közben kötelezö olvasmánnyal voltam elfoglalva és nem vettem észre,hogy informáltál.
csak most amikor az eredményekröl akartam szolni.
azt hiszem a masszát kicsit vastagabbra hagytam mint kellene,egyébként olyan,mint a gumi nehezen tartja meg magát kiugrik az általam begyürt formábol.türelmetlenül várom a keményedési idöt...
pillanatragasztoval lehet rögziteni ugy emléksem..
a repesztö viszont egészen másképpen müködik,mint az üvegnél.mivel én jo repedezett hatást akartam ezért most teljesen lereped a felsö réteg.és előporlott.ha leválik teljesen akkor megprobálom ujra festeni,csak az a baj,hogy az alap szalvéta közben már belekerült.igy nem lesz könnyü dolgom.
sokerámiával és agyaggal sokkal könnyebben bánok mint ezzel az aero plasszttal...
Pihe az újságban egy napraforgós szalvétát dekupáltak rá egy kerek hungarocel dobozra. Úgy csinálták, hogy 2 szalvétából. Az egyiket hagyományos módon rátették a dobozra. Majd a másikból kivágták a napraforgó közepét és egy sor szirmot szirmonként. (ha jól emlékszem a szalvétán két vagy 3 sor szirma van a napraforgónak). Utána azt a gyurmát (vagy mit) kinyújtották szép vékonyra és erre rádekupálták a kivágott virágrészeket. Még teljes száradás előtt sniccerrel körbevágták és kézzel megformálták a szirmokat és a virág közepét. Ezeket ráragasztották (már nem emlékszem milyen ragasztóval) a korábban elkészített dobozra a megfelelő helyekre.
Remélem elég érthető volt....de ha holnap nem felejtem el, akkor tényleg bescannelem a cikket képekkel együtt.
tetszik.))
a szatyrot kimostad már???
én egy klassz pipacsot tettem fel régebben egy polora,de a mosási probát nem élte tul.azota egyhelyben áll a textil decoupálo kencém.
Hópihe a júniusi Praktikában van egy napraforgós doboz ilyen térbeli hatással csinálva. Szerintem ott elég jól le van írva, hogy hogyan kell és mútatós is.
http://kep.tar.hu/lvica/index.phtml?aid=27525399 címen érhető el pár dolog, amit csináltam. A feltöltés fényképgéptől, szkennelés lehetőségétől és férj türelmétől függ a továbbiakban.:)
köszönöm szépen Sigue ,mint a villám már délelött ki is szolgált engem ezzel az olvasattal.
vettem is masszát egy probát megér.közben arra gondoltam sokerámiábol ugyanezt el lehet kékiteni ugyanis ez a massza ebben a kis mennyiségben,föleg ha a te tapasztalataid nem olyanok ,mint vártad volna.akkor ez igy elég drága...
ovié tul macerás és nem elég esztétikus,inkább kis gyermek kezeknek valo, a macerás részeket ovonénik elökészitik nekik..
az oviban a masszát a szalvéta belsö két rétegeinek lazagolyoba gyurásával helyettesitik,de ez nem az amire gondoltam.
én szalvétával bevont kétdimenzios képre gondoltam...
utána vágod ki a mintát a szalvétával bevont kinyujtott masszábol??sniccerrel??az én olvasatom annyira bonyolultnak tünik,és maszatosnak,hogy még nem gondoltam kiprobálni...
esetleg lenne képed rola??
Kinyújtom a masszát (amennyire hagyja magát), bekenem ragasztóval, ahogy szoktuk, rá a szalvétát, ahogy szoktuk, tetejére ragasztólakk, ahogy szoktuk.:) Nem hagyom teljesen megszáradni a masszát, körbevágom sniccerrel. Aztán megszárítom, majd ragasztom a fára szintén a ragasztólakkal.
Lányok, volt szó a térbeli dekupázsról... ha ez alatt a "domború dekupázs" értendő, akkor vannak tapasztalataim.
Most csináltam lányzó fenyő szobaajtajára egy "névtáblát" így. Egy lófej díszíti (vajh' miért?:)), efelett van a neve. Majd fotózom, ha addig jutok.
