2017. 09. 06. A topik olvasóinak a figyelmébe:
Az öngyilkosságra való buzdítás büntetőjogi kategória. Amennyiben ilyet látunk, az elkövető számíthat az összes nickje nyom nélküli eltakarítására, és arra, hogy a megfelelő hatóságok megkapják az intézkedéshez szükséges adatokat.
Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot! Kérjük, olvassa el ezt az oldalt: http://www.ongyilkossagmegelozes.hu/ongyilkossagi-gondolataim-vannak.html
"Mindazonáltal az állatok gonoszságával kapcsolatban Zoathan leírta, amit én is gondolok erről. Az állatok se nem gonoszak, se nem kegyetlenek. Alacsonyabb rendű tudatformával rendelkeznek, bár én inkább úgy mondanám, másmilyennel, mint az ember, sok szempontból azonban közelebb állnak még a "közös gyökereinkhez", egy jó értelemben vett ösztönösség szintjén, és gyanítom, eszük ágában nincs gyűlölni vagy kegyetlennek minősíteni biológiai létformájukból fakadó táplálkozási szükségből őket elfogyasztó állat- vagy ember"társukat"."
Ezzel tökéletesen egyetértek.
"Schopenhauer gondolatai és hitei Schopenhauerről szólnak. Mert ugye nem tekintjük őt, vagy bármely filozófust mindent-tudónak és mindent-ismerőnek?"
Én csak egyes szám első személyben tudok beszámolni erről. Ami pedig engem illet, úgy ítélem meg (sőt, ez itt eufemizmus: tehát meggyőződésem), hogy ő azon alig tucatnyi (!) nyugati gondolkodók egyike, akik a legközelebb jártak ahhoz a végső igazsághoz, amiről korábban beszélgettünk itt. Schopenhauer ui. nemcsak zseniálisan briliáns elme volt, de bölcs is, ami ritkán jár kéz a kézben együtt. (A keleti világot ezügyben vegyük külön, mert szerintem ott sokkal több a bölcs ember - a buddhistákra célzok -, akik mindig is közelebb lehetettek ehhez az igazsághoz, de vállalom, hogy ez egy előítélet.)
Schopenhauer nyilván sehol nem állította és még csak nem is érzékeltette, hogy ő mindentudó volna. Erről szó sincs. (Önmaga paródiájává válna az, aki ilyen állítást tenne és ezzel abszolút hiteltelenné, komolytalanná tenné önmagát és tanításait.) De olvasván a műveit, az embernek az az érzése lehet, hogy épp eleget tud, sőt, talán túl sokat is...
Valószínűleg félreértettél: az általam írt "animális vonások, ösztönszerű, alacsonyabb rendű attribútumok" nem etikai értékítéletek a részemről, pusztán megállapítások.
Igen, lehetséges, magam sem voltam biztos benne, jól értem-e, amit írtál.
Mindazonáltal az állatok gonoszságával kapcsolatban Zoathan leírta, amit én is gondolok erről. Az állatok se nem gonoszak, se nem kegyetlenek. Alacsonyabb rendű tudatformával rendelkeznek, bár én inkább úgy mondanám, másmilyennel, mint az ember, sok szempontból azonban közelebb állnak még a "közös gyökereinkhez", egy jó értelemben vett ösztönösség szintjén, és gyanítom, eszük ágában nincs gyűlölni vagy kegyetlennek minősíteni biológiai létformájukból fakadó táplálkozási szükségből őket elfogyasztó állat- vagy ember"társukat".
ez egy szép, romantikus gondolat, de alapvetően Rólad szól.
Lehet. Akkor viszont Schopenhauer gondolatai és hitei Schopenhauerről szólnak. Mert ugye nem tekintjük őt, vagy bármely filozófust mindent-tudónak és mindent-ismerőnek?
Ha nincs gonosz, akkor jó sincs, pedig szerintem mind a kettő létezik.
Talán avval tudnám legjobban kifejezni, amit erről gondolok, ha az általad is időnként emlegetett "szintek"-re képezem le a dolgot.
