Már hogy a fenébe ne kellene: tetejezni, hónaljhajtásokat kitörni, fürtöket igazgatni, hogy ne gabalyodjanak egymásba, ha van hajnali harmat, akkor pedig bizony permetezni is, pláne keserüsóval a magnéziumhiány ellen, ill. hamarosan fürtzáródás, ilyenkor lehet botritisz ellen védekezni és uztoljára felszívódó szerekkel védekezni.
A felszívódó szerek mellé mindig ajánlott a kontakt is (kivéve ha érzékeny a növény a kénre pl. othello)
Kis udvarokon nem úgy mozog a levegő mint a mezőn/domboldalont vagyis az ideális állapot a gombák szaporodására sokkal hamarabb kialakul ezért a fajta választás illetve zöldmunka hatványozottan fontos.
Hajnalban, permetezés előtt a semmiből jött 25 másodperces zuhi, kaptam szivárványt és mire átértem a szőlőhöz (500 m) addigra elpárolgott a levélről minden csepp.
Pár éve próbálnám "megfejteni" a képen látható szőlőt de eddig lerágták a vadak most úgy néz ki megmaradt egy pár tőke.
A mustot felhevítem egy nagy fazékban, majd hagyom ülepedni. A letisztult (üledékmentes) mustot újra felforrósítom, üvegbe teszem, majd szárazdunsztba. Így kicsit koncentráltabb az íz, de lehet hígítani, ha szükséges.
Ez sem rossz ötlet, csak viszonylag nagy mennyiséget szeretnék elrakni, 50-60 litert és nem merek vele kockáztatni. Ha nem lesz jó, akkor az egész nem lesz jó :) Azért köszi a tippet. Végülis akár sütőben is hőkezelhető a cucc, az iparban sem csinálnak vele mást.
22020 augusztusában lejárt a felhasználási engedélye, úgyhogy egyrészt nem tárolhatod, másrészt pláne nem használhatod fel, ráadásul I. kategóriás volt, azaz kizárólag zöldkönyvvel rendelkezök, növényorvossal leszerzödve, növényorvos receptjere vásárolhatták és használhatták fel.
Ha nem csak a baginbox játszik, én üvegben szoktam eltenni. Ülepítem, ha épp van rá lehetőségem, hűtve, majd a palackokat befőzőautomatával hőkezelem. Kidob az üveg aljára még valamennyi szedimentet, így fogyasztás előtt én lefejtem róla. Azért van egy kis mellékíze a hőkezelés miatt, de ez nem ipari, professzionális...
Rakott már el valaki mustot hőkezelve bag in box zsákban? Nekem volt ismerősöm, aki készített ilyent, az a szőlőt vitte el feldolgoztatni. Én arra gondoltam, hogy szüretkor kimérnék x mennyiséget a mustból és elvinném a feldolgozóba. De ott vajon szűrnek? Van értelme bezacskózva elrakni mustot?
Vagy esetleg tudtok más módszert a tartósításra? Vegyi anyagokat nem szeretnék...
Tegnap vettem egy csapadekmerot, mert a régi tönkrement. Nem az eső áztatta szét, hanem a nap égette el. Felénk iszonyat szárazság van. Sül minden. Adja az ég hogy bejöjjön a jóslatod.