Elismerem, csábító gondolat a toj, tol gyököt a jelentésbeli hasonlóságuk alapján egymásból eredeztetni, azonban a segédhang-elmélet sántít, hiszen más példa ezt nem támasztja alá, tehát ezt a lehetőséget inkább el kell vetni.
--
Tovább példák:
fúl - fujt/fojt. (megfoitac) Vegyük észre!
Nem csak az l-j lágyítás, hanem az ikes igék végződése és az it-ít átható igéket képző rag is - "j" segédhang keletkezését valószínűsíti természetes úton a magyarban.
"l nem lehetett a vége, mert más értelmű lenne a szó - kellett a lágyítás - a dúl-fúl szópár azonban megőrízte a fúvás l hangos változatást is"
Olvasd el még egyszer, amit leírtál... Ui. a mondat első felével tagadod a második felében írtakat.
---
Te olvasd el még egyszer.
A fúj szavunk keletkezéséről van szó. Ha nem lágyulna el a vége (j-re), és fúl alakja lenne, összekeverhető lenne a (vízbe) fúl szóval. Ezért a fúvás l végződésű változata nem terjedt el önállóan, csak a dúl-fúl ikerpár szóban maradt fent.
Vagy nem képeztük sehogyan sem... Két különböző hang, két különböző gyök és jelentés.
A TO- ősgyökhöz több más hang (ősgyök) is kapcsolódik az L és a J hangon kívül: TO-Va, TO-K, TO-P-og, TO-R, TO-CS-og... Ezek is a TOL gyökből "képzettek"?
"Ha ragozzuk a tol gyököt, kell egy lágyító segédhang pl. a tojik esetében."
A mállik, válik, telik esetében miért nem kell???
Elismerem, csábító gondolat a toj, tol gyököt a jelentésbeli hasonlóságuk alapján egymásból eredeztetni, azonban a segédhang-elmélet sántít, hiszen más példa ezt nem támasztja alá, tehát ezt a lehetőséget inkább el kell vetni. Annál is inkább, mert a TOJ-ás, TOJ-ta, TOJ-na, stb. esetében nem a TOL gyököt , hanem a TOJ gyököt toldalékoljuk.
"A magyar nyelv nem nagyon tűr ilyen hangi kapcsolatokat, mind tol()ik,"
Miért ne tűrne? Ott a példák sokasága: mállik, válik, telik, zajlik, botlik, vedlik, törlik, feslik, stb...
Nem érted. Főleg szinonímákon alapuló szóképzésekhez kellett a lágyítás.
Szóvégi denominális -ly névszóképző lett főleg belőle, aztán később sima névszóképzőként is funkcionált.
A tojás szavunk rávlágít arra, hogy nem csak szóvégi helyi értékkel is hozzájárult új névszó képzésében:
tol - tolás.
tojik - tojás.
---
bol - bolond
bolyong - bolygó
---
fú - fú - fúj ( l nem lehetett a vége, mert más értelmű lenne a szó - kellett a lágyítás - a dúl-fúl szópár azonban megőrízte a fúvás l hangos változatást is)
"CzF.: "BOLY, (1), elvont gyök - Ideoda járást kelést jelent ezekben: bolyog, bolygat, s nem egyéb, mint a hasonérteményü bol, bal, bil gyökök lágyított mása.""
Badarság! Miért kellett lágyítani?
"Egyszerűen a magyar nyelvnek van egy törekvése az l véghangzó lágyítására."
Valóban? Akkor magyarázd meg miért van kétszer-háromszor annyi L -re végződő szavunk, mint Ly végű? Ezt a rengeteg (több-száz) L végű szót miért nem kellett lágyítani?
A máshol előforduló L hangokról nem is beszélve... Szó eleji L hangos szavunk még több van, viszont LY kezdetű csak egy-kettő.
"Ennek az is lehet az oka, hogy az ikes igégnél l-i kapcsolatból természetes módon a j hang felé lágyul a szó."
Mondanál rá példát? - Mert én nem találkoztam ilyen lágyulással. Még mássalhangzó torlódás esetében sem! VEDLIK, KÖDLIK, HAJLIK, ZAJLIK, DÖGLIK...
"Sokszor pont ugyanaz a J hang van az LY forma mögött is."
Nyilván van különbség a J és az LY között, különben mi okból írjuk másképp?
"Máskor meg van ugye olykor hogy az LJ alak beszédben hasonuló hangzása van LY formára elkészítve..."
Ez is benne van a pakliban, lásd: CSUKL-JA vagy CSUKOL-JA.
De nem ez a jellemző!
Azt magyarázd meg, ahol nem ez az eset fordul elő. Pl: LYUK, HELY, BOLY, MOLY, MELY, MÉLY, MILY, SÚLY, ill. ILY, OLY, valamint -ÁLY, -ÉLY, -ÜLY.
Gondolom, azzal egyetértesz, hogy a gyökök ősi szavak, kivált a kéthangúak, beleértve a toldalékokat is. Miért írjuk, ejtjük ezeket ma is LY-nal, és nem J-vel?
