A század elején Alfréd Wegener, aki egyébként úgy tudom meteorológus volt, fejébe vette, hogy a kontinensek vándorolnak. Feltűnt neki az óceán két partjának jó közelítéssel való összeilleszthetősége.
Amikor a kontinensvándorlás okait kutatta, rájött, hogy az Atlanti-óceán közepén elterülő Atlanti hátság nyomvonalában izzó anyag áramlik fel a Föld mélyéből az óceáni aljzatra. Voltaképpen ebből épül az egész hátság.
Az anyagáramlás lehet egy olyan feszítő erő, amely a lemezeket eltolja egymástól.
Amikor a szkeptikusok meggyőzésére került a sor, egy érzékeny magnetométerrel felszerelt hajóval ekezdte szántani az óceánt keresztbe-kasul.
Arra számított, hogy mivel az olvadt kőzet megszilárdulás közben megőrzi a környezetének mágneses erővonal térképét, a pólusváltozások (amikről már akkor tudtak)az óceán aljzatának mágneses térképén nyomot hagytak.
Igy is volt.
Az Atlanti hátságra szimetrikus, és azzal párhuzamos rajzolatú, szabályos távolságonként változó, ellentétes polaritású sávokat tudott feltérképezni.
Az évmilliók folyamán előbukkanó olvadt magma, mindíg az aktuális polaritásképet rögzítette megszilárduláskor.
Ez mintegy indirekt bizonyítása is volt a póluscsere elméletnek.
Hogy mitől is van, és hogyan történik, azzal kapcsolatban csak találgatni tudnék, ezért átadom a szót tanult kollégáimnak.
Egy másik topicban emlegették a Föld mágneses pólusainak megfordulását. Ezzel kapcsolatban lenne egy kérdésem: miből gondolják egyesek, hogy a pólusok néha felcserélődnek, és hogyan tartják ezt lehetségesnek? Úgy értem, hogy minek a hatására, és hogyan menne végbe ez a folyamat?
Ha elolvasod Dr. Sailer Kornél:Bevezetés a kvantummechanikába jegyzetét, mindenre választ kaphatsz. 1.3.5 fejezet (Spin), azon belül az elektron spinje rész. (ehhez nem kell különösebb előismeret sem)
A fül trükkös, de az agy még trükkösebb..a hangzavarból kiszűri az a hangot, amelyre a gazdája reáfigyel..A szemünkkel tudunk fókuszálni, de a fülünkkel csak kagylózni tudunk, esetleg mozgatni:)
˛˛Nyuszi˛˛fül^^
A fül trükkös kis herkentyű. A 0 decibeles épphogy hallható kis pittyenés és a 100 decibeles halálmetál koncert között tízmilliárdszoros a teljesítménykülönbség, mégis hallod mind a kettőt. És nem tízmilliárdszor erősebbnek hallod az utóbbit.
Visszatérve a fullerénekre...az is mutatja a kettős jelleget/korpuszkularitást/?
De az a molekula már irreverzibilisen adott!
Hol veszik el a korpuszkularitás? Az elektron is ilyen? Hullámosnak hullámos az biztos, meg az is hogy statisztikus bizonyossággal van ott, ahol leginkább van...
:-/
Típusban koherens, csak a spinészámuk ellentett...
Ja, meg az egyik kopottabb, de a másikon elöl van egy plusz bicikli nejlonszatyorral..
/Elnézést kérek!/
A BL-döntő nézése közben jutott eszembe: Miért tűnik hangosabbnak 100 000 szurkoló ordítása mint 1 szurkolóé? (A hangerők nem adódhatnak össze, mert akkor a stadionból nem sok maradna.)