A Facebookon keresi az Orbán-kormány gúnynevét az MSZP -- Már a jövő héten használnák a szocialisták az Orbán-kormány új gúnynevét. Hogy pontosan mi is lesz az, egyelőre nem tudni: a kampánystáb vezetője, Szanyi Tibor a Facebookon tette közzé, hogy keresik a megoldást.
Ennyire gyűlölöd a Nemzeti kormányt ,vagyis a magyar népet ? Félsz ? Biztosan már be is vagy csomagolva ! Mert ha igen akkor kapd fel a bőröndöt ,ne vacakolj ,és irány a jobb világ ! Minek is maradnál itt,- nemde ?
A Szanyi-féle gúnynév-pályázat eddig beérkezett "pályamunkái" igazolják azt a gyanúmat, hogy a szoci holdudvart már elhagyta a gondolkodó értelmiség ... :-)
Ugyanakkor Kósa már talált nevet - pályázat nélkül is - a börtönellenzék pártjának:
BANKÁRELLENZÈK
Indoklás:
"A fideszes politikus mondta, természetes, hogy a tervezett intézkedések bejelentése után vita robbant ki, hiszen a bankszövetség vezetőjét a bankárok választják, így rendjén való, ha ő a bankárok érdekeit képviseli. Az viszont szokatlan - folytatta -, hogy a szocialisták is magukévá tették a bankszövetség álláspontját, s úgy tűnik, "nem jutott még el az a felismerés tudatukig, hogy a bankárkormány után az ország nem azt várja, hogy most akkor alakuljanak át bankárellenzékké".
"Hát ezt is mondogatom,hogy ha ezek rövid ideig kormányoznak,az azért lesz,mert a nép türelme elfogyott,és ezeket már furkósbottal fogják kiverni a parlamentből ."
Mostmár hál Istennek ilyen veszély nem fenyeget! A választók elsőszámú akaratából van már 10 milliárdért egy terrorelhárítóknak nevezett Orbántestőrség, azok majd jól elzavarják azokat akik Viktort akarnák elzavarni.
,,Ki volt aki szerinte az alatt a fél év alatt bedőlehet az ország? Mostanmár rá ér, közel egy évet a választások után? "
Hát ezért mondogatom én,hogy bunkók ezek . Utálom a sz0cikat , ezek meg idegesítenek . Így jártam .
,,Ha igy folytatják, hamar bekerülhetnek a legrövidebb ideig kormányzó csapatok élvonalába. "
Hát ezt is mondogatom,hogy ha ezek rövid ideig kormányoznak,az azért lesz,mert a nép türelme elfogyott,és ezeket már furkósbottal fogják kiverni a parlamentből .
"Orbánnak meg nincs ötlete arra, hogy mit kezdjen a nyugdíjasokkal"
Ez nem igaz! Igenis van ötlete, mégpedig azhogy szavazzanak a fideszre.A posta meg úgyis ingyen viszi a fideszreklámot, ha akarja ha nem. Legfeljebb megint pereskedik, ha mer.
Magad uram,ha a szolgád unja ,vagy ha nincs szolga ,mert jobb állásajánlatot kapott . Az enyém a felmondási idejét tölti ,le kell dolgozni a hátralevő időt,nincs mese . És lesz végkielégítés is . :-)
Én aszondom,hogy ebben az országban 2011.január 1. után kezdődik az élet,addig ez a kormány csak elmaszturbálgat kaján vigyorral a pofáján .
Nem emlékszel ki volt az aki előrehozott választásokat sürgetett, mert aggodott az ország sorsáért. Ki volt aki szerinte az alatt a fél év alatt bedőlehet az ország? Mostanmár rá ér, közel egy évet a választások után?
Más oldalról közelitva, azért óvatosan, mert egyszercsak lefagyhat a kaján vigyor. Ha igy folytatják, hamar bekerülhetnek a legrövidebb ideig kormányzó csapatok élvonalába.
Tippelhetek? Sztem a nyugdíjas-megkérdezés. Annak ui. lehet értelmes eredménye - a MSZP-kérdésnek az égvilágon semmi. Jelentkezz a Sport szeletért, ha érted.
"Hozhatod annak a felhívásnak a szövegét, amiben a Fidesz gúnynév-ötleteket kért volna a 2002 utáni kormányokra. Korábban a MSZP-nek csak a miniszterelnök-állítás okozott gondot; utána már képviselőket se tudott, most meg egy saját kútfőből jövő poénra se' fussa."
Az MSZP-nek nincs ötlete egy nevetséges jelzőre, ezért megkérdik a zembereket.
Orbánnak meg nincs ötlete arra, hogy mit kezdjen a nyugdíjasokkal, ezért megkérdezi őket.
Éppen az előbb közöltem az asszonnyal,hogy lemondok a mai ebédről ,ha beígér valamit délutánra . A gyereket meg kizavarom ebben az esőben a játszótérre .
Már hozzászoktam,hogy az újév első napja nem csak a másnaposság miatt pocsék,hanem mert a szopatás is mindig akkor kezdődik . Így várja az új évet a magyar mexokásból ... :-)
A maszturbálás endorfint szabadít fel,ami javítja az általános kedélyállapotot . Ezért az 0rbán kormány tervei között szerepel,hogy alkotmányosan kötelezővé teszik .
Hozhatod annak a felhívásnak a szövegét, amiben a Fidesz gúnynév-ötleteket kért volna a 2002 utáni kormányokra. Korábban a MSZP-nek csak a miniszterelnök-állítás okozott gondot; utána már képviselőket se tudott, most meg egy saját kútfőből jövő poénra se' fussa.