Info csak neked: Már a franciák is beintettek Merkel kvóta-tervének. Ezzel már 15-re emelkedett azon EU-tágállamok száma (a 28-ból), akik szembe mennek Merkel migráncssimogatásával. Márpedig a franciák ellen elég nehéz lesz valamit keresztülvinni az EU-ban. Merkelt politikailag (és emberileg is) már leírta a német köznép. Kíváncsi vagyok, hogy mi lesz a március 13.-iki három tartományi választás után.
Nem a pártja tapsolt Merkelnek 9 percen át, hanem a kiválasztott csinovnyikjai. A CDU tagság minimum 80%-a ellenzi Merkel menekültpolitikáját (nemrég még azt hazudták, hogy 81% egyetért vele).
Egy érdekes írás:Ki tudja, hány olyan figura van a történelemben, akire joggal mondja az ember, hogy amolyan „advocatus diaboli”, azaz az ördög ügyvédje. Aki ha nyeregbe kerül, kő kövön nem marad, csak a szégyen utána, hogy valaha országok sorsáról döntött.
Közéjük tartozik ma Angela Merkel. Aki legszívesebben vezető zsidó szervezetek társaságát keresi – Frölich Róbert főrabbi blogján nem véletlenül szerepel hát ő is. Mindent megtesz, hogy a több mint hét évtizede mentálisan megtört németséget végképp megalázza a migránsok befogadásával. Olyan, mint Gyurcsány. Egyfolytában hazudik.
Habár a németség évtizedek óta tudatilag totálisan megfélemlített, mégis kérdés, mikor szakad el a cérna és kerül Merkel ugyanoda, mint egykor Szamuely Tibor vagy Kun Béla. És ez nem származás, hanem erkölcs kérdése. Hiszen lehetetlen nem észrevenni, mivé lesz Goethe nemzete a muszlim migráció által. Mondhatnók, annyira még egy Merkel sem lehet stupid, hogy ne vegye észre, kivérezteti Németországot, s ha ez igaz, akkor viszont nem tudatlanul, hanem tudatosan teszi mindazt, amit.
Friss hír: félő, Merkel terve az, hogy Törökországból repülővel visznek 300 ezer muszlim migránst Németországba, és megpróbálják őket tartományi szinten elosztani. Csakhogy a tartományi miniszterelnökök is egyre jobban elegük van Merkel politikájából.
„Pártja azonban nagyon összezár a kancellár mögött, legutóbb például kilenc percen át tapsolt Merkelnek – akárcsak annak idején Sztálinnak vagy Rákosinak –, s ezen mindenki le volt döbbenve. Jelenleg másfél millió menekült van Németországban, ehhez jönne a 300 ezer, továbbá naponta 1500-an lépik át a határt, és utóbbi szám a jó idő közeledtével felmehet napi 15 ezerre. Levesszük miattuk az osztálytermekben a feszületet, építünk nekik migránsotthonokat, megemeljük az adót, és annak nagy részét rájuk fordítjuk. Igazából behódoltunk nekik, a rabszolgáik vagyunk, és hosszú távon azok leszünk, mert biztosítjuk számukra, hogy ne kelljen dolgozniuk, integrálódni pedig úgysem fognak, hiszen látszik ez a negyedik-ötödik generációnál is, napi szinten történnek molesztálások nemcsak Svédországban és Norvégiában, hanem Németországban is. A keresztény és a muszlim migránsok között napi szinten vannak késelések, tömegverekedések.”
Így fogalmazott George Spöttle biztonságpolitikai szakértő az M1 Ma reggel című műsorában. Merkelt azonban úgy tűnik, nem zavarják hazardírozásainak fatális következményei. Ő nem más, mint a német történelem Károlyi Mihálya és Kun Bélája.
