Hello, ma pórul jártam egy Thaliával a tükörszerelés során. Ráadásul jó korán kiugrasztottam az ágyból a gazdáját, hitegetve azzal, hogy meg tudom csinálni a hőmérőjét. Sajnos másfajta csatlakozó volt benne, mint amire készültem, és így hoppon maradtam... :((
De a lehetőség benne van, s ha kiderül majd, hogy "ez" marad Nálad, komfortosítható hőmérővel (ezt már kérted, elvileg részemről OK) és ha nem is mozgatható de fűthető tükörrel (már írtam korábban).
Tolatóradar ügyben:
- kiszedhető a hamutartó, a kábelen hagytunk annyi helyet
- METRO áruház, én Fóton vettem, akkor 3 db volt raktáron
- KorI: szerintem a hamutartón belül a fedélen nem fogod látni, ill. szerény fantáziám mellett nem tudom elképzelni a gyakorlati megvalósítás menetét
- A hamutartót én dohányzás hiányában nem használom, ami szemetem van, az amúgy sem fér bele, így az ülésem alatt talál helyet magának a legközelebbi kukáig :)
Köszi.
Én is így tudtam, csak elbizonytalanítottak, mert az mondták, hogy az enyémben benne van. Logikusan, mivel nyílván nincs elektonika benne-mert nem elektromosan állítható-nincs fűtés sem.
Dohonyiz!
Gratulálok! Melyik felszereltségű lett végül?
dohonyiz, nekem ne koszonj semmit, ket telefon volt, semmi tobb...
Orulok, hogy meg van az autod! A forgalomba helyezesi dijjal mi a helyzet? engedett a srac?
Éééés igen! Megrendeltük életünk első autóját egy Renault Thalia 1.4 16V személyében!
Köszönet illeti a segítségért és utánajárásért GARFIELD007 kollégát, akinek a segítségével 2.475.000 Ft ért kaptuk meg fenti járművet!
A havi részlet 35400-ra jött ki, ami szintén, főleg ahhoz képest, hogy a Renault Budapest Kelet-Pestnél a sima 8 szelepesre lett volna 36900 a havi részlet ugyancsak 20% kezdőrészlettel.
Szóval május 28-tól én is lehetek Thalia klubtag :-)))
pár évvel ezelőtt, amikor megjelent a thalia, nekem gyermekkorom "faros" Ikarusz busza jutott eszembe.
Meg lehet szokni és szeretni.
Nem sok kis kategóriás sedan van, ahol csomagtartó "vonalvezetése" egységet alkot az egész autóval.
Gratulálok a beszerelés leleményességéhez!
Én nem dohányzom,és mindig azon gondolkodtam, hogyan lehet kihasználni a hamutartó helyét. (Ha nem fedélzeti szemeteskosárnak használom.)
Mintha oda teremtették volna!
nekem nagyon tetszik a tolatóradarod kijelzője!
leírnád honnan van?
bár én talán úgy fogom csinálni, hogy a kijelző a hamutartó fedelére BELÜLre lesz szerelve, úgy, hogy ha kinyitom éppen látszik. és a kinyitás fogja bekapcsolni!
Hi Diesel!!!!
Tetszik az egézy, de kitudod emelni a hamutartót a helyéről, mert alatta van a szervizcsatlakotó!!!
(lehet, hogy hülye kérdés volt!)
Üdv Nagya
Hali!Akkor szerencséd volt a 6000,- ft-al, mert
én utánaérdeklődtem a környéken és a cellieknél is 15-20e-t mondtak!Amúgy jól néz ki!Én is ezt a típust néztem ki.Megbízhatósága?Milyenek a tapasztalataid?Megéri szerinted?Ja és még egy kérdés, hol vezették el a vezetékeket , nem zavaró?üdv Peri
perike78:
Nekem az eredetileg tervezett 1,5 órás műtét 2-3 órásra sikeredett. Eredetileg 6000 forintot beszéltünk meg, de sikerült ezen a szinten maradni.
Hali!
Azért a totalcar-os "újságírókat" én nem tekintem hivatkozási alapnak. Ezek még azt is leírták, hogy a Thalia ronda...:(
Egy aktív rallyversenyző mondta nekem: az autó akkor lassul a legjobban, ha a hossztengelye merőleges a haladási irányára. Ő meg sokéves tapasztalatból beszélt.
Az ABS arra jó (és arra nagyon!!), hogy a jármű irányítható marad akkoris ha két lábbal tapossuk a féket. Lélekjelenlét viszont akkor is kell a kormányzáshoz, mert ha abban a tévhitben él valaki, hogy a két-lábbal-taposás önmagában elég a csatt elkerüléséhez, akkor a tények csúnyán meg fogják lepni.
Az is elgondolkodtató, hogy a sportosabb Clio modelleknél egy szint után belép a kikapcsolható ABS, majd még feljebb az ABS újra nem szerepel a felszereltségben. Valószínűleg az lehet a gyár koncepciója, hogy aki ilyen autót vásárol, az képes tudatosan uralni a lóerőket és zavarná, ha a gép hirtelen kiveszi a kezéből az irányítást.
Én is a tolatóradar ügyben érdeklődnék, néhány hete én is meglátogatam az itteni metrót(Szombathely), és engem is lázba hozott ez a kijelzős tolatóradar(20e-ért), de felhívtam a szervízet, és azt mondták a beszerelése közel 3-4 órás munka, és kb: 5000ft-os oradíjjal számolva
15000,- be is kerülhet, azért ez egy kicsit sokkolt, mert közel ennyi lenne a vételár.
Ti hogy szereltettétek be , előre megkérdeztétek hogy mennyiért szerelik be és erre mondták a 6000-t, vagy utólag mondták az árat.Igazából hány órás munka a valós beszerelése?Azért szerintem amit nekem mondtak kicsit irreális nem?!
Abban egyetértünk,hogy hamarább megáll ABS nélkül a gép száraz aszfalton,viszont nem irányítható.
Ezt tapasztalatból is mondhatom.Sőt egy műszaki tesztkönyvben el is .asztam ezt a kérdést (is).Azt x-eltem be,hogy természetesen hamarább megáll az ABS-szel szerelt autó.Tévedtem.
Hali!
Én 196 magas vagyok és 130 kg ( színizom:-) )
Majdnem teljesen elférek az asszony Cliójába és szeretem is vezetni.A legjobb a fogyasztása sokkal kisebb mint az enyém:)
Bocsi, elfelejtettem leírni. A hamutartót nem használom, ezért ez rejti a gyárilag hozzá adott kapcsolót. Holnap lefotózom, ha lesz időm. :) Gyakorlatilag az önműködően záródó ajtóval nem sikerült összefüggésbe hozni.