez tény.
Igy van, ket hallgatas utan nem vagyok elajulva. Vannak benne persze jo reszek, reszletek, pillanatok, ezt minimum el is varom a Maidenbol. De tul sok a retesteszta a gagyi korusos ismetelgetos refrenektol pedig egyenesen hulyet kapok. Kar. Remelem kesobb megszeretem. Nem adom fel. :)
Nekem is a Lord Of Light-tal van a legnagyobb bajom, a kritikámban erre a számra céloztam, mikor kicsit 'soknak' tartottam az albumot. Számomra monoton szám, hiányzik belőle a Maidenre jellemző dallamtéma.
A másik érdekes dolog,amit én érzek, hogy a Blaze-es albumoktól fogva néha kicsit túlzásba viszik az egy-kétsoros refrének ismétlését, melyek bár jók, egy idő után némileg zavaróvá válik ez a "végtelenített ismételgetés".
A Lord Of Light talán a legnehezebben emészthető dal. Az intro hangulatos, a refrén nagyon rendben van, de a közepén néha elkalandozik a figyelmem a zenéről. :/ Messze van attól hogy rossz/igénytelen szám legyen, de nem lesz a kedvencem.
Out Of The Shadows: ha nem Dickinson énekelné, nagyon felejthető szám lenne. Az ő éneke és a végén a kis reneszánsz betét menti meg a számot. Adrian szólója is színtelenebb a tőle megszokottnál.
Azért jó egy olyan album, ahol ez a két leggyengébb szám! :)
Bizony, lehetne belőle nyiszálni rendesen. Lehet persze közel 10 perces epikus számokat írni, de nem úgy kellene kitölteni az időt, hogy 4 helyett 32-szer énekli el Bruce a refrént. Ebben azért egyelőre még sokkal jobb mondjuk az Opeth :)
Én tegnap egy ismerős kocsijában füleltem bele pár nótába, nekem tetszett. Jó kis belemerülős-odafigyelős lemeznek tűnik, amit boncolgatni kell, de én bírom az ilyesmit. A hangzása meg messze a legjobb a három reunion utáni album közül, főleg a dob terén érzek nagy előrelépést. Bővebben hamarosan, ha meglesz az album nekem is.