Van egy szint, a dualitás világa, amiben "általában" működünk, gondolkodunk, észlelünk, tapasztalunk (és hitem szerint - tanulunk).
Ezen a szinten érvényesnek tűnhet ez a megállapítás.
Van egy ezen túlmutató, vagy ha úgy tetszik, mélyebb szint, legbelsőbb lényeg - ha ez a kifejezés közelebb visz ahhoz, amit mondani szeretnék -, ahol nem feltétlenül igaz ez az állítás, ill. kívül esik a dualitás világán. Ha a fenti gondolatodat, hitedet mindenre érvényesnek tekinted, az is meggyőződésed kell legyen, hogy az a belső, valami - számunkra nem tudatos - mély részünk, aminek a segítségében hiszel mondjuk az álmokon keresztül való iránymutatásban, az is lehet gonosz. Márpedig ezt nem gondolhatod komolyan:)
Hányszor van, hogy gyerekek gonoszak egymással, vagy állatokkal különösebb ok nélkül, élvezik a gonoszságot.
Ezt az érvet csak akkor tudnám elfogadni, ha te magad tapasztaltál magadon olyat, hogy ok nélkül, élvezetből viselkedsz gonoszul, és ezt is csak akkor, ha megfelelő tudatossággal és rálátással bírsz saját cselekedeteid motivációira, illetve, ha képességed van arra, hogy beleláss mások belső gondolataiba és motivációiba, mindenre kiterjedően.;)
Vagy ilyenkor az igazságtól félek, hogy milyen vagyok?
Első körben talán - de ha még tovább mész, szerintem ismét kilyukadunk a "megfelelőnek kell lennem" szindrómánál - nem mellesleg összekeverve a megfelelőséget a jósággal.
egy félálomban lévő, nem felnőtt ember víziója, amely nem a valóságot képezi le a maga nyerseségében.
Úgy gondolom amíg haragban voltam a világgal, magammal addig gyerek voltam, nem voltam egész, kerek, meghasonlottság volt bennem. Amióta kerekebbnek érzem magam azóta érzem így, határozottan úgy érzem felnőttem.Tisztában vagyok a valósággal, nincsenek illúzióim, szeretni az életet, embereket, világot nem azonos rózsaszín felhőbe lebegéssel. Szerintem azért beszélsz folyton meghasonlottságról mert Te hasonlottál meg magaddal, félre ne értsd nem rosszból mondom.
De ismétlem: nem állítom, hogy igazi lényegünk gonosz lenne
Ok.
Nem jobb és nem rosszabb, mint a tigris dzsungelbeli vérengzése.
Bevallóm nem vagyok biztos ebben, sőt. A tigris akkor öl ha éhes, védi a területét, ilyesmi. Az ember mindenféle elvi, ideológiai meggondolásból, akár puszta szórakozásból. Az állatokat végülis nem lehet gonosznak tekinteni csak az embert.
Az emberi világban viszont maximálisan a homo homini lupus (ember embernek farkasa) elv érvényesül, tehát pusztán az emberi létezésre leszűkítve az ember alapvetően elrontott, tökéletlen, gonosz lény.
Ez a te szubjektív igazságod, adott szemszögből igaz de nem a teljes igazság az emberről, nagyon sok értékes és szép emberi dolog van. Te ezt akarod látni valamiért, azért látod így, nem azért mert így van! Ez a te proekciód az emberiségről ami a lelkivilágod tükrözi.
...a többié indifferens. És az sem számít különösebben, hogy én mit gondolok magamról.
Nem hiszem.:)
Ó, pedig dehogynem! Az ember nagyon is hipokrita, álszent lény,
Igaz de ha abszolút gonoszak lennénk nem jelenne meg az igény, hogy jónak mutassuk magunk. De megegyeztünk, hogy igazi lényegünk nem gonosz.
Szerintem nincsen jó és rossz része az énünknek.
Szerintem van de nem akarok bele menni.
Ez nagyon szép, romantikus gondolat, de nem több emberi projekciónál.
