Ma a világon mind politikai, mind gazdasági, mind katonai téren tényező: Kína.
Magyarország is érintett: ingatlanpiacon a kínai vásárlók ( még ha most szünet is van e téren ), Belgrád -Bp vasútvonal, Fundan....úgy tűnik,. az USA is kénytelen átengedni a világ vezető hatalmának szerepét Kínának.
Vajon lesz háború emiatt? Hogyan érint ez minket itt Európában és Mo -on?
Egy rakat afrikai orszag ketsegbe van esve amiatt, hogy a sok kinai hitel miatt ugy erzik magukat hogy az orszaguk mar nem is az övek, hanem Kinae. Kina a hitelek adasa mellett rengeteg kinai munkast is abba az orszagba bevisz, akiknek kölcsönt ad, a legujabb ketsegbe esett orszag Sambia, ahova a hitel adas utan Kina vagy jo 100 000 kinait munkavegzesre bevoit, a kinai hitel nem a helyieknek ad munkalehetöseget, hanem az oda vitt kinaiaknak.
Jo lenne ha Magyarorszag is ezen elgondolkozna, mert nemcsak a FUDAN-van/lesz kinai penzböl, hnem mas is Magyarorszagon, pl a Belgrad-Budapest uj vasutvonal is.
Es hany kinai munkaerö fog majd ezzel a Fudannak az epitesevel Magyarorszagra menni, oszt veglegesen Magyarorszagon is maradni?
Az amerikai aggodalmak egyébként megalapozottak, hiszen az SJ–21 bármikor elvontathatná működő műholdjukat, de ami még ennél is jobban aggasztja őket, az valószínűleg az, hogy többéves lemaradásban vannak, hiszen a robotkaros kínai űreszközök fejlesztéséről valamikor 2013-ban érkeztek az első hírek.
Az amerikai bunkerrobbanto bombak 50-100 meterre is befurodnak a fold ala, igaz a rasegito hajtomuvuk segitsetevel. Bar atomnal ennek nincs tul sok ertelme.
Ilyet olvasok a cikkben (repülőgépből kiesett bombáról):
A termonukleáris robbanófej mintegy 61 méter mélyre fúródott
Lehetséges ez? Nekem eléggé hihetetlen, hogy egy szabadon eső tárgy ennyire befúrja magát. Vagy berobbant a hagyományos töltet, és az csinált ekkora tölcsért? De még úgy is túl nagynak tűnik a 61m.
A forrasra > Das Institut für Zeitgeschichte München – Berlin (IfZ) ist eine wissenschaftliche Einrichtung zur Erforschung insbesondere der deutschen Zeitgeschichte mit Sitz in München und Berlin.
Welche Motive verbargen sich hinter Sihanouks Entscheidung? Ausgangspunkt war die massive Infiltration des Landes durch nordvietnamesische Truppen und Einheiten des Vietcong im Zuge des Vietnam-Kriegs. Diese Entwicklung war durch Sihanouk selbst nicht unerheblich gefördert worden. Zwar bestritt er „energisch“, sein Land dulde die Nutzung kambodschanischen Territoriums oder unterstütze gar den Vietcong aktiv51. Doch in Wahrheit hatte er 1966 ein geheimes Abkom- men mit Nordvietnam geschlossen, das die Truppenstationierung in den öst- lichen Provinzen Kambodschas und den Bezug von Waffen über den Hafen Siha- noukville gestattete52. Als Gegenleistung für die Anlegung des „Sihanouk-Pfades“ (in Anlehnung an den „Ho-Chi-Minh-Pfad“ in Laos, der Nord- mit Südvietnam verband) forderte er, dass die Grenzen Kambodschas anerkannt würden und dass es nicht in den kriegerischen Konflikt einbezogen würde. Dies misslang gründ- lich. Am Ende beherrschte Sihanouk das Spiel mit vier Kugeln – USA, UdSSR, China und Nordvietnam – nicht mehr und ging als Verlierer vom Feld.
Komoly eshetőség van Kínával a fegyveres konfliktusra. Erről írtam az Asia Times november 3-i számában is: Christopher Clark mesteri beszámolója az I. világháború kitöréséről, amely az Alvajárók címet viseli, részletesen leírja az első világháborúba csöppent államférfiak szellemi romlottságát és elképesztő felelőtlenségét. Ez már egy régi történet: ha az egyik fél mozgósít, a másiknak is mozgósítania kell vagy védtelenné válik. Ha az egyik fél úgy véli, hogy a másik valószínűleg mozgósítani fog, akkor meg kell előznie és neki kell előbb mozgósítania. Clark azt is bebizonyította – a szokásos angolbarát beszámolóval ellentétben –, hogy a háborút a franciák által sürgetett orosz mozgósítás indította el. Ugyanezen elvet követve kijelenthető, hogy amennyiben az Egyesült Államok megpróbálja erőltetni Tajvan függetlenségének kérdését, akkor Kína meg fogja előzni az amerikai törekvéseket a sziget elfoglalásával. Ha pedig az Egyesült Államok csapatokat állomásoztat a szigeten vagy elaknásítja a Tajvani-szorost –, abban az esetben Kína kénytelen lesz fontolóra venni megelőző lépéseket.
"De! Kambodzsa Sihanouk alatt a vietnami haboruban egyaltalan NEM! volt semleges, hiszen Sihanouk mint allamfö 1965-ben Eszak Vietnammal egy titkos ketoldalu allamközi megallapodast kötött, amiben Kambodzsa-Sihanouk biztositotta a vielnami csapatoknak a zavartalan tartozkodasahoz valo hozzajarulast kambodzsai területem, a kambodzsai területen valo vietnami katonai bazisoknak a letesiteset engedelyezte, mind az Eszak Vietnam-i katonasagnak, mind a delvietnami Vietcongnak, ezen kivül a titkos allamközi szerzödes szerint a vietnamiak reszere engedelyezve lett egy kambodzsai kikötönek a hasznalata is fegyverszallitasra a vietnamiak reszere."
Add be a forrást.
Ahogy Én tudom.
Kambodzsába polgárháború volt és a vietnámiak felvonulási területnek használták a khmer lázadók kezén levő területeket.
USA a légi támadásokat fokozni akarta szárazföldi műveletekkel ezért segítette 1970-ben egy amerikai támogatású puccs során
Szihanuk herceget eltávolítani az állam éléről az amerika barát Lon Nol került hatalomra 1975-ig.
Szinahuk összeált a Khmerekkel.
1970-1973 ig amerikai és Dél-Vietnámi csapatok vonultak Kambodzsába. 1973-tól 1975-ig már csak légi támadásokkal és fegyverek szállításával támogatták a Kambodzsai rezsimet.
1975-ben megdöntötték a rezsimet és Lon Nol az USA-ba menekült.
1976-ba Szinahuk lemond , a Vörös Khmerek terrorja kb 2 millió ember halálát követeli.
"1979. január 7-én a vietnami hadsereg és a kambodzsai lázadók egy kis csoportja megdöntötte a terrorrendszert, és véget vetett egy három és fél évig tartó hosszú rémálomnak. Az atrocitásokat ezután leleplezték, ami közfelháborodást váltott ki. Az újságírók és a civil társadalom mindenhol a felelősök bíróság elé állítását szorgalmazták. Az ország felszabadítása azonban nem vetett véget az emberek szenvedésének. A nemzetközi közösségen belül a vörös khmerek elleni felháborodást az ENSZ New York-i folyosóin diplomáciai manőverek fojtották el. A nagyhatalmak az akkor Thaiföld határára száműzött Pol Potnak adták át a kambodzsai székhelyet, nem pedig a Kampucheai Köztársaság (PRK) pártjának, amely később de facto átvette az ország irányítását."
Valójában a Francia-Indokína -ról van szó és ebbe beletartozik Laosz is.
Kína nem avatkozott be katonailag, de támogatta és fegyverekkel adott el a vörös khmereknek USA jóváhagyásával. Ekkor szakított véglegesen Szovjetunióval, jó kapcsolatokat épített ki USA-val, - Tajvani támaszpontot felszámolták , elszállították az atomrakétákat és Tajvan helyett Kínát vették fe az ENSZ-be. ...
Ezzel ahogy ezt Te irtad ^ nekem egy kis problemam van, nem is egy:
Most az esemeny sorolasod egy idörendi sorolas lenne?
Es ugye a 70-es evek lenne az, amikor szerinted Kina "veglegesen" szakitott allitolag a Szovjetunioval.
