“Egy bácsikám, ki csősz volt s egész évben a Varjúdomi kunyhóban lakott olyan mesét mesélt, amilyen éppen abban a percben eszébe jutott. Az volt a jó, hogy élni kellett, élni a sok szeszélyes mesét. Így csinált nékem hosszú orrot, kedvet ahhoz, hogy éljek úgy, ahogyan ő élt. Mert ő volt, ő meséje minden hőse, a hónapok és magok ismerője, kinek a nap volt kalendáriuma, szél a nagyapja, parázs meg a húga”
Apropó, mi a véleményed az Uk-ban már fellelhető saria-bíróságokról és az ott is tiltott, ám sokak által gyakorolt fgm-ről?
a sária bíróságok tudtommal főleg vallási dolgokkal foglalkoznak, nem szekuláris ügyekkel és emlékeim szerint csak olyan döntéseket hozhatnak, amik az angol joggal is kompatibilisek
nekem úgy tűnik, hogy kábé ugyanaz lehet, mint a zsidó rabbinikus bíróságok ortodoxéknál
Pontosabban: mióta ilyen jól 'megvédték' a nőket, azóta a munkaadó már kétszer is meggondolja, hogy felvegyen-é egy olyanvalakit, aki aztán majd elmegy szülni:-)
Aki felelősségteljesen nem tud átlagos vagy afeletti szintű ellátást biztosítani a születendő gyermeknek, az inkább ne akarjon gyermekáldást. Én még a terhesség előtti és a megfogant utódnál az alatti genetikai szűrés mellett mindenek előtt a szülői alkalmassági tesztet is bevezetném, mert nagyon nem mindegy, mivé nevelik a következő generációt, de szerintem ez csak méla óhaj marad.
Csakhát ..... a papi sugalmazás töredéknyi emberhez jut el , mint egy inzultációs lap . Mert hiába sugalmazzák azt is , hogy "keresztény ország" vagyunk , a templomokban nincsen ám tumultus .
De ekkor máris a nők joga sérül, mert a nemi hovatartozása miatt utasítják el a munkahelyről.
AMúgy meg már az apa is elmehet gyesre, nagymama is vigyázhat a gyerekre, bölcsi is van a világon, vagy átcsoportosítható, otthon végezhető munka stb. Bár ez utóbbi adott, a cég tud vele kalkulálni, de az elsőként felsoroltak miatt nem jelentheti ki tényként, hogy kiesik a munkavállalója.
Márpedig azt csinálják. Főleg az oktatás terén tesznek meg mindent azért, hogy minél több olyan ember nőjön fel, aki képtelen lesz értékteremtő, valódi munkára valaha is az életben.
Vegyenek, de olyan állásokra, ahol könnyen pótolhatóak és nem gond a kiesésük. Bár még akkor is ott van a munkáltatón egy rakás teher a gyes alatt, szóval had ddöntse el a cég, hogy neki mi éri meg.
A 9-es pontban nincs szó gyerekvállalásról , se migránsokról .
Aszongya' : egyetért-e ......
Mi a nyavalyát lehet ezen konzultálni , és kérdés formájában papírra vetni ? Normáliséknál csakis "igen" lehet a válasz . No és akkor ? Hogyan tovább ? Mi következik ebből ? Mit akarnak megtudni ?
..... és ha valahogy kijönne (abnormális lenne) egy 80%-nyi "nem" ? Akkor ?
Szerintem minden államnak jogában áll eldönteni, hogy a saját polgárainak szaporodását támogatja, vagy a jövőbeli segélyesekét. Ezért is fontos lépés például a családtámogatások adókedvezményként történő kiosztása.
Addig a pillanatig, amíg a befogadó ország játékszabályai szerint hajlandó játszani és betartja az ország törvényeit és nem a sajátja szerintit akarja importálni. Apropó, mi a véleményed az Uk-ban már fellelhető saria-bíróságokról és az ott is tiltott, ám sokak által gyakorolt fgm-ről?