Nekem így jó, ezt érzem, élem meg, nem csak gondolom. Nem nagyobb illuzió mint bármelyik szubjektív igazság. Úgy érzem eljutottam idáig és jól érzem magam ezzel.
Jó embernek pedig nem azért éri meg lenni, mert később valamiféle túlvilági ellenszolgáltatás jár földi cselekedeteinkért
Nem azért. De azért ez egy kicsit kisarkított nézet. Nem hiszem, hogy bármelyik keresztény ezt komolyan így gondolná.
"Az állatokat én szintén a természet részeihez sorolom"
Valószínűleg félreértettél: az általam írt "animális vonások, ösztönszerű, alacsonyabb rendű attribútumok" nem etikai értékítéletek a részemről, pusztán megállapítások. Épp a következő mondatban írtam, hogy mindaz, amit jónak-rossznak tartunk, emberi projekció és konvenció.
"A természet amorálisnak ítélését valahogy nem tudom elfogadni abban az értelemben, hogy "semmilyen", egyrészt alapvetően és eredendően jónak gondolom, melyből születtünk, mely jónak részei vagyunk, következésképp ott van mindannyiunkban."
Ezügyben hasonlót gondolsz, mint Zoathan, de Neked is csak azt tudom mondani: ez egy szép, romantikus gondolat, de alapvetően Rólad szól. A természetet - és benne az embereket - eredendően jónak tartani egy emberiséggel egyidős antropológiai igény, egy félálomban lévő, nem felnőtt ember víziója, amely nem a valóságot képezi le a maga nyerseségében. Hogy mi a nyers valóság? Sokan leírták már, de ezügyben hadd ajánljam Arthur Schopenhauer: Szerelem, Élet, Halál c. könyvét, különös tekintettel az "Élet semmiségéről és gyötrelméről" c. fejezetét.
"Bár némi önellentmondás, de a természetnek bármiféle megítélése (amorális), szintén emberi projekció lehet csupán, annak mélyebb ismerete és értése híján."
Evvel egyetértek, viszont párhuzamosan tartsuk fenn annak a lehetőségét is, hogy aki bír mélyebb ismerettel és megértéssel, helyesen ítélhesse meg a világot, természetet maga körül.
A szónak nem pejoratív értelmében ez egoizmus, igen, ha úgy tetszik az élő individuum "természetes önzése". Mert minden lény "élethez való akarat" és mint ilyen, szükségszerűen önző létének fenntartásában (amelybe beletartozik az is, hogy életét más életek árán képes csak fenntartani).
Szerintem nagyon is létezik bűn, léteznek bűnök, nem szeretném teljesen relativizálni a gonoszságot. A legtöbb bűn mögött prózai okok vannak (pl. ha valaki nem beszámítható, patologikusan sérült stb.), de léteznek bűnök, amire egész egyszerűen nincsen magyarázat. Semmilyen se. Mondjuk úgy, általánosan és nagyon leegyszerűsítve, hogy a l'art pour l'art gonosztevés = bűn képletét vallom.
"Én inkább azt kérdezném: az öngyilkosság bátorság vagy gyávaság?"
Élt itt az indexen egy hurráoptimista nick, őt idézném:
"Valahogy nem tudom elképzelni, hogy eleve negatív tulajdonságokkal szülessenek a csecsemők."
Én sem állítottam ilyesmit. De azt igen, hogy az ember tökéletlen/befejezetlen lény, és pusztán azáltal, hogy az emberi világban lényegesen több a rossz, mint a jó, ez önmagában is azt bizonyítja, hogy az ember a jelenlegi formájában a természet tévedése. És amikor azt mondom, több, az egyszerre mennyiségi és minőségi kérdés. A csecsemőben is ott van potenciálisan minden emberi gonoszság, romlottság, ahogyan a jóság vagy akár a szentség lehetősége is (természetesen egy csecsemő eleve nem is tud sem jó sem gonosz lenni).
"Ez azt jelentené, hogy csak azokból a gyerekekből lesznek rendes emberek, akikből szabályosan "kinevelik" a gonoszságot..."
