Keresés

Részletes keresés

nyúllabda Creative Commons License 2015.01.31 0 0 7944

Elfelejtjük, mint a vizitdíjat

 

Szóval szerinted ezt is visszavonják.

Előzmény: nagyanyo5:0 (7929)
pacsepa Creative Commons License 2015.01.31 0 0 7943

Hát... erős akarattal és még nagyobb hittel, valamint a vak párthűséggel lehet így értelmezni.

 

Én pl. idén még nem mentem autópályára, igaz egy ideig külföldön is voltam. Mégis-mégis két kocsira kellett megvennem a Pest megye matricát. Történetesen mert az M0-t nem tudom csak körülményesen kikerülni. Máskor évi 25-30 ezret matricáztam el összesen. Az új rendszerben szerencsére kb. ugyanoda fogok kijönni, de amit eddig megvettem, az semmi más mint előrehozott fizetés.

 

Vagyis:

Még nem számolom, hogyan jön ehhez az év többi része, de 10 ezer forintocskuval már hozzájárultam az államkassza eme bevételével TERVEN FELÜL. Eszembe sem jutott a rendelet visszavonása, ismerem "ezeket". Kicsit módosítanak, mintha a nép szava számítana "osz jó". És bizonyosan nem egyedi az esetem.

Ha tehát Te és igehirdetőid azt kommunikálják, hogy az eddigi többlet befizetés a támogatás jele, az nettó hazugság. Ráadásul saját csapdájukba másznak bele, mert ezen az alapon decemberben, amikor kiderül az éves többlet lakossági útdíjbevétel növekedés, na akkor azt is a rendszer támogatásának lehet betudni?

 

Szóval bárhonnan vetted, ne terjeszd ezt a hülyeséget! Valóságban több embert kényszerítettek rá, hogy matricát vegyen. Ezt a legjobban azt mutatná, ha tudnánk azt is, hogy mi a megyénkénti eloszlás. Véleményem szerint Pest megye messze-messze az első lészen, mégpedig aránytalanul.

Előzmény: nagyanyo5:0 (7941)
Törölt nick Creative Commons License 2015.01.31 0 0 7942

"...A most megjelent, a térkép a 2015 január 7-i állapotokat mutatja, vagyis minden út fizetős, ami január 1-én az lett és az M30 utolsó hét km-re már ingyenessé van téve. Ezekkel a változtatásokkal, az új térkép elkerüli a fizetős utakat, de arról nem tud információt adni, hogy az általad megvásárolt matricával mely útszakaszokat használhatod ingyenesen.

Mivel január végére várhatóak a fizetős utak terén változások, és februárban várható az NNG-nél egy új Kelet Európa térkép, ebben már a január végi – február eleji változásokkal aktualizált térkép lesz megtalálható.

Fontos még tudnotok, hogy az NNG-nek (volt TopMap) is van hibabejelentő oldala, és az itt bejelentett hibák, vagy újdonságok (garantáltan) a következő frissítéskor felkerülnek a térképre.
Az oldal linkje: http://www.topmap.com/index.php?q=hu/terkepszerkeszto&&l=hu ..."

nagyanyo5:0 Creative Commons License 2015.01.31 0 0 7941

Nem egészen így van, de a mérhetetlenről kár vitatkozni:((( 

Mit szósz, hogy már most elértük a tavalyi összbevételt útdíj ügyileg???? Én úgy értékelem, hogy az autósok gyorsan megvették a matricákat, nehogy a kormány meggondolja magát:DDDD

Előzmény: Qqberci (7940)
Qqberci Creative Commons License 2015.01.31 0 0 7940

No, akkor jó, már ketten vagyunk:)))

 

Nem, mert te KDNP-snek vallod magad.

 

A kereszténység és a KDNP mára antagonnisztikus ellentétbe került egymással...

 

Ezeknél még Giczy György is jobb volt, mert az nem kártékonykodott, csak csendben, apránként elitta a pártvagyont...

Előzmény: nagyanyo5:0 (7939)
nagyanyo5:0 Creative Commons License 2015.01.31 0 0 7939

No, akkor jó, már ketten vagyunk:))) Beszéljünk az M0-sról, mert az eddigi OFF:(((

Előzmény: Qqberci (7938)
Qqberci Creative Commons License 2015.01.31 0 0 7938

Például onnan, hogy nem KDNP-snek, hanem kereszténynek vallom magam...

Előzmény: nagyanyo5:0 (7937)
nagyanyo5:0 Creative Commons License 2015.01.31 0 0 7937

Te honnan tudod, hogy hogyan gondolkodik a keresztény???

Előzmény: Qqberci (7936)
Qqberci Creative Commons License 2015.01.31 0 0 7936

Csak mert gondoltam, igazi keresztény - bocs, nem, KDNP-s - gondolkodása vall a levegő legadóztatása...

Előzmény: nagyanyo5:0 (7935)
nagyanyo5:0 Creative Commons License 2015.01.31 0 0 7935

De:))) Minden, ami jobb!!! Jobb a liberálisnál:))))

Előzmény: Qqberci (7934)
Qqberci Creative Commons License 2015.01.31 0 0 7934

Csak nem KDNP-s vagy?...

