Ez a topic olyan nőkről,házaspárokról,élettársi viszonyban élőkről szól akik TUDATOSAN nem/vagy még nem/vállalnak gyereket.Hogyan élnek,mit szól hozzá a környezetük,eddig miért nem vállaltak?A késői gyerekvállalás előnyei és hátrányai.Véleményeket,hozzászólásokat,tapasztalatokat várok.
en 20 evesen szultem az elsot es 37 evesen a legkisebbet.Osszehasonlithatatlanul tobb turelmem van most,mint 20 evesen.
Ne mondja nekem senki,hogy 30 felett kizarolag beteg gyereket szul az ember lanya a mai vizsgalatok mellett.A Down koros gyerekek tobbsege a fiatalabb anyaknal fordul elo,mert oket nem szurik meg.
Azert jo,hogy van mar egy 20 eves nagylanyom is:)
Az meg,hogy kit mit szol hozza egyaltalan nem lenyeges.Ha nem lenne akkora sulya az anyagiaknak,meg en is szulnek gyorsan egyet,amig megtehetem igy 40 evesen.
Bar mar a kicsinel is tiszta hulyenek nezett mindenki a krnyezetemben
Én a 3 prontyomból az elsőt 19 évesen szűltem, mára már a 17.-ben van. És baromi jó dolog vele kettesben csavarogni, vásárolni, vagy csak otthon főzőcskézni. Ha az elsővel vártam volna, akkor ebben nem lehetne részem! A törpöt viszont majd 30 évesen szültem. De még most sem tudnám megmondani melyik a jobb........
Egyetértek Veled teljes mértékben. Nektek sikerült az, ami a legideálisabb dolog a világon. Érett fejjel, tervezés, tudatos felkészülés után megszületett a várva várt gyermeketek. Azt hiszem, ez a legjobb, ami csak történhet egy emberrel.
Azzal is egyetértek, hogy a semmibe talán jobb, ha nem szül az ember, nagyon fontos, hogy legyen valami háttér, hogy ne csak azért szüljön, mert gyermeki naivitással annyira akar egy gyermeket. És természetes, hogy ne véletlenül sikeredjen be, egy diszkóbaleset következtetében.
De mi van, ha megvan a háttér, ha mindent megtervezek, készülök, de mégsem jön össze? Mert "ember tervez, isten végez". Az ember próbál logikusan gondolkodni, tervezni, tudatosan élni, és aztán kiderül, hogy halálos beteg, hogy alig van hátra egy hónapja vagy mittomén.
Másrészről láttam én már 20 éves anyát, aki ösztönösen fantasztikusan bánt a gyermekével, és 40 éve többdiplomás nőt, akinek semmi türelme nem volt, a játszótéren dohányzott és a gyereke hiába futott hozzá, idegesen lerázta, mert a mellette lévő anyukával beszélgetett.
Azt gondolom, hogy az ember soha nem tudhatja előre, mit tartogat az élet. Egy gyermek érkezése mindenkit megváltoztat, jobb esetben jó irányba. Egy biztos, hogy gyermek nélkül nem lehet teljes az élet.
Igen, ez a sors genyasága, hogy aki gyereket szeretne, annak nem jön össze, aki nem szeretne, az meg richtig teherbe esik az első részeg diszkós éjjelen.
Egyetértek Veled. Az a nagy helyzet, hogy szerintem sokkal egészségesebb dolog egy "jól megtervezett" család, mint 19-20 évesen fejest ugrani meggondolatlanul a mélyvízbe, aztán összeb...ni 2-3 gyereket (bocs mindenkitől) és pár év múlva elválni és jajveszékelni.
Ellenben egy érettebb, felnőtteb gondolkodású ember talán józanabb döntéseket hoz és jobban tisztában van a felelősséggel, amit ez jelent. És ha jobban tisztában van, akkor talán jobb szülő lesz belőle, mint egy diszkóbajáró fiatalból, aki a dizsi idejére nem tudja kire hagyni a gyerekét.
Valóban elgondolkodtató, de én saját példámon vitatkoznék egy kicsit. Sok sok év tudatos védekezést követően - a javasolt tisztulást is kivárva - azonnal teherbe estem bőven 30 felettiként a párommal.
