Ez a rovat az Írástörténeti Kutatóintézet baráti körének a szélesebb nyilvánosság felé történő megnyitása kíván lenni. Be akarunk számolni az itt végzett munkáról, meg akarunk vitatni nyitott kérdéseket az előrelépés érdekében.
A székely rovásírás eredetét kutatva ugyanis sok új felismerésre jutottunk a kutatótársakkal, amelyeket érdemes megbeszélni. Azt is tapasztaltuk, hogy nagyon sok segítséget kaphatunk a nyilvánosságtól.
Így jutottunk például egy hun tárgyhoz, amelyiken székely betűs, magyar nyelvű rovásfelirat van. Így kaptuk a most bemutatandó honfoglaláskori keresztet is, amelyiken szintén van egy magyar nyelvű rovásfelirat. Az akadémikus "tudomány" mindezekről még - tudtunkkal - semmit sem tud, vagy nem foglalkozik vele.
Így találtunk egymásra és újabb segítőtársakra is, akik fordításokkal, nyomdai előkészítéssel és millió más módon segítettek nekünk, meg a tudományos kutatásnak. Illik valamit közreadni ezekből az eredményekből és érdemes a nyilvánosságnak ezt a formáját is kihasználni a továbblépés érdekében.
A rovat címében megfogalmazott állítást is megvitathatjuk (a google-ba beütött "Az Éden írása" keresőszövegre megjelenik a tanulmány), de van ezer más írástörténeti tárgyú megbeszélnivalónk is.
A rovatot rovó nyitja, de ezen a fedőnéven több munkatársunk is közreadhatja a véleményét.
Én elolvastam az illető véleményét és kemény tényeket sorakoztatott fel/érveket,amit te egyáltalán nem tudtál megdönteni.Azaz addig az illetőnek igaza van.
Más:
Hol ír olyat,hogy lenézi az őseit?Belemagyarázol olyan nem létező dolgokat a tudományba,amit a szövegkörnyezet nem is tartalmazott.
Olyasmi zajlik le ma az írás ősiségével kapcsolatban, mint annak idején Marcelino de Sautuola idejében, amikor a kislánya barlangrajzokat fedezett fel.
Először is -mondták- azokat egy festő festette, aki Sautuolánál éppen akkor dolgozott.
Aztán azokat néhány évtizeddel azelőtt festették valamilyen remeték.
Egyáltalán az egész lehetetlenség, mert jégkorszak, meg mamutok és kardfogú tigrisek, makogó ősemberek stb. ....
Egyszóval Sautuola világcsalása az egész.
"Az első írásbeliség a jégkorszak után jelent meg a mezopotámiai népcsoportoknál."
Az írástörténet, mint tudomány épp mostanában születik meg Magyarországon.
Amit eddig annak neveztek, az nem más, mint leltározás és felszínes találgatás.
A számontartott történelem előtti írásjeleket nem is olyan nehéz fölismerni, ha a hályog leesik az ember szeméről.
A biológia szerinted a 19.század tudományága?50000 éve mamutok éltek,gyapjas orrszarvúk, és barlangi oroszlán. Hol találtak 50000 éves írást, ami ráadásul MAGYAR volt? Sehol! A legrégebbi barlangrajzok 30ezer év körüliek. 10000 éve ért véget a jégkorszak! Ha épeszűen gondolkodnál, és nem csak a képzeletedet/fantáziádat használnád, akkor inkább a tudományra támaszkodnál, nem pedig a zavaros képzelgéseidre. Az első írásbeliség a jégkorszak után jelent meg a mezopotámiai népcsoportoknál.
1. A mesterséghez nem értő, rossz munkát végző iparos. □ Biz’ uram, finom műveshez képest, én úgyszólván, csak kontár vagyok. (Vörösmarty Mihály–Shakespeare-fordítás) Az öreg kádár, kitül a telket … vettem, csak szegény kontár volt. (Táncsics Mihály) || a. Képesítés nélkül vmilyen ipart folytató személy. Kontárral végeztette el a munkát.
2. (átvitt értelemben) Vmihez nem értő, abban járatlan, ügyetlen ember. □ A juhászbojtár, ki gyermekkorában megmutogatta neki a fogásokat az eredeti hangszeren, maga csak kontár volt. (Mikszáth Kálmán) Én, a kontár, Játszottam sírva a szerelmeset. (Juhász Gyula)
3. (történettudomány) Nem céhbeli iparos. A céhek üldözték a kontárokat.
II. melléknév (-ul), -abb
1. Olyan, akiből hiányzik a hozzáértés, aki nem tud vmit szakszerűen megcsinálni. Kontárul fog vmihez. || a. Ilyen személyre jellemző. Kontár munka.
