A jelenlegi modern fizika több mint 100 éves. Ma már inkább gátja, mint segítője a tudomány fejlődésnek. Szükség van tehát egy új fizikára. De milyen is lesz ez az új fizika? Erre keressük a választ.
Ahol a hozzáadott 8π tényező számos gravitációs egyenletet egyszerűsít. (gyakorlatilag az értékét megduplázza, az egyszerűsítés kedvéért.)
Más Planck-egységektől eltérően a Planck-tömeg nagyjából felfogható az ember számára, mivel egy emberi bolha tömege durván 4-5000 mP.”
Amennyiben egy bolhának 4-5000 mP tömege van, akkor mennyi a tömege egy medveállatkának, vagy egy vírusnak? Ha létezik valami, aminek a tömege kisebb, mint a Planck tömeg, (pedig van) az azt jelenti, hogy nagyon sokan adják ki a Plack tömeget. Egy elektron tömege 9,109 382 15(45) ·10−31 kg[2] a proton tömegének 1/1836 része. Mennyi atomból áll egy bolha, ami csak 4-5000 mP. tömeget visel?
„A (részecskefizikai) standard modell gravitonokkal való kiegészítése nagy, a Planck-skála nagyságrendjébe eső energiákon súlyos elméleti nehézségekbe ütközött, mivel kvantumeffektusok miatt végtelen mennyiségek léptek fel (szaknyelven a gravitáció nem renormálható). A kvantumgravitáció egyes, még nem elfogadott elméletei, például a húrelmélet megoldják ezt a problémát. A húrelméletben a gravitonok a többi részecskéhez hasonlóan nem pontszerű részecskék, hanem húrok állapotai. Ilyenkor a végtelen mennyiségek nem lépnek fel, miközben az alacsony energiájú viselkedés továbbra is konzisztens marad a kvantumtérelmélettel és a kísérleti eredményekkel. Jelenleg azonban nincs semmilyen kísérleti tény, amely a húrelméletet igazolná.
A gravitációs kölcsönhatás gyengesége miatt a gravitonok kísérleti észlelésére az előrelátható jövőben nagyon kevés a remény.
„A húrelméletben a gravitonok a többi részecskéhez hasonlóan nem pontszerű részecskék, hanem húrok állapotai. Ilyenkor a végtelen mennyiségek nem lépnek fel, miközben az alacsony energiájú viselkedés továbbra is konzisztens marad a kvantumtérelmélettel és a kísérleti eredményekkel.”
Amennyiben minden részecskét húrszerűnek, és nem pontszerűnek tekintünk, úgy azok rezgési módosai és frekvenciája adja ki az energiaértékét. A téridő kvantuma is tekinthető egy zárt egydimenziós húrnak, egy időben eltolt rezgő felületnek, amin belül a hely található.
Ha a graviton olyan alacsony energiaértéket képvisel, hogy az nem éri el a Planck tömeg energiaértékét, akkor lehet olyan tömegtelen bozonnak tekinteni, akár a fotont. Ha a gyengébb gravitációs töltések gyengébb kvázi bozonokat képeznek a téridő kvantumaiból, mint az elektromos töltések, akkor gravitonok energiái közelebb állnak a téridő-kvantumok energiájához, amik szintén ismeretlenek, de nem nullaértékűek.
"Semmi konkrétabbat nem lehet mondani róluk, mint a téridőről, tudtad ?"
Nem tudta.
Szegény csak tudománytörténeti mesékből tájékozódik, amik azon csámcsognak hogy melyik tudós kivel volt fasírtban. Néha esetleg megemlítik, hogy melyik tudós mit is fedezett fel,de hogy maga a felfedezés FIZIKAILAG mi is pontosan és MATEMATIKAILAG milyen modell írja le, na azt ezek a "mesekönyvek" nem részletezik. Az ilyeneket a Feynman-féle Mai fizika könyvsorozat magyarázná el, de az szegény nagyonszuperfizikusunk számára olyan, mint egy ufó-hieroglifa Roswellből...
Erre csak annyit tudok mondani (a részleteket mellőzve), hogy én tisztelem Gyula bá teljesítményét, mert felépített egy szép kerek elméletet, ami nagy dolog. Kevesen képesek rá.
De sajnos nem tudok azonosulni vele, mert nem valós kísérletekre épült az elmélete.
Egyetlen tényleges kísérlete lett volna, de sajnos azt sem hagyták végig vinni. Így nem derülhetett ki, hogy az ejtőkísérletnél igaza volt-e, vagy sem.