Nem, nem általánosítható, hogy a karrier miatt húzódik/dott. Gyermeket vállalni iszonyatos felelősség, nagyon sokan nem mérik ezt fel. Lehet azt mondani, hogy a "saját kényelmed miatt" vagy a tudatosságod, józan gondolkodásod miatt. Fiatal diplomásokként albérletekben kezdve, "önző" módon még a saját körülményeidet próbálod javítgatni, és olyan dolgokat megtenni, amit főiskolásként, egyetemistaként zsé hiányában nem tudtál (persze így is jól érezted magad, de az más). Puffogtathatnék itt közhelyeket, hogy "legyen hova vinni" a gyereket, biztosítsam neki az OTTHONT ... stb. Ez némi előrelátást is igényel az embertől, de kérem szépen ne általánosítsunk ezzel a karrier szöveggel.
Nagyon érdekes és tanulságos amiket írtatok. Kár, hogy akad olyan aki
összeméri a karriert egy vagy több gyermek létével. Hogy miért merek ilyet mondani?
Azért mert akinek van gyermeke (nem azokról beszélek akik "megestek"),
az tudja, hogy nincs a gyermekünkhöz mérhető boldogság.
Évekig kerestem az olyan partnert aki valóban szeretne gyermeket. Megtaláltam,
majdnem későn. 32 éves voltam akkor. Azzal kábított, hogy hármat szeretne..
Aztán csak húzta-halasztotta, mondván még nem készült fel lelkileg.
Négy év múltán végre megszűlte a kisfiam. De mondván, hogy ő csak az én
kedveméert szűlt, az első pillanattól mindent, a szó legszorosabb értelmében mindent én csináltam a kicsim körül. Férfi létemre, működő vállalkozás mellett,
iszonyúan nehéz volt. Kengurúban vittem magammal a csecsemőmet, etettem,
pelenkáztam...mindent.. Így teljes joggal mondhatom, hogy tudom milyen
nehézségekkel jár egy kisbaba. Ennek ellenére azt mondom, hogy mindez semmi sem volt ahhoz a boldogsághoz képest amit minden pillanatban adott.
Ma már tudom, hogy jobban, sőt, sokkal jobban jártam volna, ha évekkel
korábban "teherbe ejtem" az első nőt aki kapható rá. Mert ő sem lehetett
volna rosszabb anyja a kisfiamnak, mint a mostani, de
legalább több esélyem lenne legalább még egy kisbabára. Egy kistesóra.
Tudom, hogy ma az a trendi, hogy 30-on felül szűlni. Csak az a bizonyos
biológiai óra ketyeg. A petefészkekben egyre torzabbak lesznek a peték.
Egyre kisebb az esélye az egészséges kisbabának. És kár magunkat
áltatni. Ha 20 évesen nem "mertük" bevállalni, akkor később még kevésbé
merjük, igazság szerint egyre kevésbé. Annál nyomorúságosabb öregkort
még nem láttam, mint a gyermekek-unokák nélküli..
Könnyen lehet a karriert választani, aztán jön egy rendelet, egy változás,
a cég leépít és semmivé foszlik, de a kisgyermekünk mosolya, édes hangocskája még akkor is melengeti a szívünket, amikor már régen felnőtt és ezeket
az élményeket a kisunokák idézik fel bennünk..
Mindezek után azt mondom, hogy balgaság olyanról véleményt mondani,
Nagyon érdekes és elgondolkoztató a téma, bár gyomnövényhez hasonlóan én is a gyerekes oldalt erősítem, pontosabban azt, hogy gyerekek nélkül nem lehet igazi boldogság, hogy az élet oly rövid...
Na persze csak akkor, ha tényleg fel vagyunk rá készülve. Mert ha az ember nem akar teljes szívével gyereket, csak külső ráhatásra, akkor csak szenvedni fog, ha mégis vállalkozik rá.
Ugyanakkor ma már nem lehetetlen gyerekekkel karriert építeni, talán kicsit nehezebb, de nem lehetetlen. Na persze nem lehet az ember egyszerre két helyen teljesértékűen jelen, de mégis érezheti magát sikeresnek az ember, ha megtalálja a megfelelő munkahelyet.