ANGELA MERKEL wird als erstes Kind von HORST KASNER, geb. KAZMIERCZAK, und HERLIND KASNER, geb. JENTZSCH, 1954 in Hamburg (nach unbestätigten Quellen allerdings in den U.S.A.) geboren und bekommt den Namen ANGELA DOROTHEA KASNER. Sie hat (angeblich) zwei Geschwister, Bruder Marcus und Schwester Irene. Der Vater, uneheliches Kind von ANNA RYCHLICKA KAZMIERCZAK und LUDWIK WOJCIECHOWSKI, ist evangelischer Pfarrer; die Mutter, eine polnische Jüdin aus Galizien, Lehrerin. Ihr Großvater mütterlicherseits hieß LUDWIK KAZMIERCZAK, stammte aus Posen und kämpfte im Ersten Weltkrieg gegen Deutschland. Das belegt ein Photo ihres Vetters zweiten Grades, Cousins ihres Vaters und Neffen ihres Großvaters, des 79 jährigen pensionierten Buchhalters ZYGMUNT RYCHLICKI, in der polnischen Zeitung „Gazeta Wyborcza“. Das Bild zeigt ihren Großvater in der Uniform der sog. Haller-Armee, einer Einheit von Polen, die in der französischen Armee gegen Deutsche kämpfte.”https://www.youtube.com/watch?v=kbIA9oRuEeI
Egy görög lap nyilvánosságra hozta egy a török államfő és európai vezetők közti, novemberben tartott találkozó jegyzőkönyvét, amiből kiderült, hogy a török vezető 30 milliárd eurót követelt az Európai Uniótól, ellenkező esetre az összes migráns Európába buszoztatását helyezte kilátásba.
Novemberben Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke és Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke Recep Tayyip Erdogan török államfővel folytatott megbeszélést a migrációs válság kezeléséről. A találkozóra Antalya területén került sor 2015 november 14-én. Addigra az Európai Unió és Törökország megállapodott arról, hogy Európa 3 milliárd eurót fizet Törökországnak a migrációs válság kezelésére. Az Euro2Day görög napilap által nyilvánosságra hozott dokumentumokból azonban kiderül, hogy Erdogan ennek tízszeresét követelte, és Törökország nem fogja leállítani a migránsáradatot, ameddig ezt az összeget meg nem kapja. Épp ellenkezőleg: Erdogan kijelentése szerint buszjáratokkal Európába hordják az összes bevándorlót, hogy az európai vezetőknek kellő “motivációja” legyen az összeg kifizetésére.
A dokumentum szerint Erdogan nem fogadta el azt az ajánlatot, miszerint Európa a következő két év során 3 milliárd eurót fizet. A török vezető ehelyett évente 3 milliárd eurót követelt, ellenkező esetben semmisnek tekinti a migrációs válság rendezéséről korábban kötött megállapodást, és buszjáratokkal százezresével fogja a migránsokat Európába szállítani. A találkozón Erdogan bejelentette, hogy nem egy halott kisgyermeket fog partra mosni a tenger, hanem Európa vezetői felkészülhetnek tízezer halott gyermek látványára, és az Európát sújtó minden eddiginél nagyobb migrációs hullámokra.
A dokumentumból kiderül, hogy Erdogan a Görögországnak adott segélyhez hasonlította a migrációs válságot, és arra hivatkozva követelt 30 milliárd eurót az európai vezetőktől, hogy az Európai Unió tagállamai Athént is kisegítették a pénzügyi válságból. Az európai vezetők azon válaszára, miszerint a görög válságnak az Európai Unió fennmaradása volt a tétje – ezért fizették be a tagállamok az Athén kisegítéséhez szükséges összeget -, Erdogan azt felelte, hogy a bevándorlásnak pedig a schengeni övezet fennmaradása a tétje, és amennyiben nem kapják meg a kért 30 milliárd eurót, tömegesen fogják Európába buszoztatni a migránsokat, vagyis a schengeni övezet szükségképpen elbukik. A török államfő cinikusan utalást tett arra, hogy az Európai Unió semmit nem tud kezdeni a bevándorlókkal, ha egyszer elérik az EU határait. “Hogyan birkóznak meg a menekültáradattal, ha nem kötjük meg ezt a megállapodást? Meggyilkolják őket?”
A dokumentum alátámasztja, hogy Törökország tisztában van az Európai Unió belső gyengeségeivel, abból adódó kiszolgáltatott helyzetével, és ezt az állapotot zsarolással saját előnyére fordítja. Korábban egy lettországi EP-képviselő nyilatkozott arról, hogy Törökország zsarolja az Európai Uniót, de kijelentését a politikusok többsége és az európai közvélemény nem vette komolyan.
Forrás nélkül:Eredménytelenül zárult Angela Merkel törökországi látogatása
Eredménytelenül zárult Angela Merkel Törökországban tett látogatása, melynek során arról próbálta meggyőzni a török vezetőket, hogy tartsák be a bevándorlás kapcsán kötött megállapodás rájuk eső részét. Ankara újabb engedményeket kap, az Európai Unió pedig maga kell megoldja a problémát.
