Hello, tudtommal gránátalmából van "dísz" és "termő" is. A dísz talán terem is valami nem túl értékeset, de télálló, míg a másik nem bírja nálunk a szabadban. Szerintem nézz utána jobban, vagy értekezz a szakértőkkel:
A birssajtot hogyan készíted? Egyszer én is próbáltam, de nem akart megkeményedni, úgyhogy végül pürének ettük.
A lekvár receptje is érdekel. Kompótot már kóstoltam, finom.
Sajnos csak bolti birssel volt dolgom eddig, az pedig ritka dolog, csak egyetlenegy helyen kapni nálunk, ami ráadásul nagyon messze van, és ott is csak néha. Van zártkertben egy birs alanyra oltott körtefánk, aminek a gyökeréből feltörtek a vadhajtások, és mivel sokáig gondozatlan volt a kert, szépen meg is erősödtek. Így most két fa él egy tövön. Sajnos egyik évben nem volt időnk elmenni leszedni, másik évben nem volt termés rajta, így még nem ettünk belőle.
Gyönyörűség. Arra viszont kiváncsi lennék, hogy a 45 év alatt egyszer sem fagyott el? Pedig voltak kemény telek főleg 2000 utáni években. Igaz fagytűrése jobb mint a fügének, viszont nem éri el a nem termő dupla virágú fajták fagytűrését.
Talán azért nem népszerű, mert nyersen nem fogyasztható, feldolgozása pedig kissé körülményes. És persze fanyar, én is csak jól megcukrozva tudom enni. Te hogyan készíted?
Köszönöm a magyarázatot, a desszert berkenyével én is szemezgetek, na meg persze a többivel is, csak azt nem tudom, melyik fa és melyik cserje. Általában csak a termésekről találok kinagyított képet, ritkán látszik az egész növény, márpedig én kimondottan fát keresek most, ami legalább 3 m-re nő.
Annyit azért sikerült kiderítenem a desszertről, hogy Likvornaja (madárberkenye x fekete berkenye) x naspolya hibridről van szó.
De jól néz ki! Akkor bizakodok, hátha nekem is összejön. Bár én vagy 130 km-rel északabbra ültetném őket. Vajon hány év alatt fordul termőre egy gránátalma?
A birssel kapcsolatban igazad van, bár ugye a kertészetekben árulnak többféle nemesített variánst, mégsem tartozik a népszerű gyümölcsök közé... Én szeretem, ültettem is. :)
"ez a fa minden évben roskadozik a termés alatt, és befőttként tartósítanak, vagy éppen a semmihez sem hasonlíthatóan extra minőségű berkenyepálinkát készítik belőle! ... közel méteres átmérőjű törzzsel rendelkező anyafája ... igencsak tiszteletet parancsoló!"
kár hogy 20 év múlva kóstolhatjuk a saját termést :(, de azért beszerzek majd egyet... :)
A fekete törpeberkenye(Aronia melanocarpa)Észak-Amerikában őshonos cserje. Termésének számos gyógyhatása ismert. Latin neve után hívják még fekete aróniának, aróniának, termését aróniabogyónak. A fekete berkenyeelnevezése vélhetően annak köszönhető, hogy termése hasonló megjelenésű a közeli rokon berkenyefajokéhoz (Sorbus spp.), azonban a berkenye(Sorbus) és a törpeberkenye(Aronia) két különböző növénynemzetség.
Szerintem nem. Folyamatosan törnek fel a friss hajtások. Öreg hajtások sem nőnek nálam 1,5m fölé. Van egy, amit oltottak valami fára ( talán svéd berkenyére ), az nem hoz fattyakat, de az sem nőveszt fányi koronát.
A régi magyar varrottasokon tipikus díszítőelem, korábban virágát, később termését ábrázolták. Tehát kellett, hogy őseink ismerjék ezt a növényt. Ez is elél vagy 100 évig. Sajnos nem sikerült kiderítenem a történetét, hogy került ide s mikor és miért tűnt el... mivel a fiatal csemeték még fagyérzékenyek, talán a keményebb teleken kifagyott az utánpótlás, az öreg fák pedig idővel kipusztultak.
Nekem van 12 magoncom, másfél évesek, de még nem merem télre kiültetni őket. Szerintetek várható, hogy majd teremni is fognak?
Hiányolom a birset is a topikból, ma már alig ismert, pedig jó gyümölcs az is.
Nincs pénz bekeríteni ráadásul közel vannak a fák ha kidőlnek azok a kerítésre dőlnek.
Azon gondolkodok,hogy csak olyasmit kellene ültetni ami majd közel két méteren ágazik el és még így is le tudom szedni majd a termését és hasznosítani is.
Tavaly vásárolt fám ami csak 170-180-ig van bekerítve most kisebb, mint ősszel !
Nekünk nincs pénzük bekeríteni,de nincs is értelme olyan szempontból, hogy nem hozná vissza az árát.
A szarvasok miatt 2 méterig nincs biztonságban semmi. Alatta még az őzeik "játszanak". Korona kialakítás nem nagyon fog összejönni !Ja,a környékünkön nem vadásznak !
Már van 3 Házi berkenyém. kettőt vettem a Dmrt-ből amiből 1 még él ,de nagyon lassan nő és van még kettő amit magról kelt nálam . Kb 20-30 méterre vannak egymástól.
Az egyik egy nagyon idős fának a magjából van. Mellmagasságban nem érem át.
Ha az éghajlatváltozás és ezzel együtt a betegségek és rovarok valamit az őzek és a szarvasok is kegyesek lesznek hozzám Fortunával együtt akkor majd sok-sok év múlva a magoncokra próbálok majd ráoltani valami nagyobb szemű fáról. Ha majd tudok egyáltalán szerezni.