Most, hogy kihasználtam Penavin Olga figyelmetlenségét - az írást szerencsére nem sorolta a munkák közé -, és befejeztem mára a dolgozást, fűtött lakásomból elmegyek a baromi hideg utcára gyalogolni. Ha egy óra múlva nem leszek itt, fogjátok be a szamojéd szánhúzókat, és indítsatok expedíciót a felkutatásomra, léci. Bernáthegyi is jöhet, nyakában kis hordóval.
Mi nem bizonyíték mire? Nem vagyok szerelmes Szabó Mátéba, sőt, de erre a mondatára felhívnám a figyelmet:
Szabó Máté válaszában azt hangsúlyozta, hogy ez a kezdeményezés "egy arra minden kétséget kizáróan rászoruló, ugyanakkor a legcsekélyebb érdekérvényesítő képességgel sem rendelkező csoport kirekesztését eredményezné, megaláztatástól mentes ellátásukat garantáló alternatívák nélkül".
A belinkelt szöveget leegyszerűsítve a valós helyzet az, hogy jogszabály van ugyan, de a valóságban a hajléktalannak vagy elfogadják a papírját, vagy nem. Az OEP állandóan keresi a kiskaput, hogy hogyan lehetne intézményesen is kizárni őket az ellátásból, tényleges orvosi segítséget pedig csak a máltaiak, Iványiék, meg az ilyen-olyan missziók adnak nekik.
De el se olvassátok, inkább mesélek Antal Imre vicceket, olyanokat, amelyek 29-én délben jutottak eszembe, amikor az egykori törzshelyén (igen retro!)ebédeltünk, ahol emléktábla jelzi, hol ücsörgött, miközben (az étlapon is így szerepel) a kedvencét fogyasztotta.
A napokban olyasmit hallottam, hogy nem a hajléktalanok szenvedik el a fagyhalál többségét, hanem a fűtetlen saját házukban lakók, a tanyákon, falvak alvégén.
Náluk még a hajléktalanok is jobban szem előtt vannak. :(
A tavalyi tél alatt annyit, hogy Budapesten egyetlen hajléktalan sem fagyott meg.
Akárhogy nézem a statisztikákat, ez biztosan nem igaz, meg hát a tapasztalat is mást mutat. Ez például a KSH számsora, a „túlságosan nagy hideg” mint halálok, Budapesten:
Nonononono.... Az ombudsman először 2009-ben vizsgálta a hajléktalanok egészségügyi ellátását. Akkor felhívta a figyelmet a helyzet tarthatatlanságára. Tavaly nyárig a helyzet annyit változott, hogy eltelt öt év. Az alapos tényfeltárás itt olvasható:
Ami a fogászati ellátást illeti: nekem nem úgy tűnik, hogy ez nagyon megoldott volna. Egyetlen hely Budapesten, _minden_ rendű és rangú rászorulónak, és ezt sem az állam működteti, hanem egy katolikus misszió. (Mint apám hajós korában Bécsben: ők is tudták, hol van az a kolostor, ahol a szerzetesek ingyen húznak fogat.)
A tavalyi tél érdeklődés hiányában elmaradt, viszont idén már többeket ölt meg a hideg (előbb meghal az ember a kihűlés miatt, csak utána tud megfagyni).
Így van, a megtermelt energiamennyiség fel nem használt, és így a hálózatba betáplált része után kapott energiadíj adóköteles.
A napenergia tekintetében, ahol a napelemek a saját tulajdonú építményeden/földeden vannak, ott tulajdonképpen mindenképp a saját tulajdonodat érő napenergia egy részét adod el. Ez alapjában nem állami közkincs, különben a napra kiakasztott mosott ruha szárításáért is adót kéne fizetni.
A széllel kapcsolatosan kissé eltérő a véleményem, mert ott a saját tulajdonodon áthaladó szél kinetikai energiáját csapolod meg, a mögöttes területek kárára. Persze ez egy háztáji szélkerék esetében csekélység, de megawatt-nagyságrendű erőművekkel kapcsolatosan szkeptikus vagyok. Kis csúsztatással: ha a Föld önszabályzó ökológiai rendszerében nem lenne szükség a szél kinetikai energiájára, akkor nem lenne szél sem. :)
Az állam által fenntartott hajléktalan centrumoknál moshatnak-száríthatnak, fürödhetnek. Az igazolványuk alapján az összekötött információs rendszerben ellenőrzik, hogy ezeket a szolgáltatásukat ne vegyék többször igénybe, mint amennyi elő van írva.
A hajléktalan igazolvánnyal kapnak orvosi ellátást, sőt külön fogorvosi rendelőjük is van valahol a Fehérvári út vége felé, ahol ingyenes a kezelés.
(Milyen érdekes is lenne, ha ezt egy újságíró vagy riporter alaposan körüljárná, hogy mindenki előtt ismert legyen az ellátási rendszer.)
Akkor nem válaszolok. :-( (Annyit azért jegyezzünk meg, hogy ez a szál ne maradjon elvarratlan: a hajléktalanok ritkán főznek pálinkát. Hiányzik hozzá a gyümölcsösük és az infrastruktúrájuk. Ők hagyományosan a közértben veszik a kommersz alkoholtartalmú italt, áfával, jövedéki adóval, metiltartalommal együtt.)
Az egészségügyet aligha, hiszen ha nem volt tébéje, egy Kalmopyrint nem kapott a rendszerben. Ezt pontosan tudta is, ezért ment meghalni a Máltaiakhoz.
A szegényügy, gondolom, arra való, hogy a szegényeket támogassa. Nem kezdek el stadionozni, de pontosan tudjuk, hogy mennyit fordít erre az állam. És mennyit fog idén.
Adót igenis fizetett. Minden fél kiflin, amit megevett, 27 százalék áfa volt, minden brutálisan rossz minőségű felesen, amit bedobott, annyi jövedéki adó, hogy akár építhetett is volna járdát, nem csak alhatott rajta.
>Megkereste a megélhetését, és - a jelek szerint - nem akart többet, mást.
Iiiiigen, ez igaz. Csak emellett használta a társadalom teremtette erőforrásokat (egészségügy, szegényügyi szervek, járda, stb.), amikhez egy fillérrel nem járult hozzá. Gazdag országban néhány ilyen elmegy, nálunk a tevékenységük korlátozandó. Legalábbis szerintem.)
>egy tűzárús mellett fogok (álruhában) a rászorulóknak perselyezni.
Javaslom a Lázár, a bibliai szegény ember jelmezét, amelyik egy kicsit hasonlít Lázár Jánosra, az egykori miniszterelnökre, meg a mostani Lázár Jánosra is, talán így meríthetsz az adakozók legnagyobb halmazából.
(Kicsit hasonló élményem volt tegnap a Vígszínházban (A revizor), egyfajta poénokon a nézőközönség látszatra kisebb része nevetett és tapsolt, másfajtákon meg a többi...)
(Feleltem erre már tavaly is, de életemben először elszállt egy index fórum hozzászólásom.)
Tehát akkor adóköteles, ha bevételed van belőle?
Erről akkor olvastam először, amikor szó sem volt még a hálózatba betáplálásról, ha szélből magadnak csinálsz villanyt, akkor is adóznod kell, de nem tudom, hogy (főleg most) hogy van.
Ha a földed alatt olajat találsz, az az államé. Ha fölötte szelet, azt nem tudom :-)