Az a helyzet, hogy szerintem nagyon nem érted a zsidók magatartását, vagy inkább, hogy pontosabban fogalmazzak, azoknak az embereknek a magatartását, akiket te zsidónak tartasz.
Az ateista zsidók pl. nem követnek semmiféle zsidó törvényt, mert nem hisznek Istenben, ahogy nem hisznek az ateista mohamedánok, és az ateista keresztények sem, (már ha ebben a kontextusban egyáltalán van értelme a vallási jelzőknek, hiszen az ateista elsősorban ateista, és nem keresztény, mohamedán, vagy zsidó).
Az a helyzet, hogy sokan nem akarják ma látni, hogy összehasonlíthatatlanul nagyobb történelmi trauma érte a zsidóságot az elmúlt másfél évszázadban, mint mondjuk a magyarokat a huszadik században, (persze itt sincs értelme a méricskélésnek, de talán érzékeltetni tudom). Hiszen a polgári társadalomban végre esélyük nyílt a zsidóknak a beilleszkedésre, mi több, az asszimilációra. A XIX. századi Monarchiában pl. a magyar nemzetiség azért duzzadt föl, mert ezzel párhuzamosan viharos gyorsasággal magyarrá lett számos korábban a társadalomnak bizonyos értelemben a perifériáján élő család. Majd jött a zsidóüldözés, és a holokauszt, ami azt jelentette, hogy már a huszas évektől megkülönböztették azokat az embereket, akik zsidók, vagy még inkább zsidó származásúak voltak. Hiába éltek úgy, mint akárki más az országban, esetleg zsinagógában sem jártak soha, ők lettek a felelősek Trianonért, vagy éppen a gazdasági válságért. Majd ezt követte egy holokauszt. Számunkra emberi ésszel nehezen felfogható, hogy hogyan lehet ezt megélni, hogy egy adott népet az összes elérhető modern eszközzel megsemmisítésre ítélnek.
Akkor, amikor megint gazdasági válság van, és megint elkezdődnek erősödni a megkülönböztetésről szóló hangok, vajon mi okuk lenne azt gondolni, hogy ez nem folytatódik egy újabb holokausztban? Én nem gondolom, hogy ez lenne a vége, de ha a helyükben lennél, vajon nem élnél-e félelemben?
Ki a keresztény? Mindenki akit megkereszteltek és aki ünnepli a karácsonyt?
Izrael a legateistább országok egyike. kb 60%-70% ateista de természetsen többen közüllük megtartják a zsidó vallás ünnepeit szokásait. Hanukát, bar-mitzvát stb. Mint ahogy vannak gyerekkorukban megkeresztelt ateisták és ateisták akik tartják a karácsonyt, húsvétot.
Egyszer volt egy Izreaeli zsidó lakótársam, valahonnan az egyiptomi határ mellől. Nem telt el egyetlen nap sem hogy ne szidta volna a rabbikat akik szerinte minden bajnak az okozói a Közel Keleten. Neki már a nagyapja is ateista volt. Mindig mesélte hogy a beduinok a földjükön keresztül csempészték a hasist Izraelbe és fizetségképpen mindig otthagytak egy-egy kilót.
Zsidó aki zsidónak tartja magát és voltak zsidó ősei.
Hàt elég bonyolult nekem még mindig ez a kérdés (: hogy ki a zsidò?). Evszàzadokon keresztül a közös vallàs tartotta össze öket (fajtabeli különbözöségük ellenére - bàr voltak idök, amikor viszont tilos volt nekik a keveredés, s bizonyos beltenyészet is kialakult köztük), az utobbi szàzadokban azonban a zsidok között is megjelentek az ateistàk. Lehet, hogy az ateista zsidò is követ valami Törvényt, mely csak ràjuk vonatkozik? Olvastam egy nagyon érdekes interjut egy fr. zsidòval (Hervé élie Bokobza), aki irt egy könyvet (Israël - Palestine, la paix à la lumière de la Torah); majd leforditom a lényeget és beirom. Addig is szép napokat!
