Az öngondoskodást én a napi életre értettem. Minden áron csinálok valamit és a gyerekemnek is megtanítom, hogy ingyen nincs, és nem jár semmi. Elmegyek akár milyen kevés pénzért is dolgozni, ahelyett, hogy a segélyre várnék otthon. Nincs az emberekben semmi tartás, semmi büszkeség sajnos.
A belinkelt tanulmányban nagyon érdekes, hogy a legszegényebbek között milyen nagy arányú a gyerektelenek száma. Ez talán nem is biztos, hogy valós adat, illetve ha igen, akkor az is vizsgálandó lenne, hogy van-e más rokona, különösen, ha annak lesz mit örökölnie.
Van egy évtizedes történetem ezzel kapcsolatban. A vári orvosi rendelőben a váróban ült egy idős nő bekötözött, sebes orral. Kérdezem a doktornőt, hogy mi van vele. azt mondja, nincs senkije a néninek, ezért mindjárt hívja a mentőt. Mondtam a doktornőnek, hogy a Várban nem szokott az állam berendezett lakásokat örökölni, biztos van a néninek is rokona. Kiment a váróba és faggatta a beteget, hogy mégis, nincs-e valaki rokona. Azt mondta a néni, hogy van unokaöcs, de az nagyon elfoglalt, nem akarja zavarni. Előkerült a telefonszáma, így a doktornő fel tudta hívni. Azt mondta a rokon, hogy percek múlva ott lesz és bármikor lehet őt hívni.
Utána még sokszor emlegette az orvosnő – aki pedig már nyugdíjas korú volt -, hogy mennyire tanulságos számára a segítségem, mert tényleg azt hitte addig, hogy oly sok a betegei között, akinek nincs senkije.
Nem értem, hogy miért volt olyan nagy felháborodás a szülőtartási rendelet miatt, hiszen mindig is benne volt a törvényekben, hogy a gyermek köteles a rászoruló felmenőiről gondoskodni.
Igen, faluhelyen is van ételosztás. Néhol a rászorulók kapnak szociális ellátásként ebédet, házhoz szállítva. Például anyám is. De persze lehet, hogy csak lusta, azért nem jön ki a hatvanötezer forintból, aminek a felét gyógyszerre költi.
Hogy lehet öngondoskodni manapság? Ezt komolyan kérdezem. Egy kiszámíthat, stabil gazdasági társadalmi környezetben lehet. De olyan nálunk nincs. Az öngondoskodás kezdeménye volt a manyup. Volt, nincs. Takarékoskodni? Szinte semmi kamattal?
Ez bizony így van, nincs munka. Vagy annyira kevés, (és olyan magas a munkáltatói költség) hogy az kapja, aki a legkevesebbel is megelégszik. A szakmai képesség, megfelelőség huszadrangú.
Nem olvastam róla, nem is vonom kétségbe. Jó lenne ismerni a leszűrt tapasztalatokat.
Igen, 1989 óta nincs két generáció, a helyes fogalmazás az lett volna, hogy a második generáció látja a felmenőit otthon ülni,
Na, akik most úgymond otthon ülnek munkahely híján, azok látták a szüleiket naponta dolgozni menni. Vagyis nem azért ül otthon a munkanélküli, mert ezt látta gyerekkorában. Ezért nem igazán jó a következtetés, az indok a közmunka mikéntjére, miértjére.
A -1 rendszerben a mindenkit foglalkoztató állami vállalatok fölötti állam a nyugati kölcsönökből tartotta fönn magát.
Most milyen pénzből kapják azt a csekély fizetést? Mire elég? Kinek a hasznára dolgoznak? Ha nem ők végzik el a munkát, hanem vállalkozók, mennyivel kellene többet fizetni pl. a kaszálásért?
