És ha már itt tartunk. Hol vannak a bátor férfiak? Vagy csak és kizárólag nőkkel történt meg ilyesmi (ha), fordítva sosem? Hol vannak a szinkronoknál, büfékben, házibulikban szörnyülködve sztorizó vígszínházi ifjak, hogy az elmúlt években mi mindent kellett csinálniuk egy-egy szerepért? (Nem Marton az igazgató...). Hol vannak a homokos rendezők által hasonló sztorikba kényszerített hetero színészek, táncosok? Hol? Hol? (És akkor a mindennapos családon belüli erőszakról e körben most ne is értekezzünk...) A félig-meddig coming out, az nem coming out. Tessék előállni az igazsággal, vagy hallgatni a hazugságról.
De ami a legfontosabb: ne nemzeti ünnepre időzítsenek ilyen akciókat.
Martont sajnálom, Sárosdi meg elschillingesedett. Lelke rajta. Mondjuk - ha lenne - a társulatomnak sosem lehetne tagja. Talán most már érthető, miért...
Máskülönben meg érdemes megnézni itt Verebes István véleményét az ügyről. Mélységes egyetértésem.
Föl van ez építve, na! Sárosdi Lilla (én is csak most tudtam meg, hogy színésznő, meg azt is, hogy mentálisan labilis), aki nem végzett Színművészeti Főiskolát (most már egyetemet), de a wikipedia szerint a szakmát Bodó Viktorral együtt tanulta, nos, ez a Sárosdi Lilla felült az amcsi hullámra, és először névtelenül, majd - szemlesütve, még véletlenül sem belenézve a kamerába - nevesítve, elmondta, hogy – szerinte – húsz évvel ezelőtt Marton László, aki akkor a Vígszínház igazgatója volt, azt akarta, hogy puszilja meg a fütyülőjét.
És Sárosdi Lilla nem puszilta meg a direktori péniszt.
Ezt a traumát hordozta magában két évtizeden át, és most előállt a farbával.
Meg is hatódnék, de...
De csak ott motoszkál a fejemben, hogy Sárosdi Lilla férje nem más, mint az ügyeletes – és persze a hivatalosságok által meg nem értett – zseni és utcai szellemharcos, Schilling Árpád színházi rendező, aki azért a hivatalos színházaknak jártában-keltében mindig beolvasott. Mármint, hogy az mind szar, és csak az a jó, amit ő, meg a Kretén..., bocsánat, Krétaköre...
Mit tesz a véletlen, ennek a hivatalos vonalnak egyik megtestesítője Marton László. Akire most már – Schilling saját céljainak megfelelően felhasználva feleségét – rásütötték örökre a bélyeget. (A sztori ugyan sokkal hatásosabb lett volna, de a liberális etikett nem engedhette, hogy egy férfi színész álljon elő Martonnal kapcsolatban ugyanezzel a sztorival, így maradt az asszonyka.)
Magam elég sok minden miatt nem kedvelem Marton Lászlót (vagy, ahogy a háta mögött hívták, Karton Macit), de ebben az ügyben maximálisan mellette állok. A karaktergyilkosság mintapéldáját láthatjuk, amiből Marton nem jöhet ki jól: ha van rajta sapka, akkor azért, ha nincs, akkor meg azért.
Márpedig Sárosdi Lilla mondatán kívül bizonyíték semmire sincs. (Hangfelvétel, levél, videó, et cetera.)
De nem is ez a lényeg. Hanem, hogy ÜGY lett. S mikor? Naná, hogy október 23-ára időzítve. Erről beszéljenek, ne az ’56-os pesti srácokról, lányokról! Ha már az ellenzéki pártok töketlenek, akkor majd Schilling rendező csinál egy jó kis médiahekket (kerül, amibe kerül), és tematizálja a közbeszédet.
Az elmúlt napokban hét nő mesélt nekünk részletesen Marton Lászlóról.
Sárosdi Lillán kívül mindenki névtelenül nyilatkozott, de ha bíróságra kerül az ügy, többen tanúskodnának.
Az első és az utolsó eset között majdnem 50 év telt el, mégis sok bennük a hasonló motívum: a Vígszínházért rajongó fiatal lányok, fogdosás a nézőtéren, kocsikázás a budai hegyekben, a nemi szervre szorított kéz és fej. És a fagyizás.
Marton László rágalomnak nevezte Sárosdi Lilla állításait, és mást akkor sem akart nyilatkozni, amikor szembesítettem vele, hogy újabb áldozatok léptek elő.
A Vígszínház időközben a következő dodonai közleményt jelentette meg:
„A Vígszínház a szabadság, a méltóság, valamint a becsület elleni minden támadást a leghatározottabban elítél. Ezen értékek védelme mindig is a legalapvetőbb feladataink közé tartozott és tartozik.”
Az hiányzik, hogy minden ALAPTALAN támadást. Hogy alaptalan-e azt meg (még) nem tudhatja a Vígszinház.
"Mi több, Eszenyi is neki köszönheti, hogy már az első körben felvételt nyert az intézménybe.
„A színésznövendékeknek három felvételi rostán kell túljutniuk. Bejött Enikő az elsőre, és belefogott a produkciójába. Pár percig hallgattam csak őt, majd megköszöntem, hogy ennyi nekem elég. Könnyes szemmel várta az eredményhirdetést. Biztosra vette: azért tartott csupán néhány pillanatig a felvételije, mert gyengén szerepelt. A cetlimre azonban azt írtam: »Eszenyi – megvan az első!« Vagyis, aki biztosan bekerül a főiskolára. Azt is megtanultam az évek alatt: ha valakit nagyon szeretnék az osztályunkban látni, akkor igyekszem meggyőzni a tanárkollégáimat, milyen képességekre figyeljenek” – mesélte Marton egy korábbi interjúban.
Eszenyi most már csak ezért is kellemetlen helyzetben van, amikor a Vígszínház vezetőjeként állást kell foglalnia Sárosdi Lilla bejelentéséről."