Én, aki különben a genetika és a hozott hajlamok elsőbbségét vallom, itt nagyon erősen hangsúlyoznám a szocializációt, a nevelés, a környezet erejét. És itt nem is a konkrét, tevőleges nevelésről beszélek (hiszen a gonoszságot nem lehet "kinevelni" valakiből, ahogyan a "jóvá" nevelés sem működhet tartósan), de a gyerek- és kamaszkorban átélt környezeti hatások (beleértve a műalkotások impulzusait, krízisekek, traumákat, egyszóval külső hatások) ereje meghatározó.
Az indián gondolata valóban bölcs, de főleg hangzatos. Én némileg korrigálnám: nem kizárólag az embertől függ, hogy a jó vagy a rossz oldalát látja-e el táplálékkal. Nemcsak mert mint írtam, nincsen jó és rossz oldal (csak tudatlanság van), hanem mert az ember nem diszponálhat önmaga felett teljes mértékben. Sőt, nagyon is korlátozott ez a "hatalom". Ott van máris az ösztönszféra, a maslow-i piramis legalja: nem várható el, hogy az emberiség többsége csak úgy negligálja ezeket. Mert ne felejtsük el: ott, ahol szükség, ínség, fizikai harc van, ahol alapvető emberi igények nincsenek kielégítve (minden demagógia nélkül a világ populációinak jelentős részéről beszélünk!), ott nagyon nehéz elfogulatlanul mérlegelni és dönteni bölcs indiánként jó és rossz között... Főleg akkor, ha a jó és rossz közötti választás abban a dilemmában merül fel, miszerint jó = önfeláldozás, halál, rossz = túlélés.
Egy indián férfi így fogalmazta meg belső küzdelmeit: "Két kutya él bennem. Az egyik hitvány és gonosz, a másik jó. A gonosz folyton a jó ellen harcol."
Szeretem az ilyen idézeteket, nekem azt bizonyítja, hogy az emberi lélek univerzális, mert egy másik kultúrából származó emberben is ugyanaz a kettősség van.
"Ha az igazi lényegem gonosz és gonoszat cselekszem, hogy kerülhetek konfliktusba a lelkiismeretemmel?"
Úgy, hogy ha nem a 2%-nyi pszichopata törpe minoritásba tartozom, akkor a lelkiismeretem hangja bennem az "etikai jónak" a hangja. De ismétlem: nem állítom, hogy igazi lényegünk gonosz lenne - természeti aspektusból. Nem jobb és nem rosszabb, mint a tigris dzsungelbeli vérengzése. Az emberi világban viszont maximálisan a homo homini lupus (ember embernek farkasa) elv érvényesül, tehát pusztán az emberi létezésre leszűkítve az ember alapvetően elrontott, tökéletlen, gonosz lény.
"Szvsz, a legtöbb ember azt gondolja magáról, hogy ő alapvetően jó, még ha vannak is hibái.
Te is így gondolod magadról?"
Én nem gondolok magamról semmi különöset. Ezügyben számomra alig tucat ember véleménye mérvadó, a többié indifferens. És az sem számít különösebben, hogy én mit gondolok magamról. A lelkiismeretem szavára viszont mindig hegyes fülekkel figyelek, ez minden.
"Szerintem ha alapvetően rosszak lennénk(mindenki), nem lenne elvárása a "nézőknek", hogy jónak lássanak és mi se akarnánk úgy tenni mind ha azok lennénk."
Ó, pedig dehogynem! Az ember nagyon is hipokrita, álszent lény, szüksége van színházra és színdarabra. Gondoljunk csak például a viktoriánus kor összes léleknyomorító és ostoba, prűd álszentségére. Egy hamis, kirakat-korszak hamis "jó"-mintája uralkodott akkor, amely minta később természetszerűleg dőlt meg.
"Én is úgy gondolom, hogy jó és rossz is jelen van bennünk."
Szerintem nincsen jó és rossz része az énünknek. Ez szerintem egy téves - a középkorig visszavezethető - hagyomány. Régi, megkövesedett dogma. Tökéletesen egyetértek enteomival: én is "Azt gondolom, nincs olyan, hogy "bennünk élő gonosz" - bár azt a jó öreg vallási dogmák jól belesúlykolták az agyakba. Félelem van, ismerethiány, és zűrzavar a fejekben."