Az öö, a megfelelő kifejezés keresése miatt maradt benne. Nyilván nagyon különbözőek a helyzetek, a munkák, az emberek. De hirtelen az az eset jutott eszembe, amikor egy község polgármestere közmunkában daraboltatta fel a szobrot, és szállíttatta el a megfelelő helyre, vagy az aktuális közmunkáltató a saját földjén jelölte ki a közmunkát.
"Biztos nagyon érzéketlen vagyok, de szerintem leszokott a nép az önálló gondoskodásról a remek szocializmus idején."
Akkor ezek szerint nem vagyok egyedül ezzel a gondolatommal. Mintha még mindig "felülről" várnánk mindent, hogy majd megmondják, mikor mit csináljunk, mit, hogyan oldjunk meg. Illetve majd "ők" megoldják. Helyettünk.
Persze, kijön a mentő. Csak közben arról kötnek fogadásokat, hogy lesz-e rajta cipő.. De legalább a szekundáns tudja gyakorolni a perifériás venakanülálást. És a kórházban meg nem győz a személyzet elnézést kérni azért, mert megint hajléktalant hoztak...
olyasmiről van szó egy nagy havazás esetén pl., hogy lánctalpassal kellett az elzárt falvakba kenyeret vinni.
Mondjuk ez inkább a médiának szól, hogy lássák a népek, milyen súlyos a helyzet, lám, a hadsereget kellett bevetni, de mi a helyünkön állunk és megvédünk tieket! Szóval az „üljön át egy másik autóba!” sms egyik verziója. (Másrészt meg há a kenyérsütéshez liszt is kell, az meg ugyan honnan lenne nekik annyi?)
Ezt az ingyen utazgatást én már régen megszüntettem volna. Már csak azért is, mert ami ingyen van annak nincs soha becsülete. Másrészt szintén az ellustuláshoz vezet. Régen simán jártak a gyerekek pl. több kilométerre is iskolába, tanyákról beszélek és a városi ember is meggondolta, hogy egy-két megállóért ugyan fizessen-e vagy menjen gyalog.
Néhány éve Manhattanben extra felhívta az idegenvezető a figyelmünket, hogy milyen kevés ott a kövér ember. Tényleg, ugyanis az általános Amerikával ellentétben ott a legtöbb ember nem tart autót. A tárolása és a parkirozás általában annyiba kerülne, hogy nem tudják megfizetni. Gyalogolnak és metroznak.
Lényem sokat tudna mesélni a kis falusi létről. Nekik nagy kertjük volt és az anyja, papa dolgozott máshol, szinte mindent megtermelt abban a kertben a családnak. 3 gyerek volt. Nagyon kemény élet volt, de ha nem csinálják így, akkor nem lett volna mit enni. Segély se jött volna sehonnan. Magam abszolut városi vagyok, de egyszerüen a hajam az égnek áll, ha olyasmiről van szó egy nagy havazás esetén pl., hogy lánctalpassal kellett az elzárt falvakba kenyeret vinni. Drága szegény falusi nép, nem tud egy kenyeret megsütni magának? Biztos nagyon érzéketlen vagyok, de szerintem leszokott a nép az önálló gondoskodásról a remek szocializmus idején.
Egy svájci parasztnak soha nem jutna eszébe sehol segélyért folyamodni. Tudja, hogy magára van utalva, mert igy nevelték őt is és a felmenőit is. Tudom elég hihetetlen de vannak ott is igen szegény emberek.
Pontosan. Sok minden fűzött engem a Damjanich u. 40 házhoz. Ifjukori nagy szerelem, majd nagyon kedves öreg barát házaspár. A barátom 80 évet lakott abban a házban. 2 éves volt mikor építették, ők akkor költöztek oda és ott is ragadt egész életében. A barátnőm soha nem főzött, dolgoztak, igy a Paprikába jártak enni hétvégeken. Nagy volt a bánat, mikor bezárt. Antal Imre akkor már talán nem is élt.
>Nem értek persze hozzá, adatok, felmérések alapján kellene ezzel szakembereknek foglalkozni.