De az ő esete nagyon jól példázza, hogy mekkora ellenszélben kell dolgozni azoknak, akik valami újat szeretnének elfogadtatni a szakmával. De a feladat nehézsége még szebbé teszi a munkát.
Lehet, hogy még eljön az idő, amikor előveszik Gyula bá elméletét.
Ja, Einstein is kapott Nobel díjat a fotonokért, de sohasem tudta megmondani, hogy mi is valójában a foton. De mások sem. Ezt írta: "Ötven és tűnődése se hozott közelebb, hogy megfejtse mi a foton." Ma már tudjuk, hogy nincsenek fotonok.
Ugyanez a helyzet a gravitációs hullámokkal is.
Lenne egy kérdésem. Honnan van a téridő?
Mert ugye a relativizmus szerint az égitestek csak elgörbítik. De honnan van a téridő, amit elgörbítenek? Tudsz erre válaszolni?
"Egy ilyen elmélet egyáltalán nem tudná leírni a legelemibb tapasztalatokat, se. Például a fénysugarak elhajlását se."
Nem beszélve a gravitációs hullámokról, amik éppenhogy a lokális tömegekről leszakadt és a "töküres semmiben" fénysebességgel terjedő hullámszerű tér-deformációk.
A teljesség azt jelenti számomra, hogy egy üres hely betelik valamivel. Azonban a hely is már valaminek számít. Mivel ha még nincs hely (sem), az nem tud valamivel betelni. Ezért tekintem a téridőt, a fizikai erőt időben megjelenítő helynek. Méghozzá diszkrét, dinamikus elemekből egzisztáló struktúrának.
Egy téridő-kvantumot, első közelítésből tekintsünk olyannak, mint egy adott méretre kiteljesedő „luftballon”, ami adott időtartamig létezik. A struktúrát, pedig úgy képzeljük el, mintha az Eukleidészi koordinátarendszer, x, y, z, vonalaira, szálaira lennének úgymint a gyöngyszemek felfűzve. Minden ballon azonos értékű minden tekintetben, ezért mindegyik szálkeresztező origónak is tekinthető. Az idő koordináta, a kvantumidő, azt tartamot jelenti, amíg egy ballon be- épül, majd ki- válik az aktuális sorból, a koordináta „szálon”. Ha egy ballon-soron véletlenszerű folyamat a ballonok felbukkanása, az egy háromdimenziós fluktuációt, alaprezgést eredményez a szálakon, vagyis a (négyzetes rácsszerkezet) struktúra számára. A teljesség kedvéért, hozzá kell tennem, hogy mivel lufikkal illusztrálok, azok rugalmasságukkal hézagmentesen illeszkednek egymáshoz.
Az eddigiek azt a helyet írják le, amit a végtelen potencia „léggömbönkénti” megnyilvánulása hoz létre. Ebből következik, hogy a téridő struktúrája, végtelen sok egymásnak feszülő, parányi „munkába fogott” erőtér, az éter. Másik nevén, a nullponti energia. Lehetne akár, az ős ok is, vagy a mindenség színpada, ahol majd az anyag játssza el a szerepeket.
Ebből a már munkára fogott, végtelen energiából keletkeznek az anyagot képező pontszerű elemi részecskék, amelyek különböző töltéseket hordoznak.
„A Coulomb-törvény a fizikában két pontszerű elektromos töltés közti elektromos kölcsönhatásból származó erő nagyságát és irányát adja meg.” Az elemi gravitációs töltések épp úgy „Maxwell-töltések”, mivel erőteret alakítanak ki maguk körül. Ezért a gravitációs állandó is egyfajta elemi töltésnek számít. Mivel a kölcsönhatási mezők az elemi töltésekből erednek, a távolság négyzetével arányosan csökken az érzékelhető (erő) hatása, ezzel párhuzamba állítható az elektromos töltés hatásával. Azonban van két nem elhanyagolható különbség is, mivel az elektromosság 1800x erősebb a gravitációnál. Másodszor, a gravitációs töltéseknél az egyelő előjelűek összegződnek, a különbözőek semlegesítik, lenullázzák egymás hatását. Mivel a tömeg fogalma, a megmaradó gravitációs töltéshez kapcsolható. /Ami a legfurcsább feltevése Szász Gyula fizikusnak, hogy ezek az elektromos és gravitációs töltések egy darab elemi részecskében, amik az (elektron, pozitron, Proton, „Elton” Anti proton) együtt, de külön hatva léteznek./
Ezzel azt a kitételt kérdőjelezi meg, hogy a gravitáció= tömegvonzás. Tulajdonképpen van taszító tömeg, és van tömegnélkülinek ható két részecskéből álló objektum, mint a neutrínó. Ezen felül lehetnek olyan több részecskékből álló objektumok is, amelyek tömegnélkülinek hatnak. Vagyis nem jellemző rájuk sem a vonzás, sem a taszítás.
