Tehát attól mert egy elmélet bizonyos része igazoltan és tesztelés által is működnek, attól még más részei lehetnek hibásak és tévesek. Ez az elmélet meg legalább három fő részből áll:
1. Azt megelőző fizika viszonyítása
2. Speciális relativitás elmélet
3. Általános relativitás elmélet
Nos az 1. többnyire igaz és bizonyított, a többi is számos esetben, de szerintem sem minden eseteben, hiszen "elmélet" és a fizikában ami már eléggé tuti, az átmegy "tételbe". Lehet itt keresni és találni való hiba és új dolog.
"Érdektelen. A relativitáselmélet alapján, annak figyelembevételével tervezett technológiák működnek, innentől lehet a kákán is csomót keresni, az elmélet jó..."
Egyébként pedig megfelel.
Csakhát a @szipiszupifizikus egyáltalán nem ért hozzá, és pláne dafke nem is akarja megérteni. Ő csak megugatni akarja, mint kutya a postásautót, amit nem ér fel ésszel.
Akkor nézzük meg, hogy a relativitáselmélet, megfelel-e a tudományosság követelményinek.
Érdektelen. A relativitáselmélet alapján, annak figyelembevételével tervezett technológiák működnek, innentől lehet a kákán is csomót keresni, az elmélet jó...
Hát igen ... a "megállapodunk" ... az a matematika, axiómaképzésének a gyakorlata és sajnos túlterjengett a fizikában. Valóban a fizikában nem lenen szabad ilyennek lennie. Tehát a kezdésed jó és helyes irány.
A matematika nem valódi tudomány, csak segédtudomány.
Igaz ha ... dolgokra épül ... tehát feltételezések.
Tehát kell hozzá valamiféle tapasztalható, tesztelhető bizonyításféle is hogy igaz lehessen egy-egy adott tétele, vagy állítása.
A matematikai axióma pedig "alapfeltevés", "alapigazság" azaz DOGMA. Azaz nem bizonyított. Azaz nem tudományos.
Nem akarnék ebbe a topikba érdemileg belefolyni, akkor sem, ha már a TUDOMÁNY és ÁLTUDOMÁNY általam megfogalmazott fő keretei tőlem lettek idézve. Mint egyfajta tudományfilozófiai alapok.
Több fajta relativitás elmélet van és viszonyítás előtte is volt a fizikában. Tehát az egész nem lehet rossz és hibás, csak legfeljebb egy részlete. Viszont ha az adott témát nem is érintem érdemben, a vizsgálat tudományfilozófiai kereteivel megtehetem.
Tehát egy adott tudományosan elfogadott dolgot is bármikor jogában áll bárkinek újra tesztelni és felülvizsgálni. Csak ugye a tesztelésével bizonyítani is kell bizonyos dolgokat.
Az hogy valami valaki szerint rossz az nem elégséges.
Az hogy valami biztosan jó, nos az sem nagyon elégséges.
Bizonyítás is kell és ráadásul mások által is tesztelhető bizonyítás.
Tehát a valódi tudományos eljárás ilyenkor a nyitott várakozás.
Tehát magam is kíványcsi vagyok, mert ebbe a témakörbe még nem merültem bele, hogy miért is lenne áltudományos a és melyik része a relatívitás elméleteknek?
Tehát ideje lenne elkezdeni ennek a felvázolását legalább.
( Minimum olyan kezdő mélységben szerintem, mint magam is megtettem az ŐsRobbanás elmélettel, amelyről 3-4 éve még azt gondoltam, alaposabb vizsgálat és belemerülés nélkül, hogy biztosan jó lehet. Bár magam nem mentem el a bizonyításig. A NagyMonoBummra csak Tudományos Előrejelzést tettem 3-4 évvel ezelőtt, hogy törvényszerű lesz a bukása. Mert memetikusan és nem a tudományos módszertan alapján keletkezett és terjedt el. Tehát akár tévedhetek is, de pimaszul igazam is lehet. Idővel el fog válni. A bizonyításokat nálam mások teszik majd meg és nem én. )
Akkor nézzük meg, hogy a relativitáselmélet, megfelel-e a tudományosság követelményinek.