Szóval amit tapasztaltam: a massza vsz. túl száraz volt már (2-3 hónapja vettem), így tört, nem volt nyújtható. próbálkoztam egy csepp vízzel, ettől meg gusztustalan folyós lett a külső része, miközben a belseje még mindig formázhatatlanul kemény maradt. Fél óra gyúrogatás következett, minek következtében a kezem, az asztal, a ruhám, a kutya és még néhány berendezési tárgy fehér trutyis lett, de kitartottam.:) Miközben már csak azért is ráragasztottam a lovacskát, kicsit mállott még, de rá se rántottam.:) A végeredmény egész pofás lett, szóval sok munka és szitkozódás után azért elégedett vagyok.:)
És ne felejtsd el, ha legközelebb Pestre jössz, és nemszósz, irgumburgum lesz ám!:)))) Ha tudnád, hogy engem hányan fenyegetnek ezzel?!?!? :)))))))) DE! - 1részt ritkán járok, másrészt meg rövid időre megyek, vkinek mindig a "kedvében járok", úgyhogy kitartás! :)))
Szia, igen, csak három megálló a Nyugatitól a 6-ossal, és sokkal nagyobb alapterület lesz, meg állítólag több minden is lesz az üzletben. Szerintem jól járunk:-) És ne felejtsd el, ha legközelebb Pestre jössz, és nemszósz, irgumburgum lesz ám!:))))
Azt hiszem azt elfelejtettem tegnap mondani, hogy betankoltam üvegfestékből is, mert 220-ért adták, de csak a nem oldószerest! Ismét egy előnye annak, hogy vizesbázisút használok! :))
Csak 3 megálló a 6-ossal?
Akkor az nem távolság! - ha már felmegyek Bp.-re amúgy is, az a kis táv nem számít. :))
Ja, vettem "nyers" söralátéteket, tegnap este egyet gyorsan ki is dekupáltam - mozaikmintás szalvéta, most úgy néz ki, mintha kis mozaikos alátét lenne. Ma, de legkésőbb a 7végén megcsinálom a többit is, hogy elvégre készletben álljon! :))
Ha az üzlet személyzetében nincs igény arra, hogy rendezett üzletük legyen - márpedig szemmel láthatóan nincs -, mi úgyse tehetünk semmit. Én már nem is járok az Üllői útra, semmi kedvem kiválogatni az akrilfestékek közül az üvegfestéket, szemétdomb látszatát keltő halmokból előbányászni néhány újságot, szóval én bojkottálom őket. És valószínűleg ez lehetne az egyetlen fegyverünk, de Magyarországon sajnos még nem működik ez a szemlélet. Egyébként pedig a Margit körút eleje, ahová költözik a NAgymező utcai bolt, egy köhhintésre van a mostani helytől, mindössze három megálló a 6-os villamossal, és közben gyönyörködhetsz a Dunában is. Na, nem csábító?:-)))
Ez igazságtalanság velünk "pestiekkel"!
A Nagymező elköltözik Budára nekünk meg marad a folyton felfordult,feleannyi választékú,morgós személyzetű Üllői.Hol itt az igazság?
Abban az üzletben ami az Üllőin van szerintem egyre gyatrább a kínálat.
Valamelyik nap voltam bent,de mintha kirabolták volna a boltot.Nem beszélve arról,hogy a Nagymezőben sokkal több barkácsolási fajta is képviseli magát ami a másikban nincs.
És én még mindig lázadok az undok,buta személyzettől,mert nekünk "művészlelkeknek" igeneis érzékeny a kis lelkünk és minden rossz beszólás duplán fáj.Pláne nekem.
Jó lenne ha az üzlet üzemben tartói vagy mi a fene ,kicsit összekapnák magukat ilyen téren.
Olyan szétszórt az egész.
Pedig olyan jó lenne egy klassz kis boltban,szerintem dupla annyit hagynánk ott.Na de ez nem a mi érdekünk.
Németbe olyan szépen vannak megcsinálva ezek a kis barkácsboltok,hogy órákat elgyönyörködsz bennük.
Nem lenne nagy dolog szerintem.
Csak mint egy lakásban rendet tartani.
Lányok ez olyan nehéz?