Idézet az említett Szász elméletből:
„elektron:{ -e, -g me}, pozitron:{ +e, +g me}, }, protron:{ +e, +g mP}, elton:{ -e, -g mP}; mP/me =1 836, az egyetemes gravitációs állandó G = g2/4π.
A két elemi töltés aránya: e/gmP = 0.966∙10+21, tehát az elektromágnesesség sokkal erősebb, mint a gravitáció.”
Mivel a világmindenség anyagát a különálló, de többségében összecsomósodott részecskék alkotják, elmondható, hogy a diszkrét elemekből (testekből) kiinduló, hatásközvetítő mezők veszik körül őket, amivel elárasztják helyet, ami bőven a rendelkezésükre áll.
Idézet a Wikiről: „ A fizikában alapvető erő, vagy alapvető kölcsönhatás a neve annak a mechanizmusnak, melynek segítségével részecskékkölcsönhatást gyakorolnak egymásra, és amely más kölcsönhatással nem magyarázható”
„A bozonokat kölcsönhatás-hordozóknak, vagy erőközvetítőknek is nevezhetjük. A kölcsönhatás kifejezés ezt a kölcsönös bozonátadást tükrözi.”
A testekből,(mint fermionokból) kiáradó erőhatás, a szemcsés téridőt „kvázi bozonokká” alakítja, amik egymásnak átadva az erőhatást, továbbítják azt. A továbbításhoz is erőre van szükség, amivel a „kvázi bozonok”, valójában a téridő-kvantumok alapvetően rendelkeznek. Mivel a téridő kiterjedtsége végtelen, a kölcsönható mező hatása nincs korlátozva, a végtelenig hat. Ez a hatásterjedés időbeli folyamat, ezért sebességet is társítunk hozzá. Ez lenne a fénysebesség. Mivel a testekből kiáradó erőhatás gömbszerűen terjed ki a téridőbe, a távolságnégyzet függvényében csökkenő a hatása. Azzal a bozonná alakító hatással, ami „eltünteti”a téridőt, kialakul egy bozon-közeg, (fényközeg) amely a hullámok minden létező frekvenciáját képes felvenni, továbbítani.
Mivel a gravitációs hatás is ebben a közegben terjed, annak sebessége is megegyezik a c-vel. Azonban a gravitációnak is van bozonja, (a graviton) ami szintén egy kvázi-bozon, ami téridő-kvantumból készül. Mivel a gravitáció gyengébb az elektromosságnál, a bozonjai is gyengébbek a fotonoknál. De azok összegződők és kioltódók, a testektől távolodva, vagy közeledve változik a hatásuk mértéke. Két azonos tömegű test távolsága között van olyan pont, ahol az tömegközéppontnak minősül, azonban az egy semleges pont, akár a Lagrange pontok, a bolygórendszerekben.
Összefoglalva, a szemcsés téridő a töltésekből kiinduló erők hatására „kvázi-bozonokká”alakul, amivel egyben erőtovábbító közegnek minősül. A kvantumgravitáció nem a téridő görbületén, hanem az elektromosságtól eltérő töltésekből fakad.
Egy ilyen elmélet egyáltalán nem tudná leírni a legelemibb tapasztalatokat, se. Például a fénysugarak elhajlását se.
Teneked halvány sejtelmed sincs a relativitáselméletről.
Az anyagmentes helyeken csak a Ricci tenzor (vagyis csak a méretváltozásokat leíró deformáció) nulla, a Weyl tenzor (az árapály jellegű deformáció) nem tűnik el.
A jövő fizikájában az egyik központi kérdés a gravitáció lesz. A jelenlegi gravitációs elméletek el vannak cseszve. Newton elmélete jó közelítést ad, de hiányzik belőle a terjedés sebesége.
Einstein elmélete teljesen hibás, mert a gravitációt geometriává akarta lefokozni. Úgy képzelte, hogy gravitációs erő nincs, hanem a testek meggörbítik a téridőt (?????), és a görbe téridő kényszeríti a görbe pályákra a testeket. Ahol nincsenek testek ott a téridő egyenes.