"Úgy gondolom az ember létezése, azon belül is az "emberi" érzés az ami, az univerzum végső értelme, ha csak nincs rajtunk kivül is értelem az univerzumba."
Ez nagyon szép, romantikus gondolat, de nem több emberi projekciónál. Nem értek vele egyet, de kétségtelenül szép gondolat.
"Nem tudom, hogy minden szenvedésre jut-e egy öröm de szerintem csodálatos a világ, és megéri és jó embernek lenni. Talán a legjobb dolog."
A világot én egy színes, megkapó rémálomnak tartom (bizonyos értelemben tagadhatatlanul csodálatosnak is, de semmiképp sem olyasminek, amely valamiféle "isteni vágyálom" tárgya lehetne), amely végtelen idő óta, végtelen ideig pörög, akár egy tarka búgócsiga. Az is beleszédül, aki kívülről látja, de még inkább az, aki része ennek a kozmikus búgócsigának. Jó embernek pedig nem azért éri meg lenni, mert később valamiféle túlvilági ellenszolgáltatás jár földi cselekedeteinkért (ez merő számítás lenne, márpedig a monoteista vallások mind-mind erre a számításra szólítanak fel, ami nonszensz), hanem mert a tudatos, (ön)reflexív és ezért felelősséggel élő ember ideáljához leginkább az áll közelebb, aki nem árt másoknak - embernek, állatnak, növénynek, a világnak. De említhetném itt Kantot is és a kategorikus imperatívuszt is. A jóra való törekvés morális kötelességünk is. Még akkor is, ha mindemellett az ember többek között a meghasonlottsága miatt a legszerencsétlenebb lény is a földön és természetesen tökéletesen soha nem megvalósítható.
Ui: bocs, de az "ez miatt" nagyon zavaró, abszolút magyartalan, még ha mostanában divatos is. Helyesen: emiatt.
"Úgy tűnik nekem, nem a tudatos elméből származik."
A lelkünk mélyéről ered. Jung is leír olyan eseteket, ahol az ego nem hajlandó tudomást venni a "bűnéről" de a tudattalan (az álmokon keresztül) tudatja(?), hogy "nem jó ez így", a tudat kezdetben ellenáll, csak ezután azonosul vele!
"Mert szerintem nem csak az önigazolásnak az alapja valamilyen félelem, magának a "gonosz" tettnek is,"
Hogy minden önigazolás alapja a félelem lenne, azon még nem gondolkoztam de lehet.Csak egy hirtelen ötlet. Ha egyszerűen lusta vagyok a lustaságom köré szőhetek egy egész életfilozófiát mint hogy kimondjam: lusta vagyok! Vagy ilyenkor az igazságtól félek, hogy milyen vagyok? Lehetséges.
Szerintem a "gonosz"-nak van még egy alapja, a gonosz maga. Amikor az ehhez hasonló szó képekkel élek, azt nem feltétlen úgy értem, hogy ezt valami túlvilági lényként kell érteni, lehet csupán az emberi természet egy furcsasága. Inkább nyitva hagynám a dolgot mindenkinek a hitte szerint de szerintem igenis van gonoszság ok nélkül. De azzal egyet értek, hogy a legtöbb rosszat valójában a tudatosság hiánya okozza.
Ha nincs gonosz, akkor jó sincs, pedig szerintem mind a kettő létezik. Talán egy filozófiai kérdés, hogy valóban létezik-e jó és gonosz, vagy mesterséges fogalmak-e? Hányszor van, hogy gyerekek gonoszak egymással, vagy állatokkal különösebb ok nélkül, élvezik a gonoszságot. Persze felnőttek se különbek, legfeljebb képmutatóbbak.
"Szóval, én azt kérdezném, bűn a félelem? "
Inkább a gyávaság. Mind félünk néha de nem mind vagyunk képessek szembe nézni a félelmünkel, önmagunkkal.
