“Egy bácsikám, ki csősz volt s egész évben a Varjúdomi kunyhóban lakott olyan mesét mesélt, amilyen éppen abban a percben eszébe jutott. Az volt a jó, hogy élni kellett, élni a sok szeszélyes mesét. Így csinált nékem hosszú orrot, kedvet ahhoz, hogy éljek úgy, ahogyan ő élt. Mert ő volt, ő meséje minden hőse, a hónapok és magok ismerője, kinek a nap volt kalendáriuma, szél a nagyapja, parázs meg a húga”
a gyereknek az miért jó, ha két egymást "gyilkoló" ember között nő fel? szerintem jóval elbaszottabb felnőtt lesz belőle, mint egy olyan gyerek, aki akár csak egy szülő mellett nő fel
Igazad van, egy rossz házasságba be kell venni egy második nőt, az majd pittyputtyra megoldja az érzelmi válságot, sőt, a gyerekek ettől mindjárt boldogok is lesznek.
Nem. Itt a topicon is szépen láccik, h mindenki mindennel foglalkozik, csak a gyerekekkel nem. Foglalkoznak apu f@szával, h hová nem dugdossa, foglalkoznak az anyu által vett hokkedlivel, meg hogy hányszor mosott fel anyu addig, míg apu a bányában dolgozott... mindennel foglalkoznak, csak a gyerekekre szarnak magasról. Így van ez a való életben is. Én nem bújok a gyerekek mögé. Ha nem vetted volna észre, majdhogynem az egyetlen vagyok, aki megemlítette őket is.
Ha anyu nem kívánja a férjét többé, akkor a gyerekekre való tekintettel, hogy ne menjenek tönkre egy váláskor, hívjuk be a házasságba az ifjú Józsit a harmadik szomszédból, és így mindenki jól jár, mert anyu végre kielégül és boldog lesz. Ha a férfi kielégülése fontos, akkor legyen már az a nőé is.
Tudom. Pont arról írtam, hogy ha a feleség is végzi a családban a maga dolgát, de nem termel adózott jövedelmet, akkor hogy osztod el? Most tételezzük fel, hogy nem csak szolizgat, hanem amíg a férje pénzt keres, addig ő szorgosan háztart és gyereknevel. Mennyit kapjon egy havi százezret és mennyit egy havi tízmilliót kereső férj felesége?
"A hűtlen vigye azt, amit ő betett, de nem többet."
Háááááát .... nemtom' ezt hogyan lehetne megoldani , ha a kassza közös . Minden hokedliről számlát kérni , és aláíratni a másik féllel , miszerint elismeri , hogy azt nem ő "tette be" ?
"Elméletileg: a hatalom a nép véleményére támaszkodva akar intézkedéseket hozni . A nép véleménye meg pont olyan lesz , amit szeretnének a gyakorlati részhez . :-))"
Jó, ha nagyon kekec akarok lenni, akkor azt kérdezném, hogy két ellenkező neműnek miért van szüksége házasságra? Legyen annak a neve gazdasági közösség vagy mittoménmi.
Tulképp pont az ilyen szitukban igazságtalan, hogy a feleség részesül a 'közösből', amihez gyakorlatilag semmit nem tett hozzá. Azaz, ha a szerzés arányában lehetne osztozni, akkor ezek vagy nem válnának, mert érdekeik ellen menne, vagy arra törekednének, hogy ők is saját jövedelemmel, vagyonnal rendelkezzenek.