Teszik is.
Magam sem értek hozzá, infó vill menyó lévén. Csak a közmédiából leszűrt és hitelesnek talált információkat próbáltam ide fordítani.
Igen, 1989 óta nincs két generáció, a helyes fogalmazás az lett volna, hogy a második generáció látja a felmenőit otthon ülni, időnként elmenni a falusi kocsmába, mert az olcsóbb, mint a távoli bevásárlóközpont.
>Ha költségelemzést csinálnánk, összevetve a gyakorlati és társadalmi hasznát a jelenlegi közmunkáltatással, nem hiszem, hogy ez a közmunka-rendszer a jobb, amiben ráadásul a helyi öö, intézőknek van kiszolgáltatva az ember, olykor akár kényszermunkaként.
A -1 rendszerben a mindenkit foglalkoztató állami vállalatok fölötti állam a nyugati kölcsönökből tartotta fönn magát.
A 60-as években elképedve hallgattam, hogy volt, aki minden reggel átvonatozott Jászapátiról Jászdózsára az elemi iskolába, mert ott nem volt orosz tanítás.
Ez egy igazi jó magyar megoldás lenne. Jó bonyolult, de legalább az viseli a költségeit, akinek semmi haszna az egészből. A 39/2010 korm. rendelet tudomásom szerint még érvényben van. No azt kellene betartatni. (Megjegyzem, ahány helyen eddig dolgoztam az utóbbi tíz évben, a költségtérítések mindig pontosan ki voltak fizetve, sőt nemcsak 86%-ig, hanem teljes áron. A jól használható embereknek ez a legkevesebb, amit kifizet az ember) A jelzett gond megoldásához többet tenne, ha a saját gépjárműves munkábajárás térítésének korlátozásait megszüntetnék, és az adómentesen kifizethető összeget felemelnék legalább 24 Ft/km-ig. És akkor nem az ország másik csücskében lakó nyugdíjasokkal kellene "kifizettetni" mások munkábajárásának költségét.
"A munka világába kell visszavezetni. Sok gyerek már több generációról azt látja, hogy a felnőttek otthon ülnek és várják a segélyt."
Most számolni kellene kicsit. Az átkosban ugye mindenkinek volt munkahelye, ha nem, akkor közveszélyes munkakerülőnek számított. Mindenképpen el kellett járni dolgozni (most csak ezt a nézőpontot vegyük figyelembe) , tehát a gyerekek azt látták, hogy a szülők mennek a munkahelyre, kinek mi jutott, vidéken a TSZ-be, vagy annak melléküzemágába.
Mettől meddig volt ez az időszak, és hány évet ölel fel az a bizonyos több generáció?
Ezzel a mit lát a generáció elmélet inog egy kissé, mert korábban , - lásd feljebb.
Csak hangosan gondolkodom. Ha költségelemzést csinálnánk, összevetve a gyakorlati és társadalmi hasznát a jelenlegi közmunkáltatással, nem hiszem, hogy ez a közmunka-rendszer a jobb, amiben ráadásul a helyi öö, intézőknek van kiszolgáltatva az ember, olykor akár kényszermunkaként.
Nem értek persze hozzá, adatok, felmérések alapján kellene ezzel szakembereknek foglalkozni.
Iskolaközpontosítás iskolabusz nélkül, egészségügyi "racionalizálás" megfizethető közlekedés nélkül, vasárnapi boltbezárás úgy, hogy sokaknak a méregdrága falusi kisbolt helyett és végeláthatatlan közmunka közben a hat faluval odébb lévő Tesco volt az egyetlen spórolásra alkalmas hely, ahová hétvégén elmehettek, mert valakikkel kalákában megfizették a benzint.
