“Egy bácsikám, ki csősz volt s egész évben a Varjúdomi kunyhóban lakott olyan mesét mesélt, amilyen éppen abban a percben eszébe jutott. Az volt a jó, hogy élni kellett, élni a sok szeszélyes mesét. Így csinált nékem hosszú orrot, kedvet ahhoz, hogy éljek úgy, ahogyan ő élt. Mert ő volt, ő meséje minden hőse, a hónapok és magok ismerője, kinek a nap volt kalendáriuma, szél a nagyapja, parázs meg a húga”
A francokat. Ki baszik védekezés nélkül összevissza a mai világban? Arról van itt nagybaszó, hogy a lányka taktikailag akar teherbe esni, hogy a fiú gyűrűzze már meg.
Nem jogszabályt írtam, hanem a személyes véleményemet. Lehet vele vitatkozni, ahogy a tiéddel is, normális hangon, érvekkel. Arra például még nem méltóztattál válaszolni, hogy az általad javasolt megoldásban a nőnek is ugyanúgy joga van lemondani a gyerekről, és minden kötelezettséget a férfira testálni, ugye? Szigorúan a jogegyenlőség alapján.
Szerinted életszerű helyzet az, hogy több éves párkapcsolatban, ahol a nő állítása szerint szedi a tablettát, a férfi mégis óvszerrel védekezik?
Ha lenne férfi fogamzásgátló, az megoldás lenne erre, de annak kifejlesztését minden erejükkel igyekeznek támadni a feministák, mert kivenné a nő kezéből a gyerek feletti szinte abszolút kontroll jelentős részét.
Arról van is szó kérem szépen, h a férfiak össze-vissza ki-be dugdossák mindenkibe védekezés, és mindenfajta felelősségvállalás nélkül... Mondjuk már ki! Nem kell ezt szégyellni ezt a vágyat. De a létrejövő utód érdekeit a törvény védi! Ezzel a tudattal tessék fűvel-fával védekezés nélkül baszni!
Jav: Felnőtt férfi nő pedig legyen már tisztában azzal, hogy a kefélésben benne van a gyereknemzés teherbeesés kockázata, ennek tudatában csinálja. A felelősségvállalás pedig alapkövetelmény egy felnőttől, akár férfi, akár nő az illető.:-)
Te is tudod , hogy vannak balesetek is . Meg rafkós csajok , akik így akarnak férjet fogni . Meg .... mittomén' , annyi variáció van . A nő önállóan eldöntheti , hogy abortusz , és meg se mondja a férfinek , hogy terhes volt .
Saját döntése alapján elvetetheti a babát , holott az apajelölt majd meggebed egy gyerekért . Mit tehet ezekben az esetekben egy férfi ? Ne a saját tisztességedből indulj ki , hanem agyalj el rajta !
"Felnőtt férfi pedig legyen már tisztában azzal, hogy a kefélésben benne van a gyereknemzés kockázata, ennek tudatában csinálja. A felelősségvállalás pedig alapkövetelmény egy felnőttől, akár férfi, akár nő az illető."
Sokadik szubjektív és a tényszerűség semmibe vétele, személyes rizsa, amit a jog nem ismer.
Ilyen nincs, hogy margarita402 leírta az életbölcsességet, tehát akkor nincs itt semmi látnivaló és így működik az egyenlő elv.
Ezzel együtt kell élni... Vagy csomót kell kötni rá, és tudatosan, tervezett házasságban élni megbízható párral nem össze-vissza töcskölni a fél világot...
Ez már megint csak az abszurd rizsa.
Zéró köze van az ilyen dumáknak a jog szempontjából, nem ilyen halandzsa baromságokra épül a jogi rendszer, amiről beszélgetünk itt, hogy "bedugta, oszt jól van he, majd máskor jobba vigyáz".
Másik része és más téma:
A "megbízható pár" az csak a te hited, hogy megbízható.
Nyilván mindenki azt mondja addig, amíg pofára nem esik, mert hát ő aztán okos volt, hiszen ő látta, hogy "megbízható"
Ez már megint egy hülye definíció, "én tudom, mert én vagyok az okos és látom, hogy ő megbízható".
Én elég sokszor végiggondoltam már. Valóban nincs 100%-os fogamzásgátlás, de azért elég nehéz egy értelmes, felelősségteljes pasival felcsináltatni magát egy nőnek, ha az nem akarja. Felnőtt férfi pedig legyen már tisztában azzal, hogy a kefélésben benne van a gyereknemzés kockázata, ennek tudatában csinálja. A felelősségvállalás pedig alapkövetelmény egy felnőttől, akár férfi, akár nő az illető.
Amúgy mit vág haza az életén, ha összehoz egy nem kívánt gyereket?
Az a helyzet, h a bíró szerencsére ma még a gyerek érdekeit nézi. Úgyhogy egyelőre ez van. Aztán persze ez változhat a csak ffiakból álló kormány döntése szerint.
A női fogamzásgátlók mérgezik a nőket. Az ember ha elolvassa a fogamzásgátlókhoz kapcsolt mellékhatások felsaorolását, a nők 70%-án ak nem lenne szabad felírni. De, az sem hagyható figyelmen kívül, hogy a női hormon bekerülve a víz körforgásába a férfiakat magtalanná teszi. Tehát, amikor a férfiak mérgezik a nőket, akkor saját magukat is.
Ezért kell a férfiaknak védekezni. Gumival a különböző nemi betegségek is elkerülhetők.