Szoval Kina-Szovjetunio viszonylataban mar az 50-es evekben komoly gondok voltak, az mar akkoriban sem volt felhötlen, söt, es szovjet reszröl -okkal- többször is be lett teve Kiananak.
Kina elsö nagy elfordulasa a szovjetektöl az 50-es evekben volt, amikot Kina az un nagy ugrast tette, vagyis iparositott nagy leptekkel, meg a kertekben is ki vasolvaszto kohokat csinaltatott a lakossaggal (tiszta Csaucseszku-Romania, Csaucseszku meg ha jol emlekszem minden roman kertbe meg tyukokat keltetett), Kina akkoriban -az 50-es evekben- annyita Marxista-leninista-sztalinista volt, hogy a szovjetek kenytelenek voltak az 50-es evekben keszült ketoldalu -Kinat atomfegyver elöallitasaban mind technologiaban mind anyagban segiteni- megallapodasuk teljesiteset 56-ban lellitani, mert Kinanak a belföldra nyomott propaganda szövege alapjan felö volt hogy Kina ha lesz atombombaja, akkor Del-Koreat es Taiwant majd leatomozza.
Majd ott volt a 60-es evek ugye, amikot Kina a leninizmust-marxizmust amire kotabban esküdött, bedobta a kukaba, oszt ennek az ideologoanak a helyere lepett maonak a kis könyvecskejeben foglaltak, Kinanak egeszen a 70-es evekig ugye akülpolitikajat az ideologoaja hatarozta meg, azt mas tenyezö nem befolyasolta, az 50-es eveknek a kis megy nagy kohoi (melynek a vonzata az lett hogy a mezögazdasaggal foglalkozo lakossagbol nagyon sokakat az iparba elvonta, ugye ebben es az azt követö az idöben aztan az un kinai ehseg is volt), majd Kina összeallt azert explicit Eszak Vietnammal, hogy a szovjet hegemoniat a kommunista allamok között megtörje, majd meg ugye szembe ment Vietnammal, mert ott a feneke alatt Vietnam nagyon a hatalomra es nagy befolyasra tört a delkelet azsiai orszagokat erintöen, ami meg Kinanak nemigen tetszett.
Tehat akkor nezzük azt hogy Kina-USA-1970-es evekbeli kapcsolat, ugye Kinat az UN/ENSZ-be 1971-ben vettek fel.
No, az amerikaiak csak kesöbb -valamikor 72-73-ban vontak Taiwanrol ki a csapataikat, de akkor sem hagytak ott Taiwant meztelen seggel ugye, hiszen ott van az 1979.-ben hatalyba lepö un USA- Taiwan Relations Act, mely szerint az USA amennyiben Tiawant mint önallo allamot, annak az allamterületet külsö katonai tamadas eri, akkor az USA katonailag Taiwannak a segitsegere megy, nemcsak fegyverszallitassal, hanem amerikai fegyveres eröknek, csapatoknak, egysegeknek a rezsvetelevel is.
Es ezt is irtad ugye (391) > Szovjet-kínai határincidensnél komolyabb fegyveres konfliktusa csak Vietnámmal volt.
Hogy Kinanak Indiaval nagyon komoly hatarincidensei voltak, hatarhaboru! szinten is (ha jol emlekszem most 1962-ben) az közismert, hogy par eve is, az is közismert, manapsag ugyan mar fegyvereket nem hasznalanak amikor egymasnak a kinaiak es az indiaiak nekimennek, ököllel, botokkal, suhangokkal, ugy hogy eserekben több szazan komolyan megserülnek, majd egymast a jeges hagon letoljak a nagysemmibe oszt meghalnak mindket oldalon a nagysemmibe az ellenfelek altal betoltak, na ja, es az tartos Kina-India hatar haboru- mostanra mar valoban fegyver hasznalat nelküli -de megis halalozassal jaro!- incidensek, - lgalabb olyan szintüek voltak mind a Kina-szovjet un hatarincidensek.
Es akkor meg egy haboru amit a szarazföldi Kina Nepköztarsasag több izben is folytatott, espedig tartosan:
ez a Taiwan területehez tartozo un Kinmen-szigetek ellen valo Kinai tamadas, Kina altal vitt haboru Taiwan önallo allam ellen, espedig többször is a szarazföldi Kina Nepköztarsasag megtamadta Taiwant, erintve itt a mar nevezett szigetcsoport tagjait, egyszer pl 1949. oktobereben, majd 1955. februarjaban, majd 1958. agusztusaban kezdödöen megint, a szigeteket 55-töl jo darabig bombazta, raketazta, stbezte, magaban 58-ban vagy felmillio!!! darab bombat/raketat lött ra Taiwannak a területere pl, mert meg akarta szerezni a területet. Tehat amit az UN/ENSZ -es annak a tagallami elfogadtak mint allamoknak a hatarai, arra a Kina Nepköztarsasag magasrol tett. Ezt a területet -a szigeteket, amiböl ez a Kinmen sziget területe kb masfelszer akkora mint a mai Magyarorszagnak a terülere,-- a 20. szazad elejetöl amikor Kina Köztarsasag lett, es majd a Mao harc is a Japan megszallas miatt, majd 49., de ezeket a szigeteket a köztarsasagi Kuomintang mindig tudta tartani, a Nepköztarsasag sosem tudta elfoglalni, de ugye ismet es ismet az elfoglalas erdekeben haborut viselt Taiwan önallo allam ellen, es ezeket a szigeteket Japan sem szallta meg a 2. Vh alatt vagy elötte valo idöben.
Es a Kina Nepköztarsasag ezt a bombazast/raketazast meg a 70-es eveknek kb a közepeig is folytatta, es ugye Kina 71-töl az UN/ENSZ tagallama lett, es az UN/ENSZ-nek a Biztonsagi Tanacsaban az 5-böl az egyik allando tag is lett, azon ötböl az egyik, akinek un veto-joga van, oszt mi is az UN/ENSZ-nek az ALAP-Chartaja szerint a BT-nek az egyik feladata? No, az, hogy Vilagszerte a BEKE! felett örködjön. Oszt ki bombazta meg mas allamnak a területet meg a 70-es eveknek a kb közepeig is? No, nem mas mint a Kinai Nepköztarsasag. Ezt aztan UN-nyomasara befejezte, a bombazast/raketazast, de ezt követöen meg mindig propagandaanyagot lövöldözött at a szigetre, amit csak 79-ben szüntetett be, amikor ugye a mar emlitett USA-Taiwan Relations Act hatalyba lepett.
PS.: az UN/ENSZ-ben a szovjetek a Mao-Kina Nepköztarsasag altali katonai többszöri tamadast eliteltek, ertve itt az 50-es evekben levöket is, ez a kinaiaknak persze nem tetszett, akinek tetszett kesöbb az a Hodzsa fele Albania volt, es az allitolag nagyon bekes Kinai Nepköztarsasagnak a vezetöje, amikor az un szovjet-amerikai- Kuba-krizis volt, akkor Mao azt nyilatkozta, hogy a szovjetek gyengek, mert Ö a helyükben nem adta volna be a derekat az USA-nak, vagyis az atombombak -azoknak a telepitese- maradtak volna ott ha rajta mult volna Kubaban.
PPS.: meg egy gondolat ehhez az altalad emlitett un 64-es Tondkin(g)-öböli dologhoz: megneztem ehhez a magyar wikit, es alul a labjegyzetek környeken van egy cikk beteve, a Mult Kor-tol, no ez egy 2004?-2005??-ös cikk (a datumra nagyjabol emlekszem, lehet javitani ha szükseges), ebben nagyjabol az van irva, hogy akkor -a cikk irasanak a környeken valami pali azt irta, vagyis a Mult Kor szerint leleplezte azt hogy a 64-es masodik tamadas nem volt valos, de ez akkor - 2004-5?-ben mint ennek a 64-es dolognak a leleplezese! rosszul, rossz idöben jött allitolag az amerikaiaknak, mert a nevtelen Mult Kor cikkiro szerint ugye az amerikaiak eladtak Irakkal (vegyi fegyverek) kapcsolatban a 2002-3-as fake allitaukat az Irakban levö allitolagos vegyi fegyverekre.
No: 2003-4-5-ben nem volt semmifele leleplezes a 64-es Tonkin(g) - öböllel kapcsolatban, hiszen az mar 1970-ben amerikai reszröl megtörtent (pl az un Pentagon-Papiere altal, itt Ellsberg is mint a keszitök egyike), es az USA 1970-ben mar visszavonta az un Tonkin-Resolutiont, a bilinek a nyilvanos kiborulasa meg 1971-ben volt, amikor Ellsberg a Pentagon-Papieret atadta a mediaknak.