Előzmény: nagyanyo5:0 (7933)
nagyanyo5:0 Creative Commons License 2015.01.31 0 0 7933

Sőt, a levegőt is fizetőssé tesszük:))) Nektek:DDD

Előzmény: ooloo (7930)
Qqberci Creative Commons License 2015.01.31 0 0 7932

 

 

Előzmény: ooloo (7930)
Qqberci Creative Commons License 2015.01.31 0 0 7931

Elfelejtjük, mint a vizitdíjat:DDDD

 

Pontosan úgy :-DDD...

Előzmény: nagyanyo5:0 (7929)
ooloo Creative Commons License 2015.01.31 0 0 7930

Fizetőssé kell tenni a járdákat is.

Felháborító, hogy a zemberek azokat ingyen koptathatják.

Hajrá agyarország! Hajrá agyarok!

Előzmény: nagyanyo5:0 (7929)
nagyanyo5:0 Creative Commons License 2015.01.31 0 0 7929

Sok milliárd jött be a matricákból:))) Jövőre már természetes lesz!!! Elfelejtjük, mint a vizitdíjat:DDDD

XANTIi Creative Commons License 2015.01.31 0 0 7928

Az érdi lakosok duplán megszívták az egész szarságot.

De az érdi közszolgálatinak csúfolt pártlap nem tud róla. Pedig legalább 15 000 lakos közvetlenül is érintett. A többi meg az áthaladó forgalom miatt.

A polgármester nem állt ki az érdekeinkért. Igazi pártember.

Aztán csodálkoznak ha Budaörsöt hozzuk fel példának a lakosok képviseletének példájaként.

aptohu Creative Commons License 2015.01.30 0 0 7927
voks02 Creative Commons License 2015.01.30 0 0 7926

Szerintem úgy vannak vele, hogy inkább kivárják, amíg ezek a tökfejek eltűnnek a színről. ;-))

Előzmény: nyúllabda (7924)
Törölt nick Creative Commons License 2015.01.30 0 0 7925

Épp ezért lehetne a megyehatáron szólni, hogy ha nincs a következő megyédre matricád, akkor húzz le a sztrádáról.

Persze itt kivétel Pest megye a fizetős-nem fizetős M0-val. Kb. ez lehet a megoldás csak.

nyúllabda Creative Commons License 2015.01.30 0 0 7924

Amikor bejött ez a megyés ötlet olvastam gps-es oldalon, hogy ezt nem tudják - mert nincs rá példa-, hogy egy szakasz két féle módon is lehet fizetős: egyben és szakaszonként.

Azonkívül ezt a tologatós határokat ki a fene tudja szoftverrel frissítéssel követni?

Meg azt, hogy azon az ingyenes szakaszon ne menj tovább mert csak fizetősben folytatódik.

 

Előzmény: voks02 (7923)
voks02 Creative Commons License 2015.01.30 0 0 7923

Önmagában a fizetős szakaszokat létét könnyű követni, az nem ügy. Az nem megy, mert soha, senkinek meg sem fordulhatott a fejében ilyen marhaság, hogy meg lehessen adni, hogy milyen fizetős (tehát például hogy milyen matrica kell hozzá). Arról már nem is beszélve, hogy a beállítások közé olyat is be kellene tenni, ahol beállíthatod, hogy neked éppen milyen matricáid vannak.

Előzmény: nyúllabda (7916)
nyúllabda Creative Commons License 2015.01.30 0 0 7922

Hozd a példát személyeskedés helyett

Ilyen tök egyszerű

Előzmény: bassus (7920)
voks02 Creative Commons License 2015.01.30 0 0 7921

Egérútba, mivel magyar, alighanem idővel. A nemzetköziek tesznek rá attól, hogy a világon egy ország bevezet egy ilyet.

Előzmény: Uff (7914)
bassus Creative Commons License 2015.01.30 0 0 7920

A világon nincs rá példa"

ezt úgy érted, hogy a Te világodban nincs rá példa?

akkor rendbe.

Előzmény: nyúllabda (7916)
Qqberci Creative Commons License 2015.01.30 0 0 7919

Ha azt mondom, hogy aki ezt kitalálta, az egy gigantomániás hímtagfejfedő, akkor ez még nem sérti a személyiségi jogokat?...

Előzmény: icipicicsipa (7917)
Az ápoló Creative Commons License 2015.01.30 0 0 7918

Na, látod, már csak a másik felét kell elkölteni:)))

Előzmény: icipicicsipa (7917)
icipicicsipa Creative Commons License 2015.01.30 0 0 7917

20 milliárdos többletbevétel.

 

 

Itt vannak az újabb 10 milliárdos stadion látványtervei

 

http://www.portfolio.hu/ingatlan/infrastruktura/itt_vannak_az_ujabb_10_milliardos_stadion_latvanytervei.5.209580.html

 

Az egyik ámokfutás miatti lenyúlás fele már megvan.

 

nyúllabda Creative Commons License 2015.01.30 0 0 7916

Ezt a pár méter fizetős, pár méter nem fizetős rendszert nem minden szoftver tudja követni.

A világon nincs rá példa miért készültek volna fel rá?

Előzmény: Uff (7914)
aptohu Creative Commons License 2015.01.30 0 0 7915

Térképfüggő. Volt, amelyik tudta az ingyenes, elkerülő szakaszokat.

 

Előzmény: Uff (7914)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!