Szornyu. A budos eletbe nem tudjuk meg, mi lett a McDonaldsos urhajo sorsa. Ma talaltam egy uj kepregenyt a McDonaldsban, de ez mar egy tok uj tortenet.
(zárójelbe) Csak úgy tévelygek a neten, erre mit találok??!?!
"Radnai Péter, a Nagy Ő producere elismerte, komolyan gondolkodnak azon, hogy a Való Világ egykori szőke szilikonvölgyét, Anikót kérik fel a Nagy Nő szerepére, de még tárgyalnak másokkal is."
Azt hiszem, hogy az itten őshonos olvtársak nagyon precízen sejtik a bársonyos katasztrófa enyhe lehelletét...
(hozzáteszem, nem tudom, milyen volt a Sanyis változat, de az a fickó legalább volt valaki, ráadásul nem volt olyan erőst műanyag, mint ez az idegen szilikoncsöcsű debla guminő)
Német Big Brother – „osztályharccal”
Az úszómedencés villát és a kertben tanyázó hajléktalanokat csupán egy kerítés választja el
NSZ • 2004. március 4. • Szerző: Inotai Edit
A Nagy Testvér megint itt van. A német RTL II immár ötödször örvendezteti (?) meg a nézőket a Big Brotherrel: az új sorozat kedden indult, és az esti fő műsoridőben várhatóan ádáz versenytársa lesz majd a többi kereskedelmi adón futó sorozatoknak. A BB szellemi atyja ezúttal minden korábbinál nagyobb fába vágta a fejszéjét: míg az eddigi négy részben a 12 kiválasztott csupán 99 napig ment egymás idegeire, most egy álló évig lesznek összezárva valahol Köln mellett, egy külvilágtól elszigetelt, mesterséges lakóhelyen.
Ráadásul ez nem akármilyen év lesz, szeretik hangsúlyozni a szervezők: gondoljunk csak a nyári athéni olimpiára, a portugáliai labdarúgó Európa-bajnokságra vagy az őszi amerikai elnökválasztásra. A Big Brother-ház lakói ezek közül semmiről sem fognak értesülni. Ennek megfelelően a tét is minden eddiginél magasabb: a korábbi 90 ezer euróval szemben most kereken egymillióval (negyedmilliárd forinttal) távozhat, aki a legtovább bírja.
Ez a Big Brother már nemcsak arról fog szólni, hogy ki mennyire hajlandó részt venni a házimunkákban, és szégyenlős-e a zuhany alatt, a szervezők reményei szerint a kamerák súlyos társadalmi konfliktusokat leshetnek ki. A lakókat ugyanis három „táborba” osztják: a való életben fennálló társadalmi különbségeket leképezve lesz egy luxusház (220 négyzetméter), egy átlagos nívójú lakás (80 négyzetméter) és lesz egy szabad ég alatt létesített „hajléktalanszálló”. A jelentkezők a saját társadalmi osztályuk szerinti kategóriába kerülnek, vagyis aki a valóságban szerényebb körülmények közül származik (munkanélküli vagy segédmunkás), még véletlenül sem lehet a villa lakója.
A szegények és gazdagok (vagy ahogy a németek nevezték: vesztesek és győztesek) megkülönböztetését az előző, negyedik BB-ben vezették be, és fényesen bevált, legalábbis az adásonként hárommilliós nézőszám ezt igazolta. Most ezen igazítottak egy kicsit azzal, hogy bevették a két szélsőséges kategória közé a társadalom túlnyomó többségét alkotó átlagos életszínvonalúakat is. A szervezők ígérik, hogy a körülmények az előző sorozatnál is extrémebbek lesznek: úszómedence és pezsgőfürdő, háromfogásos étkezések, masszázs és egyéb kényeztetések járnak a gazdagoknak, miközben a szegények hálózsákban alszanak majd a kertben, és maguknak kell gondoskodniuk a vacsoráról. Egyes feltételezések szerint ők rohangálnak majd a kertben bóklászó csirkék után, ezeket saját kezűleg kopasztják meg, és kiszuperált, fával fűthető rezsón sütik meg. Mivel a luxusházat és a kerti hajléktalanszállót csupán egy kerítés választja el egymástól, a szegények vagy az átlagosak naponta szembesülnek azzal, hogy mit is jelent kiválasztottnak vagy éppen kitaszítottnak lenni. A társadalmi feszültségeket tovább szítja majd, hogy a szegények és az átlagosak kötelesek lesznek kisebb házimunkákat vagy esetleg másfajta, kényelmi szükségleteket is kielégíteni a luxusházban. Ez mindhárom fél érdekében állhat, hiszen a szegények végre egy kis pénzhez (vagy éppen ennivalóhoz) juthatnak, a gazdagoknak meg legalább módjuk lesz rá, hogy elköltsék napi 500 eurós ellátmányukat.
A kezdeti társadalmi hierarchia azonban nem kőbe vésett: a különféle eszement feladatok megoldásától függ, hogy a három csapat meddig maradhat eredeti lakóhelyén. A luxusellátásért keményen meg kell küzdeni, és bizony könnyen megeshet, hogy egy-két hónap után fordul a kocka, a hajléktalanoké lesz a luxusház, a gazdagok meg mehetnek a kertbe csirkére vadászni. A feladatokat még hétpecsétes titokként őrzik, de minden bizonnyal rá akarnak tenni egy lapáttal az előző rész izgalmaira: akkor még csak madárpókot eregettek a szereplők arcára, másoknak 60 méter magasságból kellett bungee-jumpingolniuk (vagyis gumikötéllel a lábukon leugrani), vagy helikopterre kötözve lógni perceken át, most viszont állítólag túlélő dzsungeltúrát is tervbe vettek. Hiába, a pezsgőfürdőnek és a luxusnak nemcsak a való életben, hanem a Big Brother-házban is ára van.
Persze más módja is van a nézettség növelésének: állítólag a mostani szereplőválogatáson már az volt az egyik fő szempont, hogy a jelentkező rávehető-e a kamerák előtti szexre. Az előző részben két szerelmespár is alakult, de az egyik pár annyira forrón és látványosan szerette egymást, hogy a Nagy Testvér néhány napra kénytelen volt elválasztani őket: a szerelmesek életük legnehezebb napjairól számoltak be, majd a „büntetés” lejárta után önfeledten – és a kamerák kereszttüzében – vetették magukat az ágyba.
Az ötödik részben már nem lesznek ilyen szigorú szabályok. Legalábbis erre utal, hogy a Bildben egymás után jelennek meg a házba beköltözők (fél)meztelen fotói, és a rövid bemutatkozásokból világosan kiderül: a jól menő üzletember és a több ezer eurós adósságtól menekülő munkanélküli egyaránt jó sok szexet vár az elkövetkező egy évtől.
Megvan már az első botránysztori is: a 22 éves Sandra a nagymamánál felejtette kétévés fiát. A rendezőknek bevallotta, hogy a gyerek egyszerűen nem passzol az életébe, de megígérte, hogy havonta 200 eurót (53 ezer forintot) küld a költségekre, ennyinek biztosan elégnek kell lennie. A gyámhatóság máris vizsgálja az esetet, és a kegyetlen anya alighogy beköltözött, máris esélyes az első kieső címére.
Berlin, 2004. március
Kedves olvtársak! Az van, hogy a németeknél - bár nem tom, milyen sikerrel - de megy az 5. BB! Ezt onnan vettem észre, hogy ritka TV-zéseim egyikében véletlenül odakaccsoltam.