Szoval a bilinek a nyilvanos borulasa/a Mult Kor szerinti leleplezes valojaban vagy 20-25 evvel azelött mar megvolt ugye.
""Ahhoz hogy egy kicsit finomitva lett Kina szerepe most azzal, hogy a semmi közetöl mar a besegitett az USA-nak lett, no, ez mat valami elmozdulas a kiindulo pontodrol, de megitelesem szerint meg mindig keves a kimozgas, a következök miatt:" (Megj. tölem, most, Bromholdtol: ^^^ ezt ugye en irtam, a Te meg mindig keves elmozdulasoddal kapcsolatban.)
"Kína nem folytatott katonailag terjeszkedő politikát Kambodzsába , 70-es években szembehelyezkedett Szovjetunióval és a vele szövetséges Vietnámmal és USA szövetségeseként támogatta a vörös khmereket a vereségük után.
Azt mondod Kambodzsa én azt mondom USA !
Miért ?
Röviden összefoglalom.:
1.) Semleges Kambodzsa .:
"Kambodzsa amerikai bombázása1965-ben kezdődött és 1973-ban fejeződött be. Az amerikaiak 2 756 941 tonna robbanóanyagot dobtak az ázsiai országra, hogy megakadályozzák a vietnámi és a helyi kommunisták előretörését. A háború kambodzsai áldozatainak számát 50 és 150 ezer közé teszik. ... Szereplők.: Szovjetunió, Észak-Vietnám VS USA , Kína és a semlegesKambodzsa.""
Mar irtad sasa az allitolag semlegesKambodzsat korabban is, itt pl > 396 >
"Kambodzsa.: Semleges ország, de a vietnámi erők felvonulási területként használják ... USA elkezdi a semleges Kambodzsa bombázását."
De! Kambodzsa Sihanouk alatt a vietnami haboruban egyaltalan NEM! volt semleges, hiszen Sihanouk mint allamfö 1965-ben Eszak Vietnammal egy titkos ketoldalu allamközi megallapodast kötött, amiben Kambodzsa-Sihanouk biztositotta a vielnami csapatoknak a zavartalan tartozkodasahoz valo hozzajarulast kambodzsai területem, a kambodzsai területen valo vietnami katonai bazisoknak a letesiteset engedelyezte, mind az Eszak Vietnam-i katonasagnak, mind a delvietnami Vietcongnak, ezen kivül a titkos allamközi szerzödes szerint a vietnamiak reszere engedelyezve lett egy kambodzsai kikötönek a hasznalata is fegyverszallitasra a vietnamiak reszere.
(Ez a Kambodzsanak az allitolagos semlegessegenek a hangsulyozasa kb azon a nivon van, mintha valaki ma a Molotow-Ribbentrop 39. agusztusi paktumbol szisztematikusan csak magat a baratsagi stb alap/nyilvanossagra hozott megallapodast emlegetne, oszt ugy csinalna mintha nem letezett volna ennek a paktumnak az ezzel egyidöben keszült titkos jegyzökönyve ---mely maga is egy un allamközi megallapodas volt, ugy mint Sihanouknak/Kambodzsanak szinten a titkos 1965-ös megallapodasa Eszak-Vietnammal,---- Lengyelorszagnak a ket fel közötti felosztasara.)
Tehat ez az allitas az allitolagos szemhunyasra egy teljesen nem passzentos allitas, mert itt nem szemhunyas volt, hanem ez egy ketoldalu allamközi megallapodas kereteben törtent valojaban >
A vietnámi háború idején szemet hunyt afelett, hogy Viet Kong katonákat állomásoztatnak és képeznek ki Kambodzsában
(Foggalmam sincs hogy Te ehhez konzekvensen semlegesseg allitasodhoz milyen forrast hasznaltal, de a kukaba egyenesen beteheted.)
"Itt Kína csak másodhegedűs volt, ahogy mi Irakban."
Na ja, ^ hogy Magyarorszag önkent ment Irakba, az teny, erre a bemenetelre nem volt UN/ENSZ-Resolution, maga az UN/ENSZ -BT erre sem hozott döntest, Magyarorszag egyszerüen kapcsolodott 2003-ban az USA-es a britek altal szervezett vagy 40 orszag köze, akik az un "akarok/tamogatok" orszagait alkottak.
Kinanak az allitolagos csak masodhegedüs szerepere: amikor a Szovjetunio a 60-es evekben megszakitotta Kinaval a kapcsolatokat, es jo darabig az un Kulturalis Forradalom ideje is volt Kinaban, akkor Kina a megszakadt kapcsolatok ellenere a maga reszeröl explicit megengedte azt a szovjeteknek, hogy a szovjetek Kinan keresztül! is Eszak-Vietnamnak es a Vietcongnak fegyvereket es un katonai tanacsadokat ezrevel szallitson, utaztasson Kinan keresztül.
" A Csing-dinasztia bukása után a 13. dalai láma1913-ban kinyilatkoztattaTibet függetlenségét, azonban más országok nem ismerték el független nemzetnek."
Röviden -mert ezt most megtalaltam- a Tibet kerdeshez: az hogy mas orszagok esetleg nem ismertek el Tibetet önallo allamnak, az nem jelenti azt, hogy a nemzetközi jog szerint ha egy allam mint Tibet de facto egy önallo allam (espedig a nevezett idöszakban Tibet ketseg kivül önallo allam volt) de de jure nincs elismerve, hogy akkor a nemzetközi jog/ok szerint ennek a de facto önallo allamnak ne lenne a nemzetközi jog/ok szerint ebböl eredö jogai es kötelessegei, de, vannak, valoban vannak, espedig függetlenül attol hogy ennek az allamnak a de jure elimeres mint önallo allam van-e.
Itt van lennt egy analog pelda Taiwanra (a 2. labjegyzet es a 4. közötti resz), ugyan ez van Tibet estere is az irt idöszakot erintöen.
No, elolvastam, most csak elsö nekifutasra irok, nem is nagyon reszletesen, reszletekre majd kesöbb kiterek, tehat:
Kína nem folytatott katonailag terjeszkedő politikát Kambodzsába
Ezt ^ nemigen tudom ertelmezni, mert mi az a terjeszkedö?
A terjeszkedes az az okkupacio peldaul, az amit az oroszok a Krimmel csinaltak, Kina viszont politikai befolyast akart Kambodzsaban, emiatt avalkozott ott be katonailag, a vietnamiakat akarta onnan -Kambodzsabol - kitenni, egyszer az estleges vietnami befolyast akarta megszüntetni, majd a vietnami regularis hadsereget 78/79 forduloja utan közvetett uton ugye.
Kína ... 70-es években szembehelyezkedett Szovjetunióval és a vele szövetséges Vietnámmal
Mint mar irtam Kina joval korabbtol mint a 70-es evek, mar szembehelyezkedett mind az SU-val mind a kommunista Vietnammal.
és USA szövetségeseként támogatta a vörös khmereket a vereségükután.
Nem csak a vereseg (78/79es eveknek a fordulojat követöen) utan, hanem mar jopar evvel azelött is, de ezt irtam mar.
6.) 1973-ban USA és Vietnam békét kötött és továbbiakban nem vettek részt katonailag a polgárháborúban.
Mivel itt most a kambodzsai helyzet a kontextus, akkor ez ^ a polgarhaboru Kambodzsa viszonylataban van ertve, es akkor az van most allitva, hogy 1973-tol az USA nem adott fegyvert a Vörös Khmernek? Es a fegyvereket amikkel harcolt 73-tol 75-ig amig nem vette a hatalmat a Vörös Khmer at, addig Kina adta a Vörös Khmernek? :-) (Es akkor Kina a csak futottk meg szerepben lett volna 73-om es 75. között?)
No, egyket dolognak meg utanna nezek, de nem igerem meg hogy ma, ma mar Szilveszter van :-) de ha meg lesz egy kis idöm, akkor talan kesöbb meg valaminek utanna nezek.
Egyebkent nagyon örülök annak, hogy szokasod szerint ha egy tema erdekel, akkor azt Te valoban körbe jarod, de szerintem esetekben nem jo forrast hasznalsz, es ebböl ered az hogy esetekben különfele -mas- allasponton vagyunk, ami mindaddig nekem nem problema, amig Kinanak a szerepe megfelelöen van sulyozva, ami momentan meg nemigazan van.