Természetesen. Az én igazságom azt mondja, hogy 2+2=18, de sokak igazsága szenint 2+2 198 és 263 között van, attól függően hogy mennyi a légnyomás Kistarcsa felett.
Elnézést, egy pár gondolat erejéig csatlakozom én is ehhez a kis kitérőhöz ( és ezt kicsit csak udvariasságból és az általánosan lefektetett alapelvek tiszteletbentartásának szándékával írom, mert azt gondolom, semmilyen témakör nem létezik önmagában, más, adott témakört is meghatározó és befolyásoló kapcsolódó témák és összefüggések kontextusából kiragadva).
A természet erőinek etikai megítélése - amely természetnek ugyanakkor szerves része az ember is! - értelmetlen és emberi projekció csupán.
Minden egyes szóval maximálisan egyetértek, hozzátéve, hogy a természet ismerete, értése nélkül megítélni azt, pláne értelmetlen dolog.
Az emberben meglévő gonoszság, kegyetlenkedés valójában animális vonások, ösztönszerű, alacsonyabb rendű attribútumok. Mindaz, amit az emberek immorálisnak (erkölcstelennek, az erkölccsel ellentétesnek) tartanak, akár a gonoszságnak, kegyetlenségnek bizonyos formáit is - csak emberi mércével azok: a természet nem ismer sem jót, sem rosszat. A természet, az embertől független létező világ teljességgel amorális.
Ha az előző gondolattal egyetértek, akkor viszont itt néhány dologgal nem tudok.
Az állatokat én szintén a természet részeihez sorolom:)
Ha valami része valaminek, nem lehet attól független utóbbi.
A természet amorálisnak ítélését valahogy nem tudom elfogadni abban az értelemben, hogy "semmilyen", egyrészt alapvetően és eredendően jónak gondolom, melyből születtünk, mely jónak részei vagyunk, következésképp ott van mindannyiunkban. Bár némi önellentmondás, de a természetnek bármiféle megítélése (amorális), szintén emberi projekció lehet csupán, annak mélyebb ismerete és értése híján.
És Moon kérdéséhez egy kérdés:
"szerinted az önzés (vagy inkább így írom: életösztön, túlélésre irányuló cselekvési kényszer) "sötét" tulajdonság?"
Ez egy érdekes kérdés, vagyis bennem kérdéseket vet fel ez a kifejezés-kapcsolat, vajon mit értesz ezalatt pontosan?
1. A szándék szerintem soha nem a másoknak való ártás, a szándék valamely cél elérése, melynek a vélt eszköze éppen a "valakinek ártás". A célok pedig alapvetően soha nem rosszak, vagy gonoszak. A cél valami jóra, vagy jobbat akarásra irányul, a cél elérésének választott eszköze az, ami "rossz" lehet. (Amiért ezt gondolom, alább már nagyjából kifejtettem)
2. Ha visszaugrunk a "valakinek ártás" szintjére: És amikor magának árt szándékosan valaki? :)
Mondanám, hogy az a bűn, amikor valaki szándékosan árt másoknak, de én magát azt a szót, hogy "bűn" nem szeretem. Szerintem nincsenek "bűnök". Lehet, hogy ez együgyüség részemről, de azt gondolom, hogy mindennek megvan az oka.
Én inkább azt kérdezném: az öngyilkosság bátorság vagy gyávaság?
Zoathan megfogalmazta, ahogy én is gondolkodok erről...
Valahogy nem tudom elképzelni, hogy eleve negatív tulajdonságokkal szülessenek a csecsemők. Ez azt jelentené, hogy csak azokból a gyerekekből lesznek rendes emberek, akikből szabályosan "kinevelik" a gonoszságot... Petrarcával egyébként én is egyetértek.
Egy indián férfi így fogalmazta meg belső küzdelmeit: "Két kutya él bennem. Az egyik hitvány és gonosz, a másik jó. A gonosz folyton a jó ellen harcol."
Amikor megkérdezték, melyik kutya fog győzni, a férfi így válaszolt: "Amelyiknek többet adok enni".
a többinek okoz lelkiismereti problémát ha bántania kell másokat, ezért aztán kitalálják, hogy gaztetteik jogosak.