Bocs, nem kötekednib akartam. Azzal is tisztában vagyok, hogy te pontosan tudod, hogy melyik birodalom mikor járt Levantéban. Csak azért szóltam, hogy az olvasók nehogy félreértsék.
Nablusz esetében ugyanez. Ha nem tesszük helyre, akkor egyátalánnemnáci olvtársaink más topikokon körbehurcolják, mint a véres kardot, hogy a zsidók szerint Nablusz Izraelben van.
"Nablus-ban és Holon-ban mindkettő Izraelben van."
Holon nem tudom hol van, de Nablusz csak a legvadabb szupercionista álmodozások szerint van Izraelben. A Palesztin Autonómia területére esik, a Nyugati Part "A" zónájába. Ez a terület Palesztina lesz, ha végre lesz palesztin állam.
"Júdát a babilóniaiak foglalták el. Israelt az asszírok."
Ez két külön idősík. Mintha azt írnánk, hogy a Dunántúlt a rómaiak foglalták el, a Duna-Tisza közét és a Tiszántúlt meg a románok (1919-ben).
"Azonban II. Sargon a feliratok szerint csupán 27,290 izraeitát deportált tehát jelentős izraeli népességnek kellett helyben maradnia."
Logikusan arra gondolnék, hogy Júdeába menekültek.
"Így tökéletesen lehetséges a szamaritánusok azon állítása hogy ők a helyben maradottak leszármazottjai."
Lehetségesnek lehetséges, kérdés, mennyire valószínű. A szamaritánusok későbbi kiközösítéséből arra következtetek, hogy a zsidók nem tartották őket zsidónak, vagyis máshonnan jött betérteknek gondolták őket.
Júdát a babilóniaiak foglalták el. Israelt az asszírok. Az Izraelieket a médekhez telepítették közben a médeket Szamáriába. Vannak akik azt állítják hogy a szamaritánusok deportált médek. Azonban II. Sargon a feliratok szerint csupán 27,290 izraeitát deportált tehát jelentős izraeli népességnek kellett helyben maradnia. Így tökéletesen lehetséges a szamaritánusok azon állítása hogy ők a helyben maradottak leszármazottjai.
Az időszámítás körüli időkben több mint egy millió azóta számuk folyamatosan csökken a XIX. sz néhány 10 000. 2007-ben 712 szamaritánus élt a wiki szerint.
"Az ő tórájuk mintegy 6000 ponton különbözik a zsidók tórájától. Ebből 2000 a Septuagintával egyezik."
Fennmaradt ez a közösség valahol, vagy csak ókori forrásokból tudunk róluk?
Egyébként meg én úgy tudom, erősen vitatott teória, hogy ők a helyben maradt eredetiek leszármazottjai lennének. Sokak szerint egy olyan néphez tartoznak, akik később tértek be zsidónak, és a zsidók, vagy egy csoportjuk ezt nem ismerte el.
Alapvetően a zsidó megnevezés a Júdaistákat, Júda királyságbelieket jelentette. Később pedig a babiloni fogság után izraelbe visszatért emberek vallását.
Az ő tórájuk mintegy 6000 ponton különbözik a zsidók tórájától. Ebből 2000 a Septuagintával egyezik.
Az arabok sohasem voltak a zsidók testvérei. Kb annyira igaz hogy testvér nép mintha azt mondanád az angolok a németek testvérei. Mindkettő germán nyelven beszél.
A zsidók az egyistenhívő vallásuk keletkezése óta alkotnak külön népet, ami kétezer éven át elválasztotta őket mindenki mástól. Azelőtt nem voltak zsidók, csak különböző midianita és kánaánita törzsek. Minden egyéb a későbbi állapotok visszavetítése.
Lenne egy javaslatom. Miutàn a Történelem rovatban vagyunk, a történelem pedig egy tudomànyàg, szabjunk egy hatàrt elmélkedéseink idöre és forràsàra valo vonatkozàsàban. Azt mondjàk a tudòsok, hogy a Történelem az iràs megjelenésével kezdödik (minden elötte az östörténelem). Tehàt felejtsük màr el Noét és föleg a teremtési mitoszokat!