De itt sem kell azonosan ertekelnünk kettönknek, de minden tenyt figyelembe kell vennünk, melyre ahogy latom azert Te is -vagyis mindketten- törekszünk.
No, ha nem lesz esetleg valoban ma meg idöm, akkor Neked is meg mindenkinek aki a topikban meg ir, jo szilveszterezest kivanok, enni-inni es vidamnak lenni :-)))
Nekem ezzel az egésszel az a fõ bajom, hogy a demokratikus túlhumanizálódott nyugati társadalmak
Elnezesed kerem, de most nincs idöm arra hogy megnezzem hogy ezt mire irtad, mi volt a konkret elözmeny, addig olvastam csak amit fönnt beideztem, de eppen most olvastam az indexen hogy Kinaban aki nem oltatja valamiert magat be, stb, azt meg allatoknak a szallitasara valo teherautonak a ketreceibe is beteszik, oszt nyilvanosan megszegyenitik, vagy beültöztetik Öket, oszt a hatukra kiteszik a nevüket es kihajtjak Öket az utcara hogy mindenki lassa Öket.
A cikk -gondolom az Emberek megalazasa miatt- 18+ korhataros, video is van benne.
PS.: szoval a Nyugat demokratikusan rul van humanizalva szerinted?
A linktartalom alapjan Kinahoz kepest ezt megsem hiheted, es inkabb Nyugat ezek utan mint csak egy csepp is a Kina-demokraciabol az Europai Unioban, amiben mindketten (Te is meg en is) elünk.
Nekem ezzel az egésszel az a fõ bajom, hogy a demokratikus túlhumanizálódott nyugati társadalmak médiájában miért még mindig Hitler az egyszemélyes fõsátán, és miért nincsenek még csak véletlenül sem említve Lenin, Sztálin, Mao, Pol Pot elvtársak viselt dolgai? Ezek a csókák és az õ áldozataik mintha nem is léteztek volna.
"Ahhoz hogy egy kicsit finomitva lett Kina szerepe most azzal, hogy a seemi közetöl mar a besegitett az USA-nak lett, no, ez mat valami elmozdulas a kiindulo pontodrol, de megitelesem szerint meg mindig keves a kimozgas, a következök miatt:"
Kína nem folytatott katonailag terjeszkedő politikát Kambodzsába , 70-es években szembehelyezkedett Szovjetunióval és a vele szövetséges Vietnámmal és USA szövetségeseként támogatta a vörös khmereket a vereségük után.
Azt mondod Kambodzsa én azt mondom USA !
Miért ?
Röviden összefoglalom.:
1.) Semleges Kambodzsa .:
"Kambodzsa amerikai bombázása1965-ben kezdődött és 1973-ban fejeződött be. Az amerikaiak 2 756 941 tonna robbanóanyagot dobtak az ázsiai országra, hogy megakadályozzák a vietnámi és a helyi kommunisták előretörését. A háború kambodzsai áldozatainak számát 50 és 150 ezer közé teszik."
2.) Kína biztatására és a vietnámiak támogatásával harcot folytatnak Szihanuk rezsimje ellen.
"1960-as évek második felétől még erőteljesebb felkészülés vette kezdetét a forradalomra és a fegyveres harcra. Noha Észak-Vietnám a szövetségesük volt, Hanoi igyekezett visszatartani őket a felkeléstől, mivel a vietnámi háború sikerét veszélyeztette volna egy destabilizálódott Kambodzsa, és emiatt a felkelés elhalasztását kérték Pol Pottól. A Vörös Khmer vezetése viszont egyre türelmetlenebb volt, 1968-ban megalakult a hadseregük (Kína által küldött tanácsadó tisztek segítségével), és figyelmen kívül hagyva Észak-Vietnám aggályait, megindították nemzeti forradalmukat a Szihanuk-rendszer ellen. A vietnámiakat meglepte a hirtelen döntés, de ennek ellenére támogatásukról biztosították a Vörös Khmert."
3.) Ellenzék Lon Nol vezetésével és USA támogatásával megdöntik a kormányt 1970-ben.
"Szihanuk évekig a bal- és jobboldal között lavírozott, habár politikai beállítottsága és retorikája jobboldali volt, próbált kedvezni a baloldalnak is, és Észak-Vietnámmal is jó kapcsolatokat ápolt. A vietnámi háború idején szemet hunyt afelett, hogy Viet Kong katonákat állomásoztatnak és képeznek ki Kambodzsában, rizst adott el Hanoinak és tárgyalt a Viet Kong számára szállított fegyverek befogadásáról is. Mindez viszont kiváltotta a nacionalista jobboldali politikusok ellenszenvét, akik idővel Szihanuk ellen kezdtek szervezkedni. Amikor a Vörös Khmer harcot indított a rezsim ellen, a jobboldali nacionalisták is mozgásba lendültek, hogy megdöntsék az elnök hatalmát. Vezetőjük Lon Nol miniszterelnök az amerikaiakkal is felvette a kapcsolatot, támogatásukat kérve a puccshoz."
4.) Szihanuk Pekingben maradt, és Kína sugallatára a kommunistákhoz fordult segítségért, akikkel emigráns kormányt alakított, aminek névlegesen a vezetője lett.
"A GRUNK-kormány a Kambodzsai Nemzeti Egységfront nevet viselő koalíción alapult, amelynek tagjai voltak a száműzött Szihanuk herceg támogatói, valamint a Kambodzsai Kommunista Párt tagjai (közismert nevükön vörös khmerek). A GRUNK-kormány kínai támogatással alakult meg nem sokkal azután, hogy az 1970-es kambodzsai hatalomátvétel során Szihanukot elmozdították államfői posztjáról."
5.) A kambodzsai polgárháború.:
"A kialakult konfliktusban az USA nyíltan a Lon Nol-féle Köztársaságot támogatta, fegyvereket és felszerelést küldött számukra. Lon Nol hadserege egyre duzzadt, de hatékonysága elmaradt az elvárhatótól. Képzetlen katonákat soroztak be, sokan dezertáltak, az amerikaiak katonai segélye pedig nem volt elegendő, ráadásul a legtöbb kambodzsai tiszt alkalmatlan volt az egységek irányítására, korruptak voltak, a kapott fegyvereket és segélyszállítmányokat a feketepiacon értékesítették, és számtalan „szellemkatona” került nyilvántartásba, akiknek a fizetése a tisztekhez áramlott. Az amerikaiak bombázásokkal támogatták Lon Nol hadseregét, ám ennek hatékonysága megkérdőjelezhető volt." 6.) 1973-ban USA és Vietnam békét kötött és továbbiakban nem vettek részt katonailag a polgárháborúban.
7.) 1975-ben a vörös khmerek átveszik a hatalmat, de 1979-ben a vietnámi kisebbséget lemészároló szélsőséges rezsimet a Vietnamiak elkergették.
Szereplők.: Szovjetunió, Észak-Vietnám VS USA , Kína és a semleges Kambodzsa.
Itt Kína csak másodhegedűs volt, ahogy mi Irakban.
Azt mondod Kambodzsa, akkor én azt mondom USA, Kínának semmi köze hozzá.
"A vietnami csapatok számos határincidenst követően 1979. január 7-én elfoglalták Phnompent, véget vetve ezzel a vörös khmerek közel 4 évig tartó ámokfutásának. A kivégzések, az éhínség és a különböző megbetegedések (vérhas, mocsárláz stb.) következtében Kambodzsa 7 milliós lakosságából mintegy 1,5-2 millióan vesztették életüket. Az országban még 1990-ben is kevesebben éltek, mint 1970-ben.
Pol Pot és emberei a dzsungelbe menekültek, ahol többek között amerikai segítséggel folytatták gerillaharcukat. "
"Az ENSZ Pol Pot rezsimjét továbbra is, mint az ország legitim kormánya ismerte el, így azok még a népirtást követően 10 évig megtarthatták helyüket az ENSZ-ben."