Az a bökkenő, hogy a tett pillanatában többnyire nem okoz. Csak utána - jó esetben. És az az érdekes, hogy a bűntudat, lelkiismeretfurdalás önmagában, a megjelenése pillanatában egyáltalán nem tudatos. Úgy tűnik nekem, nem a tudatos elméből származik.
A tudatos elme a további kreálmányokban veszi át a szerepet, félelem a büntetéstől (hit a büntetésben), félelem a szeretet elvesztésétől, kiközösítéstől, elítéléstől, kegyvesztettségtől (hit abban, hogy a szeretet függ valamitől), talán ez a két kérdéskör a leggyakoribb gyökér-félelemforrás. Ezekre a félelmekre épülnek aztán az önigazolás-kényszerek. (Szerintem Hitler is félt. De nagyon.) Mert szerintem nem csak az önigazolásnak az alapja valamilyen félelem, magának a "gonosz" tettnek is, párosulva olyanfajta hittel, ami szerint adott helyzetben csak azon a megcselekedett módon lehet a félelemérzet megszűntetését elérni.
És vissza is kanyarodnék a topiktémához. Az öngyilkos önmaga ellen szegül (legalábbis 1. vagy csak ennek van tudatában, 2. vagy épp ennek nincs tudatában, miközben valaki más ellen szól a cselekedete), de az alap itt is valamilyen félelem. Szóval, én azt kérdezném, bűn a félelem?
Jó volt olvasni az írásodat:) egy kérdéskörrel vitatkoznék kicsit, az erről fentebb vázolt elképzelésem alapján:
Ezért jó ha az ember össze tud barátkozni a gonosz önmagával, sok életerőt kaphat tőle. Szeretnünk kell az ellenségünket, ahogy Jézus tanította.
Azt gondolom, nincs olyan, hogy "bennünk élő gonosz" - bár azt a jó öreg vallási dogmák jól belesúlykolták az agyakba. Félelem van, ismerethiány, és zűrzavar a fejekben. :)
Köszönöm, hogy mégis válaszoltál! Bevallom a te válaszaidra voltam kíváncsi, biztos érdekes a könyv is annak aki szeret ilyesmin filozni, (márpedig én szeretek:).
"Azért, hogy szinkronban legyen saját lelkiismeretével, ne hasadjon meg (belső ok)"
Nézzük a belső okot, tehát nem kell megfelelnem senkinek, csak magamnak! Igaz? Ha az igazi lényegem gonosz és gonoszat cselekszem, hogy kerülhetek konfliktusba a lelkiismeretemmel? Ha gonosz vagyok eredendően, gonoszat cselekszem és kész, szinkronban vagyok magammal! Nem is fog semmi féle lelkiismeret fellázadni ez ellen. Hisz azonos vagyok önmagammal, nincs meghasonlás! De mégis van egy erős belsőigény(akkor is ha senki nem látja), hogy ne tegyek rosszat és ekkor csak saját magamnak akarok megfelelni, nem másnak. Miért akarok jó lenni, jónak gondolni magam? Az emberek egész regényeket képesek kitalálni, hogy igazolják önmaguk előtt, gonosz tetteik.Szerintem a lényegünk jó, ezért nem vagyunk szinkronban magunkkal, ha rosszat teszünk gyengeségből, túlélés kényszere stb,(túlélés kényszerébe sorolom pl. a szakmai féltékenységet és sok mást is), ezért vezet meghasonláshoz.Szvsz, a legtöbb ember azt gondolja magáról, hogy ő alapvetően jó, még ha vannak is hibái.
Te is így gondolod magadról?
Az emberek 2%-a pszichopata, a többinek okoz lelkiismereti problémát ha bántania kell másokat, ezért aztán kitalálják, hogy gaztetteik jogosak. Szerintem egyértelmű, hogy erős igényünk van rá, hogy jók legyünk, az önismeret hiánya az ami megakadályozza és nem az, hogy gonoszak vagyunk.
