"Jancsónak van egy filmje va szegénylegényekről, azt lényegében kifújt."
Sokan a vesszőzős jelenet miatt kedvelik. Valóban a Ráday kormánybiztos-féle akciót beszéli el, amelyben nemcsak betyárokat, hanem közönséges bűnözőket is felhasználtak (lásd a fekete gubás embert) egymás ellen. A lélektani ráhatás eredményeként ezek szépen "beköpték" egymást, és így a "hálózatot" nagyjából felgöngyölítették.
A szövegkönyvet itt is Hernádi írta, csak a nevét szándékosan lehagyták a film elejéről, mert az elvtársak akkor valamiért épp haragudtak rá.
A Bandi látásmódja inkább kedvező szerintem a magyar mentalitásra, mint nem. Ha a Sándor kivitte volna a börtönből, ami a szegedi vár vagy akár a Városháza pincéje is volt, akkor Bandi sorsa egyenesen vitt volna a betyárságba. Ő ezt nem akarta, más természetű lévén, inkább a halált választotta, mint a bűnt. Az amerikai vadnyugatiaknál ennyi erkölcsi dilemma fel sem merült talán soha. Nem is említve az ottani börtön és a szegedi vár vagy Városháza falának ereje közötti különbséget. Méteres, évszázados kőfalból a rácsot egy lasszóval lóhátról nem szakított volna ki a cowboy soha, mint az ottaniak a filmeken.
Petőfi is szlovák volt (arról ne is beszéljünk hogy csurka pista bátyánk is). Vedd észre hogy a 19. sz-i Mo-on a hátrányos helyzetű és emiatt a rendszer ellen lázadó szegénylegények túlnyomó többsége nem a magyar köznemesség sorait erősítette.
Egyébként ha a magyar alföld lakosságának etnikai összetételét elemezzük, induljatok ki abból hogy a törökök lényegében mindenkit rabszolgapiacra hurcoltak aki csak mozdítható volt (nem tudta adóval vagy szolgálattal megvásárolni a szabadságát). Alaphelyzet az volt hogy 18. sz elejére, amikor kitakarították a törököket, valahonnan be kellett telepíteni a jobbágyokat akik a magyar nemeseknek dolgoztak. Vajon honnan vették ezeket a jobbágyokat? Németek (svábok) nem lehettek, mert őket a Habsburg patronátus alá vont szűzföldekre telpítették (Bácska, Bp környéke, dÉl- Dunántúl). Nos ezek a jobbágyok igen nagy számban szlovákok voltak és élnek ma is nagy számban pl. Békéscsaba környékén és msáfelé. Más kérdés a Hajdúság lakossága, akik elmagyarosodott délvidéki szlávok, ők a török korban települtek mai lakhelyükre.
A szlovák Robin Hood, saját nevén Juraj Jánoík a legnagyobb szlovák legendává vált, aki saját képmását számos film-, irodalmi-, képzőművészeti és drámai alkotásban megtalálta. A nevéhez fűződik az ismert mondat ,, a gazdagoktól elvette, a szegényeknek odaadta". Juraj Jánoík Juraj Jánoík
Talán a leghíresebb betyár az egész Osztrák-Magyarhonban 1688-ban az északnyugat-szlovákiai Terchová nevű faluban született. A terchovai hegyi tanyákon nőtt fel és még húsz éves sem volt, amikor önként jelentkezett Rákoczi Ferenc kuruc seregéhez.
Miután a Trencsén melleti csatában a császár hadserege szétverte a kuruc csapatokat, fogságba esett és később belépett a császár őrző csapatába. A bitcsei várban szolgált, mint rabőr, ahol megismerkedett az egyik fogollyal, Tomá Uhorčíkkal, a kiszucai zsiványkapitánnyal. Juraj Jánoík később visszatért Terchovába, de nem bírta ott sokáig, mert miután Uhorčík megszökött a börtönből, 1711-ben beállt a zsiványok bandájába (a zsiványok esküjét szeptember 29-én - Mihály napján tette le).
Később Juraj Jánoíkot választották a betyárok kapitányává, de az ő zsiványkodása kapitányként csak egy évig tartott csupán, mert 1713-ban a liptói pandúrok elfogták és a kínzással összekötött bírósági tárgyalást követően 1713. március 18-án Liptószentmiklóson (Liptovský Mikulá) kivégezték.
