..igen, ezt én is így tudtam. de tényleg magyarázhatod ott már a rendőrnek. ez olyan, mint a kandikamerás eset, amikor a gipszelt karú csajszi megkéri a gyanútlan járókelőket, hogy vegyék ki a kulcsot neki az autó üléséről, mert az alig letekert ablakon ő nem tud benyúlni érte. aztán amikor a riasztó beindul, s az ijedt áldozat forog körbe, akkor már nincs ott senki, csak egy ejnye-ejnye-mosolyú rendőr, akinek el kell magyarázni, hogy tulajdonképpen a tulaj kért meg rá, hogy vedd ki a kulcsot a kocsiból, de most nincs sehol. s a rendőr közben mosolyogva bólogat. mindig neki van igaza :) ez is hasonló eset.
Érdekes dolog ez a nemzetközi jogsi kérdés. Múlt héten csináltattam az önkörmányzatnál és bizony nagyon csóválták a fejüket, hogy minek az. Van valamilyen szerződésünk a görögökkel, ami alapján nem kell az ... sőt az olaszoknál sem!! Persze a helyszínen nehéz leállni vitatkozni nyelvismereti nehézségek között, de jogilag nem kellene, annál is inkább, mert náluk is ugyanazt jelentik a betűk, mint nálunk :o
80-ashoz elég a B kategóriás jogsi és azt hiszem a százashoz is.
A kisautó bérléséhez nemzetközi jogosítvány kell, amit itthon kiállítanak neked, de nekünk nem volt így nem is néztük túlzottan. Ha jól rémlik akkor 25 euro/nap az ára, de a kilóméterkorlátról nem tudok semmit sem mondani.
Szerintem 80-as alatt nem érdemes motort bérelni, mert vannak szép kis emelkedők és oda azért kevés az ötvenes.
90 cent körül mozog egy liter benzin és a motorunk 3 és 4 liter között fogyasztott, ami egy 80-as Gilera volt.
Nagyon tudatlan vagyok, kérlek, segítsetek, hogy ne haljak meg bután :) Egy ilyen 80-as motorhoz szükséges A kategóriás hajtási? Nekem csak B van, kisautóra. És egy kisautó bérlése mennyibe kerül?
Nagyon jól éreztük magunkat, de hamar elszállt ez a két hét.
Lehet, hogy szeptemberben még visszamegyünk..........
Nagyon javasolni tudom mindenkinek, hogy motorozzon sokat és nézze meg a szebbnél szebb helyeket.
Sarti egy jó kis hely, de szerintem kirándulni érdemes elmenni és szerintem nem a meteora-hoz.
90 cent körül mozog egy liter benzin és a motorunk 3 és 4 liter között fogyasztott, ami egy 80-as Gilera volt. Sassos nagyon kedves ember a felesége úgyszintén.
Én csak javasolni tudom, hogy aki motort bérel nála tegye.
Ahogy hallottam a másik kölcsönzős drágább is.
A Mike's bárt látogassátok meg, ha tehetitek. Ez nem zárt helyiség így kellemes környezetben tudtok szórakozni. Akciós ital is van. 1 euro a tequila és 1 euro az ouzo. Sok magyar jár oda szerencsére így nincsenek túlsúlyban a görögök.
Egyszer jún. első hetében voltam (az volt legkorábban) és az idő nagyon jó volt, de a víz az első 2-3 nap még hűvös, viszont "fürödhető" volt rövid távon. De azután már teljesen ok. volt minden.
Gondolom Zsák úgy értette, h még minden virágzik, szép zöld és még nincs kiégve, kiszáradva a növényzet.
Jaques: köszönöm, hogy nem a weatheronline-t ajánlottad :))
nem akarok személyi kölcsönt, hogy sartira menjek, és az idei nyaralás elsősorban haláleset miatt úszott. másodsorban pénz, de ez benne volt első perctől.
mit jelent az, hogy a növényzet már nagyon ott van? és a víz meleg már? lehet a tengerben fürödni?
Szerintem annyi pénzt, hogy eljuss Sartira, még személyi kölcsönbe is adnak. Kifizetsz havonta 5e-t és egy év alatt meg is van. Szerintem.
Ha már rám gondoltál :-), akkor elmondom, hogy májusban, jónius elején é-görögországban előfordulnak még esős napok is, viszont a növényzet nagyon ott van. És sokkal olcsóbb minden.
komica: én is kérdeznék, asszem én már a jövő évi nyaralásra készülök, mert az idén nem fér bele :( mien időszakban voltál sarti-n? májusban mien idő van? és júniusban?
nehogy vki a weatheronline-t mondja, mert megfutamodok :) Zsákkra gondoltam :)))
Ha kérdésed van nyugodtan kérdezz és ha tudok segítek, mert jártam már párszor Sartin. Egyébként az említett apartmant nem ismerem, DE általában az alapvető konyhai felszerelések megtalálhatók (1-2 lábas, tányérok, evőeszk. stb). Többségében villanyrezsó van. Konyharuha, mosogatószer, sajtreszelő meg ilyenek ált. nincsenek. Szerintem az utazási irodát is megkérdezheted, hátha többet tudnak.
Semmi extra dologra nem várok, félre ne érts. De mint már említettem, soha nem jártam Görögországban, nem ismerem az apartmanok felszereltségét, nem tudom, mit érdemes feltétlenül vinni, mi tartozik az apartman felszereltségéhez, stb.
Mivel egyedül utazom kisgyermekemmel, úgy gondoltam, használható és fontos információkhoz juthatok ezen a fórumon, legalább azzal kapcsolatban, mik azok a dolgok, amiket feltétlenül csomagoljak be, és mik azok, amik nem kellenek. Sajnos az utazási irodában nem sok dolgot mondtak nekem. Csak tájékozódni jöttem ide, nem kötekedni :)
Szia, két kérdésem lenne: 1. mit lehet megtudni egy apartmanról arctalan internetezőktől, 2. miért érdekel, milyen az apartman, _miután_ befizettél rá?
Igazad van, beszélgessünk csak Sartiról és az apartmanokról. Bár valószínűleg azt nélküled is sejteni lehet, hogy a szobák ablakkal és ajtóval rendelkeznek. Valószínűnek tartom, hogy aki ezen a fórumon érdeklődik, nem egy ilyen pikírt megjegyzésre vágyik, hanem hasznos és érdekes információkra első görögországi nyaralása előtt, melyre esetleg hónapok óta készül.
Szia, ha jól értem, te azt a mindenkit izgató kérdéskört feszegeted, hogy így, arctalanul, névtelenül nem lehet igazán megbízható információt szerezni és közzétenni az interneten. Éppen ezért megkérlek, hogy ne legyél offtopik, beszélgessünk csak Sartiról, az aparmanokról, satöbbi.
kösz a sok hasznos infót. Egy csomó kérdésem lenne még, hiszen én tudatlan és tapasztalatlan vagyok hozzád képest. De tuti, hogy Te minden kérdésre tudnál "kielégítő" választ adni. Legalábbis így ismeretlenül és felelősség nélkül.