De, hogy az egyenes téridő honnan van, azt elfelejtette megadni.
Sajnos az a helyzet, hogy a természet legfontosabb jelenségének, a gravitációnak ma sincs egy értelmes elmélete. A modern fizikának ez a legnagyobb adóssága.
Ezért a Szuperfizika központi kérdése a gravitáció lesz.
"Nálam a tömeg és az energia jelenti az anyagot és ezek átalakulnak átalakithatóak egymásba..."
Én bizony látok ebben gondot. Ugyanis az energia munkavégző képességet jelent, amely az anyag egyik tulajdonsága. Hogyan alakulhatna át az anyag a saját tulajdonságává? Ennek szerintem semmi értelme sincs.
Nagyon érdekes, hogy már Newton felismerte, hogy a testek nem távolról hatnak egymásra, hanem lenni kell köztük valamiféle közvetítő anyagnak, ami átviszi a vonzó hatást egyik testről a másikra.
Így ír Richard Bentley-hez küldött levelében:
"Hogy a gravitáció ... melynek révén egy test egy másikra vákuumon keresztül hatást gyakorolna bármi másnak a közbejötte nélkül, ami az erőhatást az egyiktől a másikhoz közvetítené, mindez számomra oly nagy képtelenségnek tűnik..."
Persze az ő korában a mező fogalma még ismeretlen volt, de sejtése helytállónak bizonyult. Ezt követően fedezte fel Faraday a villamos és a mágneses mezőt, amelynek hatására a gravitációs mező fogalma is létjogosultságot nyert. Szépen alakultak volna a dolgok, amikor ismét rossz irányba fordultak az események.
Színre lépett a fiatal Einstein, akinek az volt a téveszméje, hogy gravitációs erő és gravitációs mező nem létezik, a gravitáció csak puszta geometria. A tömeggel rendelkező testek között nincs vonzó hatás, hanem a testek a "téridőt" görbítik meg, ami ellipszis pályára kényszeríti a kisebb égitestet a nagyobb körül. Vagyis Einstein fiatal korában tagadta a gravitációs mezőnek, mint a vonzó hatás közvetítőjének a létezését.
Később rájött a tévedésére, és ismét elkezdett a mezőről beszélni, sőt már addig ment, hogy a részecskéket is a mező csomósodásaként próbálta bemutatni. De ebben is tévedett.
Az anyagnak két alapvető formája van, a részecskékből álló testek, és a mező, de ezek szorosan összetartoznak.
"Még a modellt sem értetted meg, akkor minek neked a matematikai összefüggés?"
Azért, mert a fizika TUDOMÁNYÁBAN matematikai összefüggéssel írják le a modellt. Hogy ne legyen félreértés, és hogy azonnal látszódjon, ha egy modellben orbitális hiba van, például nem felel meg a valóság mért adatainak.
Tehát ha tudományt akarsz művelni, akkor abbahagyod a süket szájtépést, a mesedélutánokat, és feltűröd az ingujjadat hogy szépen kidolgozd a modelledet matematikailag.
Vegyél példát Einsteinről. Nem a vakvilágba süketelt bele, amikor a speciális relativitáselméletet (ami szintúgy matematikai levezetés!) általánosítani próbálta, hanem még az "iskolapadba" is visszaült és differenciálgeometriát tanult, hogy a fejében lévő elképzelést TUDOMÁNYOS fizikai modellé dolgozza ki.
Fizika esetében ha nincs képlet, akkor nincs tudomány. Akkor csak óvodai mese-kör van.
"És miért éppen differenciális alakban?"
Azért okoska, mert a differenciális alak írja le az időben-térbe változó dolgok összefüggését. Erre már Newton Iluminátus Nagymester és Főalkimista is rájött négyszáz éve. A dolgok és folyamatok pillanatról-pillanatra történő matematikai leírását a differenciák közötti összefüggésekkel lehet elvégezni.
Ja, és Newton se sajnálta a matematikai munkát, eleve ő maga dolgozta ki a differenciálszámítást, hogy képes legyen matematikailag leírni az időben-térben változó folyamatokat TUDOMÁNYOSAN.
"A valóság tehát úgy néz ki, hogy vannak a részecskékből felépülő fizikai testek (égitestek), amelyeket gravitációs mező vesz körül. A mező az anyagi testek láthatatlan meghosszabbítása, amely minden test körül megtalálható."