Rövid betyár élete alatt Jánoík sok rablást követett el. ,,Különösen veszélyes egyénnek" kellett lennie, mert csak a legnagyobb lázadók szenvedtek horog általi halált.
Ma az Ő nevét viseli többek között a Jánoíkove dni elnevezésű közkedvelt népzenei fesztivál, amely minden évben Terchovában kerül megrendezésre. A község felett a szlovák nemzeti hős hatalmas szobra emelkedik ki és a terchovai Juraj Jánoík Múzeum is sok látogatót csábít.
Jánoík alakja ugyanis máig erősen élő hagyománya a szlovák közemlékezetnek, életéről számos legenda maradt fenn. A szlovák szegénylegény 1688-ban született Terchovában (a korabeli Trencsén vármegyében). Tizennyolc évesen beállt Rákóczi Ferenc seregébe, így a tót kurucok számát növelte. A trencséni csatában, 1708-ban a labancok fogságába esett, és kényszersorozás alá került: a császári seregben kellett tovább harcolnia. 1710-től választotta a törvényen kívüli életet: betyárokból álló csapatával lovakat csempészett Lengyelországból. Több forrás szerint a mai legendákkal ellentétben a lakosság nem szívelte Jánoíkot és rablóbandáját. 1712-ben végül fogságba esett, és a bíróság többek között fosztogatás és Rákóczi seregében való részvétel okán halálra ítélte. Amilyen rövid volt Jánoík élete, olyan hosszan fennmaradt emléke, természetesen a népi fantázia által színezve-szépítve. Így vált a betyárvezér a szlovák nép segítőjévé, majd végül nemzeti hőssé: az ösztönös szlovák függetlenségi vágy megtestesítőjévé. A második világháborúban a Szlovák Állam harckocsijai is Jánoík nevét viselték, de a népi kézművesség is használta alakját. Mindazonáltal a Jánoík-legendárium a gazdagok kirablásáról és a szegények megsegítéséről, a magyar zsandárok előli sikeres meneküléseiről nagyrészt a népi fantázia terméke. Jánoik emlékét érdekes módon a lengyelek is ápolják: életéről nemrégiben film készült Lengyelországban. Egyébként már 1935-ben fekete-fehér némafilmet készítettek róla Szlovákiában, 1975-ben pedig lengyel filmsorozat dolgozta fel az életét.
Az első országos hírű betyárunkról, Angyal Bandiról, polgári nevén Szentmártoni Ónody Andrásról (1760-1806) még nem volt szó.
Híres betyáraink közül szinte egyedül ő volt nemesi származású.
Bár a Borsod vármegyei Sajószentpéteren született és élt, betyársága egy része az észak-alföldi vármegyékre (Hajdú, Szolnok) esik.
Ez a Bandi már legénykorától kezdve nagyon szerette a lovakat. Az a baj, hogy nemcsak a sajátját, de a másokét is...
Állítólag egy ifjúkori alföldi útján nagyon megkedvelte az alföldi csikósok, gulyások romantikusnak tartott világát és megpróbált ő is hasonlatossá válni hozzájuk:
gyakran alföldi pásztorviseletben járt, alföldi pásztoremberek között forgolódott.
Leggyakrabban lótolvajlás miatt került összeütközésbe a törvénnyel, de az ő nevéhez kapcsolják a karcagi és a mezőtúri vásárok kifosztását is.
Nemesi származását és családjának kiterjedt kapcsolatrendszerét több ízben is intenzíven igénybe vette, hogy a rá kiszabott büntetést csökkentsék vagy eltöröljék.
Végül 1804-ben országos körözést adtak ki ellene, mert nem vonult be a szegedi börtönbe.
Egy darabig Borsodban bújdosott a törvény elől, de végül is a saját otthonában "kelevényben" halt meg 1806-ban.
Érdekes, hogy a Rózsa Sándor c. filmben a Sándornak van egy öccse, a Bandi, akit fiatalon, 18 évesen börtönbe csuknak lólopás vádjával ártatlanul.
A Sándor a bandájával azt tervezi, hogy kihozza a "gyerököt" a szögedi börtönből, de mire kiszabadítanának, a Rózsa Bandi már öngyilkos lesz, fölaksztja magát a cellájában.
Itt is látszik az optimista amerikai és a pesszimista magyar világlátás közti különbség, ti. egy amerikai westernfilmben a főhős öccse, ha börtönbe kerül, a bátyja és a társai ha kell szétlövik a fél várost, de kihozzák a fogdáról az öcsköst, nálunk meg fölköti magát a főhős testvére....