Novemberben az Európai Unió és Törökország közt létrejött egy megállapodás, melynek értelmében az EU 3 milliárd eurót fizet, amit Törökország több millió menekült elszállásolására kell fordítson. A megállapodás lényege – mint arra az osztrák külügyminiszterrámutatott -, hogy az európai vezetők inkább fizetnek egy külső hatalomnak a bevándorlók feltartóztatásáért, mint hogy az Európai Unió határain erőszakkal kelljen feltartóztatni a kontinensre érkező tömegeket.
Angela Merkel Törökországban tett látogatása annak köszönhető, hogy a megállapodás ellenére naponta több ezer bevándorló érkezik a kontinensre, vagyis Törökország nyilvánvalóan nem tartja be a megállapodás rá eső részét. Ahmet Davutoglu török kormányfő és a német kancellár a találkozón egy újabb megállapodást kötött, amely tízpontos akciótervvel rendezné a helyzetet, az Ankarának fizetett 3,35 milliárd eurón felül. A megállapodás egyik lépésének részét képezi, hogy a NATO fogja segíteni Törökországot a török tengeri határok megfigyelésében, ami az Európai Unióba utazó migránsok elsődleges útvonala. A megállapodás emellett újabb, humanitárius természetű együttműködés alapjait fektette le, valamint Ankara ígéretet tett a csempészek elleni hathatósabb fellépésre.
A Politico magazin elemzői szerint azonban Angela Merkel gyakorlatilag üres kézzel érkezett haza Törökországból, mert az Európai Unió nem ura a helyzetnek, és a török kormány erőpozícióból tárgyalhat az európai vezetőkkel. A tényleges rendezés helyett Törökország újabb követelésekkel állt elő, és a német kancellár semmilyen erős tárgyalási tényezőt nem tudott felmutatni annak érdekében, hogy Ankara ténylegesen feltartóztassa az Európába utazó bevándorlókat.
Jelenleg mintegy 2,7 millió menekült tartózkodik Törökország területén, és Angela Merkel nem csak Törökország részéről, de belföldön is nyomás alá került; az ellenzék és a többségi társadalom követeli az évente befogadott migránsok számának maximálását. Az ARD Deutschlandtrend által végzett közvélemény-kutatás eredményei szerint a német lakosság közel 80%-a gondolja úgy, hogy Merkel kormánya elveszítette a kontrollt, és nem tudja irányítás alá vonni a tömeges bevándorlást.
A Deutsche Wirtschafts Nachrichten német napilap eközben rámutat, hogy a NATO törökországi tevékenysége nem feltétlen van összefüggésben a migrációs válsággal – sokkal inkább lehet köze a szíriai helyzet alakulásához. A lap szintén hivatkozik arra, hogy Törökország és Németország az emberkereskedők elleni harc okán törekszik a NATO mozgósítására; a NATO a Frontex és a török parti őrség tevékenységében közreműködés okán fokozná aktivitását Törökországban, amiről Angela Merkel hétfői sajtótájékoztatóján beszámolt. A DWN említi, hogy a német és török rendőrség közösen lépne fel Törökországban az embercsempészek ellen, ennek okán a NATO bevonásának oka továbbra sem egyértelmű.
Az orosz légierő támogatásával a szíriai arab hadsereg látványos előretörést ért el az utóbbi hetek során, több nagyvárost vontak újra ellenőrzés alá, miközben a terroristák visszaszorultak az ország területének nagy részéről. A szíriai terrorellenes művelet alakulása azzal “fenyeget”, hogy a legitim kormány orosz segítséggel stabilizálhatja a helyzetet. Ebben az esetben az Egyesült Államok nem csak azzal kell számoljon, hogy a szíriai kormány amerikai segítség nélkül számolja fel a terrorszervezeteket, de a Daesh által ellenőrzött városok felszabadítása után a NATO-nak sem maradna hivatkozási alapja egy nyílt beavatkozásra, így a törökországi aktivitás fokozódása arra utalhat, hogy a nyugati országok elsietett beavatkozással akarnak reagálni a szíriai kormányerők látványos sikereire.
Inog a kártyavár. Németország az összeomlás szélén. Első jelek!
2016-02-09
Romokban a német szociális ellátó rendszer, megremegett Európa legerősebb gazdasága!