Arra adjon, aki tud adatokat, hogy a zsidòk miòta nevezik igy magukat ?(mikor különitették el magukat az araboktòl, akik pedig testvéreik voltak hajdanàn, mivel ök is a "szemita" elnevezés alatt értendök), mikor alakult ki a nyelvük, kikkel keveredtek, milyen kulturàlis hatàsok érték, miket alkottak, mit adtak az emberiségnek..stb?. Ha màr igy megkülönböztetjük öket màsoktol. (S vajon miért különböztetjük meg öket?)
A jégkorszak végén a Kanadai Ösmasszívumon egy nagy olvadéktó keletkezett, olyan fél Európányi, de az Óceánnal nem volt kapcsolata, szintje annál jóval magasabban volt. Amikor a parti jég elolvadt és ez a monumentális víztömeg beömlött a Világtengerbe, annak szintje elég komolyan megemelkedett. Egyes feltételezések szerint a a Feket-tengert is ez a gigacunami alakította ki. Akik ott éltek, azok számára ez lehetett az Özönvíz a javából.
"A világ leghitelesebb, legobjektívebb, legelfogulatlanabb történelmi forrásából, az Írásból "
:-)))
"mezopotámiai teremtésmítoszból a legalapvetőbb emberi kérdésekre (miért van halál, szenvedés?) milyen választ kapunk...?"
Azt, hogy ezek az örök körforgás elválaszthatatlan részei. Minden, ami jó és szép, csak a rosszhoz képest létezik. Számomra ez sokkal követhetőbb, mint a "Tudás fája" és egyéb kígyós sztorik.
Egyébként marha egyszerű, mikor lehetett az árvíz: amikor, akárcsak most, megolvadtak a gleccserek, és hirtelen átszakadtak a gleccsertavak. Ez el tud öntetni egy egész folyóközt. Illetve egy hirtelen nyár, amely felolvasztja a hegyi havat. Erre volt példa mostanság, lesz még durvább is. Ez az idő pedig a jégkorszak vége, amiről már be van bizonyítva, hogy hatalmas éghajlatváltozások nem hosszú idő alatt, hanem 3-4 év alatt, illetve egy év alatt zajlottak le.
Végigolvastam... Ebben sincs semmiféle cáfolat arra, amit írtam. Az meg nem érdekel, hogy későbbi könyvekben hogyan értelmezik félre a teremtés könyvét. Nincs a termetés könyvében szó arról, hogy bolygóméretű lett volna. Hogy a magyarban megegyezik a föld és a Föld, azon nem kellene lovagolni. Káin utódai megmaradtak, eztet írja a TE, pont. Erre varrjál gombot.
Kedves Baràtom! Belenéztem a linkedbe. Hogyan akarsz hitbéli magyaràzatokkal igazolni tudomànytalan dolgokat? Özönviz többször is létezet a Földön és még sok màs kataklizma. Pl. egy szuper-vulkànkitörés Indonéziàban, mely hamujànak nyomait még a grönlandi hòban is megtalàltàk, ami azt jelenti, hogy a hamufelhök eltakartàk majdnem az egész Földet, és a Nap sugarai nem tudtak lehatolni, miàltal majdnem az egész élet elpusztult a Földön - minap làttam a tv-ben a tudomànyos dok.filmet. Noé (és bàrkàja) pedig csak egy helyen volt, nem? Szerintem az egész egy mese, amelyet azutàn irtak, hogy a legenda (szàjròl szàjra) emlékezett valami hatalmas àrvizre - egyébként ha jol emlékszem a tudomàny id.e. 5-6000 évre teszi az utolsòt -, s mivel màsképp nem tudtàk megmagyaràzni a primitiv emberek, hogyan élhetnek az ö korukban mégis élölények, kitalàltàk ezt a "bàrka-mesét", amelyre Noé csalàdja és az àllatfajtàk felszàlltak. Tudod, hogy hàny àllatfajta él a vilàgon? Több milliò! S mindezekböl egy him+egy nöstény be kellett volna, hogy szàlljon a bàrkàba. S mennyi ideje volt Noénak és csalàdjànak, hogy összeszedje ezeket, egyenként; mielött jött volna az àrviz? Egy emberöltö is kevés lett volna hozzà (megtalàlni a Föld màsik részén élö fajtàkat stb.). Ez egy szép mese, semmi több. (vagy pedig csak egy kis területre, néhàny emberre és hàziàllataikra vonatkoztathatò, semmiképpen az egész Föld lakossàgàra)
S sajnos màr megint nem a zsidòk történetéröl vitatkozunk, hanem minden màsrol.