No, ennek ^ akkor megegyszer nekifutok: tehat az is van a Mult-Kor cikk alapjan allitva, hogy Kambodzsa vonatkozasaban ahhoz (Kambodzsahoz) Kinanak semmi köze sem lett volna, es most azt a kontextust veszem, hogy az USA lett volna azert felelös, hogy a Pol-Pot (Vörös Khmer=Kambodzsai kommunista part), hogy a kommunista vezetesü kambodcsai kormany (Pol Pot rezsim/kormany) az ENSZ-ben meg vagy 1978/79-töl szamitva vagy 10 evig az UN-ban a helyet megtarthatta (ellenere a nepirtasnak):
no, Kina 1971-töl volt az UN/ENSZ-ben benne, es a 71-es felvetelet követöen meg Taiwan helyere az UN/ENSZ-nek a BT/Biztonsagi Tanacsanak az 5 allando tagja közül a Taiwan-nak a helyet is atvette ott (USA-Szovjetunio-franciak-britek-Taiwan, majd 1971-töl Taivan helyett a Mao fele Kinai Nepköztarsasag az 5. tagallam a BT-ben), Kambodzsaban 70-ben volt egy konzervativ puccs, a kormany ellen akkor kezdett a Vörös Khmer=kambodzsai kommunista part, ugyan ugy nacionalista kommunista part mint a Mao fele nacionalista kommunista part ( a szovjet az internacionalista kommunista part volt, a kettö -meg a laoszi is, habar azt a kinaiak nyomtak ra Laoszra- meg nacionalista komm. part volt) harcolni, majd 1975-ben kormanyra is került a Pol-Pot/Vörös Khmer/nacionalista kambodzsai kommunista part, es egeszen 78/79.- nek az elejeig hatalmon volt, majd reszben kambodzsai területröl, reszben thaiföldi területröl a Kambodzsat megszallo vietnami cspatok es a vietnamiak altal telepitett kambodzsai babkormany ellen harcoltak kambodzsai területen, es a vietnami megszallok 78/79-töl szamitva vagy 10 even keresztül megszalltak Kambodzsat.
Es mindezen ^ idö alatt Kina tamogatta, fegyverrel is tamogatta a Vörös Khmert, akkor is amikor megcsak gerilla harcot folytatott kb 70-töl, majd a kormanyon levösege ideje alatt is, majd a vietnami 78/79-es tamadast Kambodzsara követö ideöben is, amikor a Vötös Khmer ujbol gerilla harcot folytatott a Kambodzsat vagy 10 evig megszallo Kambodzsaban benntlevö vietnami regularis csapatok ellen.
No, tehat a Kinai Nepköztarsasag 1971-töl benne volt az ENSZ-ben, 1971-töl az ENSZ-nek a vetöjoggal rendelkezö Biztonsagi Tanacsaban is mint abbol az 5.-allando tagsagibol az egyik az öt közül, es a Kinai Nepköztarsasag az 1971.-töl ebbol eredö statuszabol ott szabotalt el dolgokat ahol csak tudott -azert, annak erdekeben hogy az altala katonailag, gazdasagilag es politikailag is tamogatott a Pol-Pot rezsim maradjon az UN/ENSZ tagallamakent az ENSZ-ben bennt- ahogy csak tudta.
Szoval azt allitani a cikkben hogy mindez csak az USA-nak a sara lett volna, espedig egyedül (ugye allitva van hogy mindehhez Kinanak semmi köze nem volt), no az nem egy passzentos allitas ugye.
PS.: szoval a cikktartalom itt is suggalmaz, kihagy alapvetö dolgokat, megteker, nempasszentos összfüggeseket allit fel, oszt ennek az eredmenye ugye meg az, hogy a nempasszentos cikktartalom esetekbn forraskent van aztan helytelenül hasznalva, mint ebben az esetben is.
Auch die anderen Verhandlungsthemen von Moskau müssen als integrale Bestand- teile der wochenlangen „Go-Partie" zwischen Stalin und Mao verstanden werden: Mongolei, Sinkiang und Tibet, zudem Wirtschaftshilfe, gemischte Gesellschaften und militärischer Beistand109. Korea mit seinen möglichen Rückwirkungen auf die geplante Taiwan-Invasion war nicht das einzige Zugeständnis von chinesischer Seite, und selbst die Regelungen zur Mandschurei entsprachen nicht völlig chinesischen Vorstellungen.(...)
Dennoch folgt daraus nicht zwangsläufig, daß keine chinesischen Truppen an den Kämpfen in Korea teilnahmen. Einiges hätte durchaus für eine verdeckte Be-teiligung sprechen können, wobei auch hier wieder recht unterschiedliche sowjetische und chinesische Wünsche zusammengetroffen wären: Während Moskau, ohne selbst ein Risiko eingehen zu wollen, ein Interesse am camouflierten Einsatz kampferfahre- ner Kräfte besitzen mochte, ergab sich für China durch die Mitwirkung eigener Trup- pen nicht nur die Möglichkeit, den Gang der Ereignisse zu beeinflussen, sondern auch eine Gelegenheit zur Einübung in moderne Kriegführung, wie sie den seit eini- ger Zeit erhobenen Modernisierungsforderungen hoher Militärs entsprach111.
Es existieren Indizien dafür, daß in der Tat chinesische Einheiten an den Kämpfen der ersten Kriegsphase, d. h. vor der amerikanischen Landung in Inchon, beteiligt wa- ren. Nachdem die Amerikaner bereits im Juli 1950 den Eindruck gewonnen hatten, chinesische Truppen würden in Korea eingesetzt112, scheint eine neuere sowjetische Arbeit diesen Verdacht definitiv zu bestätigen. Darin heißt es, die Sowjetunion habe China seit der Gründung der Volksrepublik beim Aufbau einer modernen Armee ge- holfen. „Die ersten Resultate zeigten sich ... im Sommer 1950 in Korea. Schulter an Schulter mit der Koreanischen Volksarmee kämpften zwei aus verschiedenen Trup- pengattungen bestehende Armeen (obscevojskovye armii) der VRCh. Das waren Truppen, die bereits mit Hilfe sowjetischer Militärberater reorganisiert und gestärkt worden waren, die über moderne sowjetische Waffen und Kriegstechnik verfügten und deren Kommandeure die Kunst moderner Gefechts- und Operationsleitung be- herrschten."113 (<<<<<<<<<<< >>>>>>>> hivatkozas Saposnyikovra!!!)Angesichts der Brisanz dieser Frage ist es besonders erwähnenswert, daß auch von kompetenter chinesischer Seite der Einsatz von Einheiten der V o l k s - b e f r e i u n g s a r m e e schon vor dem bisher als gültig angenommen Interventions-Zeitpunkt der V o l k s f r e i w i l l i g e n Mitte Oktober indirekt bestätigt wird114. (<<<<<<< > >>>>>>>>>>>>> 114 Das geht aus den Worten Huang Huas hervor: „During the Korean War, when American troops landed at Inchon, the P e o p l e ' s L i b e r a t i o n A r m y (Herv. d. Verf.) made a strategic retreat, and the war spread to the Yalu river" („Report", S. 113). Die Überprüfung des chinesischen Textes ergibt, daß es sich hier nicht um einen Übersetzungsfehler handelt: „ . .. Renmin jiefangjun zuo zhanlüe c h e t u i . . . " (Baogao, S. 83). Huang Hua spricht tatsächlich von der chinesischen Volksbe- freiungsarmee (vorausgesetzt, die Wiedergabe des Textes ist korrekt) und nicht von der nordkorea- nischen Volksarmee, deren chinesische Bezeichnung „Renminjun" lautet (Pak, Zhong Gong can- jia, S. 29 ff.). Das bedeutet, daß bereits v o r Inchon Einheiten der VBA in Korea gestanden haben müssen, ohne als solche in Erscheinung getreten zu sein. Damit wären Thesen überholt, die Sep- tember als frühesten Zeitpunkt der Entsendung von chinesischen Vorhut-Einheiten nach Korea nennen (etwa: Monat, „Hidden Bosses"; vgl. dazu auch Pak, Zhong Gong canjia, S. 191 ff.). ... (...)
Diese Art camouflierter Kriegsbetei- ligung hatte schließlich vor allem den Zweck, das Engagement unterhalb der Schwel- le völkerrechtlicher Verbindlichkeit und Greifbarkeit zu halten. Das galt im übrigen ebenso wie für Sowjetrussen und Chinesen auch für die von amerikanischer Seite in Korea eingesetzten Japaner129. Die chinesische Verweigerung hingegen, deren Begründung auch in Moskau nicht völlig verworfen werden konnte, eröffnete China Ansatzmöglichkeiten für eine ei- genständige Diplomatie, mit der sich die bis dahin praktizierte sowjetische Regie auf internationaler Ebene unterlaufen ließ. Alle zuvor unternommenen diplomatischen Verständigungsbemühungen, insbesondere die vielzitierte Nehru-Initiative, hatten China nämlich in der Abhängigkeit des von eigenen Interessen in Korea ausgehenden Fürsprechers Sowjetunion gelassen130. Die von China selbst eingeleiteten Initiativen zielten dagsuchten die Zusicherung des eigenen Nichteingreifens in einen nach wie vor als loka-lisiert deklarierten „Bürgerkrieg" zum Hebel eigener Forderungen zu machen: Das betraf Washingtons Bereitschaft zum Einlenken in der Formosa-Frage und zur Ein-willigung in die Aufnahme Beijings in die Vereinten Nationen131.