Pont fordíta van. Az ősmagyar szavak -u véghanzója ha az l előtt állt, ez a j felé lágyította el a szó végi l - hangot.
Ha pedig ikes igében li kapcsolat volt, ez ii a j felé lágyította a hangkapcsolatot. Ennyi bőven elég, hogy általánossá váljon.
--
Pl. tojás szavunk.
Ez a tol gyökből képzett szó. Ráadásul a tolás szavunk egy létező ragozott szó. Az ellágyított szinonímák viszont elvontabb jelentést is biztosíthanak származékszavak névszói képzésénél.
Ha ragozzuk a tol gyököt, kell egy lágyító segédhang pl. a tojik esetében. A magyar nyelv nem nagyon tűr ilyen hangi kapcsolatokat, mind tol()ik, tol()a, mert a segédhang nélküli verzók sokszor értelmezetetlen alakot öltenének. Az ősmagyar szavak véghangzói megfelelő hangi értékek találhatóak meg tehát még ma is a ragozott szavaink segédhangzóiban.
Nincsenek tehát elmaszatolt, köztes hangi értekek a magyar nyelvben és nem is voltak.
Ha a magyar nyelv törekszik a hangok "tisztítására", akkor az LY hang mindenképpen ősinek tekinthető, hiszen ma már J-nek ejtjük, s csak a "vájtfülűek" tesznek különbséget köztük.
Ahogy Te is írtad, egyes tájszólásokban vagy J-vel, vagy L-lel helyettesítjük aszerint, hogy a kiejtők mely "irányba" billentek... Ez is igazolja az LY hang köztes jellegét. Pont úgy, mint a zárt E esetében, mikor is a zárt E a nyílt E és a tájnyelvi Ö között helyezkedik el.
--
Semmi ilyesmi nincs a magyar nyelvben.
Vegyük ezeket a szavainkat: folyik, melyik, vagy pl a boly szavunkat.
CzF.: "BOLY, (1), elvont gyök - Ideoda járást kelést jelent ezekben: bolyog, bolygat, s nem egyéb, mint a hasonérteményü bol, bal, bil gyökök lágyított mása."
Egyszerűen a magyar nyelvnek van egy törekvése az l véghangzó lágyítására. Ennek az is lehet az oka, hogy az ikes igégnél l-i kapcsolatból természetes módon a j hang felé lágyul a szó.
Ez a metódus analógiás hatással lehetett a többi esetben is.
Persze hogy nincs különbség. Sokszor pont ugyanaz a J hang van az LY forma mögött is. Máskor meg van ugye olykor hogy az LJ alak beszédben hasonuló hangzása van LY formára elkészítve...
A CSUKJA és CSUKLYA viszonya hasonló viszonyban áll egymással mint mondjuk a FOLYÓ (víz) melléknév meg a FOLYÓ (mondjuk Duna) főnév. Nemrég ezzel is akadt némi gondod, hadd ne idézzem vissza ezt a kissé kínos jelenetet, ez utóbbi szó is egyszerre melléknév és főnév.
Előbbinél is ugyanez a helyzet, csak ott legalább írásban van egy megkülönböztetett jelölése...
"én olyat nem mondtam, h a kárpármedencei rovás magyar rovás lenne, vagy a magyar rovás elődje lenne."
Ez igaz, de akkor a K.M.-en kívülről kellett, hogy érkezzen. Történetesen a honfoglalókkal a sztyeppéről, illetve a Kaukázustól délre eső területekről. Mert onnan is jöhettek magyar törzsek, erre utal a Nimród-legenda, Hunor-Magor legenda, a Mezopotámián kívül sehol máshol nem található hét Boldogasszony, és még sok egyéb is.
"ha a rúnák és a türk rovás nem találkozhatott, akkor mégis hogy van, h van a magyar rovás, amelyikkel kapcsolata van mindkettőnek?"
Ráadásul a föníciaival, etruszkkal is van kapcsolata...
Ez úgy lenne lehetséges, ha a rovásírás a K.M.-ben, (az Eu. középső részén) alakult ki, s akkor magyar népességnek is kellett itt élnie. Ehhez egy itteni kultúrközpontot kell feltételezni, ahonnan a rovásírás elterjedt mind északra, keletre, mind pedig délre.
Ha a magyar nyelv törekszik a hangok "tisztítására", akkor az LY hang mindenképpen ősinek tekinthető, hiszen ma már J-nek ejtjük, s csak a "vájtfülűek" tesznek különbséget köztük.
Ahogy Te is írtad, egyes tájszólásokban vagy J-vel, vagy L-lel helyettesítjük aszerint, hogy a kiejtők mely "irányba" billentek... Ez is igazolja az LY hang köztes jellegét. Pont úgy, mint a zárt E esetében, mikor is a zárt E a nyílt E és a tájnyelvi Ö között helyezkedik el.