-------------------------------------
Abban nem látok semmi gondot ha kicsit másképpen fogalmazunk.
Nálam a tömeg és az energia jelenti az anyagot és ezek átalakulnak átalakithatóak egymásba
Csak a szájtépés továbbra is. Ez nem "tudomány" hanem Rémusz bácsi meséi.
Nosza, dobjál már fel ide - differenciál alakban - egy modelledet számszerűen leíró matematikai összefüggést! Mondjuk a gravitációs mező és az elektromágneses mező kapcsolatáról.
Korábban már említettem, hogy a Szuperfizikában az anyagnak két alapvető formája létezik:
A részecskékből álló anyag, amely a fizikai testek építőeleme.
A folyamatos mező, amely az anyagnak egy másik formája.
A valóság tehát úgy néz ki, hogy vannak a részecskékből felépülő fizikai testek (égitestek), amelyeket gravitációs mező vesz körül. A mező az anyagi testek láthatatlan meghosszabbítása, amely minden test körül megtalálható. A mező a nagy tömegű testek (pl. az égitestek) felszínén a legerősebb, a távolsággal pedig négyzetesen csökken. Mivel a mező elméletileg a végtelenbe nyúlik, az egyes égitestek mezeje egymásba hatol, összefolyik, vektorosan összeadódik. Így alakul ki az egész univerzumot kitöltő, egyetlen összefüggő gravitációs mező. Ez azonban nem homogén, hanem az égitestek körül erősebb. Én nem is mozdulatlan, hanem az égitestek közvetlen környezetében követi az égitestek mozgását.
A gravitációs mezőnek gerjesztett, polarizált formája a mágneses mező és a villamos mező. Ezek azonban csak mágnesek és villamos töltések közelében léteznek. Ellentétben a gravitációs alapmezővel, amely az univerzum teljes egészét kitölti. A gravitációs mezőt nem részecskékből állónak, hanem folytonos anyagnak tekintjük.
Mi ebben az újdonság?
Nos, a görög Demokritosz óta az anyagot apró részecskékből, atomokból állónak tételezték fel. Atom azt jelenti, hogy tovább nem osztható részecske. Úgy gondolták, hogy a természetben minden atomokból épül fel, tehát az anyagnak csupán ezt az egy formáját fogadták el.
Később, amikor a villamosságot felfedezték, a villamosság atomjainak az elektront tekintették. Ugyanez volt a helyzet a fény esetében is. Newton magát a fényt is apró részecskékből állónak képzelte. De akik hullámjelenségnek tekintették a fényt, azok is úgy gondolták, hogy a fényhullámok egy levegőhöz hasonló, részecskékből álló „éter”-nek nevezett anyagi közegben terjednek. Tehát még mindig csak az atomos anyagot ismerték el.
Ez a szemlélet azonban megváltozott, amikor Faraday felfedezte a villamos és a mágneses mezőt. Később csatlakozott hozzájuk a gravitációs mező is. Ezeket már nem tudták úgy elképzelni, amely atomokból áll, hanem folytonos anyagnak tekinteték őket. Tehát itt már megjelent az anyagnak egy másik, nem atomokból álló formája is. Amikor kiderült, hogy az atom is további alkotórészekre bontható, ez sem változtatott a korábbi kettősségen, továbbra is maradtak egymás mellett az elemi részecskék, és a folytonos mezők.
Azonban némelyeket zavart ez a kettősség, és átestek a ló másik oldalára. Megpróbálták a részecskéket úgy felfogni, mint a mezők csomósodásait. Sőt, Einstein ettől is tovább ment. A mezőket is kidobta, és helyükbe a misztikus „téridőt” hozta be. Mint az anyag egy másik formáját, ami anyagi tulajdonságokat mutat, pl. képes elgörbülni. De a próbálkozás kudarccal végződött, Einstein idős korában kénytelen volt beismerni, hogy a „téridő” nem egy önállóan létező valami, valójában csak mező létezik.
A Szuperfizika elfogadja a kettősséget, vagyis azt a tényt, hogy az anyag egyik formája a részecskékből álló anyag, a másik formája pedig a folytonos mező. A részecskékből álló anyag építi fel a fizikai testeket, de a testek belsejében és a testek körül mindig megtalálható a gravitációs mező. Vagyis az anyag két alapvető formája mindig együtt fordul elő, nem választható el egymástól. A fizikai testek nem létezhetnek gravitációs mező nélkül, de a mező sem létezhet önmagában, függetlenül a fizikai testektől.