Igazad van, rosszul fejeztem ki magam. Forditàsi hiba. De ezzel nem vagyok egyedül, a magyarok sokan összetévesztik a fajt a fajtàval. A francia nyelv példàul az emberi FAJ-t ugy fejezi ki: l'espèce humaine; ugyanugy, mint ahogy van az àllati FAJ: l'espèce animale..stb. Ugyanakkor a "race" szòt hasznàlja a fajisàg, FAJTA-sàg kifejezésére (pl. àllatfajon belül vannak macskafélék, madarak, rovarok...stb - lehet, hogy nem jol osztàlyzom öket); az emberi fajon belül: fehér, sàrga, fekete, kaukàzusi..stb. Magyarra azonban ezt is ugy forditjàk, hogy: "faj", ami szerintem zavart okoz a megértésben. Mert az igaz, hogy csak egy emberi faj van (egy gyökérröl fakad minden ember), az idök soràn azonban különbözö mòdon specializàlòdtak, ami àltal az egyik fajta a màsiktòl külsöleg is megkülönböztethetö. Amit én akartam mondani, hogy manapsàg kezdik azt hirdetni, hogy emberfajtàk ("race"-ok) sem léteznek (talàn mert màr minden nép erösen kevert?). Vagyis ha valaki mégis észrevesz ilyen fajtabeli különbségeket, az "rasszista"? Szvsz ez màr megint politikai huzàs - mivel a tudomàny: pl. az antropologia, tovàbbra is làt megkülönböztetésre okot az emberfajtàk között-, ezért ne merüljünk bele. Bàr nem vagyok antropologus, de pl. én is mindig felismerek filmekben oroszokat, németeket, söt még magyarokat is. Nem is beszélve az arabokròl, kinaiakròl, vagy akàr amero-indiànokrol (melyeket gondolom mindenki felismer).
"Hitedről szívesen olvasok - a ValFilin. Ez történelmi topic, úgyhogy legyél szíves a tényekre szorítkozni..."
Ezt pont te mondod? Hozzád képest Loyola Ignác egy szkeptikus James Randi...
"Ha ez igaz, akkor nem köllött volna bárkát építenie Noiénak, hanem családjával egyszerűen arra a területre vándorolhatott volna, amelyiket nem érintette a kataklizma."
Lásd a hantikat. Az ő eredetmondájukba pont ez áll.
Egyébként meg a Biblia is aztat mondja, hogy: "Lámech két feleséget vett. Az egyiknek Ada volt a neve, a másiké Cilla. Ter 4.20 Ada a világra hozta Jabalt; ő lett az ősatyja azoknak, akik sátrakban laknak nyájaikkal. Ter 4.21 Testvérét Jubalnak hívták, ő lett az ősatyja azoknak, akik gitáron és fuvolán játszanak. Ter 4.22 Cilla Tubalkainnak adott életet; ő az őse a bronz- és vaskovácsoknak. Tubalkain húga Naama volt."
Noé meg ugye Settől származott. Tehát Káin gyermekeit nem érintette az özönvíz a biblia szerint. Egész egyszerűen a Biblia földet ír, Noé földjét. Az nem azonos a Föld nevű bolygóval. Ennyi.