Ötödikesek voltunk az általánosban, amikor ment ez a Rózsa Sándor sorozat és a fél osztály annak drukkolt, hogy a Sándor kihozza a Bandit a börtönből, de hát hiába:-(((
Egyébként amikor leadták 1979-ben Oszter Sándorral meg a Cserhalmi Györggyel a Rózsa Sándor c. tévésorozatot, utána lehoztak egy cikket valamelyik újságban, hogy na most végre meg lehetne csinálni az amerikai western műfaj mintájára a kelet-európai eastern műfajt.
Na ebből végül is nem lett semmi, a magyar filmművészetben a Rózsa Sándoron kívül talán még a Sobriról készült egy sorozat a 90-es években, meg a Jancsónak van egy filmje va szegénylegényekről, azt lényegében kifújt.
A betyárfilmek és a csírájában elhalt eastern helyett aztán jöttek az Üvegtigris kaliberű és színvonalú filmek a magyar filmgyártásban a 2000-es években....
"Az ún. ősmagyar típus a magyar köznemességben jelenik meg, aki igazi turulosan pöffeszkedő, maximálisan önelégült és a szlávokon uraskodó emberfajta, aki utál dolgozni, de szereti a szerencsejátékokat. "
Te nem vagy véletlenül haverja az Iván Dubovnak vagy a Tokióból való Jenőnek?..:-)
Nem akarom itt az észt osztani, de szerintem a betyárok túlnyomó többsége magyar nemzetiségű volt, igaz, hogy a felvidéken voltak szlovák származású betyárok is, a Délvidéken meg szerb ún. bojnyikok vagy bujnyikok, de hát végül is a betyárok nem nemzetiségi alapon szerveződtek.
Az alföldi lovas betyárok egyébként túlnyomórészt magyar családnevet viseltek, bár volt köztük egy két szlávos nevű is, pl. a Dönti Peti bandájába tartozó Zsibricza Sándor vagy a Zöld Marci társa, a Palatinszki Pista vagy éppen a Rózsa Sándor egyik haverja, a Veszelka imre.
Sváb betyárokról nem igazán tudok, a sváb mentalitástól valahogy idegen a betyárkodás szerintem.
Másrészt az is igaz, hogy a betyárok a nép szemében a társadalmi igazságtalanságok elleni lázadók is voltak, de nálunk ez az osztrák önkényuralom idején kiegészült azzal is, hogy őket tekintették a nemzeti függetlenség egyfajta harcosainak is.
No, Rózsa Sándorban nem sok szlovák vagy sváb vért találna, aki ezt keresné, az tuti. Azonkívül nem volt egy tipikusan szegénylegény, hiszen a rokonságába szegedi főbíró (azaz nagypolgár) is tartozott. Sőt, a híres szegedi boszorkányper egyik áldozata is az öreg Rózsa főbíró volt...
Ezt szerintem alapvetően rosszul gondolod. Az ún. ősmagyar típus a magyar köznemességben jelenik meg, aki igazi turulosan pöffeszkedő, maximálisan önelégült és a szlávokon uraskodó emberfajta, aki utál dolgozni, de szereti a szerencsejátékokat. Vajon miért lázadna és ki ellen lázadna amikor ez a típus uralja a magyar 19. századot?
A betyárok többsége szláv vagy német eredtű szegégy közember vagy jobbágy (később zsellér) volt, erre a nevek is egyértelműen utalnak(!), akik sokkal inkább a nemesi önkény ellen lázadtak mint a Habsburg világ ellen (akikkel szinte nem is volt kapcsolatuk). Szlovákok között különösen sok betyár volt, lásd Janosik, aki ma a szlovák nacionalisták népi hőse (bankjegyen szerepel) és megtestesíti a magyar nemesi elnyomás elleni szlovák népi ellenállást.
Engem is kifejezetten érdekel a magyar falusi vadromantika, a betyárvilág! A Váci utcában sikerült is vennem egy rakat betyárfényképet a XIX. szd.-ból! Rózsa Sándor, Vaszelka Tibor, Szép Menkő István (róla még nem is olvastam itt)! Rózsa Sándornak még a tekintete is irgalmatlan és egy büszke embert mutat. A betyár testesíti meg nálam az igazi szabad, ősmagyar, a természethez, az ősi lovas életmódhoz kötödő embert, a népi igazságosság és becsületesség hordozóját! Én kb. így tudom idealizálni a "magyar betyár"-t! :-)
Ma is erre van szükségünk, ha túl akarjuk élni az előttünk álló időket! Amióta meghalt Mátyás, oda az igazság.
