Ha jól értem, a probléma lényege, hogy mindenféle szemét, hajuknál előrángatott kötözködéseket vezet elő a kollégáknak, és csodálkozik, hogy nem kap választ. Nekem semmi érdemit nem írt, bármit, amit "el lehetne intézni", csak újra és újra ugyanazt, hogy de miért nem kap választ. (Meg hogy miért nem írom nagybetűvel az uramat, amikor azt írom neki, hogy Tisztelt uram!.) Ötödik válaszomban megkértem, hogy ezt a beszélgetést majd akkor folytassuk, amikor mondandója is lesz. Most itt tartunk. De ha tud valaki egy állást, bármilyet, feltétlenül szóljon. (Csak halakkal ne kelljen foglalkozni.)
Tegnap az egyik barátnőm mutatta az itt telelő német rokonaitól kapott sál-sapka-kesztyű kombót. Amíg sétáltunk a városban, kénytelen voltam németül beszélni (már amennyire tudok), nehogy az újsütetű kötöttárukat kizárjam a magasröptű eszmecserénkből.
Tegnap éjjel vártam a 8-as buszt, majd' megfagytam. Utána a Döbrentei téren a 86-ost, a Duna-parton. Na, ott tényleg hideg volt; a Sas-hegyen ezt még nem éreztem. :( Kínomban néztem a Dunát és próbáltam nem arra gondolni, hogy én hülye, miért szövetkabátban indultam el...
Abból dehogy, sőt, a főzést tartom az egyik legkreatívabb időtöltésnek. Én csak a rendetlenséget és a hisztérikus, kényszerű rohangálást utálom, ami a karácsonnyal itt együtt jár. (Mai élmény. Fiatal leány álldogál a pénzváltó előtt, kétségbeesetten kérdezi, miért van zárva. Mondom, mert karácsony van. Erre ő: karácsony tegnap volt. Ja kedves, a maga hazájában. De itt három napig tart. Aztán meg jön majd a hétvége.)
Holnap (illetve már ma) stefánia vagdalt, meg felszúrok egy darab karajt, és "megdugom" egy fél szál gyulai kolbásszal - ezek elvannak egymás mellett a sütőben. Hozzá hagymás krumplisaláta lesz; ez már elkészült, mert jobb, ha összeérik legalább egy napot. A húsneműek hidegen, vékonyan szeletelve még jobbak talán, mint frissen, ha marad huszonhetedikére, amikor meg az elmaradhatatlan névnapi torta sütése fog lefoglalni...
Ja, és a felvágáskor leeső szélekből helyes kis pogácsákat is szokott gyúrni-szaggatni; a tetejét keresztben bevagdosva szépen kinyílik sütéskor, mint egy kis virág...
Édesanyám is sokszor készítette jeles ünnepekkor, szerencsére el tudtam még lesni tőle. Ő ráadásul a variációját szerette szinte kizárólag, mi, többiek, meg a sajttal szórtat. Emma, figyelj!
Sajtos-sós stangli
Hozzávalók:
25 dkg kockamargarin
25+10 dkg liszt
25+10 dkg reszelt sajt (legalább kétféle, pl. Pannónia és Emmentáli, lehet kevés füstölt is)
1,5 dl tejföl
1 tojás
2 tojás sárgája
fél csomag (kb. 1 dkg) sütőpor
só
Elkészítése:
A liszt nagyobbik részébe belemorzsoljuk a margarint, hozzáadjuk a sütőport. Alaposan összegyúrjuk, beleütünk egy egész tojást, és még egy tojás sárgáját. Erősen sózzuk (a fenti mennyiségeknél 4-5 kávéskanálnyi), majd lassan hozzáadjuk a tejfölt és a maradék lisztet. Addig dolgozzuk ki, amíg kellemesen gyúrható, nem ragadós állományú lesz. Akkor jó, ha sem az edényhez, sem a kézhez nem tapad. Ekkor belekeverjük, belegyúrjuk a reszelt sajt nagyobbik részét. Ügyeljünk arra, hogy teljesen egyenletes legyen az eloszlása, kívülről ne látsszanak a sajtdarabkák. Kis cipót formázunk belőle, és legalább fél órára állni hagyjuk. Lisztezett gyúródeszkán (a deszkát és a sodrófát időnként lisztezve) kb. fél-egy centiméter vastagra kinyújtjuk. Tetejét megkenjük csipetnyi sóval elkevert tojássárgájával, megszórjuk gazdagon a maradék reszelt sajttal, és késsel, vagy inkább tésztarollerrel kb. 10 centiméter hosszú, kisujjnyi széles rudakat vágunk belőle. Nagyon vékonyan kivajazott, liszttel vékonyan megszórt tepsibe tesszük, és 200 oC-ra előmelegített sütőben 25-30 percig, illetve a sajt megpirulásáig sütjük. Vigyázzunk, hogy ne száradjon ki a tészta, vagy ne égjen meg az alja!
Variáció: a tetejére reszelt sajt helyett kevés egész köménymagot is szórhatunk!
Ma gyorsabb akartam lenni a két tepsi között, ezért a kilisztezés helyett - hogy ne kelljen közben mosogatni az egy tepsimet - sütőpapíron próbálkoztam. Tökéletes az eredmény; tisztább, szárazabb, biztonságosabb érzés!
Ááááá, drága anyósomnak volt egy ilyen stanglija, szegény, inkább gyártotta tonnaszám, mint hogy elárulja a receptjét. Anyám úgy hívta, "a kábítószer".
Ezt kaptam karácsonyra tesótól. Néhányat közülük még én címkéztem fel, viszont sehol sincs megemlítve (vagy én nem találom), hogy a fortepanról vannak a képek.
Bocsánat ha zavart okoztam, de mivel nem tudtam hogy valójában mi van a képen, azt hittem olyan mint amit az a manusz csinált (pl olyan mintha föld lenne de ehető valamiből van stb stb)
