“Egy bácsikám, ki csősz volt s egész évben a Varjúdomi kunyhóban lakott olyan mesét mesélt, amilyen éppen abban a percben eszébe jutott. Az volt a jó, hogy élni kellett, élni a sok szeszélyes mesét. Így csinált nékem hosszú orrot, kedvet ahhoz, hogy éljek úgy, ahogyan ő élt. Mert ő volt, ő meséje minden hőse, a hónapok és magok ismerője, kinek a nap volt kalendáriuma, szél a nagyapja, parázs meg a húga”
Pölö itt volt a szex/teherbeesés téma. Mintha azon ment volna végig a visongás, hogy intézzék úgy a férfiak, hogy nektek ezzel kapcsolatban (se) kelljen semmilyen felelősséget vállalni. Éshát, kb. ez is van manapság. Ennyit ért el a feminizmus, hogy még gyermetegebbek lettek a nők. Próbálnátok ezt eljátszani az iszlám világban, hamar kövezés lenne a vége, ott nincs másokra mutogatás.
Miért kellett volna nekem a tanitványaimmal mint nőkkel megtalálnom a hangot? Mint tanitványokkal, azt igen! Képzeld, aki megérdemelte azt értékeltem is, A szakmai utódomat is közülük választottam!
Hozzám hasonlót nem ismerhettél. Mert minden ember egyedi. Ja. Az, hogy sok nővel nem találtad meg a hangot, az nem a nők hibája. Mert én biztos vagyok, hogy sok kivbáló teremtés lehetett közöttük, akiket nem értékeltél.
Mimóza! Nem neked írtam, hanem a mondanivalóm kiegészitéseként! Na ez is egy női vonás, a rögtöni védekezés/visszatámadás/ . Tényleg, mintha mindegyikőtök egy formában lett volna kiöntve!
Ez nem igaz, a heterók és a homók közt is van olyan aki 100%-az, ahogy az aszexuálisok is azok teljes mértékben! DE az igaz, hogy a legtöbb ember biszexuális, de nem egyforma mértékben, a két véglet közt számos hely van még!
A 100%-os homoszexualitás létét igazolják anatómiai és élettani adatok is (a közti agy egyes idegközpontjainak a szerkezete és működése, a hormonháztartás, a nőies férfi homok agyénak a nőkre ütő jellegei, stb).
Tehát nem vagy hívő alkat, ahogy én sem. DE aki az, annak igénye van a hitre, amit valamilyen vallási felekezetben meg is talál (ha mégsem, akkor akár kreál is magának meg követőinek egy testre szabottat!). Ezért felesleges az ateisták hepciáskodása a vallások s hívőik ellen, olyan mintha a veleszületett fogyatékokat kárhoztatnák! Így aztán ők is vallássá válnak!
Az ember alapvbetően biszexuális. Ezen belül vannak preferenciák a nozijában, hogy melyik ferromon vonzza. Az hogy alapvetően biszexuális mi sem bizonyítja jobban, mint a börtönök, a papság a katonaság. Ahol a másik nemhez nem félr hozzá.
Okoska, 56 éves vagyok házas, de nem egy nővel volt dolgom, no meg tanárként/oktatóként is több ezer nőnemű tanítvánnyal volt szerencsém megismerkedni! Ráadásul biológusként anatómiával/élettannal és humánetológiával is közelről kapcsolatban vagyok szakmailag.