Szakértők szerint Európa legerősebb gazdasága nem fogja elbírni a bevándorlók által rá nehezedő nyomást és 2017-ben kölcsönt lesz kénytelen felvenni a segélyezésükre. És mi jöhet még? Az előrejelzések 2016-ra több bevándorlót jósolnak, mint ahányan 2015-ben jöttek.
Inog a kártyavár! Első jelek!
Németország vezető tőzsdéje, a DAX 3 százalékot zuhant hétfőn ezzel a 2014 októberi szintre esett vissza.
Az ország legnagyobb bankja a Deutsche Bank részvényeinek ára 10 százalékot esett az elmúlt néhány hétben. A második legnagyobb német bank a Commerzbanké pedig több, mint 9 százalékot.
A befektetői bizalom soha nem látott mélyponton van. Eddig áradt Németországba a tőke, ám most a befektetők próbálják kimenteni a tőkéjüket az országból. Ezáltal rengeteg munkahely szűnhet meg. Az országba érkezett bevándorlók, akiket elvileg Angela Merkel azért hívott meg, hogy a rengeteg üres munkahelyet betöltsék munka nélkül maradnak és nem válnak a szociális rendszer befizetőivé, hanem továbbra is kivesznek a rendszerből.
A probléma nagyságát az is mutatja, hogy Németország és Franciaországösszehívta az Európai Monetáris tanácsot az összeomlás elkerülésének kivédésére.
mitrij Peszkov Vlagyimir Putyin szóvivője mai moszkvai sajtótájékoztatóján Germánia Császárnőjének tegnapi ankarai nyilatkozatára reagált, illetve Kardigan török szultán interjújára, amelyet a Bloomberg hírügynökség közölt.
Peszkov leszögezte: nincsenek bizonyítékok, amelyek alátámasztanák Bundesmutti azon kijelentését, hogy civil áldozatokat szednek az orosz légi csapások Szíriában. A nemzetközi jog szempontjából pedig helytelen és abszurd Kardigan kijelentése arról, hogy Oroszország megszállva tartja Szíria egy részét – mondta a szóvivő. Hozzátette, két-három évvel ezelőtt nem lehetett hallani hasonló sajnálkozó nyarvogásokat a terroristák szíriai támadásai idején, amikor ostromgyűrűbe fogták a szíriai hadsereg erőit és a törvényes hatalom képviselőit.És ha már Bundesmutti álságos megrendülésénél tartunk, említsük már meg, hogy Donbassz civiljeinek a kijevi latorhad általi lemészárlása miatt sem morzsolt egy egyetlen könnyet sem a most egymással versenyt zokogó nyugati kitartói társaság, pedig OTT BIZONYÍTOTTAN civilek ezreit gyilkolták le. De az odesszai vérengzés tényeinek láttán sem nyikkant senki ugyanezen körből! Germánia Császárnője akkor sem hatódott meg, amikor Donbasszból kétmillió civil menekült Oroszországba kijevi kedvenceinek gyilkos hangulata elől. Most harmincezer aleppoi civil menekülésének hírére Ankarába rohant zokogni!Peszkov ismételten arra szólított mindenkit, hogy „körültekintően és nagyon felelősségteljesen minősítsék” „az amúgy is nagyon törékeny szíriai helyzetet” és a rendezési folyamatot.Az orosz elnök szóvivője Kardigan vádjaira válaszolva emlékeztetett arra, hogy az orosz erők a törvényes szíriai hatalom kérésére tartózkodnak Szíriában, ezért szóba sem jöhet bármifajta orosz megszállás, amelyről az ankarai maffia feje beszélt interjújában.
Moszkva határozottan elutasította kedden a német kancellár és a török államfő vádjait, amelyek szerint az orosz légicsapások Szíriában sok civil áldozatot követelnek, és Oroszország megszállva tartja a közel-keleti ország egy részét.
Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő keddi moszkvai sajtótájékoztatóján Angela Merkel német kancellár előző napi ankarai nyilatkozatára reagált, illetve Recep Tayyip Erdogan török államfő interjújára, amelyet a Bloomberg hírügynökség közölt.
Peszkov leszögezte: nincsenek bizonyítékok, amelyek alátámasztanák a német kancellár azon kijelentését, hogy civil áldozatokat szednek az orosz légicsapások Szíriában.
A nemzetközi jog szempontjából pedig helytelen és abszurd Erdogan kijelentése arról, hogy Oroszország megszállva tartja Szíria egy részét – mondta a szóvivő.
