Én ezt már lehet, hogy írtam, nem emlékszem, csak azt nem értem, miért nem hagyunk békét a másik ember vallásának. Miért kell őket csesztetni. Ez nekik az életünk része, nem olyan, minthogy én nem voltam vasárnap templomban. Csak az a fura, hogy meg vannak bélyegezve igy egyben, meg leterroristázva, de azért náluk pl. a damaszkuszi omajjád mecsetben is simán megfér egy keresztény szentnek a sírja (Keresztelő Szt. JÁnos fejét őrzik ott). És senkit nem zavar, hogy keresztények és muszlimok is járnak oda. Ez csak itt Európában ilyen nagggyon fontos, mert mi olyan szörnyen felsőbbrendüek vagyunk mindig, pedig sok mindenben tanulhatnánk tőlük. Akár emberséget, szeretetet is.
Nem értem, hogy miért nem lehet ezt nálunk is tiszteletben tartani.
Ha véletlen nem voltam elég érthető az előző hozzászólásomban, akkor most megpróbálom érthetőbbé tenni a mondókámat:
Mi az Új vallást (és időszámítást) Jézus születésétől kezdtük és halála után terjeszkedett. Az ők prófétájuk (Nevét nem írom le, nehogy bántódást okozzon valakinek, valahol) jézus után 600 évvel született. Innen az időkülönbség.
Áhított nyaralás: ezek után marad a mindörökké Spanyolország. Májusban egy tuti Németország. Az ottani keresztfiam konfirmál. Egy-egy kiruccanás a szomszédokhoz. Ez lehet föl, le, jobbra, balra.
Úgy látom, hogy majdnem egy cipőben járunk a munkahely tekintetében. Ez a bizonytalanság senkinek sem tesz jót. Valaha Sat-nak kisírtam magamat e ügyben. És csak telnek az évek és mindig a rossz hírek, de azért (Hála az Úrnak!) még nem következett be. Rossz érzés. Az ember visszafogja magát, a kiadásokat, nem mer már szárnyalni, nem mer tervezni. Amit tervez, az is csak rövidtávra. Tartsunk ki!
Részemről mit mondjak: Szerettem volna egy Tunéziát. Marokkó álom marad egyelőre. De a zavargások miatt nem lennék képes a szemükbe nézni a kedves Tunéziáknak. Hiába, fehér, európai bőrünk van. Hitetlenek vagyunk.
Próbáltam megmagyarázni saját magamnak miért történik ez az egész? Kb. erre a következtetésre jutottam:
A keresztényekhez képest Ők 400 évvel hátrébb vannak (K. után 600 év). Vagyis kb. 1400-ban. Nos, merte volna 1400 körül kigúnyolni Jézust vagy az egyházat? Senki?? na, persze. Az emberek (Tömeg) vagy az egyház rögtön elégették volna. Ezek után Én személyesen nem tartom olyan durvának az ők viselkedését. Mi is átéltük az egyház reformját. Majd Ők is átértékelik a dolgokat. Minden esetre tapintatlanok voltunk, mi a fehér emberkék. Bocs, ha valakit untattam ezzel.
Nem az számít szerintem, hogy mi van odaírva, vagy hánynál tartasz, hanem, hogy Te hogy érzed magad... Lehet valaki 60 évesen is a legjobb korában... (mondom én, aztán majd meglátjuk mi lesz akkor... :)) de tényleg igy gondolom, hogy az a fontos, hogy jól érezd magad a bőrödben, az évek száma nem fontos!!!!!!
azt én is tudtam azt a címet... magyar apácák vannak ott, nem? az még megvan és müködik ugy tudom.Nem Szt. István rendház v. mi????? De érdemes lehet nem Rómában megszállni, hanem Róma mellett van valami hatalmas kemping (több is) és ott olcsóbb, faházakban lehet lakni, még medence is van... és van be közlekedés Rómába is. Próbáljak keresni bővebbet?
Aktuálisan nem hiszem hogy elég nagy kedvezményt tudnának adni...:-)))
A legnagyobb gond az új tulajdonos a cégnél. Máskor ilyen tájban én bizony már befizettem a nyaralást (mert a tervezgetés a legszebb rész, az utazás igazából már elég fárasztó). Most nem mernék befizetni, meret azt sem tudom, hogy lesz-e még melóhelyem, meg ha lesz, akkor mikor mehetek szabadságra. Jó volt régen, mert akkor egyszerüen közöltem, hogy nekem már befizetett utam van egy adott időpontra oszt punk-tum nekem akkor kell szabira menni, most meg örüllök ha luk van hátul, oszt még szelel is...:-((
No de mindegy. Majd lesz valahogy.
Egyébként (aktuálisan) a sousse-i Karawan Hotel a kiválasztottam......
"Hónapok óta itthon dekkolok, és nagggggyon mehetnékem van, betegség tüneteit érzékelem magamon - depresszió, életuntság, fásultság...."
NaHátttttttttttt........... Azt gondoltom, hogy csak éngem fertőzött meg ez a kór. Csak bámulom az előző években készített filmjeinket és sohajtok! Hová visz ez?
detty-nek igaza van márci 17-19-ig lesz a kiállitás....
tudom, hogy megfogunk főni júliusban is (tavaly is elég meleg volt) majd még kitalálom mikor menjünk. de elöször is kiváncsi leszek az árakra, mert azzzzza lényege a dolognak.....
én asszem irtam is, hogy szept-ben visszamentem egyedül (lányom engedélyével) bulizni és hát elég koccos volt a tenger és minden d.e. be volt borulva volt mikor csöpörgött is d.u. azért 1-2 nap melllleg de nem az igazi, nem mondom.... jó volt.
üdv
ui: végül is nem kötelező minden évben nyaralni menni.....
Azér' nem hallottál Sati, mert még nem is volt... :))) Március 17-19. a nem szakmai napok.
Évus - azt tudod ugye, hogy juliusban Tunéziában is megfőttök!!!
De én is nagyon szeretem... mi igyekeztünk juniusban menni, meg októberben, de volt egyszer hogy november elején voltunk, és még fürödtünk a tengerben... Még októberben is volt pár óra ugy dél körül, amikor nagyon meleg volt...
hát ugy szoktunk menni, hogy az előszezon ucso időpontja ez kb júl elejére esik.
tudod?.....
de igen probálunk suli után menni. mikor elsőbe ment a gyerek akkor aug ucso 2 htében voltunk (nemtom miért pont akkor) Mallorcán és akkor volt az az europai kurva nagy mellleggg hát ott főttűnk meg.....
ezért tavalyelőtt már suli után 1 héttel mentünk.... tavaly is... csak az ut.ir elcsusztatta pár nappal