2. Olyan, aki szakképzettséget nem szerzett, aki a mesterségéhez előírt formai kívánalmaknak nem felel meg, v. nem tagja a mesterségbeliek érdekközösségének. Kontár iparos. □ Igaz koldus se vagy hát e szerint, Kontár sehonnai, rendőrt hivok. (Madách Imre) A másik szobában ült a tőke mellett a szegény kontár csizmadia. (Jókai Mór)
Varga Géza az írás kialakulásának becsült időpontját nagyjából 40-50 ezer évvel ezelőttre teszi.
Az írás vallási képjelekből való származtatása szerinte kézenfekvő.
Ez az elmélet teljes mértékben összhangban van a Csányi Vilmos által felvázolt evolúciós elmélettel.
A Csányi által felvázolt nyelvi és vele kéz-a kézben haladó tárgyi evolúciós időrend kiterjesztése az írásra szintén kézenfekvő.
Az írás szintúgy az ideák -a beszéd- tárgyiasítása, mint bármelyik kézzel készült tárgy, nem is beszélve az olvasóra gyakorolt kulturális
megerősítő hatásáról.
A tárgyak evolúciója, a nyelv és az írás evolúciója egymást feltételező, egymástól elválaszthatatlan kulturális jelenségek.
Ugyan azon agyi folyamatok különböző vetületeiről van szó.
Csányi:
"A tárgyakról alkotott ideastruktúrák pontos kialakítását megkönnyíti, jutalmazza a tárgy szemlélése, manipulációja, készítése. Az ember számára tehát a tárgy az identikus idea készítésének és fenntartásának egyik eszköze. Az a jelenség, hogy a tárgyakkal való manipuláció, a tárgyak formálása a központi idegrendszerre megerősítő hatású, már az ember előtt megjelenik; emberszabású majmok tárgyakhoz való kapcsolataiban Morris ezt egyértelműen kimutatta (Morris 1962). Az ember igyekszik a különféle nem tárgyi jelenségeket is tárgyiasítani (képzőművészetek, vallások). Ez lehet a tárgyi szimbólumok kifejlődésének alapja. Ugyancsak ez lehet az alapja annak az egyébként feltűnő jelenségnek, hogy amikor az eszközök, tárgyak variabilitása megnövekszik (40-50 ezer évvel ezelőtt), elsősorban a szimbolikus tartalmat hordozó eszközök, ékszerek, kultikus tárgyak stb. szaporodnak el (Clark 1970). Clark szerint szinte alig volt olyan tárgy, amelyet bizonyos fajta szimbolikus jelentés nélkül használt volna az ember. A szimbolikus tárgyak közös funkciója az, hogy szabályozza és megfelelő csatornákba terelje a szociális viselkedést. Ez a fejlődés kezdeti szakaszában olyan módon jött létre, hogy a tárgy jelenléte, primér neurofiziológiai hatásán keresztül segít megőrizni, továbbadni egy –egy, a szociális kapcsolatokban kifejeződő ideát.
A nyelv és a tárgykészítés ideái.
A használt nyelv is egyfajta kulturális idearendszer, a nyelv kifejlődésének tehát egy valódi evolúciós folyamat jegyeit kell mutatnia. A tárgykészítéssel, felhasználással kapcsolatos ideastruktúrákra ez ugyancsak vonatkozik. Az utóbbi évek talán legnagyobb hatású antropológiai koncepciója az a hipotézis, amely szerint meghatározott összefüggés van az ember eszközhasználata, eszközkészítése és a nyelvhasználat között (Hewes 1971). Az eszközkészítésben megnyilvánuló „kreatív intelligencia” ideája már Bergsonnál megjelenik (Bergson 1902), de csak az utóbbi években ismerték fel a grammatikai szabályok és az eszközkészítés nagyfokú izomorfizmusát (Montagu 1976). Isaac két lényeges összetevőjét emeli ki a különböző eszközkészítő tevékenységek kezdeti evolúciós fázisának: az egyik a differenciálódás, az a mérték, ami szerint a különböző formák elkülönülnek a szerszámkészítő mentális elképzeléseiben, a másik egy szabályozórendszer, amelynek alapján az alkotó a formák rendszerezett együttesét, a tárgyat elkészíti. Mindkettő kialakulását egy mentális „templát” (a neurális evolúció során keletkezett koncepció) teszi lehetővé. Az első készített tárgyak mintegy 2,5-3 millió évvel ezelőtt jelentek meg Afrikában. Ezeken még alig-alig látható a tervezés, a „design”. Közel egymillió évig alig változnak ezek az eszközök, formáikat inkább a természetes anyagok adottságai szabják meg, mint a készítő elképzelései. Körülbelül másfélmillió évvel ezelőtt jelenik meg a szimmetria, ez az első kétségbevonhatatlan kulturális idea (Isaac 1976). Az első szimbolikus tárgyak, amelyek nem közvetlenül praktikus célokat szolgáltak, csak 30-50 000 évvel ezelőtt tűnnek fel (Vértes 1964, Marshak 1976). E két utolsó periódus közé, tehát mintegy másfélmillió éves periódusra kell a nyelv kialakulását helyeznünk, ha elfogadjuk azt, hogy a tárgykészítés fejlődése pontosan tükrözi a nyelvi ideák fejlődését is.
