“Egy bácsikám, ki csősz volt s egész évben a Varjúdomi kunyhóban lakott olyan mesét mesélt, amilyen éppen abban a percben eszébe jutott. Az volt a jó, hogy élni kellett, élni a sok szeszélyes mesét. Így csinált nékem hosszú orrot, kedvet ahhoz, hogy éljek úgy, ahogyan ő élt. Mert ő volt, ő meséje minden hőse, a hónapok és magok ismerője, kinek a nap volt kalendáriuma, szél a nagyapja, parázs meg a húga”
Hehehe, saját magadból indulsz ki, ezernevű trollocska, amikor épp néhány órája sírtad tele a polmod-ot, hogy jáááhááj, a szegény emigráns trollert bántjááháák, ugye? Hehe. :P
Tehát te úgy tapasztalod, hogy a nők örömmel, vagy legalább is semleges érzelmekkel vállalják a döntést és az azzal járó felelősséget? Gondolj csak arra, hány nő elégszik meg a közalkalmazotti állásokkal, vagy cégeknél is a középvezetői szinttel, valahogy nem kapkodnak a nagy felelősséggel járó állásokért.
Ezen nem fogok vitázni , mert semmi értelme . Te úgy látod /tapasztalod , én meg emígy . Vagy van erről hivatalos statisztika ? (azt meg nem én hamisítottam , tehát nem ér .:-D)
Tegnap egész nap a femcsiből és a lelkisből szalajtott trollokkal karöltve ott harapdáltátok AI bokáját, hátha végre észrevesz és foglalkozik veletek. :D Száni... :P
Döntésről beszéltem és annak a szívesen végzett voltáról, és a döntés felelősségének vállalásáról. Az lehet, hogy 'első vérig' nyaggatja az urát a nő, hogy az legyen, amit ő szeretne - de ha nem jönnek össze jól a dolgok, hirtelen már a férj döntése lesz belőle...
Az egyedül állóknak muszáj maguk dönteni mindenben, de akkor sem feltétlenül szeretik az ilyesmit.
És előre szólok, hogy egy-két ellenpélda nem cáfol meg általános állításokat.
" ....a nők általában nem szeretnek dönteni, főleg nem felelősséget is vállalni a döntésükért ..."
Ez természetesen nem igaz . Sok családban éppen azon is szokott menni a hirig , hogy vitás esetben kinek a döntése érvényesüljön . A csajok képesek "első vérig" harcolni a sajátjukért .