No, a lenyeg a megerteshez be lett teve, az utolso sorban van az a resultation, hogy vegeredmenyben a go-partiban kisakkozta Sztalin-szovjetek a kinaiakat aztan evtizedekre, ellenere a kinaiaknak az USA-hoz valo nagyon is önkentes huzasuk, espedig mar joval Vietnam vagy Kambodzsa elöttöl.
- China und das Pusan-Dilemma Wenn Stalin jeden Gedanken an den Einsatz sowjetischer Truppen in Korea katego- risch zurückwies, so heißt das nicht, daß die Nordkoreaner einfach ihrem Schicksal überlassen werden sollten. Es lag vielmehr nahe, auf der Ebene der Asiatisierung des Konflikts einen weiteren Schritt zu tun und China zur aktiven Hilfe für die Armeen Kim Il-sungs zu bewegen. Denn ganz im Sinne des - als Hypothese unterstellten - Kalküls Stalins war China ohnehin schon in den Konflikt hineingezogen worden, weil der US-Präsident am 27. Juni den Befehl zur Sperrung der Straße von Formosa erteilt hatte - noch bevor auch nur die geringste Beteiligung Chinas am Geschehen erwiesen war. Demonstrativ hatte Beijing seinerseits mit Dissoziierung von den Vor-gängen in Korea reagiert, indem es lediglich Sympathie für Nordkorea und Vertrau- en in die Völker Asiens beim Abwehrkampf gegen den US-Imperialismus bekundete. Um die chinesische Haltung zu erläutern, ist es nötig, die Einbeziehung Beijings in die Vorbereitung und Durchführung der Aktion zu klären. Fest steht leider nur, daß Stalin Mao um die Jahreswende 1949/50 in dieser Frage konsultierte. Es ist jedoch da- von auszugehen, daß der Gedanke einer gewaltsamen Einigung Koreas den Chinesen um diese Zeit schon nicht mehr fremd war. Diese Feststellung ist nicht einmal davon ab- hängig, ob der angeblich im März 1949 insgeheim abgeschlossene Verteidigungspakt zwischen den chinesischen Kommunisten und den Nordkoreanern wirklich existier- te96, ebensowenig davon, ob Kim sein Vorhaben tatsächlich ursprünglich mit chinesi- scher Unterstützung hatte durchführen wollen97. Beides läßt sich nach heutigem Kenntnisstand weder schlüssig beweisen noch widerlegen. Sicher ist jedoch, daß Bei- jing ebenso wie Moskau genügend Informationskanäle besaß, um von eventuellen Plä- nen Pyongyangs Kenntnis zu erhalten, zumal da ein militärischer Alleingangoffen- kundig nicht in Frage kam. Außerdem ist es im Hinblick auf die möglichen Konsequenzen undenkbar, daß Moskau die chinesischen Kommunisten über ein beab- sichtigtes Vorgehen in Korea völlig hätte im unklaren lassen können. Kontakte auf ho- her Ebene hatte es 1949, also schon vor Maos Besuch, mehrfach gegeben: So waren et- wa Liu Shaoqi und Gao Gang im Sommer in Moskau gewesen, Mikojan und andere sowjetische Vertreter bei der chinesischen Führung98. Ob und inwieweit Korea bei diesen Treffen Verhandlungsgegenstand war, bleibt jedoch offen. Die einzige bekannte Quelle, die inhaltliche Aussagen über sowjetisch- chinesische Korea-Konsultationen macht, sind die Erinnerungen Chruscevs. Sie schildern allerdings einen Korea-Dialog von bemerkenswerter Harmlosigkeit zwi- schen Stalin und Mao. Danach hat Stalin Mao erstens gefragt, wie er „grundsätzlich zu dieser Aktion" stehe, und zweitens: „Mischen sich die Vereinigten Staaten ein oder nicht?" Mao habe sich positiv zu Kims Plänen geäußert und „auch die Ansicht vertreten, daß die Vereinigten Staaten sich vermutlich nicht in diese ... innere Angelegen- heit, die vom koreanischen Volk selbst geregelt wird, einmischen werden"99. Abgesehen von der Schlichtheit, in der hier ein Gespräch von weitreichenden Kon- sequenzen wiedergegeben wird, ist zunächst einmal darauf hinzuweisen, daß diese Schilderung das Korea-Problem gänzlich aus dem Gesamtzusammenhang der Ver- handlungen zwischen Mao und Stalin herauslöst. Infolgedessen sind herkömmliche Betrachtungsweisen durch diese neue Quelle eher noch verfestigt worden100. Der gleiche Effekt ergibt sich aus Maos eigenen Rückblicken auf seine damaligen Ausein- andersetzungen mit Stalin: Er beschwört zwar mehrfach seinen zähen Einsatz für die Rückgewinnung der „Kolonien", Mandschurei, Sinkiang und Äußere Mongolei, er- wähnt aber in diesem Zusammenhang bezeichnenderweise die Faktoren Taiwan, Ti- bet und Korea mit keinem Wort, ebensowenig sonstige wirtschaftliche und politische Differenzen, sieht man einmal vom Titoismus-Vorwurf Stalins ab101. Tatsächlich jedoch können Maos Erwägungen hinsichtlich der Korea-Frage nur in ihrer Verknüpfung mit jenen anderen Faktoren erschlossen werden, und zwar auf dem Hintergrund einer von Skepsis und Wachsamkeit geprägten Verhandlungsatmo- sphäre, in der nichts vereinbart wurde, was nicht sorgfältig auf seine möglicherweise nachteiligen Konsequenzen hin geprüft worden war, wie aus dem Bericht Wu Xiu- quans hervorgeht102. Nicht isoliert, sondern nur im Rahmen der in Moskau gespielten Go-Partie, eines Interessen-Geschiebes, in dem Großmut nicht aufkam und beider- seits auch nicht erwartet wurde, kann Maos Ja zu Korea angemessen bewertet wer- den. Theoretisch hätte Mao auch negativ auf Stalins „Anfrage" reagieren können, aber das hätte ausgerechnet Stalin in die Lage versetzt, ihn, der die USA im eigenen Befrei- ungskampf entgegen sowjetischen Warnungen jahrelang als „Papiertiger" eingestuft hatte, des Zauderns zu bezichtigen. Eine Warnung Maos vor drohendem Eingreifen der USA wäre zudem als Sorge um die separaten Verständigungsmöglichkeiten zwi- schen Beijing und Washington auszulegen gewesen und hätte zweifellos Stalins un-verhohlen geäußerten und von den amerikanischen Medien nach Kräften geförder- ten Titoismus-Verdacht erhärtet103. Ein Nein zu Korea, begründet mit der Bedrohung durch die USA, hätte zudem aus chinesischer Sicht den Nachteil gehabt, der Sowjetunion einen Vorwand für die Ver- legung zusätzlichen militärischen „Schutzes" nach China zu liefern104, ganz zu schweigen davon, daß man sich des Anspruchs auf eine militärische Lösung der Tai- wan-Frage beraubt hätte. Das Argument drohender US-Intervention, im Hinblick auf Korea verwendet, hätte sich geradezu automatisch gegen die beabsichtigte Inva- sion in Taiwan umgekehrt. Das war insbesondere deshalb von Bedeutung, weil die In- vasion, sollte sie in absehbarer Zeit erfolgen, auf militärische Unterstützung durch die Sowjetunion angewiesen war. Mit dem Ja hingegen hielt man Optionen wenigstens offen, auch wenn die Gefähr- dung, wenn nicht sogar Zurückstellung des für den Sommer geplanten Taiwan-Un- ternehmens mit der Zustimmung zu Korea in Kauf genommen wurde bzw. werden mußte. Denn es ist davon auszugehen, daß Mao und die chinesische Führung sich über die Funktion des „unbefreiten" Taiwan und damit über die Abfolgelogik des so- wjetischen Kalküls ganz im klaren waren. Das steht nur in scheinbarem Widerspruch zur Fortsetzung der innerchinesischen Mobilisierungs-Propaganda sowie der militä- rischen Invasionsvorbereitungen in der ersten Jahreshälfte 1950. Die chinesische Öf- fentlichkeit durfte von einem möglichen Verzicht nichts erfahren: Weil die Glaub- würdigkeit des Kommunisten Mao als Patriot bei skeptischen Schichten der Bevölkerung keineswegs gefestigt war, mußte die Erwartung der bevorstehenden Be- freiung Taiwans aufrechterhalten werden105.