Ezen felül van még egy gondolatom, ami szerintem a korai gyerekvállalás mellett teszi le a voksot. Előfordult már, még film témája is volt (nem is egynek), hogy egy nő építette a karrierjét, már mindene megvolt, elérkezettnek látta az időt a gyerekvállalásra, de hiába próbálkozott, nem jött össze. És akkor az egész élete értelmetlennek tűnt.
Ez persze elég kemény gondolatmenet, de az biztos, hogy a korral csökkenek a biológiai jó "korülmények". Minél fiatalabb egy szervezet, annál könnyebben esik teherbe. Ez nem jelenti azt, hogy huszonévesen gyermeket kellene vállani. Számomra mindenesetre furcsa, ha egy nőnek nem kezd el ketyegni a biológiai órája. (Megjegyzem, ebben van egy nagyfokú irigység is.)
megérett a munkám gyümölcse és tavaly vezető beosztásba kerültem.Döntenem kellett.Rossz ember lennék azért mert/egyenlőre/a munkát választottam?Baj az,hogy elértem valamit és nem akarom veszni hagyni?Szerencsémre a párom 100%-al mellettem áll!Egyetértünk!
Kedves Andi!
Ha így van, csak gratulálni tudok Nektek! Az a lényeg, hogy a párkapcsolatban mindkét fél vágyai, tervei, céljai azonos irányba mutassanak. "Rossz" ember csak az lehet, aki átveri a másikat. Ti közösen döntöttetek.
Egyébként én - természetemből adódóan, szóval egy percig se vonatkoztasd magadra - visszautasítottam volna a vezetői pozíciót, mert büszkébb lennék magamra családanyaként. Számomra nem lenne annál nagyobb "dicsőség", elismerés, siker, hogy egy férfi méltónak találna arra, hogy én legyek a felesége és a gyerekei anyja.
Látszólag pitiáner szerep ez, és "hálátlannak" tűnik, mert háttérbe kell vonulni. Azonban hátországot biztosítani egy családnak, egyáltalán nem is olyan könnyű feladat! Ebben is kell tudni vezetni, érdekeket összehangolni, a napi teendőket megszervezni, stb.
Nem hiszem,hogy le lennének nézve azok a nők akik korán szülnek,csak mostmár
megoszlanak az arányok!
Én 30múltam és eddig nem volt még olyan hátterem,hogy merjem vállalni.
Most meg,hogy stimmel minden/anyagilag,érzelmileg/megérett a munkám gyümölcse és tavaly vezető beosztásba kerültem.Döntenem kellett.Rossz ember lennék azért mert/egyenlőre/a munkát választottam?Baj az,hogy elértem valamit és nem akarom veszni hagyni?Szerencsémre a párom 100%-al mellettem áll!Egyetértünk!
Az hiba, ha mások unszolására vagy a folyamatos csesztetések miatt ugrik bele valaki egy házasságba, vagy vállal gyereket! Sőt, még az sem jó, ha a párkapcsolaton belül az egyik akarja, a másik (még) nem. Tényleg csak akkor érdemes, ha felkészültnek érzi magát rá az ember, akár férfi, akár nő.
A bajom nekem inkább azzal van, hogy tendencia lett a relatíve kései gyermekvállalás, és most már többnyire azokat (a nőket) szólják le, akik 30 előtt szülnek és karrier helyett a pelenkázást választják! A másik oldalon meg rengeteg olyan férfi-véleménnyel találkozom, hogy a nők vagyonszerzési célzattal "erőltetik" a házasságot (hogy esetleges válás után az addig jól kereső férjüket megkopasszák), gyereket is csak azért szülnek, hogy legyen kivel zsarolni az apjukat + eltartassák magukat évekig (dominál az a felfogás, hogy a gyermekkel otthon maradó anya - még a legális gyes idején is - csak élősködik a güriző férjén, eszik-iszik, lazsál, a gyermekgondozás és a házimunka nem munka, nem fárasztó tevékenységek).
Egy diplomás nőhöz meg pláne nem méltó az "otthonka", a "fakanál" és a "bili".
Maradi vagyok, régimódi - egye fene, vállalom! Még nem múltam el 30, de közeledek felé és nem érzem teljesnek az életem férj és gyerek(ek) nélkül.