Tényleg, azt a részt nem is néztem. Őszintén szólva fogalmam sincs róla, hogy él-e vagy sem. Annyi volt csak a célom, hogy felhívjam a figyelmedet arra, hogy semmilyen nyelvészi képzettsége nem volt. Magyarul kontár.
Egy apró bizonytalanság motoszkál bennem ezzel kapcsolatban.
Varga Géza valószínűleg téved, amikor az esztendő és a tengely szóban Ten nevét véli fölfedezni.
A Cz.-F. szótár szerint ezen szavakban a ten rag forgást jelent.
Az Isten és Ten szavakban viszont kiterjedésről, terjeszkedésről, teremtésről van szó, habár Isten maga a világ tengelye is.
Egyszóval a tengely és esztendő szavakban a „go” gyök (görbedést jelent) változatáról beszélhetünk mert ezek forgást jelentő szavak, de az Isten és Ten, (mint tevő lény) szavunkban viszont a „ta” távolodást, terjeszkedést jelentő gyök szerepel.
A zavar az azonos alakú gyök miatt van, de a forgás és kiterjedés képzete mégsem ugyan az.
Cz.-F.
~TEN
különös rag ez-ten szóban, mely a régies ezten nap (néha: ezten ez nap), különösebben ezten vasárnap, és az általános esztendő (= ezten idő) szókban fordúl elé. "Meg hattam volt az én emberimneh, hogy k(egyelme)det Biró uram, mind az egész tanácsval elhívjonak az én menyeközőmre.... Az (menyeköző) napja ez jövendő kedhez eztennap" (Régi M. Nyelvemlékek II. K. 103. l.), azaz keddhez egy hétre, t. i. a napok folyása addiglan, míg ismét a nevezett nap (kedd) fordul elé; tehát ,ezten nap' v. ,ezten ez nap' am. eztől ez nap, bővebben: eztől fogva (ettől kezdve) ez nap; vagyis a ten am. től, s teljesen egyezik a török-tatár ten v. den raggal. A föntebbihez hasonló mondatok a régieknél: "Ezten vasárnapra kegyelmed küldjön egh (egy) kocsit." (Levél 1555-ből. Szalay Ág. 400. m. l. 153. lapon). "Megh hagyom, hogy Bereghszászba vigyék ezten napra" (1556-ból. U. o. 197. l.). "Ez levél láthván, ezthen vasárnapra thi enghemet megh keressetök" (U. o. 321. l.).
TENY és TEN
elvont elavult gyökök, melyekből két rendbeli szócsalád származott. 1) Valamely szélesen elterjedő, vagy terjedékeny tárgyra vonatkoznak: tenger, nagy kiterjedésü víztömeg, és átv. ért. sokaság (de ez némelyek szerint am. temger, tömger); tenyér (de amely ismét mások szerént: terény) a kinyitott kéznek lapja; kétségtelenül ide tartozik: tenyészik, azaz a növényi vagy állati egyén ivadékok, sarjak által terjed, szaporodik, sokasodik. Szélesb ért. rokona azon te v. té, mely térbeli széledésre, távolodásra, ideoda irányzásra vonatkozik a tétova, tébolyog, tékozol, tévelyeg, tép, tér származékokban. A fennemlített gyök- és családszókban rendesen nyilt e hangzik. 2) Az állati vagy növényi életnek növésben elmaradt, épen nem gyarapodó állapotát jelentik: teng, tenget, tengődik. Rokon hangváltozattal alapfogalomban egyeznek vele: seny, honnan senyv, senyved, vagyis teste romlik, öszvemegy, soványodik; sin, honnan sindik, sindevész, sinynyed, lassankint fogy, vész, soványodik, növésben elmarad; csin, melyből csingér, sovány, száraz, aszott testü; csünik, a növésben késik, megfogy, elmecsevész. Ezekben alaphangzó részint a vékony i, részint ennek legközelebbi változata az élesebb ejtésü ě. Egészen, azaz mindkét értelemben egyezik a hindu származéku nyelvekbeli tan, ten gyökkel, ú. m. a szanszkrit tan gyökből ered: tanvat, am. terjedő és tanus vékony, gyönge; hasonlók a latin tendo és tenuis, görög teinw, tanww és tanaoV, német: dehnen és dünn stb. V. ö. TENYÉR és TENYÉSZIK.