Mindjárt látni fogjuk, hogy több helyen nem.
Első példának vegyük az egyidejűség fogalmát.
A relativitáselmélet szerint az egyidejűség rendszerfüggő, vagyis függ a megfigyelő mozgásállapotától.
Vizsgáljuk meg, hogy hogyan jut el Einstein az egyidejűségnek ehhez a hibás értelmezéséhez, és látni fogjuk, hogy az eljárás egyáltalán nem felel meg a tudományosságnak!
Erről olvashatunk Székely László: Albert Einstein válogatott művei c. könyvben.
"A fentiek illusztrálásaképpen idézhetjük Einstein klasszikus tanulmányának két kulcsmondatát: "...megállapodunk abban. Hogy az az >>idő<< amelyre a fénynek szüksége van ahhoz, hogy A pontból a B pontba jusson, egyenlő azzal az >>idővel<< amelyre szüksége van ahhoz, hogy a B pontból az A pontba jusson. ... (kiemelés: Sz.L.)"
Nem kikísérletezzük, hanem megállapodunk! Abszolút tudománytalan!
Lássuk a folytatást!
"Tehát bizonyos (elképzelt) fizikai tapasztalat alapján megállapodunk abban, hogy mit értünk szinkronban járó, különböző helyen lévő, nyugalmi állapotú órákon, s ezáltal nyilvánvalóan megkapjuk az >>egyidejűség<< és az >>idő<< fogalmának definícióját" (kiemelés: Sz.L.)"
Így folytatja Székely László:
"Einstein szerint tehát nem "kikutatjuk", "megtaláljuk az időt, vagy "földerítjük" annak tőlünk független struktúráját, hanem "megállapodunk" bizonyos kérdésekben, és ennek nyomán kapjuk meg azt. (Ha ma valaki egy ilyen mondattal kezdené fizikai előadását, még valószínűleg a szakfizikusok egy része is felháborodna, és igen meglepődne, ha szembesítenék azzal, hogy Einstein klasszikus tanulmányából idéztünk.)"
Az előbbiekből egyértelmű, hogy Einstein nem tartotta be a tudományosság szabályait a az egyidejűség új fogalmának megalkotásakor. Márpedig az egyidejűség teljesen új (szerintem hibás) definíciójára épült a relativitáselmélet elcseszett időfogalma, amelyet Székely László is észrevett.
A szuperfizikus a tartalmat - vagyis a monoton ismétléseit - nem érzékeli.
Az általa leírt szövegek formája izgatja fel és elégíti ki. Az önképe csak odáig reális, hogy nem ír blogot, nem megy emberek közé vele. Tudja, hogy csődben volna.
3. Valamilyen TÖRVÉNY, amely pontosan magyarázatot ad arra, hogy miért lesz az OK-ból OKOZAT.
Úgy vélem - és ezt komolyan még nem cáfolták -, hogy ez a három dolog, ugyanolyan módon ott van a világegyetem minden pontjában, és minden időpillanatában. Mindenütt benne van, vagy másként: minden ebben létezik.
Fogalmazhatjuk úgy - általánosítva a kauzalitást a mindenségre -, hogy a világegyetemben minden egymást követő pillanatban az OK(ok)-ból az OKOZAT(ok) származik(származnak) a TÖRVÉNY(ek) által. Ám - bár a világegyetem folyamatosan változik - az OKOZAT-ok lényegében ugyanabból a halmazból léteznek, mint amiben az OK-ok vannak.
Ez a kauzalitás itt van bennünk, vagy másként: mi vagyunk benne.
S vajon mi lehet az (beszéltek már valaha is erről?), amely itt van bennünk mindenhol, és bárhol is, de mi vagyunk benne? S egy ilyen hármasságban az egyikből a másik származik, a harmadik által, de úgy, hogy az egyik és a másik közben egylényegű.