D´zikám, már a német királyi TV-ben, az esti 8 órás híradóban is mutattak premier plan-ban tüntetéseken táblákat a következö felirattal: "Suche Orban, biete Merkel" (Keresek Orbánt, eladok Merkelt"). Ilyenre a német királyi TV-ben még soha nem Volt példa, mert az a TV biza igen erösen kormányellenörzés alatt van. A német népességnek már több, mint 80%-a ellenzi a migráncshordákat. Gondolod, hogy mind szélsöjobboldali?
Egy írás:Válság: “Merkel elveszítette kapcsolatát a valósággal”
A nyilvánosság részéről mindinkább fokozódó nyomás alá kerül Angela Merkel német kancellár, amiért nem tudja a lakosság elvárásai szerint kezelni a migrációs válságot. A pragmatizmusa miatt korábban népszerű politikus ma már nem vesz tudomást arról, hogy az által képviselt ideológia a gyakorlatban nem működik.
Angela Merkel mindig is pragmatizmusa, és a problémák lépésről lépésre megoldása miatt volt népszerű választói körében – állítja Dr. Hubertus Hoffmann, a globalo.com politikai magazin alapítója -, de mára a kancellár nem tartja szem előtt a tényeket, és láthatóan a legkevésbé sem érdekli, hogy az általa képviselt elgondolás a gyakorlatban nem működik. Hoffmann a Szputnyik rádiónak adott interjú során kijelentette, hogy Angela Merkel elveszítette kapcsolatát a valósággal, ami egy vezető politikus esetében különösen veszélyessé válhat.
“Mindenkit, akinek ellenvéleménye van, eltávolít maga körül. Ez egy tipikus hiba minden olyan személy esetében, aki nagyobb hatalomhoz jut.”
A szakértő arra hívta fel a figyelmet, hogy már az államigazgatás jelentős része, mi több, a kormánypolitikusok egy része is tisztában van azzal, hogy a helyzet tarthatatlan, ennek ellenére Berlin nem tud elköteleződni a bevándorlás korlátozása irányába, mert Merkel minden olyan tisztviselőt levált, aki ellenvéleményt mer megfogalmazni.
A német migrációs hivatal vezetője mindössze két hetet maradt posztján, miután a magyar kormány határozott a migránsok továbbutaztatásáról Nyugat-Európába. Azt követően Németország szembe kellett nézzen azokkal a gyakorlati problémákkal, melyekkel a migrációs útvonalon elhelyezkedő összes többi ország. Manfred Schmidt szeptember 17-én “önként” mondott le, de politikai elemzők annak lehetőségéről beszéltek, hogy a német kancellárral szemben megfogalmazott erőteljesebb kritikák miatt kellett távozzon posztjáról. Merkel a későbbiekben sem volt hajlandó a bevándorlás korlátozására, ennek köszönhetően év végéig több mint 1,1 millió migráns érkezett Németországba. Emellett mintegy 400 ezer olyan bevándorlóról tudni, akiket nem regisztráltak, és illegálisan élnek az országban.
Hoffmann szerint Németország éves szinten 200-250 ezer bevándorlót tud befogadni. Ez az a szám, amely esetében a migrációs hivatal még kezelni tudja az emberáradatot, és a rendőrség kontroll alatt tudja tartani a menekülttáborokban várakozó tömegeket. Korábban Horst Seehofer, Bajorország miniszterelnöke is ilyen számról nyilatkozott; nem véletlen, hiszen az államigazgatás számára készültek azok a tanulmányok, melyekre alapozva a szakértők később nyíltan is megállapították a hivatali rendszer korlátait, egyúttal a gazdasági lehetőségek korlátozottságával is foglalkoznak. A kancellár azonban mindenkit elhallgattat, aki ellenvéleményt fogalmaz meg a “befogadás politikája” ellen. Hoffmann szerint a munkaerőpiac korlátozottságával is számolni kell, évi 200 ezer menekültnél több esetében nagy részük munkanélküliként fog élni Németországban.
Nemrég nyilvánosságra jutott egy tanulmány, mely szerint Németország legrosszabb esetben évi 50 milliárd eurót fog költeni a menekültekre. A migránsok egészségügyi ellátása, elhelyezése, a nyelvkurzusok és egyéb, az integrációt elősegítő tanfolyamok szervezése olyan költségeket ró az országra, melynek komoly politikai következményei is lesznek. A szakértő szerint Merkel migránsokkal kapcsolatos állásfoglalása miatt a következő választásokon választási vereséggel kell szembenézzen; a kancellár korábbi támogatóinak tekintélyes része nem egy ellenzéki párt kifejezett támogatása miatt, hanem Merkel politikájának elutasítása okán más pártokra fog szavazni.