Welchem Projekt erteilte Stalin im März 1950 sein Plazet? In krassem Kontrast zu allen bisher selbstverständlichen Vorstellungen, denen zufolge die ,Befreiung' ganz Südkoreas in einer großangelegten militärischen Operation von vornherein beabsich- tigt war, muß davon ausgegangen werden, daß ursprünglich ein Blitzschlag von be- grenztem Zuschnitt geplant und vereinbart war: Die nordkoreanischen Streitkräfte sollten lediglich bis Seoul vordringen72. N u r für diese begrenzte Aktion existierte ein Operationsplan, der unter der Verantwortung hoher sowjetischer Militärs ausgear- beitet worden war73. (...)
Umgekehrt ließen sich aus einer planmäßigen Durchführung der von Kim vorgeschlagenen Operation hin- sichtlich Chinas sogar positive Effekte ableiten. Erstens wäre das seit dem 19.Jahr- hundert zwischen Rußland und China umstrittene Korea dann auf absehbare Zeit dem chinesischen Zugriff entzogen worden, und zweitens hätte ein geeintes, sowje- tisch kontrolliertes Korea strategische Schlüsselfunktion gegenüber China gewon- nen - nicht nur militärisch, sondern auch wirtschaftlich81. Darüber hinaus ist jedoch davon auszugehen, daß das Taiwan-Problem einen we-sentlichen Ansatzpunkt für das Stalinsche bzw. sowjetische Kalkül bot (...)
Zweitens durfte man aus den jüngsten Erfahrungen des Ost-West- Konflikts folgern, daß auch die Vereinigten Staaten bei einem Gegenzug zunächst ein- mal die Chance nutzen würden, der militärischen Konfrontation mit der Sowjetunion, und sei sie nur indirekt, aus dem Weg zu gehen. Auch unter diesem Aspekt bot sich Tai- wan als Reaktionsfeld an. Schließlich sprachen außerdem die militärischen Gegeben- heiten dafür, daß die USA zugunsten Taiwans eingriffen. Dort hatte man noch eine Ba-sis und konnte sich gegen eine mögliche bevorstehende Aggression auf die einsatzbe- reite Flotte stützen. In Korea hingegen hätte unter viel ungünstigeren Voraussetzungen ein Krieg zu Lande, vielleicht sogar von See aus, geführt werden müssen. Eine umgekehrte Abfolge, d. h. die Einnahme Taiwans vor der Seoul-Operation, hätte dagegen das sowjetische Kalkül auf mehrfache Weise durchkreuzt: Sie hätte au- tomatisch das Prestige Chinas und nicht das der Sowjetunion gemehrt, Taiwan hätte als Folge der Eingliederung in die Volksrepublik seine Qualität als „Blitzableiter" ver- loren, das Aufschrecken der Vereinigten Staaten mußte das Risiko einer anschließen- den Aktion in Korea um ein Vielfaches erhöhen. Die aus Moskauer Sicht allein akzeptable Abfolge „Korea - Taiwan" war mithin geeignet, China von zwei Seiten her unter Druck zu setzen und die Gefahren des chi- nesischen „Titoismus" einzudämmen: Gesetzt den Fall, daß sich die öffentlichen Be- kundungen amerikanischen Desinteresses jenseits des verengt abgesteckten „defense perimeter" bewahrheiten sollten, so wäre der Korea-Coup reibungslos aufgegangen und Stalins Asien-Autorität für die Eingeweihten wiederhergestellt bzw. für die Welt eindrucksvoll unterstrichen worden. Eine nachfolgende Eroberung Taiwans hätte dann weniger als eigenständiger Erfolg Chinas denn als Schlußstrich unter die Ei- nung und Konsolidierung des Sowjetblocks gewirkt, ganz zu schweigen von den Auswirkungen eines sowjetischen Festsetzens auch in Südkorea auf die chinesische Bewegungsfreiheit. Gesetzt aber den Fall, die Amerikaner würden doch in Ostasien ihre bislang praktizierte Disengagement-Politik revidieren, so sprach viel dafür, daß China das direkte Opfer dieser Kehrtwendung würde. Diese Überlegungen mögen Stalin dazu bewogen haben, das von ihm gesehene Ri- siko einer amerikanischen Reaktion nicht nur billigend, sondern möglicherweise so- gar absichtlich in Kauf zu nehmen.(...)
Tatsächlich scheint weder Stalin noch irgendein anderer Angehöriger der So- wjetführung mit der tatsächlichen Möglichkeit einer bedrohlichen Intervention der Vereinigten Staaten in Korea gerechnetzu haben87.
- Hauptspannungsquellen lagen zweifellos in den für die damalige sowjetische Poli- tik maßgeblichen China-Vorstellungen. Soweit sie sich erschließen lassen, sollte Chi- na im Rahmen der damals gültigen Block-Konzeption eine quasi-subsidiäre Rolle übernehmen: Als Agrarland wurde ihm in erster Linie die Aufgabe zugedacht, die So- wjetunion mit landwirtschaftlichen Erzeugnissen zu beliefern; außerdem hatte Stalin offenbar die chinesischen Rohstoffreserven im Blick57. Die Sowjetunion sollte weiter- hin das Zentrum der Schwerindustrie im Block bilden, auf das sich die Wirtschafts- strukturen der verbündeten Länder auszurichten hätten. Ein weiteres, wichtiges Motiv für dieses Arbeitsteilungskonzept bestand in der un- ausgesprochenen Absicht, eine umfassende Industrialisierung Chinas so weit wie möglich zu verhindern, denn darin hätte auf lange Sicht der Keim einer militärischen Bedrohung der Sowjetunion liegen können58. Das war der Hauptgrund für das hart- näckige Bestreben der Sowjetführung, ihren bestimmenden Einfluß in der Mand- schurei, Chinas Industrieschwerpunkt, aufrechtzuerhalten. Denn gerade gegenüber der jetzt geeinten Volksrepublik muß eine unterschwellige Sorge wirksam gewesen sein, die von der Vorstellung eines grundlegend modernisierten China mit seinen im- mensen Menschenmassen ausging. Gegenüber dem Sohn Tschiang Kai-sheks hatte Stalin 1945 diese Befürchtung mit der Bemerkung anklingen lassen: „Sie sagen, China besitze nicht die Kraft für einen Angriff auf Rußland. Gegenwär- tig trifft das zu. Aber China braucht nur einmal die Einigung zu gelingen, dann wird es raschere Fortschritte machen als irgendein anderes Land."59 Auch auf der Konferenz von Jalta hatte Stalin sich über China in einer Weise geäu- ßert, die vielleicht mehr Ernst barg, als die scherzhafte Atmosphäre ahnen ließ, in der diese Äußerung fiel. Nach den Aufzeichnungen von Alger Hiss reagierte er auf die Warnung Churchills, den drei Großmächten könnte Streben nach Weltherrschaft vorgeworfen werden, mit den Worten: „I don't know any great power which would have intention to be master of world . . . I ́m sure Mr. C(hurchill) & Britain doesn't want domin(ate). I'm sure US hasn't opin(ion) of this kind. USSR hasn't. There remains only one power. China."60 Der Logik des sowjetischen Konzepts für China erwuchs die Verpflichtung zum militärischen Schutz des Verbündeten. Dieser Schutz stellte zugleich das Hauptele- ment einer mehrschichtigen Kontrollstrategie dar: Sowjetische Militärpräsenz an den Grenzen und auf dem Territorium Chinas war - wie bei den osteuropäischen Verbün- deten der Sowjetunion - immer außengerichteter Abwehrschild und binnengerichte- tes Kontrollinstrument in einem. Die technologische Abhängigkeit Chinas bzw. ent- sprechend dosierte Unterstützung ließ sich also in einer Doppelfunktion wirksam machen. Schließlich konnten auch die sowjetischen Spezialisten als gleichsam kon- trollierende Berater tätig sein, wobei „Kontrolle" in diesem Sinne nicht als bloße Überwachung mißverstanden werden darf. Es handelte sich vielmehr in erster Linie um anleitende Hilfe, die allein