Namost kettő koncepció van komkrétan, egy igényes meg egy (úgymond) igénytelen, mondanom sem kell, az utóbbival szimpatizálnék inkább, mondjuk vannak átfedések... az igényesben lennének ilyen fontosabb filmek, szal ennek ilyen hiáynpótlás lenne a küldetése, ha nevezhetjük küldetésnek a dolgot, az úgymond igénytelenben pedig ez egy fokkal bizarrabb filmek lennének, ennek a sorozatnak a küldetése elsősorban tudat-stimulálás lenne, szal egyfajta trip.
cornél, kéne vmi konkrét terv filmklub ügyben, olyan mint koncepció, Kaputy ajánlott is párat meg hány filmről lenne szó és mekkora közönségnek. Addig semmit nem tudnak mondani (Bp. film)
Bevallom drága Vadi, hogy nem olyan rég küldtem neked egy mélt, iszonyú nagy dilemmák után vettem a bátorságot, körmömet lerágtam, hogy jaj, nem vagyok-e tolakodó meg minden, nem ásom-e el magamat örökre, s mindezek után végül megírtam azt a rohadt mélt, és még se semmi.
Demonia: közel van, kurva jó filmek vannak kölcsönzésre, kevés eladó film van, azok is kurva drágán, újságok alig, de kurva jó hangulata van, a dedikált Barbara Steele stb képekre gondolok például, meg a kőbuta metál zenére, ami remekül passzol a borítókhoz meg a csávó ábrázatához,
Ami messze van (MandraGore?): messze van, kurva jó filmek vannak kölcsönzésre, még kevesebb eladó film van, de szintén drágán, mint állat, sok fasza újság van, régiek is! nulla hangulata van, semmi kőbuta matál, tök világos is van, és egy (nem túl jó) képregénybolttal van egybe,
nemtom, miért sux a Demonia, talán mert az eladó képtelen az artikulált beszédre és úgy néz ki, mint Beavis és Butthead sísapkában, vagy mert kevés kazettát lehet megvenni, vagy mert a borítók százszor átfénymásol papírcetlik, vagy mert halál illegális az egész hely,
más okot nem tudnék elképzelni, mivel a filmválasztéka egyszerűen lenyűgöző, és én most a legális hazai tékák (Odeon, James Dean)kínálatához viszonyítok, ezt nem szabad elfeledni, nem pedig a Soho kiváltságos horrorbarlangjaihoz:-(
az meg, hogy mi van benn ezer éve a honban, elég relatív, említhetném például az Ebola vírust, állítólag van belőle egy kémcsőnyi a szegedi orvosi egyetem járványtani laboratóriumában, egy ezerszer lezárt páncélszekrényben, amihez néhány kiváltságos kutató néha hozzáférhet, ilyenkor megnézegetik mikroszkóp alatt, kiverik a farkukat közben, büszkén elörvendeznek azon, milyen ritka vírusra is fröccsent épp a magjuk, aztán hazamennek boldog mosollyal arcukon, de ettől még én igencsak meglepődnék, ha mégis elkapnám valahogy...
szóval hagyjuk az ilyen szőröstökű sznobdumát szerintem a víz alatt száradni
Mandragore sucks, mer tök messze van, plusz szarabbul nez ki, nem tudom, egyre gondolunk-e különben, de én két boltot ismerek, az egyik a Demonia, a másik meg, ami messze van.
ÖT FILM, AMELYET A LEGFÁJÓBB SZÍVVEL HAGYTAM A POLCON ROHADNI MEGFELELŐ ANYAGI KERET HÍJÁN A BÉCSI DEMONIA TÉKÁBAN:
1. Miike Takashi: Fudoh
2. Russ Meyer: Faster Pussycat Kill, Kill!
3. Sam Peckinpah: Iron Cross (134 perces vágatlan)
4. Kurosawa Kyoshi: Cure
5. valami blaxploitation film 76-ból, Isaac Hayes egyetlen főszerepe, Trucker Jones vagy mi a címe, már nem emlékszem...
A két filmnél még közös Lüke Besszon is, de egy név nem elég koncepció, pláne egy Jovánovics, mer' az kevés, vmi tágabb fogalom kell, a két filmből pl. ki lehet hozni a következőket:
Európai szuperfilmek, avagy válasz Hollywoodnak - 1.
Modell mint színésznő - 2.
Vallás celluloidon, avagy világmegmentés múltban, jelenben, jövőben - 3.
Javasolnám közös nevezőnek Milla Jovánovicsot. És már előtte kiválaszthatnánk az Ötödik elemet, meg a Jeanne d'Arc-ot, aztán én szúrnák be ide egy képet róla, ez alapján kialakítanánk a koncepciót, és megtalálnak a már előbb kiválasztott filmeket, és megnéznénk őket közösen. Na?
A filmklubot elnevezhetnénk getom filmklubnak, mert kell egy húzónév, vad megszerezné a filmeket, cornelius meg cserélgethetné a tekercseket a vetítés alatt. Na? Szerintem ez így abszolút életképes lenne és működne is.
Szerintem ezt a koncepció dolgot vhogy úgy kellene megoldani, hogy kitalálunk három filmet, amit mindenképpen le szeretnénk vetíteni, aztán megkeressük a közös nevezőt, az alapján kreálunk egy koncepciót, és szépen találunk hozzá filmeket. EZ az EGYETLEN járható út!