Ez adja az én létezésemet is, bár nem tudok szabadulni valamiféle "de ja vu" érzéstől.
A személyeskedés nem része a tudományos érvelésnek, bár nem is ritkán megjelenik benne. Ez egy logikától különálló, érzelmi közlés, melyet akkor alkalmazunk, ha magunkat - belülről, akár nem is tudatosulva - értéktelennek érezzük, és ezt - mint pszichológiai eszközt - önmagunk felemelésére használjuk, azáltal, hogy a másikat hozzánk képest leértékeljük. Napjainkban egy nagyon elterjedt eszköz, amelyet még az állatvilágból örököltünk, és arra szolgál, hogy a dopamin szintünket növeljük vele, mivel van bennünk egyfajta tehetetlenség érzet.
Ez utóbbit - tudományos szinten megállapítottan - dopamin rezisztenciának nevezik, és napjaink súlyos társadalmi problémáinak gyökereként látják az addiktológusok (pl. Dr. Anna Lembke).
Ugyanez megnyilvánulhat nem csak személyeskedésben, de - másik példaként - jól bizonyított és körül járt tudományos eredmények igazságának megkérdőjelezésében is. Erre is egy példa (amelyről itt ne essék több szó), a Heliocentrikus világnézet helyett annak tagadása és a Laposföld elmélet erőltetése.
Ugyanakkor időnként mégis ez viszi előre a tudományt, s itt példaként hozom fel az égés folyamatának kérdését, amelyet Erns Stahl szerint a flogiszton távozása okozna, s amelyet Lavoisier cáfolni kívánt az oxidáció bevezetésével. Tudnivaló, hogy Stahl-nak jelentős szerepe volt az objektív tudományosság kialakításában, bár a források szerint eléggé indulatos, személyeskedő típus volt.
Én - ilyenkor, amikor a tudományos módszertanról van szó tudományosan - meg szoktam kérdezni a tudományos módszertan helyességét, hogy azt mivel bizonyítjuk? A tudományos módszertant segítségül véve, vagy pedig kijelentjük helyességét "a priori" módon?
Külön kérdés még a logika, az ok-okozatiság (kauzalitás) és az ellentmondás mentesség feltételezése (utóbbi: valami és annak az ellentéte ugyanabban az értelemben nem lehet egyidejűleg igaz). Ezek honnan származnak? Léteznek-e akkor is, ha nincs világegyetem, vagy csak akkor, ha van, de annak minden egyes pontjában és minden időpillanatában?
Ha ezek letisztultak akkor, de csak akkor - véleményem szerint - érdemes tudományról/áltudományról vitatkozni.
"tudomány; A tudomány egy a tekintélyelvet elvető módszertan, aminek az alapja a logika, az ok okozati összefüggések, a helyes érveléstan és a bizonyíthatóság. Fő eleme a kritikai vizsgálat és a tesztelés. A tudomány módszertana, ha valami nem működik leírásának megfelelően, akkor pontosítja azt, vagy elveti.
Csak az a tudomány, ahol a tudományos elvek és módszertan maradéktalanul van betartva. Ha csak úgy nagyjából .... na az még, és pont az áltudomány definíciója.
A vallások, a teológia és az ateizmus sem tudomány, mint ahogyan a metafizika sem. Ezek áltudományok. Tekintélyelvek és dogmák elfogadására épülnek főként. Állításaikat nem hogy nem tudják igazolni, de nem vetik alá kritikai próbáknak sem, és ez alapján nem vetik el és javítják a hibás dolgaikat. Továbbá nem tudományok a művészetek és az ismeretek sem. Nem elégséges feltétel a valamiről sokat és rendszerezve tudni a tudományosságnak.
áltudomány: Magát tudománynak beállító gondolati és eszmerendszer, ami nem teljesíti maradéktalanul a tudományos módszertan követelményeit, azokat figyelmen kívül hagyja, vagy éppen szándékosan áthágja, és tesztelhetetlen és bizonyíthatatlan állításokat tesz."