und von innen heraus die Verwirklichung des vorgege- benen China-Konzepts der Sowjetunion sicherstellen konnte und sollte. Über die Kontrolle der inneren Entwicklung hinaus mußten auch die außenpoliti- schen Spielräume Chinas vorsorglich beschränkt werden, um die Chancen einer Emanzipation von sowjetischer Bevormundung möglichst gering zu halten. Die so- wjetisch-chinesische Allianz vom 14. Februar 1950 entsprang zwar tatsächlich beider- seitigen Interessen, implizierte aber gerade in der Art, wie vor allem die sowjetischen Medien sie der Welt präsentierten, auch die Intention, die Volksrepublik China und die Vereinigten Staaten auf Abstand voneinander zu halten. In beiden Ländern hatte man nämlich besorgnisserregende Anzeichen gegenseitiger Verständigungsbereit- schaft zu erkennen geglaubt61. Besonders hervorzuheben ist, daß Wu Xiuquan bei seiner Schilderung der chine- sisch-sowjetischen Verhandlungen Ende 1949/Anfang 1950 die Bedeutung dieses Aspekts ausdrücklich bestätigt: „Das Neue China war gerade zwei Monate alt. Die Sowjetunion betrachtete die chinesischen Verhältnisse skeptisch, insbesondere die Richtlinien und die Politik. Da wir in der Vergangenheit nicht auf falsche Ideen der Komintern bzw. Stalins ge- hört hatten, schöpfte Stalin den Verdacht, China wolle den Weg Jugoslawiens'ein-schlagen; wegen der Teilnahme einiger demokratischer Parteien und parteiloser Demokraten an der Regierung Chinas befürchtete die Sowjetunion, China könne eine probritische und proamerikanische Linie verfolgen ... Daher war die sowjeti- sche Haltung uns gegenüber auch in anderen Fragen kühl und skeptisch .. ."62 Von amerikanischer Seite waren mit dem im August 1949 veröffentlichten „China White Paper" die „versäumten Gelegenheiten" auch noch aller Welt vor Augen ge- führt worden. In einer solchen Atmosphäre konnte nicht nur der chinesisch-sowjeti- sche Freundschaftsvertrag selbst, sondern auch seine groß aufgemachte Präsentation durchaus abschreckend wirken. In diese Argumentationslinie fügt sich schließlich die überzeugend belegte These von Simmons, wonach der sowjetische UNO-Boykott ab Januar 1950 nur vorgeblich die Aufnahme der Volksrepublik China in die Weltorga- nisation erzwingen, tatsächlich jedoch die Tür versperrt und China weiterhin in au- ßenpolitischer Isolation halten sollte63. All diese Hintergründe sind gemeint, wenn M a o später vor KP-Funktionären be- klagte, Stalin habe 1949/50 starken Druck auf ihn ausgeübt, weil er in ihm einen asia- tischen Tito sah64. Ergänzend wird aus internen sowjetischen Quellen berichtet: „Über seine Gespräche mit I.V. Stalin 1949 in Moskau sagte Mao, daß die allgemei- ne Tendenz der gegen ihn erhobenen Vorwürfe dahin ging, daß der Kommunismus in China nationalistisch sei, daß Mao nationalistische Neigungen habe, obwohl er Kommunist sei. Stalin drückte den Worten Maos zufolge die Befürchtung aus, daß der Rückfall in den Nationalismus in China gefährliche Folgen zeitigen könne. Sta- lin mißtraute uns, meinte Mao, für ihn stand hinter uns ein Fragezeichen ... "65 Den gleichen, aus den Worten Maos hervorgehenden Tatbestand meinte schließ- lich auch Chruscev in einer Rede, die er Mitte März 1956 anläßlich der Beisetzung Bieruts vor ausländischen KP-Führern in Warschau hielt. Trotz der denunziatorisch übertreibenden Absicht gehen aus ihr wesentliche Elemente der China-Vorstellungen Stalins ebenso hervor wie deren Probleme. Nach einem Bericht der N e w York Times beschuldigte Chruscev Stalin, „fast einen Bruch in den Beziehungen zwischen der So- wjetunion und ... China verursacht" zu haben.
Nem, Te esetekben olyanok utan mesz, akik viszont egyertelmüen atirjak a törtenelmet.
(Tibet: valamikor 1912-ben Kina az utolso örseget is kivonta Tibetböl, a Dalai Lama visszament Tibetbe, es kikialtotta Tibetnek a függetlenseget, ezt követöen Tibetnek önallo hadserege lett, önallo penzneme, közigazgatasa, stb. Tehat egy teljesen önallo otszag lett, kivalva Kinabol.)
Ahhoz hogy egy kicsit finomitva lett Kina szerepe most azzal, hogy a seemi közetöl mar a besegitett az USA-nak lett, no, ez mat valami elmozdulas a kiindulo pontodrol, de megitelesem szerint meg mindig keves a kimozgas, a következök miatt:
van közvetett es közvetlen katonai beavatkozas ( beavatkozas ertve most mint intervention): a közvetlen, na ja, a közvetett viszont a fegyverszallitasokkal a Vörös Khmer reszere bizonyitott.
A Kina csak besegitett az USA-nakhoz altalaban egy ellentetes peldaval illusztralva hogy ez nemigen megy ez a csak besegites szo, mert > egyszer, Kina nagyon is az USA-hoz akatz fotdulni, es ezt kontinuitassal, csak hogy ez megtörtenjen, azt a szovjetek eredmenyesen meg a 40-es evek vege fele es 50-ben megfurtak.
A Szovjetunio -Sztalin- mindenkeppen meg akarta azt akadalyozni, hogy Kina -vagy Mao egy masodik Jugoszlavia vagy Tito legyen, mert ezt (Hugoszlavia, Tito) el tudta viselni, Kinanak a kivalasat a szocialista-kommunista tabotbol, a lenini-sztalini internacionalizmusbol viszont sem gazdasagilag, sem katonailag, es politikailag sem tudta volna elviselni.
Ha jol emlekszem -de lehet javitani- valaki a topikban korabban irta, hogy Mao meg a go-parti a szovjetekkel, meg ezt Kina-Mao megnyerte, no ennek pont az ellenkezöje törtent, mert a szovjetek-Sztalin itt evtizedekre kisakkozta Kinat, vagyis nem lehetett Mao-Kina bennt az UN/Enszben, a helyet Taiwan töltötte be a kinai helyet, hogy Mao-Kina mennyire az amerikaiaknak a kedvet kereste a 2. Vh utanni gyözelme/allamdektalacio utan, ahhoz a következö reszletet erdemes a gugliforditoval elolvasni, Sztalin-szovjetek egyenesen a Korea-i Haboruval Kinat a jegre vittek, jopar evtizedre, alzartak az USA-tol pedig Kina nagyon de nagyon akart az USA-val együttmüködni hogy az önalloagat es a Moszkvatol független külpolitikajat mutassa, de Moszkva ennek a Mao-Kina törekvesnek az un go-parti soran betett.
Mielött idezek, meg azt megemlitem, hogy Kina mar regularis csapatokkal a Kinai Nephadseregböl meg azelött bennt volt Koraban, minthogy katonai segitseget kert volna a Kim-papa Maotol, tehat az un kinai önkentesek Korea-i rezvetele elött mar Kina a kinai nephadsereg csapataival Koreaban volt (az egyik a Saposnyikov akire itt mint erre forras lehet hivatkozni, a masik meg maga Huang Hua. (termeszetesen :-) az amerikaiakat itt mint forras kihagytam erre :-))), de meg Hruscsow is erre kitert).
Peng Dehuais Erinnerungen wurden 1981 in Beijing posthum als „Autobiogra- phie" veröffentlicht25. Dieses Dokument ist zwar von einem Herausgeberkomitee re- digiert worden, büßt aber deswegen seinen Quellenwert nicht ein. Wir besitzen in ihm ein wichtiges, von Beijing offiziell freigegebenes Zeugnis, das neues Licht auf Chinas Entscheidung zur Intervention in Korea wirft. Von ihrer Substanz her erweisen sich Pengs Korea-Passagen mit weiteren chinesischen Materialien, die unter ganz ande- ren politischen Vorzeichen entstanden sind, als deckungsfähig26; bis zu einem gewis- sen Grad erhärtet das auch ihre Authentizität. (...)