Városról nézve ez tényleg valami idilli izé lehet, madárdal, friss levegő, hímzett rokolya, a kertben meg terem a káposzta, és ha még a postabezárást is megakadályozzuk, hát semmi baja nem lehet a vidéki embernek. Egy nyavalyát nem. Egy rohadt Kalmopyrinért, hogy korábbi példánknál maradjunk, olyan logisztikai erőkifejtésre van szükség, hogy a pesti ember belezöldülne, ha végre kéne hajtania
Az alkalmazható munkaerőt a munkaadó cégek a saját költségükön fenntartott járatokkal hordják be dolgozni, akár Szlovákiából is, pl. a dunaújvárosi koreai gumigyárba.
Nem a buszjegy ára a gond. A gond, hogy nincs a munkát ellátni képes munkaerő.
Valaha (-1 rendszer) felvettek olyat is, aki eladta a kapott gumicsizmát, lapátot, egyebet. "És ezt még perelni sem lehet, mert van otthon három pondrója!" fakadt ki egy munkavezető.
Aztán a szociálista építőipar leépültekor ők lettek a segélyesek.
Most tán visszaépülnek dolgozókká. Akár jómunkásemberekké is.
A vidéki Volánbusz költsége már 30-40 éve is rendkívül magas volt. A Pilisből több osztálytársam járt a Toldyba. Később meg dolgozni. Egy budapesti BKV bérlethez képest sokkal többe került nekik. Ez tényleg hatásos segítség - lenne. Pl. a Békés megyei Hunyára naponta 2 busz megy. Egy reggel, egy délután. Gondolom máshol is hasonló a helyzet. Szóval nem egyszerű.
Talán ha amerikai szintű lenne a benzin adótartalma és kocsival is járhatnának?
Na most megmondom a tutit, azaz a falun élők szegénységének olyan megoldását vetném fel, amiről még nem nagyon olvastam.
Mivel több fuvar adományt vittem a nem is olyan szegény Nógrádba és Hevesbe, ott azt tapasztaltam, hogy a munkavállalás legnagyobb akadálya a közlekedési költségek számukra megfizethetetlen volta, ugyanis ezt ma már általában nem fizetik a munkaadók – esetleg csak kissé támogatják –, márpedig súlyos tízezrekről van szó.
És amire nem gondolunk, emiatt a mindennapi termékeket is csak sokkal drágábban tudják megvenni, mert nem tudják elérni a (disznó) multik olcsóbb boltjait, amik ma már minden városban megtalálhatók.
Mindeközben minden 65 év feletti nemcsak a helyi közlekedést, hanem az ország összes járművét ingyen használhatja. Tehát a gazdagok és akár a milliárdosok is. Ebből következik, hogy az országnak szinte nem lenne bevételkiesesése, ha a szegény vidékiek ingyen utazhatnának, mert ők jelenleg amúgy sem vesznek jegyet.
Ennek ellentételezéseként egy bizonyos nyugdíj (illetve jövedelem) alatti 65 év felettiek igazolványuk helyett a nyugdíjintézettől küldendő dokumentumot mutathatnák a járműveken, illetve a jegypénztáraknál. Jelenleg is kap hasonlót minden 65 alatti nyugdíjas a helyközi közlekedéshez a korlátozott számú utazás 50, illetve 90%-os kedvezményéhez.
Meglepne, ha ez a kategória az SZTK-ra lenne szorulva... Manapság a magánrendelés rendes ára, és az SZTK soronkívüliség borítékja közt kábé annyi a különbség, amit a hámló mennyezet mellőzéséért még épp hajlandó az ember kifizetni. (Lányommal most voltam ortopédián. Nagyjából az ország egyik legjobb ortopéd sebésze nézte meg, ehhez képest három napra kaptam időpontot, kétszer kértek elnézést a 10 perc késés miatt, és úgy általában embernek néztek nem csak engem, hanem a nyolcévest is.)
>ha a gazdag szülők elkényeztetett negyvenes hülyegyereke tölti az egész napját egy büdös pizsamában semmittevéssel, akkor őt mindenki pszichológushoz akarja küldeni, ...