A környezetem (pl. munkahely, baráti kör) javarészt karrierista felfogású és abszolút nem családcentrikus, úgyhogy "unszolásnak" egyáltalán nem vagyok kitéve. A családomban meg nincs valami nagy összetartás, így a rokonaimat nem érdekli mi van velem. :P
Annál bunkóbb dolog nincs, amikor valakinek/valakiknek (ifju házasoknak)azzal jönnek, hogy "Miért nincs még gyereketek?" meg "Mikor szándékoztok az utódlásról gondoskodni?"
Ilyenkor az ember legszivesebben hüvösen megkérdezné;
esetleg az lehet a gond,hogy kifutsz az időből.35 felett down kor,40 feletti apánál tizszereződik a késöbb depressziós csemete,etc.én nem engednék természetellenesen pipettával tunkolt magzatot.ha nem akarodzik,akkor annak oka van.de ez már más téma.
Én egy 33 éves pasas vagyok és pont azért írok ide, hogy megismerhető legyen a dolog egy 30-on túli fickó szemszögéből.
Nekem sincs gyerekem. A párommal 7,5 éve vagyunk együtt és valamivel több, mint 5 éve élettársi viszonyban is vagyunk.
Régebben úgy gondoltam, hogy abszoltút nem is szeretném, hogy valaha gyerekem legyen, mára eljutottam addig, hogy nem ellenkeznék, ha a sors úgy hozná. De még mindig nem kaparok érte, hogy legyen.
Azért meg legfőképpen nem fogok beleugrani, mert esetleg mások, rokonok/ismerősök jobban tudják a frankót, hogy mi jó nekem, mint én magam.
Bennem az elsődleges gát a felelősség és kötöttség, aminek gondolatával nehezen barátkozom. Le lehet egoistaönző-zni érte, de bennem ez valahogy nem elsősorban innen ered, sokkal inkább azon realizmusból, hogy még nem érzem magam alkalmasnak az apaszerepre. Én úgy vagyok, hogyha lenne gyermekem, akkor szeretném a lehető legjobbat neki. És ez az, amit pillanatnyilag nem biztos, hogy teljesíteni tudok.
Előbb nekem kellene felnőnöm :-)
És még annyit, kedves gyermektelen harmincas társaim: senkinek nem tartoztok azzal, hogy gyereketek legyen! Ezért aki lelkifurdalást akar gerjeszteni, arról meg van a véleményem. (Pl az, hogy frusztrált)
Vagy megy önszántunkból, és akkor a világ legnagyobb csodája, de erőltetni TILOS!
Az hogy kinek mennyi türelme van egy gyerekhez nem a koron múlik! Az teljesen attól függ szerintem hogy mennyire vágyott a babára, és mennyire érzi jól magát anyaszerepében. Aki igen, az türelmes gondoskodó, akire "rádumálták", az sajnos nem biztos, hogy jól érzi magát, és egyedül otthon egy gyerekkel, már ingerültebb, türelmetlenebb, hiszen bármi mást szívesebben csinálna.
Én 32 évesen úgy érzem a két fiammal köszi jól vagyok, itt a vége. És mégis piszkálnak, hogy esetleg nem akarsz egy kislányt? Hát szeretnék, de már úgy érzem, nem lenne annyi energiám rá, mint a fiúkra volt, így nem vállalom. Majd ha lányunokám lesz egyszercsak azt majd mint nagymama jól elkényeztetem és elrontom:)))
Szerintem mindenki akkor vállaljon gyereket amikor ő akarja, és nem akkor amikor mások jónak látják!
Én is úgy vagyok vele,hogy lesz...m,de amikor a sok"okos" meg akarja magyarázni,hogy már benne vagyok a korba meg,hogy később nem lesz türelmem egy gyerekhez stb.akkor nem tudom szó nélkül hagyni!
A legtöbb ember aki körülöttem van ilyen!/azért vannak kivételek/
Nem baj. Gyereket csak akkor szabad vállalni, ha akarod is. Van akinek egész életében nem hiányzik a gyerek. Sokkal jobb később szülni, mint a környezet elvárása miatt hamar, és lepattintva a gyereket, bulizni járni.