Ja igen, a kommenció az egyfajta jövedelmezés, juttatás volt, amit a betyárok ételben, italban, takarmányban kaptak.
A dél-alföldi (csongrádi, békési, kiskunsági) tanyavilágban pedig sokáig dívott az ún. betyártarisznya intézménye, ami azt takarta, hogy a tanya falában egy meghatározott helyre kampó volt beütve, amire rendszeresen egy tarisznyát akasztottak, amibe a betyároknak kolbászt, szalonnát, kenyeret, vöröshagymát és bort tettek ki.
Ehhez senki más nem nyűlhatott, csak a betyárok.
Agyonverés terhe mellett.
Egyébként a magyar nép mindig is különbséget tett a betyárok és a közönséges bűnözők, rablók, tolvajok és fosztogatók között.
Az osztrák abszolutizmus alatt (1849-1867) a parsztság nagy része, de még az uralkodó osztály egy része is úgy tekintett a betyárokra, mint az elbukott 48-49-es szabadságharc folytatóira.
Ennek megfelelően a nép élelmezte, bújtatta a betyárokat, az uradalmak pedig ún. kommenciót (lat. commentio) adtak a betyároknak, hogy egyrészt elkerüljék uradalmaik kifosztását, háborgatását, másrészt a betyárok távoltartották a z uradalmaktól az "idegen" betyárokat és a közönséges bűnözőket.
A szótárban ezeket a szócikkeket találtam pandúr vs zsandár :
Zsandár A csendőr régies elnevezése, idegen, német és francia eredetű szó. Főleg a betyárvilág idején emlegették gyakran, hiszen a pandúrok és a zsandárok kergették a pusztai betyárokat.
Zsandár A csendőr régies elnevezése, idegen, német és francia eredetű szó. Főleg a betyárvilág idején emlegették gyakran, hiszen a pandúrok (l. ott) és a zsandárok kergették a pusztai betyárokat.
Pandúr A magyar vármegyék szolgálatában álló csendőr (l. ott) a XVIII-XIX. században. A rablókkal, zsiványokkal való gyakori összecsapásaik emlékét őrzi a gyerekek rabló-pandúr játéka. Bizonytalan eredetű vándorszó, korábbi jelentése fosztogató gyalogos katona volt.
Pandúr Szlavóniai fegyvereseket neveztek így, akikből Trenck Ferenc 1714-ben ezredét toborozta. A csendőrség felállítása előtt több vármegye portyázó, fegyveres közbiztonsági közegeit is így hívták, másik nevük perzekútor volt. Ez azt jelentette: üldözők. Elsősorban a betyárok ellen vetették be őket.
Nwm tudom megállni, hogy ne idézzem, ami eszembe jutott a Móra-féle történetből. Móra Ferenc még ismerte Rózsa Sándor utolsó barátnőjét, akiért az öreg betyár mindent megtett volna. Miután megmutatták neki, rögtön megértette a helyzetet. Ő is mindent megtett volna, hogy meg ne egye ez a vasorrú bába. Hiába, múlik az idő...
Nem. magyar eredetű, a Pandur helység után kapták a nevüket, ahol a Báty gróf elsőnek állított fel ilyen egységet. Amúgy a panur - gyalogos, IRREGULÁRIS katonai alakulat, amely megjelenve Magyarországon eredetileg török mintára szerveződött, és török egyenruhát, fegyverzetet kapott, török harcmodorban harcolt. A spanyol örökösödési háború volt az első, amelyben pandurok harcoltak. A további háborúkban rendkívül rossz hírnévre tettek szert, leginkább fegyelmezetlenségükkel, kegyetlenségükkel és rablásaikkal. Viszont az a haszon, ami a pandurok tevékenységétől fakadt, főleg erdős, illetve hegyi terepen folytatott harcban, ösztönözte létszámuk növelését. P.l. a 7-éves háború alatt magyar, szlovén és horvát pandurokból 12 zászlóaljat állítottak fel. Békeidőben határőr, rendőri és finánc-biztosító feladatokat láttak el. Irreguláris jellegüket végig megőrizték.