Hoffmann ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a frissebb közvélemény-kutatások szerint a Merkel által képviselt elgondolás kisebbségbe szorult, és a migránsok befogadása ellenkezik azokkal a demokratikus alapelvekkel, melyekre – elviekben – az Európai Unió épül, mert a lakosság többsége ellenzi a bevándorlók befogadását, és ezzel a kancellár tisztában van, mégsem a többség akaratát jeleníti meg politikájában.
Mivel jelenleg a németeknél az ÖSSZES parlamenti párt a mértéktelen és ellenőrizetlen muszlim bevándorlás elkötelezett híve így amíg ebben nem történik változás a kancellár személye nem tűnik kardinális kérdésnek.
Bár mostanra kétségtelen, hogy mer'kell megzakkant. El kellene távolítani EÜ okok miatt.
A színekböl ítélve ez valami szélsöbalos felvonulás. A Pegida a múlt héten 13 német nagyvárosban szervezett felvonulást. Ennyi helyen még soha nem volt Pegida demo.
Leginkább a 2. és 3. pontot látom kritikusnak. Az összes többi inkább csak annak következménye. Ha lenne utód simán megbuktatnák és lenne kancellár, a SPD nem merne kilépni a kolaából mert biztos lenne hogy nagyot buknának egy előrehozott választással.
Az AfD-t ezen a héten is harmadik politikai erönek mérték. Ami feltünö: Már csak egy hónap van három tartományi választásig, de a tartományi közvéleménykutatási eredmények nem látnak napvilágot. Öt évvel ezelött már három hónappal a választási idöpont elött hetente voltak elörejelzések. Kurva nagy lehet a szar, hogy ekkora a hallgatás.
A Bild öt pontban foglalta össze, szerintük miért nem bukik meg a kritikák ellenére Angela Merkel.
1. Nem a CDU stílusa a trónfosztás
A kereszténydemokraták egyfajta állampártként tekintenek magukra, és ezért jóval lojálisabbak a kancellárjukhoz a szociáldemokratáknál.
2. Nincs alkalmas utód
Hiába bírálja keményen a kancellárt Edmund Stoiber, a CSU vezetője nem lenne alkalmas a helyére lépni. Wolfgang Schäuble CDU-s pénzügyminiszter még elképzelhető utód lenne, de ő ugyanazt képviseli, mint Merkel.
3. A nagykoalíció fél az előrehozott választásoktól
Ha a szociáldemokraták kilépnének a nagykoalícióból, Merkel elveszítené biztos többségét, de az előrehozott választással csak a bevándorlásellenes Alternatíva Németország (AfD) járna biztosan jól.
4. Részleges visszavonulás sem várható
A CDU elvileg rákényszeríthetné Merkelt, hogy mondjon le a pártvezetésről, de ebben az esetben valószínűleg a kancellári tisztségéről is lemondana, így jönne az előrehozott választás.
5. Merkeltől várják a változást
Merkel korábban sokszor képes volt politikája korrekciójára, most is ebben bíznak hívei.”
Csak közvetítettem, hogy mit gondol a CDU tagság. Egyébként Merkel is csak egy migráns CDU-körökben (ezt egyébként egyre gyakrabban hallom). Mondjuk még mindig jobb, mint egy "tiszta német" Cem Özdemir a liberónáci Zöldek férfi vezetöjeként (sokáig a nöi vezetö is egy muszlim volt).
Rossz hírem van Németországból: A CDUs kollégáim szerint Merkel már nem csak egy enyhén büdösödö politikai hulla, hanem egy már rendesen oszlásnak indult tetem. De egyelöre senkinek sincs kedve a Merkel által okozott csödtömeget átvenni. Már a németek több, mint 25%-a helyeselné, ha a német határörség tüzparancsot kapna az illegális határsértök lelövésére. Minél tovább vár Merkel egy új válasaztással, annál nagyobb lesz az AfD részaránya az új Bundestag-ban. Szerintem most megvárja a március 13.-iki három tartományi választást, hogy hogyan szerepel az AfD, és azután fognak döntést hozni. Egyébként lehet, hogy átmenetileg Seehofer fog beugrani: Moszkvai vizitje Putyinnál nem volt véletlen.