"Több mindenki is lehet "néző"
Szerintem ha alapvetően rosszak lennénk(mindenki), nem lenne elvárása a "nézőknek", hogy jónak lássanak és mi se akarnánk úgy tenni mind ha azok lennénk. Természetes lenne a gonoszság, mint ahogy a ragadozó se szégyenkezik mert elejti a prédáját, számára teljesen természetes ez a viselkedés.
" Nem tudjuk, hogy Hitler valóban jogosnak érezte-e mindezt. Több mint hatmillió hulla persze látszólag ezt bizonyítja"
Ha bele gondolsz semmi értelme nem volt a gázkamráknak. A háborút még meglehetne logikusan magyarázni(föld szerzés, nyersanyag, stb). De a gázkamrákat? Ez elvi meggyőződés(nem lehet más), elhitte, hogy megszabadítja a "gonosztól" a világot és nem jött rá, hogy a gonosz ő maga. Amikor saját sötétségünket nem vagyunk hajlandoak elismerni akkor másra vetítjük ki, és ő benne akarjuk elpusztítani, Jung ezt nevezte árnyéknak.
Hitler szélsőséges példa, csak azt akartam mondani vele, hogy mind így működünk a magunk szintjén. Érdekes, hogy a Hitlerhez hasonlókat gonosznak tartjuk, ha viszont mi kívánjuk felebarátunknak a gyehenna tűzét fel se merül bennünk, hogy mi is olyanok vagyunk mint ő volt.
"Hitler és Buddha - mindkettő az emberiség szélsőséges példái. "
Amit feljebb írtam szerintem kizárja, hogy abszolút gonoszak lennénk. Én is úgy gondolom, hogy jó és rossz is jelen van bennünk. De nem úgy, hogy valaki olyan mint Hitler, valaki meg Buddha, szerintem egyazon emberen belül meg van egyszerre mind a kettő! Szerintem ilyen ellentmondásos lény az ember. Én önmagam ismeretéből gondolom ezt.Ez miatt a kettősség miatt van bennünk meghasonlottság. Ha képesek vagyunk elfogadni a sötétséget ami bennünk van, akkor feloldódik a meghasonlottság és lesz helyette teljesség. Toleránsabbak leszünk mások árnyékával is.
El kell mesélnem itt valamit: Az egyik barátom, amolyan élettagadó depis típus, egyébként érzékeny, jóindulatú, introvertált. Többször beszélgettem vele ilyesmiről, gyűlölte a Hitlereket, ember és állat kínzókat, végül már mindenkit.
Elmondta két álmát, az egyikben egy vámpír szívta a vérét, miközben tehetelenül feküdt az ágyában, a másikban a sátán rabolta el a lelkét, miközben mozdulatlanul feküdt a földön.
Barátom árnyék személyisége teljesen elszívta minden élet energiáját, minél inkább tagadta, az annál erősebb lett, ő meg gyengébb, ezért volt enervált, minden gonoszat ami benne volt másra vetített ki, és makacsul elhárította, hogy lenne benne gonoszság. "Nem, nem, csak a gonoszakat nyírná ki."Szerencsére végül sikerült logikus érveléssel ráébresztenem a benne lévő gonoszra.
Ezért jó ha az ember össze tud barátkozni a gonosz önmagával, sok életerőt kaphat tőle. Szeretnünk kell az ellenségünket, ahogy Jézus tanította.
Elnézést a kis kitérőért!
"amelynek nemléte számomra kívánatosabb volna a létezésénél"
Úgy gondolom az ember létezése, azon belül is az "emberi" érzés az ami, az univerzum végső értelme, ha csak nincs rajtunk kivül is értelem az univerzumba. És ebbe nincs semmi arrogancia.Nem tudom, hogy minden szenvedésre jut-e egy öröm de szerintem csodálatos a világ, és megéri és jó embernek lenni. Talán a legjobb dolog.
Ha erről van szó, elgondolkodtató teóriákkal állunk szembe, csak sajnos nem ilyen egyszerű a kérdés, sem a válaszok, mert szerintem ehhez mélyebb és nagyobb ismeret kellene, de így a felszínt se érinti...!
